Észak-Magyarország, 1983. augusztus (39. évfolyam, 181-205. szám)

1983-08-16 / 193. szám

1983. augusztus ItI., keddi A közügyek iránti személyes felelősség... M­eggyőződéssel vallom, hogy ma már igencsak kevés azoknak az emberek­­nek a száma, akik közömbösek tud­nak maradni szűkebb hazájuk, lakóhelyük fejlődése, alakulása, sorsa iránt. Mindezt állítom azért is, mert az elmúlt évek szám­talan tapasztalata győzött meg az országban megnyilvánuló lelkes társadalmi összefogás­ról. Egy-egy település jövőjét alakító ter­vek megvalósulása nemcsak a településen élő közösség, de mondhatnánk: a társada­lom érdeke is. Végső soron közösségi érdek mindaz, ami szocialista társadalmunk zök­kenőmentes fejlődését, az állampolgárok folyamatos és kiegyensúlyozott életvitelét biztosítja. Éppen ezért szükséges alaposan mérlegel­ni és megtervezni a területfejlesztés átfogó kérdéseit. Tudomásul kell vennünk, hogy főleg a jelentősebb mértékű területfejlesz­tés eldöntésekor egyetlen szervezetet, vagy szervet sem befolyásolhat elfogultság. Va­lamennyi fejlesztéssel kapcsolatos kérdés eldöntésénél mindenekelőtt az kerüljön elő­térbe, hogy az állampolgárok a lakóhelyü­kön, vagy annak közelében találjanak mun­kaalkalmat. A területfejlesztés széles körű megvaló­sításának és a javaslatok összegzésének egyik leglelkesebb patrónusa a Hazafias Népfront. Sajátos helyzetéből adódóan vala­mennyi hosszú távú terv kidolgozásakor, a javaslatok összegzésekor igényli az érintett terület lakosságának véleményét, javasla­tait. A területfejlesztésben nemcsak a konk­rét feladatok megvalósításában tudnak érté­kes segítséget nyújtani, az önzetlen társa­dalmi munkások, hanem már a tervezés időszakában is; elvégre mégiscsak a terüle­ten élő emberek azok, akik mindenkinél jobban és pontosabban ismerik a helyi kö­rülményeket és feltételeket, az igényeket. Tudnivaló, hogy az elkövetkezendő évek terület- és településfejlesztési terveinek ki­dolgozása igencsak bonyolult munka és ala­pos szakértelmet kíván, s nem válhat azon­nal valóra minden város, község lakóinak valamennyi óhaja, kívánsága. Igény, kíván­ság pedig van mindenütt. Az egyik legutóbbi felmérés is igazolja, hogy ma még nagyon sok faluban hiányoz­nak a fontos bekötő utak, a községben épült új vagy régi házak között is elha­nyagolt, kiépítetlen a járda- és úthálózat, így — főleg az őszi esőzések idején — még gumicsizmában is alig-alig lehet közleked­ni. Márpedig a falu is lakóhely, mégpedig nem is jelentéktelen, hiszen az ország la­kosságának fele falvakban él. Mindent összevetve tehát arra kell töre­kedni, hogy a lakosság mindenütt, faluban és városban egyaránt megtalálja az élet nélkülözhetetlen feltételeit. Nem arra van szükség, hogy a jövőben szerte az ország­ban gombamódra épüljenek, vagy települ­jenek az ipari üzemek, hiszen erre nincs anyagi lehetőségünk, de talán nem is lenne szükséges. Inkább arra­­ kell törekednünk, hogy a jelenleg még szűkös munkalehető­ségeket kínáló területeken kapjon otthont és honosodjék meg a feldolgozóipar, vala­mint a fogyasztási szolgáltatás. Mindez azonban csakis akkor valósulhat meg, ha az­ ipari üzemeken túl, a mezőgazdasági és fogyasztási szövetkezetek is felismerik, egy­részt a fejlesztésben rejlő