Észak-Magyarország, 1984. május (40. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-26 / 122. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 Könyvek, könyvek, könyvek Téren és boltban Nyilván megérezték az inyenc könyvbarátok, hogy jó lesz igyekezniük. Még messze volt a nyitás órája, de Miskolc városközpontjá­ban, a Kazinczy könyvesbolt előtt már viszonylagos sza­bályos sorokba rendeződve vártak a vásárlók. Az ün­nepi könyvhét idején per­sze máskor is megesik ilyes­mi. Aki nem véletlenül vá­sárol könyvet, aki csak csöppnyit is jártas a könyv­heti kiadói szokásokban, az tudja: nem árt bebiztosítani az áhított újdonságot. Az idén különösen így van ez. Olyannyira, hogy bár még hivatalosan meg sem nyílt . Miskolcon a­­ könyvhét — délután 4 órakor tartot­ták a városi megnyitó ün­nepséget, a megyeire pedig ma délelőtt kerül sor Sá­rospatakon­­, a terjedel­mes könyvheti kínáló, ajánló jegyzékből jó néhányat ki is lehetett pipálni, elfogyott. Rosendorf Ferencné, a Ka­zinczy könyvesbolt vezetője szinte villámsebesen pipálja ki ceruzájával a hiányzó­kat. Ami volt — de nincs már! Meglepően sok verses­­kötetet jelöl. — És még azt mondják, nem szeretik nálunk a ver­seket ... — Ez nem azt jelenti, hogy kapósak a verseskönyvek. Sokkal inkább azt, hogy alig kapunk néhány példányt be­lőlük. Mutatóba ha akad még az író szemmel 1983-ból, elfo­gyott Bárczy János új kö­tete, Gyurkovics Tibor köny­véhez pedig nyilván az azo­nos című, a közelmúltban lefutott tv-sorozat keltett érdeklődést. Kapósak voltak a Gyorsuló idő sorozat köny­vei, s lehetne sorolni to­vább. Nyilván sokan már a könyvheti találkozókra is készülnek, mert a megyében és a Miskolcon megforduló írók, költők megjelent mű­vei iránt is nagy volt az érdeklődés. A Kazinczyban például egy szálig elkelt Ko­lozsvári Grandpierre Emil regénye, A burok. Az író a megyei könyvtár vendége lesz a jövő héten. A lankadatlan vásárló-ér­deklődő azért ritkán megy ki üres kézzel a boltból. Az ünnepi könyvhétre 130-féle kiadványt jelentettek meg a kiadók, s utánnyomás alig van mutatóba köztük. Úgy­hogy van azért még miből válogatni. Még délben is szóltak a kalapácsok a miskolci Sza­badság téren. Sokakat csalt oda a kopácsolás, akik ta­lán nem is tudtak a könyv­hétről. Farmernadrágos fia­talok buzgólkodtak a sátrak és a táblák körül. A kiván­csiak megálltak, nézték őket egy darabig, azután mentek a dolguk után. A sátrak meg üresek voltak. De néhányan, az elszántabbak, harmadszor - negyedszer is, fáradhatatla­nul, kitartóan visszajöttek. Egy tizennyolc éves for­ma, barna hajú lány már harmadszor tűnt fel. — Vásárolni jött? — Igen, Moldova György Puskás-ügy című könyvéért és még ha találok valami érdekességet. Szeretem a könyvtér hangulatát, szere­tek itt cél nélkül is válogat­ott misszfá­kon—..­­. — Természetesen. De ak­kor már a barátommal. Délután neg.v. Ez már iga­zán a könyvünnep a mis­­­kolci könyvtéren. Apró zász­lócskákkal, zászlófüzérekkel, s az alkalmi térbejáró vala­micskét lefog a Széchenyi utcán csörömpölő villamos zajából. Tele a tér. Jó sokan kijöt­tek. Olyanok, akik minden esztendőben itt vannak, s olyanok is, akiknek arca nem rémlik régebbi meg­nyitókról. Feltűnően sok a fiatal. A vásárlók között is. Idő, míg odafér az ember közvetlenül a pulthoz. Idős néni a gyermekkönyv­sátornát. Szorítják minden­felől. Tétovázik, azután fel­emeli a meséskönyvet. Meg­lehet, unokája nem nagyobb annál a kissrácnál, aki mel­lette kapaszkodik, hogy rá­lásson a pultra. A dinoszau­russzal szemez, a Búvár zsebkönyv fedőlapján. Nyüzsög a tér. S bár né­zelődőből a több, azért a vá­sárló sem kevés. Gazdát cserél pénz es könyv. Röpke csitulása a tér ál­landó hullámzásának. A hi­vatalos megnyitó . .. „Sze­rezzen élményteli pillanato­kat az olvasónak . . Kí­vánság, mely jó lenne, ha beteljesülne. De hát a könyv­hét ezért is van — hogy segítse az egymásratalálást A könyvét és az