Észak-Magyarország, 1983. június (39. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-11 / 137. szám

fSZAK-MAGYARORSZÁG 3­4 öt hónap telt el a januá­ri országos agitációs, propa­ganda- és művelődéspolitikai tanácskozás óta, és nagyjá­ból kettő azt követően, hogy megyei agitációs, propagan­da- és művelődéspolitikai ta­nácskozáson vitattuk meg annak tanulságait. Ezek a ta­nulságok hosszú távra érvé­nyesek, azért nem oktalan e tanácskozások anyagait időn­ként előven­ni, visszaidézni azok hangulatát és tanítása­it. A Borsod megyei tanács­kozáson a megye kulturális, művészeti életéről szólva el­hangzott, hogy eredményeink ellenére nagyok még a kul­turális különbségek, jóval nagyobbak, mint például a jövedelmekben és a fogyasz­tásban meglevő eltérések. Kulturális-művészeti közéle­tünk alapvetően jó, ■ van al­kotókedv­es — az itt-ott fel­lelhető pesszimizmus és né­hol egzisztenciális gondok el­lenére — művészeink elköte­lezettek szocialista társadal­munk iránt. Jelentős feladat a művészek alkotókedvének ébren tartása és ehhez a szükséges feltételek megte­remtése, az egzisztenciális kö­rülményeik javítása, és a már említett itt-ott fellelhető pesszimizmus feloldása. Lát­nunk kell, hogy a művelődés, a művészet társadalmi szere­pének megítélésében vannak zavarok; akadnak társadal­munkban — és nem is ke­vesen —, akik feleslegesnek tartják a művészetet, vagy azt várják, hogy az direkkt módon agitáljon napi felada­taink mellett. A művelődés­­politikai tanácskozás úgy ítélte meg, hogy a művészeik illetékesek minden társadal­mi kérdésben, de ezekhez­­ a felelősségérzet és a hozzáér­tés persze az ő részükről sem nélkülözhető. A művészek igenis politizáljanak bátrab­ban, legyen elevenebb a mű­vészeti közélet és magaik is erősítsék a közönséggel való kapcsolatokat. A művészet csak úgy képes a semmi más­sal nem pótolható feladatát ellátni, ha ezt folyamatosan szem előtt tartja. A megyei agitációs, propa­ganda- és művelődéspolitikai tanácskozás gazdag anyagá­ból kiragadott fenti néhány soros megállapítás időszerű­ségét a tanácskozás óta el­telt két hónap is igazolja és indokolja, hogy vissza-vis­­­szatérjünk ehhez a gondolat­körhöz. A művészek illetékesek minden társadalmi kérdés­ben, — hangzott el a tanács­kozáson, és ez nagyon igaz, s ezt széles körben el is mondtuk és mondjuk. Igenis elvárja a társadalom, hogy a művészeik a maguk sajátos eszközeivel illetékesként szól­janak hozzá napjaink kér­déseihez, gondjaihoz. Különö­sen elvárja azoktól a művé­szektől, akik közvetlenebb módon fejezhetik ki állás­pontjukat, véleményüket egy­­egy kérdésben. Mint például az írók, filmalkotók, képző­művészek, de még zenészek is, akik a társadalmi folya­matokról kialakított vélemé­nyüket, gondolataikat, javas­lataikat önmaguk szubjektu­mán átszűrve, művészeti al­kotásokba fogalmazva tárhat­ják a társadalom elé. S ez nemcsak a nagy regényeket alkotó írókra, hanem akár a villámtréfa szerzőjére is vo­natkozik, vagy egy-egy csat­­tanós humoreszk szerzőjére is, s érvényes az operakom­ponistára csakúgy, mint a slágerszövegíróra, és rockze­nészre, mert mindnyájan e társadalom tagjai, s ha elkö­telezetten állnak társadal­munk ügyei mellé, úgy ál­láspontjuk ismerete, vélemé­nyük megsokszorosított nép­szerűsítése szükséges, sőt el­engedhetetlen. De mindezt, mint az említett tanácskozá­son ez nagy hangsúlyt ka­pott, csak