Észak-Magyarország, 1983. június (39. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-24 / 148. szám

Svéd jégtáncosok Leninvárosban Dohány Andrea két esz­­­tendeje edzősködik Svéd­országban, s a nyári időszakban a leninvárosi mű­jégpályát tartotta tanítványai számára alkalmasnak a gya­korlásra. Négy hétig lesznek a svéd jégtáncosok Leninváros vendégei, s már most elhatá­rozták, hogy jövőre, 1984-ben , a TVK műjégpályáján tart­ják nyári edzéseiket A ma­gyar szakvezetőnő két fiatal svéd párossal érkezett Magyar­­országra, s mint elmondta, a leninvárosi létesítmény párját ritkítja, a világ bármelyik nagy­városának pályájával felveheti a versenyt A képen, edzés közben. Megkezdődött a helyreállítás Márkushegyen Szombaton és hétfőn búcsúztatják az elhunyt bányászokat . A szerdai, tragikus bánya­szerencsétlenség helyszínén, az Oroszlányi Szénbányák Márkushegyi Bányaüzemé­ben csütörtökön megkezdték a helyreállítási munkálato­kat. Az Észak—L bányame­ző 1-es számú Ménén, ahol a sújtólégrobbanás történt, nagy erővel dolgoznak a vá­gat helyreállításán. A bánya­szerencsétlenség okait kivizs­gáló kormánybizottság csü­törtökön is folytatta munká­ját. A sújtólégrobbanásnál meg­sérült márkushegyi­­ Bá­nyászokat a tatabányai, a tatai, a komáromi, a szőnyi kórházakban, illetve Budapesten, a Honvéd Kór­házban ápolják. A súlyosan és könnyebben sérült 17 bá­nyász állapota csütörtök dé­lig lényegesen javult. A hivatásuk teljesítése köz­ben életüket vesztett bányá­szoktól szombaton 14 óra­kor az oroszlányi temetőben, illetve hétfőn 14 órakor a mó­ri temetőben vesznek végső búcsút. Valamennyi elhunyt bányászt lakhelyén helyezik örök nyugalomra. * Mint arról már hírt ad­tunk, a Nógrádi Szénbányák bányási üzemének 22-es frontján történt omlást köve­tően, a betemetett három bá­nyász kimentéséért indított akció során Gyurkó Sándor, 23 éves vájárt sikerült élve kimenteni. Kanizsai László, 28 éves csillés, tari lakosnak csak a holttestét tudták fel­színre hozni. Ottmár Károly, 38 éves vájár, salgótarján la­kos életének megmentéséért még folyik a küzdelem. A nyári szünidő alatt • Újabb kedvezményei a diákoknak Az általános iskolai tanu­lók, valamint diákigazolvá­nyuk alapján a középiskolá­sok, a szakmunkástanulók és az egyetemisták, főiskolások eddig is sokféle kedvezményt vehettek igénybe. Ezek körét bővítette most a Volán Tröszt, amikor az idei nyári szünidőben július 1-e és au­gusztus 31-e között, vala­mennyi, menetrend szerint közlekedő belföldi, helyközi autóbuszjáraton — a már meglevő vasúti kedvezmény­hez hasonlóan — 50 százalé­kos kedvezményt biztosít a diákoknak. Az Iparcikk Köl­csönző és Szolgáltató Válla­lat pedig — a balatoni pavi­lonok kivételével — vala­mennyi kölcsönző boltjában 30 százalékos kedvezménnyel kölcsönöz 2—4 személyes sát­rakat, gumimatracot, hátizsá­kot és kerékpárt a diákiga­zolvánnyal rendelkezőknek. telex telex HAVAS ESŐ MOSZKVA KÖRNYÉKÉN Szokatlanul hűvösre for­dult az időjárás a Szov­jetunió európai területén. A hőmérséklet reggelente nem haladja meg az öt fokot, és napközben is jó­val alacsonyabb a sokéves