olvasóét. S az író emberét is persze. Az itt élő írók közül kijöt­tek néhányan. Feltűnik Gu­lyás Mihály, Serfőző Simon arca. Egy hétig él majd a tér. Várja az olvasót könyvvel, dedikáló íróvendégekkel is. S ki tudja, talán lesznek né­­hányan, akik ezen az ün­nepi könyvhéten kapnak kedvet az olvasásra ... Csutorás—Nagy—Fojt­án A miskolci Szabadság téren állították fel a könyvhét sátrait az idén. Az első nap nagy érdek­lődést hozott. Választás - együtt 1984. május 26., számból Gazda kellene ! ’ Adalék a munkás-színjátszásra való emlékezéshez ' Négy héttel ezelőtt, a má­jus elsejei ünnep alkalmából jelent meg április 30-i lap­számunkban a Munkás kul­turális közösségeikre emléke­zem című cikk, amely töb­bek között azt tette szóvá, hogy a nagymúltú borsodi és miskolci munkáskulttu­ális hagyományokat folytató és ápoló együttesek, színjátszó csoportok, kórusok, zeneka­rok lassan már csak az idő­sebb generációk emlékezeté­ben élnek, felszámolódtak, kevés számú utódaik igen halványan emlékeztetnek a mindenképpen tiszteletet ér­demlő elődökre. Gyarmath­y Ferenc színművész, a Mis­kolci Nemzeti Színház tagja ennek a cikknek apropóján kereste fel szerkesztőségün­ket. Gyarmathy Ferenc Miskolc szülötte, a régi munkás szín­játszó csoportokban nevelő­dött. A felszabadulást köve­tően a Magyar—Szovjet Tár­saság színjátszó csoportjának volt tagja, ottani színészi, il­letve színjátszói munkájára ügyeltek fel és szerződtették a Miskolci Nemzeti Színház­hoz. Érdemes megemlíteni, hogy ez a színjátszó csoport adta többek között a magyar színházművészetnek Fülöp Zsigmondot, Kállai Hónát, Nagy Attilát, hogy csak há­rom kiemelkedő szmeaz egyé­­niséget említsünk. Gyarma­­thy Ferenc, színházi munká­ja mellett, hű maradt a munkás-színjátszáshoz, az amatőr színjátszó mozgalom­hoz, különböző tanintézeti csoportoknak volt vezetője, majd 1957-től 1963-ig a Köz­lekedési Dolgozók Szakszer­­­vezet­éhez tartozó miskolci József Attila Művelődési Ott­hon igen jo hírű, nagyon sok­­remek előadást felmutató színjátszó csoportját vezette. A művelődési otthont ISHJS- ban megszüntették. Gyarma­­thy most is tanintézeti cso­portokkal­­ foglalkozik a szín­házi munkája mellett. (Aki nem tudná, a József Attila Művelődési Otthon a Petőfi Sándor utcán volt, jelen­leg anyakönyvi hivatal, illetve házasságkötő terem van az épületben..) .— Ez a cikk az újságban a­­ munkás kulturális közös­ségekről nagyon elgondolkoz­tatott. Sokáig töprengtem rajta. Úgy gondolom, el kell mondanom ezzel kapcsolatos gondolataimat, mert nagyon régen foglalkoztat a téma és egyre inkább úgy látom, nincs, aki az amatőr színját­szó mozgalom gazdája akar­na Miskolcon lenni. — kezd­te beszélgetésünket Gyarma­­thy Ferenc.. — Több mint húsz éve már, hogy meg­szűnt a József Attila Műve­lődési Otthon. Igen sok te­hetséges színjátszó működött ott, csakúgy, mint más, azóta megszűnt miskolci csopor­tokban. Azóta szeretném valami módon újra össze­hozni az együttest. Nem aka­rok én vezető lenni, de na­gyon szeretném, ha nem halna meg végleg ez a moz­galom. Nagyméretű albumot né­zegetünk, benne fényképek, gondosan kivágott, beragasz­tott újságcikkek, meg néhány plakát. Mind-mind az ötve­nes-hatvanas évek forduló­ján még virágzó miskolci munkás-színjátszás, az ama­tőr színjátszó mozgalom szép emlékeit idézi. (Nagy szám­ban­ találkozhattam ebben az albumban a magam ne­gyedszázaddal régebben írt kritikáival, egyéb Másaim­mal.) Régen nagyon népsze­rű, s lassan már elfelejtett színjátszók neve, arcképe kertül elő lapozgatás közben. — Amikor megszűnt a mű­velődési otthonunk, a csopor­tot a Bartók Béla Művelődé­si Központ vette át — foly­tatja Gyarmathy Ferenc. — De ebben az intézményben a Diósgyőri Vasas Művész­­együttes lett a favorit, a tánckar mellett a színjátszás háttérbe szorult, így én ha­marosan meg is váltam az intézménytől, a csoport veze­tését Nyilassy Judit színházi rendező vette