lehetőségeket, másrészt figyelembe veszik az adott terület közvélemény­ének elgondolásait, egyetérté­sét. A legszélesebb rétegek bevonása a terü­letfejlesztésbe nemcsak anyagi haszonnal jár, de erősíti a közösségi ellenőrzést, a leg­szélesebb nyilvánosság fontosságába vetett hitet is. Egyetlen jelentősebb alkotás valóra váltásakor sem lehet figyelmen kívül­ hagy­ni, hogy ma már az emberek döntő több­ségének növekszik a személyes felelőssége a közügyek iránt, különösen akkor, ha az ember tudja és érzi, hogy egy-egy fejlesz­tési elképzelés az ő részvételével,­ vélemé­nyének, javaslatának figyelembevételével árul esett. Növekvő export | Rarer_* frw­­enetSR. i*®-' dett Önállóan eacportra dol­­gozni a Kismotor- és Gépgyár mezőkövesdi gyára. Az NSZK-beli Moerbiger-cég számára gyártanak alkatré­szeket, pontosabban pneuma­tikus munkahengerekkeB mű­ködtető fedeleket. A gyá­rt­m­ány teem egyenerű, nergjm ® is­zgényes“ ára, E­nnek el­­lenére elégedett a megrende­lő a mezőkövesdiek munká­jával. Bizonyítja ezt, hogy ta­valy 3,5 millió, as idén már 7,8 millió forint értékben ex­portálnak. A jövő évi igény­bejelentés ettől is nagyobb. Új berendezés Új tüzelőberendezést áll­tanak üzembe az Észak-ma­gyarországi Tégla- és Cserép­­ipari Vállalat mátraderecs­­kei téglagyárában. Ezzel a beruházással (amelynek ös­­­szege több mint 60 millió forint) a téglagyár gazdaság­talan olajtüzelését gáztüze­lésűre cserélik, amely éves szinten csaknem 20 millió fo­rint megtakarítást eredmé­nyez. Visszatért remények Vetés és betakarítás egy időben A csapadékmérő edények tanúsága szerint 70 millimé­ter­ eső hullott Szikszó kör­nyékén. Pontosan annyi, ami visszaadhatta a már veszni látszó reményeket. Varga Zoltán kerületvezető nagyot sóhajtott: — Most jöttünk a határ­ból, össze sem lehet hasonlí­tani a két héttel ezelőtti lát­vánnyal. Az akkor kókadó, furulyázó növények most szinte új színt kaptak, szépen telnek a csöveken a szemek. A repedéseket még a zápo­rok sem tudták teljesen el­tüntetni, de most már ren­delkezésre áll a kellő víz­mennyiség, az érési időszak­ra a talajban. Tíz napja még azon gondolkodtunk, hogy vajon negyven mázsát tud-e majd adni a kukorica,­ most pedig már közel hatvanmá­zsás termés kecsegtet. Leg­alábbis a kerületben, mert a többi határrészünkben nem ilyen egyértelmű a kép. A rosszabb vízgazdálkodású ta­­lajainkon nagyobb kárt oko­zott az aszály. Ami nem biztató előjel, hi­szen a nyári érésű növények­nél is hat-nyolc mázsával ke­vesebbet takarítottak be a becsültnél. Az őszi búza 3,8 tonnás hektáronkénti termé­se legalábbis ezt mutatja A kerületvezető rá is bólintott: — Sajnos, ez így van. Az aszály mázsákat vitt el, de a rekkenő meleg valamit vis­­­sza is adott. Nem kellett a terményt szárítani, így közel kétmillió forintot takaríthat­tunk meg az üzemanyagon. Viszont azt is el kell ismer­ni, hogy mi is hibáztunk. Nagy volt a búzaterületünk, nem­ tudtuk a vetésváltást kedvezően megoldani, s így mázsákat vesztettünk. Indo­kolt kockázat volt ez, hiszen a gabonaprogram keretében a több termésért prémiumot kapunk, de a jövőben ezt már nem szabad vállalni. Igaz, még mindig 1650 hektáron készít­jük elő — jó ütemben — az őszi búza alá a talajt, de je­lentősen növeltük az előve­­temény növények területét. Új növényként 150 hektárom próbálkozunk borsótermesz­téssel, s a repce is több mint négyszáz hektáron fog majd díszleni. De ez még a jövő év „ze­néje”. Bár az igaz, hogy az alapokat most nyár végén, s kora ősszel kell ehhez meg­teremteni. Elsősorban vonat­kozik ez a tápanyag-utánpót­lásra, amelyből meglehető­sen gyengén áll a szövetke­zet.