nagy felelősségér­zettel és hozzáértéssel lehet tenni. Olcsóbb népszerűsé­gért, egy-egy jó poénért nem lehet, nem szabad a művé­szi munka hitelét feláldozni. A tanácskozás óta zajlott le a 23. miskolci filmfeszti­vál is, amelynek egyik szak­mai tanácskozásán dr. Be­­recz János, a Népszabadság főszerkesztője, a fesztivál zsűrijének elnöke a verseny­filmekről szólva többek kö­zött azt is elmondta, hogy a görbe tükör fénye vonzóbb­nak látszik, a sima tüköré mintha nehezebből világíta­na, homályosabb lenne, s kevéssé lenne vonzó. Jó né­hány dokumentumfilm isme­retében ezt a megállapítást úgy kell értelmezni, hogy társadalmi életünk, gazdasági életünk ellentmondásait könnyebb felmutatni, azokat karikírozva sokkal vonzóbb, sikert ígérőbb ábrázolni, mint felkutatni ugyanennek a társadalomnak talán rej­tettebb, de valós értékeit, s azokról szólni. Mindez a mű­vészileg értékes, kritikus töl­tetű filmek hasznából, magas színvonalából mit sem von le, de feltétlenül szükséges lenne, hogy az alkotók a hi­bák feldolgozása mellett, te­hát a görbe tükörben való felmutatás mellett, életünk pozitív előjelű vonásait is észrevegyék és ábrázolják. Ez a megállapítás termé­szetesen nemcsak a kisfil­­mekre vonatkozik. A művé­szetek bármely ágazatát néz­zük, arányeltolódást látunk a görbe tükör felé, azaz társa­dalmi életünk fonákságainak ábrázolása népszerűbb, mint a reális valóság művészi meg­fogalmazása, a pozitívumok felmutatása. Szó sincsen va­lamiféle pozitív egyoldalúság követeléséről! De­ a sok görbe tükör, karikírozás, a közel­múlt egy bizonyos néhány esztendejét elemző ábrázolás a művésznek a közéletbe való beleszólási joga alapján történik ugyan, de a fentebb már emlegetett felelősségér­zet és hozzáértés nem min­dig párosult hozzá kellő mér­tékben. Nemegyszer tapasz­talható, hogy egyes művé­szek, írók azért népszerűek, mert sokan azt várják tőlük, „odapörköl a rendszernek”. A közelmúlt egy-két író­olvasó találkozóján is sokan voltak, akik ilyen elvárások­kal mentek el. Más kérdés, hogy ezek többségben csa­lódtak. De tagadhatatlan, hogy néhány írónkat valami ilyen kétes értékű dicsfény is övezi. S ezt talán éppen ők maguk kívánják a leg­kevésbé. Ám, ha időnként nemcsak a negatívumok ol­daláról közelítve láttatnák az olvasókkal napjainkat, hanem a tükör simább oldalában hagynák felfényleni a való­ságot teljes felelősségérzettel és hozzáértéssel, úgy ez a rosszízű népszerűség talán eloszlana, vagy csökkenne, de közéleti tevékenységük mindenképpen értékesebbé lenne. Hasonlóan áll ez az írókon kívül az egyéb emlí­tett művészeti ágak alkotóira is, akár a kabarészerzőkre is, hiszen lehet úgy is humori­zálni, lehet a társadalom el­lentmondásait, ismétlődő hi­báit, káros kinövéseit úgy is felmutatni, ha a szocialista valóság pozitívumainak olda­láról közelítünk a témához. Amikor a művészetnek min­den társadalmi kérdésben való illetékességéről szólunk, s azt a művészek akár meg is követelik maguknak, a kérdésekben való jártasság­ról, hozzáértésről és a társa­dalmi felelősségérzete ®, sem feledkezhetünk meg. Benedek Nikim A gödré tükör lénye vonzóbb? ■HHMnWHHI * ■. r ■ [UNK] r­ill !