átlagnál, mert csak 10—12 fokot mutatnak a hőmé­rők. Csütörtökre virradóra egészen télies lett az idő: a főváros környékén ha­vas eső esett. A szokatla­nul hideg időjárást a ma­gasabb légrétegekben vég­bemenő változások okoz­zák. MEGADTÁK MAGUKAT A GÉPRABLÓK Csütörtökön reggel a larnacai repülőtéren meg­adta magát a ciprusi ha­tóságoknak az a két ti­zenéves libanoni géprabló, akik szerda délután térí­tettek el egy Athénból a líbiai Tripoliba tartó, utas­­szállító gépet. Nem sokkal azután, hogy a két gép­rabló megadta magát, sza­badon engedték a Boeing 707 gép huszonegy utasát, és tizenegy főnyi személy­zetét. Valamennyien sér­tetlenek. A két légikalóz egy órával később szintén elhagyta a rendfenntartó erők által körülvett gépet. A két ifjú libanoni állam­polgárt a ciprusi rendőr­ség őrizetbe vette. A rend­őrség közleménye szerint az egyik géprabló bőrönd­jében fényképezőgépbe rej­tett pokolgépet találtak, amely bármely pillanatban robbantható volt. TERRORISTA VEZÉR LETARTÓZTATÁSA Az olasz rendőrség két­napos hajtóvadászat után letartóztatta a „Vörös Bri­gádok” nevű terrorista szervezet római osztagának vezetőjét Pietro Vanzi 1978 óta játszott jelentős szerepet az olasz terroriz­mus történetében. A Met­ro-gyilkosságban való rész­vétel miatt már életfogy­tiglani börtönre ítélték. Vanzi bűnlistáját nem ki­sebb cselekmények terhe­lik, mint James Dozier amerikai tábornok elrablá­sában való részvétel, Ciro Cirillo kereszténydemokra­ta politikus 88 napos fog­­vatartása, valamint több, gyilkossággal járó merény­let szervezése. Súlyos viharkárok­­ Észak-Dunántúlon Csütörtökre virradó éjsza­ka újabb áramzavarokat oko­zott a vihar Észak-Dunántú­­lon. A 20 és 35 kilovoltos távvezetékek több helyen megsérültek a villámcsapá­sok következtében. Eszter­gom, Kapuvár, Szombathely, Kőszeg térségében kábelrob­banásokat, szigetelés-sérülé­seket, vezetékszakadásokat okoztak a villámcsapások. A hibákat még az éjszakai órákban kijavították. A kisfeszültségű hálóza­tokban keletkezett zavarok elhárítását ugyancsak gyor­san megkezdték az Észak­­dunántúli Áramszolgáltató Vállalat hibaelhárító részle­gei. Több száz ilyen hiba ke­letkezett, amelyek a városok és falvak egyes részeit, ház­csoportjait érintik. Győrött még csütörtökön is tartott a szerdai felhőszaka­dás okozta károk helyreál­lítása. Tisztították, takarítot­ták az elöntött pincéket A víz üzletek, áruházak alagso­rait, pincéit is elborította, és jelentős károk keletkeztek. Öntecsjelző kermia önteesjelző kerámia gyár­tását kezdte meg egy hazai szabadalom felhasználásával a Bodrogkeresztúri Kerámia Ktsz. E kohászati üzemek ál­tal igényelt egyszerű anyag­nak — lényegében, kis kerá­mialapocskákról van szó — nagyon is speciális követel­ményeknek kell megfelelnie. Megbízhatóan ki kell bír­niuk a frissen csapott acél óriási hőmérsékletét. A ko­hászati üzemek acélművei­ben ugyanis ilyen, a szakem­berek által jól ismert jelzé­sekkel ellátott kerámi­a la­pocskákat erősítenek azoknak a kokilláknak a falára, ame­lyekbe az acélt csapolják. E kis lapocskákról olvassák le a későbbi feldolgozás — hen­gerlés, kovácsolás — előtt, hogy milyen minőségű acélt kaptak. E jelzőszámok meg­semmisülése, hiánya, nagy zavart okozna. A bodrogke­resztúri ktsz az idén csak a Lenin Kohászati Művek szá­mára csaknem egymillió ön-, tecsjelző kerámiát készít. Miskolci és sárospataki méhészek, figyelem! iepiligipos szSayogiris Repülőgépről permetezett vegyszer segítségével irtják a szúnyogokat június 28-án, te­hát jövő héten kedden, Mis­kolcon és Sárospatakon. A munkát a Miskolci Köztisz­tasági Vállalat végzi el, s ez­úton is felhívja a méhészek figyelmét, hogy az ilyen ese­tekben szükséges intézkedé­seket a méhek védelme érde­kében tegyék meg. Miskolcon az irtást hajnal­ban, illetve kora reggel vég­zik el. Az irtásba bevont te­rületek a következők: Tapol­ca, valamint a Hejő patak medre, Tapolcától a Déli te­­relőútig. Az Egyetemváros, az Avas-tető és a Ruzsin­­szőlő területe. A Nádasrét, Népkert, Csorba-tó és Sajó­­part, Ládi-telep, Észak- és Dél-Kilián, Bulgárföld, vala­mint a diósgyőri városköz­pont Árpád utca, Kuruc ut­ca és a Majláth által határolt területe. A diósgyőri vár kör­nyéke, a Csanyikban a KISZ- tábor és sétányok, Perecesen az iskolai nyári tábor terü­lete. Sárospatakon a késő dél­utáni, kora esti órákban lesz a szúnyogirtás. A Bodrog­­part mindkét oldalán, a Be­rek területén, az iskolákért és a fürdő területén, valamint a református és a katolikus temető területe, az újtelepi családi házak területe, a tég­lagyár, a várkert, és a Rad­­vány patak környéke. Kedvezőtlen — szeles, csa­padékos — időjárás esetén a fent leírt napszakokban jú­nius 30-án, vagy július 1-én kísérlik meg újból az irtást. A Miskolci Köztisztasági Vál­lalat tehát ezeken a napokon is kéri a méhészek figyelmét, ha a jövő héten az időjárási okok miatt elmarad a repülő­gépes szúnyogirtás. ÍX) Gyerekek az utcán Könnyebb a „járás” apuka Síében Testvér­,,szállítás* Apa „hátizsákja” Fotó: Laczó József Renzsikizi­i Nemzetközi táncverseny színhelye lesz szombaton és vasárnap az orosházi Petőfi Művelődési Központ: 21 NDK­­­ beli, lengyel, dán, csehszlo­ táncverseny vákiai és magyar zár len zsű­ri elé. A 14. alkalommal re­­­ndezett orosházi nyári táncversenyen hét­­ sanat tánc tánc­ver­­sen­yen hét csatra­t tán­cosai indultak ÉSZAK-MAGYARORSZÁG. — Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Miskolc Bajcsy Zs út 15 —­­527. Postacím: Miskolc Pt 351. Telefonok: központ: 38-941 titkárság: 16-886. Ipari rovat: 16-035 belpolitikai rovat: 16-450 kultúrrovat: 16-067 sportrovat 16-049 levelezési rovat pa­­­naszügyek: 16-046 Kiadja: a Borsod megvei Lapkiadó Vállalat. Miskolc Bajcsy-Zsilinszky út 15. — 3527 Postacím: Miskolc Pf 178 Felelős kiadó VERFS M!­H­­­i V­iei­ fr.nt 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc Széchenyi út 15—17. — 3525 Telefon: 16-213 Terjeszti: a Magyar Posta Előfizethető: a postahivataloknál és a hírlarkérfees "knél Az b­ffze­­tés díja egy hónapra­ 34 Ft, negyedévre: 102 Ft, egy évre:400 Ft Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Készült a Borsod­megvei Nyomdaipari Vállalatnál Felelős vezető­ KILIÁN BélA.

Next