­­­ Sajnos, az állatállomá­nyunk létszáma annyira ki­csi, hogy intenzív szerves­­trágyázásra nem gondolha­tunk. Viszont a talajaink hu­muszban szegények, amely­­eleve meghatározza az elér­hető hozamok szintjét. Csak a műtrágyázás nem lehet jó megoldás, nemcsak azért, mert drága, hanem azért is, mert a talajélet hiányában a növények a tápanyagot ke­vésbé tudják felvenni. Ezért próbálkozunk az idén először zöldtrágyázással. Mivel az esőzések után az olajretek, vagy a napraforgó termesz­tése sikeres kecsegtet, kísér­letképpen, 150 hektáros, humuszképző anyagnak fog­juk termeszteni a talajba for­gatásig e kultúrákat, így augusztusban, bármi­lyen szokatlan, egyszerre fog­nak vetni és betakarítani. A közeli napokban megérkezik az a helikopter, amelynek tartályaiból szájperzselő vegyszert juttatnak ki a nap­raforgóra. Előnye, hogy a tányérokban, egyszerre érnek be a szemek, s egy héttel előrébb lehet hozni a beta­karítást. A 440 hektáros nap­raforgó-területem, így a jövő hét végén megkezdődhet a vágás. Varga Zoltán: — Tíz nap alatt elcsépelheti a termést az adapterrel felszerelt, négy kombájnunk. A termés — kö­szönhetően az utóbbi napok esőinek — nem is lesz olyan rossz, hiszen 1,7 tonna mag­ra számolunk hektáronként. De az első őszi betakarítás a silóvágás lesz, hiszen gépe­ink már kigurultak a határ­ba, hogy a sűrű tőállomán­­nyal termesztett kukoricát betakarítsák. A csapadékhi­ány talán ennél a kultúránál éreztette legjobban kedve­zőtlen hatását, mert hektá­ronként mindössze száz­százötven mázsás termésre számolhatunk. És ez sajnos, nagyon gyenge eredmény. Így a szikszói Béke Terme­lőszövetkezetben­­ érthetően nagyobb figyelemmel fordul­nak az abraknövény, a kuko­rica betakarítása elé. A 600 hektáron termesztett kultúra ugyanis nemcsak az állatte­nyésztés fontos növénye, ha­nem árunövény is, amely­nek árbevételére a szövetke­zetben nagy szükség van. Ha a kora őszi fagyok nem be­folyásolják az érést, akkor a csapadék visszaadta remé­nyek valósággá, mérhető ho­zamokká változnak. — kármán — ÉSZAK - MAGYARORSZÁG 3 Csökkent a bírság Víz, levegő, zaj és egyebek Érdemes néhány adattal kezdenünk. Az 1982-es esz­tendőt alapul véve, a Lenin Kohászati Művekre 30 mil­lió forint pénzbírságot szab­tak ki környezetszennyezés­ért. Az összeg nagyságára utal az a tény is, hogy a Borsod megyében­­ a pénzbír­ságok 90 százalékát mind­össze négy nagyvállalat, az LKM, az ÖKÜ és két vegyi­­üzemünk, a BVK és a TVK fizeti. Nem volna igazságos elhallgatni azt sem, hogy az ózdi kohászati kevesebbet fi­zet, mint a diósgyőri, s vé­gül még valamit­: az LKM- re kiszabott bírság java ré­sze a nagyolvasztók esafuwit kohóinak, pontosabban az általuk okozott, teveeoszen­­­nyezésnek „köszönhető”. Mit tehet egy környezet­szennyező ipari létesítmény a környezetvédelemért? Na­gyon sokat. Nem wtetlen, hogy a