^filiEliEwSife|­#­­­%»• fli# 19SB, június 11„ sfömhfít Ma este a képernyőn A Párduc I—In Luchino Visconti életműsoro­­zatában látható ma este 2­1.05. től az első műsorban a Tornati di Lampedusa regénye nyomán készült, A Párduc című kétré­­szes amerikai film. A film a múlt század hatvanas éveiben játszódik, amikor Garibaldi el­­foglalja Szicíliát és Nápolyt, s megdönti a kettős királyságot. Salina hercege, a Párduc né­­ven ismert Don Fabrizi csen­des szemlélője az arisztokrácia hanyatlásának, s amikor uno­­kaöccse, Tancredi beleszeret egy nagyon szép polgárlány­­ba, egyengeti a szerelmesek útját, mert tudja, hogy a jövő a felemelkedő polgárságé. Ké­­pünként a főszereplők kerü­l Burt Lancaster és Alain Delon. Nemrég za­jlott le a szocia­lista brigádvezetők VI. or­szágos tanácskozása. Negyed­század telt el a szocialista brigádmozgalom megalakulá­sának első lépései óta. A munkásosztály legjobbjainak ez a kezdeményezése azóta a dolgozók százezreit ragad­ta magával, és napjainkra hatékony tömegmozgalom­má vált. Az elmúlt évtizedek iga­zolták — s azt a mostani ta­nácskozás is megerősítette —, hogy a szocialista brigád­mozgalom egyre növekvő, meghatározó, semmi mással nem pótolható szerepet tölt be társadalmi, gazdasági éle­­­tünk formálásában, miköz­ben maga is átalakul. Az el­múlt időszak nehezebb gaz­dasági feltételei között is a szocialista brigádmozgalom bizonyult emberi oldalról a legaktívabb tényezőnek gaz­dasági és társadalmi céljaink eredményes megvalósításá­ban. Példamutatóan segítették a termékszerkezet korszerűsíté­­­sével járó feladatok megol­dását, a vállalati munka- és üzemszervezési, a takarékos­­sági intézkedések valóra vál­tását, a pályakezdő fiatalok beilleszkedését a munkahelyi közösségekbe. Áldozatkészsé­gük megnyilvánulásának szép példái: tömeges részvételük az olyan társadalmi méretű akcióban, mint a kommu­nista műszakok a termelés­ben, a mezőgazdaságnak nyújtott önkéntes segítség, a városok és lakótelepek sze­­ lfié­­ pítése, a gyermekintézmények létesítése és fejlesztése, az „egy­ brigád, egy iskola” mozgalom, az ingyenes vér­adás. Megnőtt a szocialista bri­gádok közéleti aktivitása, s ha mutatkoztak is gyenge­ségek, továbbra is a mun­kásművelődés és a közéleti tevékenység legszélesebb tö­megbázisának bizonyultak. Sok éves tapasztalatok igazolják, hogy elsősorban a szocialista brigádmozgalom képes a vállalati és munka­helyi célokat, gondokat em­berközelbe hozni és az egyé­nek személyes ügyévé, tö­rekvéseik céljává tenni. Nagy társadalmi ereje ab­ból is fakad, hogy résztve­vői túllátnak a vállalati ho­rizonton, az országos, és nemzetközi jelentőségű cé­lokra és gondokra is érzé­kenyen reagálnak. A tanácskozáson egyönte­tű vélemény alakult ki. To­vábbra is arra van szükség, hogy a szocialista brigádok minden munkahelyen a dol­gozó tömegek vezető-nevelő közösségei legyenek, akik mozgósítanak és példát mu­tatnak a munkavégzésben, a művelődésben és a közélet­ben egyaránt. A tanácskozás állásfogla­lása leszögezte, hogy azt az erőt, amit a mozgalom mil­liós tábora képvisel, az ed­diginél hatékonyabban kell gazdasági és társadalmi cél­jaink megvalósításának szol­gálatába állítani. Ez azt je­lenti, hogy még inkább szá­mít az ország a szocialista brigádok kezdeményezésére az intenzívebb gazdálkodás követelményeinek érvényesí­tésében, a társadalm­i ter­melés hatékonyságánál­, fő­ként a munka termelékeny­­ségének erőteljes növelésé­­ben, a gazdálkodás haté­konyságának javításában. A fejlődés fontos kritériu­ma, hogy minden munkahe­lyen váljék általánossá az a felfogás és gyakorlat, amely szerint a munkaverseny a gazdálkodás színvonalát ja­vító tevékenység és egyben szocialista emberi magatar­tás formálásának egysége is. Ezért a jövőben a szocialis­ta kötelezettségvállalásokban a termelési, gazdálkodási felajánlások mellett erőtelje­sebben szükséges érvényesí­teni a szocialista viszonyok alakítására, a műveltség nö­velésére, a munkaerkölcs erősítésére, a közéletiség fejlesztésére irányuló törek­véseket is. A szocialista brigádmozga­lom szocialista jellege erő­södésének, minőségi tovább­fejlődésének alapfeltétele a kezdeményezőkészség, és az igényesség növelése. A szo­cialista közösségek akkor tölthetik be eredményesen hivatásukat, ha önmagukkal szemben is igényesebbekké válnak, ha tudatosodik ben­nük, hogy a brigádtagság egy életre szóló elkötelezett­séget jelent új életünk for­málásában. Külön hangsúlyt kapott, hogy a gazdasági és társa­dalmi szervezetek vezetői­nek feladata, felelőssége nö­vekszik a szocialista brigád­mozgalom irányításában és szervezésében. A szocialista brigádmozgalom fejlődéséért érzett felelősségnek abban is meg kell nyilvánulnia — és ez a brigádok túlnyomó többségének az egyetértésé­vel találkozik —, hogy gon­doskodjanak az elfogadott vállalások teljesítésének fel­tételeiről. A szocialista brigádmozga­lom 25. évfordulójának tisz­teletére már eddig is sok­oldalú kezdeményezések szü­lettek. Az országos tanács­kozás köszöntötte a szocia­lista brigádok e nemes el­határozásait és úgy fogta fel őket, mint országos fel­adataink végrehajtása érde­kében tett fontos lépéseket Az országos tanácskozás felszólalói a mozgalom ne­vében magukénak vallották és kifejezésre juttatták, hogy tettekkel támogatják­ az MSZMP politikáját, a párt XII. kongresszusán kitűzött társadalmi és gazdasági cé­lok megvalósítását. Az or­­szágos tanácskozás felhívta a mozgalom résztvevőit, a szocialista brigádokat, hogy fokozottan segítsék elő az 1983—1985. évi népgazdasági és vállalati tervek megvaló­sítását; a népgazdasági egyen­súly és a vállalati gazdálko­dás szempontjából alapvető hatékonysági, export-, im­port-, anyag- és energiata­karékossági feladatok ered­ményes megoldását. E célok megvalósítása a leghatáso­sabb eszköze gazdaságunk fejlődésének, társadalmi fel­­emelkedésünknek, az elért életnívó megőrzésének és fejlesztésének. a a Ötnapos tanítási rend az iskolákban Három évvel ezelőtt a Minisztertanács határozatot hozott arról, hogy 1982. ja­nuár elsejétől országosan át kell­ térni az ötnapos mun­karendre. Az oktatási-neve­lési intézményekben ennek a határozatnak a végrehajtá­sára a most záruló iskola­évben került sor. A Művelődési S­zisztéri­­u­mban már 1981-ben hozzá­fogtak­ e nagy horderejű in­tézkedés megvalósításának előkészítéséhez. Az elképzelt szervezeti és tartalmi változ­tatások szembesítésére a gyakorlattal százhetven ál­talános és nyolcvan közép­iskolában megkezdődött az új munkarend kísérleti ki­próbálása. S mivel már a kezdet kezdetén sok ellen­­­vetés és aggodalom hangzott el pedagógusberkeikben (ne csökkentsék a tantárgyak óraszámát, mert nem lehet megtanítani a tantervi anya­got, a napi órák száma se emelkedjen, mert ez a diá­kok újabb túlterheléséhez vezetne; ha netán szomba­ton és vasárnap is nyitva tartanak az iskolák, akkor mi lesz a pedagógusok sza­bad idejével stb.), ezért a minisztérium a végrehajtás módozatainak kidolgozásába bevonta a