Lenin Kohászati Mű­vek vállalatvezetése nemré­giben ismét áttekintette a gyár kör­nyezetvédelmi tevé­kenységét. Ennek eredmé­nyeiről, s a legújabb kuta­tásokról kérdeztük meg Kosztis Lászlót, az energia­gazdálkodási osztály vezető­jek — Szervezett környezetvé­delmi tevékenységről a vál­lalatunknál az ötvenes évek végétől, a hatvanas évek elejétől beszélhetünk. Ez az a­z időszak ugyanis, amikor a termelés intenzíven növe­kedett, s ennek arányában növekedett a lég- és víz­szennyeződés is. Jelenleg ezt a tevékenységet a főenerge­tikus szervezet végzi, azon belül is egy 15—17 fős cso­port, akik zömmel laborán­sok. — Melyek a munka főbb területei? — A levegő, a víz körül­belül két éve a veszélyes hulladékok, s­ a legújabb te­rület — amelyre nemrégi­ben jelent meg jogszabály a Magyar Közlönyben — a zaj­védelem lesz. — Tehát lesz zajbírság is? — Igen, lesz, de ez főleg az új létesítményeket érinti, s a kifelé irányuló zajártal­makat mérik. Bár lehet, hogy mi sem mentesülünk majd ez alól az oxigéngyár és a salakgranuláló miatt. — A kohászat szempontjá­ból talán a legfontosabb a levegőszennyezés. Milyen ja­vulás, előrelépés történt az elmúlt években ezen a terü­leten? — A hatvanas évektől a mai napig olyan kedvező eredményt sikerült elérnünk, hogy például az 1962-es év­hez viszonyítva az összes szennyező por- és gázki­bo­csátásunk az egynegyedére csökkent! A legnagyobb szennyezőforrás nálunk a kohó. Ezért fokozatosan ki­építettük a kohógázt fesztitő berendezéseket. Jelenleg már öt ilyen működik. Ily módon a kohógáznak a 85 százalé­kát tudjuk hasznosítani, de további fejlesztésekkel vár­ható, hogy a kohógáz-fel­­használás megközelíti a le­hetséges minimális szintet. Ez jó példája annak, hogy a környezetvédelem és az energiagazdálkodás szem­pontjai sokszor egybeesnek. Egyrészt a kohógáz nem jut levegőbe, másrészt a hulla­­dékenergia felhasználása földgázt vált ki. A légszen­­­nyezést tekintve jelentős ja­vulást hozott a KAC terme­lésbe lépése ie, hiszen­­ a modern berendezés és a he­lyi tisztítóberendezéseknek köszönhetően) az acélgyártás során keletkező por- és kén­dioxid-kibocsátás körülbelül a tizedére csökkent. Sok bosszúságot okoz ne­künk (és a környékén élők­nek) a salakgranuláló. Ezért tulajdonképpen bírságot sem fizetünk, hiszen orrfacsaró „illatát” leszámítva, a leve­gőbe juttatott porszennyező­dése elenyésző a kohókéhoz képest. De a lakossági pa­naszok nyomására most en­nek a korszerűsítésére tö­rekszünk. Már kidolgoztunk egy előtervet az új granu­lálóra, pályázatot nyújtot­tunk be, s szeretnénk, he ennek elfogadása után része­sedhetnénk az országos és a megyei környezetvédelmi alapból, hiszen a beruházás mértéke meghaladná a 80 millió forintot.­­ Szó esett az előbb a vízről is. Ki ne emlékezne még arra a barnásvörösesen csordogáló Szinvára, amely­nek a „megfestésében” az el­ső számú vádlott az LKM volt... — Igen, bár a „volt” már jelzi a múlt időt. A szen­­­nyezőanyagok nagy része (a vasiszap és a fenol) valóban az LKM-től eredt. S hogy mit értünk el az intézkedé­sekkel? 