pedagógusokat is. Még ebben az évben a köz­nevelés hasábjain több hó­napos eszmecsere kezdődött el, amelynek tanulságait a minisztérium nem hagyta fi­gyelmen kívül az új iskolai munkarendet szabályozó ren­delet kiadásakor. Ez ma­gyarázza, hogy egy ilyen jelentős, mélyreható újítás, amelytől sokan súlyos köz­oktatási földrengést vártak, nem járt pusztító megráz­kódtatásokkal az iskolák há­za táján. Májusban megkezdődött az első esztendő tapasztalatai­nak értékelése az Országos Pedagógiai Intézetben. A ta­miloktól, szülőktől, pedagó­gusoktól­ származó vélemé­nyek szerint az érintettek zöme egyetért az ötnapos munkahét bevezetésével, azt több ok miatt is nagyon hasznosnak tartja, annak el­lenére, hogy az áttérés sok­ esetben növelte az iskolai életben már korábban fel­gyülemlett feszültségeket is. Földrengés tehát nem volt a hamarosan véget érő tan­év során. Az egyik iskolá­ban a kedvező hatások, a másikban a nem várt fe­szültségek kerültek túlsúly­ba. Mégpedig szinte minden esetben a helyi körülmények alakulásától függően. „Az ötnapos munkarend feltéte­­­lei — Vajó Péternek, az Or­­­szágos Pedagógiai Intézet főigazgató-helyettesének , ,vé­­­leménye szerint — nem vol­tak azonosak a szülők, a­ pedagógusok és­ a tanítvá­nyok számára. Különböztek az iskolatípusokat és az ok­tatási formákat tekintve a tantervek, a követelmény- és az óraszámok vonatkozás­­sában, valamint a módszer­­­tani kérdésekben, a nemzet­közi és a hazai tapasztala­tok alkalmazhatóságában, a hagyományos 6-1­ l-es élet­ritmus 5 + 2-vé alakításá­ban.” VK­Olvasgatva a tanárok és tanulók véleményén, alapuló Összegezésedet, annyi , bizo­nyos, hogy senki sem folyújd visszatérni a hatnapos tanfoj­tási héthez. Vitatja-e bárki is, hogy ez roppant határo­zott igen szavazatot jelent az átállás mellett, még an­­­nak fenntartásával is, hogy a következő időszakban is számolni kell bizonyos elé­gedetlenségekkel.­­,­­ Iskoláinkban számos olyan­­feszültség tört felszínre az új munkarenddel, amely el­sősorban a pedagógusok­ szakmai illetékességi körébe tartozik, például a tanter­vek, a heti és évi óraszá­mok, illetve a tanítási mód­szerek kérdéskörével kap­csolatban. A minisztérium e téren a folyamatos kiigazí­tás híve, és a korrekciókra­ vonatkozó elképzeléseit még ez év őszén széles körű vi­tára bocsátja. Egy-két na­gyobb hibát már az új tan­évben kijavítanak, például emelik a szal­­munkásképző iskolák első osztályában a történelemórák számát, a to­vábbi változások azonban csak az 1984—85-ös tanév­ben várhatók. Nemcsak az oktató-nevelő intézményekben, hanem a társadalom minden részében is a régi és az új életrit­mus összeütközése okozza manapság a legtöbb zökke­nőt. Gondoljuk csak meg, hogy mit jelent az embe­reknek a 64­ 1-es életritmus 5+2-vé alakítása! Nem ke­­­vesebbet, mint évszázados beidegződésünk megváltoztal­tását egyik napról a má­sikra, és ez bizony nem megy könnyen. Hétköznapi formában ez a gond úgy tör felszínre, hogy mihez kezd­jen a felnőtt és a gyerek a megnövekedett szabad­idő­vel, a péntek délutántól hét­fő reggelig terjedő hatvan­hatvanöt órával. Hogyan ta­láljuk meg a napi életrit­mus fizikailag-szellemileg he­lyes arányait? A két teljes szabad napot hogyan aknáz­zuk ki, hogy így is, meg úgy is a feltöltődést szolgál­ja? Olyan kérdések ezek,­ amelyekre nem csupán az iskolának kell válaszolnia. I*. Kovács Imre !

Next