1970-ben vasiszap­sűrítő üzemet létesítettünk a vállalatnál a vasiszap kinye­résére. Jelentős javulást ho­zott a generátorgáz-gyártás, s az érctömörítő mű meg­szüntetése is, amellyel mini­málisra csökkent a fenol­szennyezés. Fekáliás csator­nák épültek, s most már a városi csa­tonába kerül a korábban Szinvába menő fe­­kália. Ami a legfontosabb és legfrissebb: a kombinált acélműi beruházás keretében megvalósult a központi szennyvíztisztító telep re­konstrukciója. Most végzik a beüzemelési munkálatokat, s várható, hogy néhány hóna­pon belül érzékelhető javu­lás lesz a kibocsátott víz tisztaságában, így a Szinva vizének tisztaságában is. S a vízszennyezéshez még egy kedvező szám: 1962-től 1981- ig körülbelül a felére­­ csök­kent az LKM által kibocsá­tott szennyvizek fajlagos mennyisége. Ha a rekonst­rukció meghozást a várt eredményt, talán végleg meg is szűnik a vízszein­yenek után fizetett bírságunk. — A harmadik fontos ás­­f­ űhet: a veszélyes kttttacé* kok. A vállalatnál szbgem anyagok tartoznak abba a kategóriába? — Azokkal telztesn, ame­lyekkel nincs problémái a fáradt olaj, savak, tógák, szén-tetraklorid stb. Ezek­nek megoldódott a gyűjtése, tárolása, még a hasznosításé is. Ezeket leszámítva, jelen­leg három veszélyes hulladé­kunk van, ami után megbír­ságoltak minket. Az első az ipari hűtővizek tisztítása so­rán nyert magas vastartal­­mú iszap, amibe csekélyétell is vegyül, ennélfogva ve­szélyes hulladéknak n­ánd­­aül. fis mostanáig a Hidas­­rétre került. Nemrégiben ál­lapodtunk meg a rudabányai vasércbányával, hogy az egyéb vastartalmú iszapok­kal együtt ezt a hulladékot elszállítják tőlünk, és ércük dúsítására felhasználják. A másik anyag az olajedzésnél keletkező olajos iszap. Ezt a TIFO hulladékégetőjében fogjuk ezentúl ártalmatlan­ná tenni. S végül veszélyes hulladéknak minősülnek az olajemulziók is. Ezeknek a megbontásával és hasznosí­tásával kapcsolatosan labo­ratóriumi kísérleteket vég­zünk. A környezetvédelmi tevé­kenységünket összegezve, még valamit szeretnék mondani­: megalakult egy környezetvé­delmi bizottság is a vállalat­nál, amely évente több alka­lommal is ellenőrzést tart. Ez évben harmadszor ren­dezzük meg a most már ha­gyományossá vált energiata­karékossági és környezetvé­delmi napokat. Keresztény Gabriella A rekonstrukció során korszerűbb lett a víztisztító berendezés gép­háza is Irmai István felvétele TranszInáM Meszengi Jelentősen fejleszti mel­léküzemági tevékenységét a szerencsi Lenin Termelőszö­vetkezet. Ondi majorjukat alakítják át valóságos ipar­teleppé. A csepeli transzfor­mátorgyárral és annak bal­mazújvárosi részlegével ko­operálva alakítanak ki egy mintegy ötven munkaerőt foglalkoztató üzemet. Ebben nagyméretű transzformátoro­kat fognak gyártani, amelye­ket eddig importból kellett beszerezni. Az új melléküzemág épü­leteit már kialakították, és gyors ütemben folyik a trafó­gyártáshoz szükséges gépek, berendezések felszerelése. A tervek szerint még az idén megkezdik a folyamatos gyártást, s mintegy 15 millió forint értékben gyártanak transzformátorokat Jövőre az ondi transzformátorokat gyártó tsz-melléküzemág ter­melési értéke várhatóan már eléri a 90—100 millió forin­tot. A tsz már rendelkezi­ke a szükséges szakmunkások­kal, elsősorban asztalos szak­munkásokkal és villamos­­ipari szakemberekkel, her­­minc jelentkező pedig Cser>­pelett, illetve Balmasújváron sem volt átképzésem,

Next