át,­ de ugyan­ezen okok miatt ő is hamar eltávozott, s a csoport lassan feloszlott. Csakúgy, mint más munkás szín­játszó együtte­sek utóda. Nap­­inkban jó­formán csak Szép László színjátszó-rendező dolgozik utolsó mohikánként ezen­­ a területein, még a Gárdonyi Géza Művelődési Házban is megszűnt az új utakat kere­ső, országos hírű Manézs Színpad működése. Sokfelé próbálkoztam, hogy a József Attilából és máshonnan is­mert, korábbi sikeres és igen tehetséges színjátszókból egy erőteljes városi csoportot létrehozzak. Igen sokukkal beszéltem­ személyesen és lettek volna bőven újabb je­lentkezők. Csak éppen gaz­dát nem találtam, aki, vagy amely e csoportot vállalna. Telt, múlt az idő. 1981-ben fölkerestem a Miskolci Váro­si Művelődési Központ igaz­gatóját, Halmai Lászlót, aki­nek elmondtam szándékomat, vázoltam milyen terveim len­nének. Érdeklődéssel és lel­kesedéssel fogadta javaslato­mat és megbeszéltük, hogy másban is rögzítem elképze­léseimet. 1981. augusztus 4- én bevittem az írásos terve­zetet, Halmai László kiadta az ügyet intézésre helyette­sének, Pigay Imrének. A ja­vaslatomban szerepelt az is, hogy a művelődési központ tegyen közzé a lapokban egy rövid felhívást, kérje jelent­kezésre a munkás színját­szókat. Ismétlem a dátumot: 1981. augusztus 4-e volt. — Ennek csaknem három éve . . . — Igen. Azóta néma csend. Három éve ... Az emlékeket őrző albu­mot összecsuktuk, de vajon elég-e, ha csak néhány ilyen album őrzi a munkás szín-­­te játszó csoportok emlékét. Nemcsak Gyarmathy Ferenc állítja, hogy erő és tehetség lenne egy amatőr színpad létrehozásához, de gazda kel­­lene hozzá ... Talán még nem késő ... fbenedek) Szövetkezeti versmondók Ötödik alkalommal hir­dették meg a szövetkezetek­ben dolgozó fiataloknak és idősebbeknek az­ országos szavalóversenyt,­ melynek megyei döntőjét tegnap, má­jus 25-én tartották, meg Mis­kolcon, a II. Rákóczi Fejette Megyei Könyvtár előadóter­mében. Huszonhatan jutottak el a borsodi ipari, fogyasztási és termelőszövetkezetek vers­mondói közül a megyei dön­tőre. Elsősorban a fiatalabb korosztály képviseltette ma­gát, mintegy jelezve, hogy a szövetkezetekben is a fiatal korosztály az­, amelyik szí­vesen mond verset. E ver­senynek — miként azt a sor­száma is­ jelzi — van­­ ha­gyománya, az elm­túk­ verse­nyekén­t a megyében csaknem kétezer fiatal próbálkozott a versmondással. A maguk gyönyörűségére és társaik szórakoztatására, épülésére több százan vesznek részt közülük­ az irodalmi színpa­dok munkájában. De a leg­fontosabb talán mégis csak az — s erről szó esett a me­gyei döntő megnyitóján —, hogy szívesen olvasnak ver­seket, gazdagítják magukat. A versenyzők egyébként két­­két verset mondtak el. A magyar és a­­ világirodalom klasszikusait és mai költőin­ket egyaránt „megszólaltat­ták” a versmondók, akik kö­­zül a legjobbak képviselik a megye­­ szövetkezeti vers­­mondóit majd az országos döntón. Képeslap­történeti kiállítás Képes levelezőlap régen és ma címmel kiállítást rendez a Debreceni Orvostudományi Ér tem és a Képzőművé­szeti Kiadó az egyetem el­méleti tömbjének előcsarno­kában, s azon 1870-től, az első képeslap megjelenésétől kíséri nyomon annak törté­netét, sőt előállításának nyomdatechnikai fejlődését is. A kiállítás május 29-én, 12 órakor nyílik meg Deb­recenben és június R-ig lá­togatható. ,m­er­r most Kilencedszer kerül sor­ a kórusok országos minősítésé­re. A Borsod megyei kóru­sok minősítő hangversenyét Sárospatakon rendezik meg ma, május 26-án, szomba­ton és május 2­7-én,­ Sáros­patakon, a művelődés házá­ban. Tizenhárom borsodi énekkar mutatja be, a két napon műsorát. Ma este 6 órától a leninvárosi Derko­­vits Művelődési Központ ve­gyeskara, a sárospataki mű­velődés háza kamarakórusa és a Comenius Tanítóképző Főiskola női kara mutatja be műsorát. Vasárnap dél­­előtt 10 órakor folytatódik a minősítő találkozó, a mű­velődés háza előtti téren a résztvevő kórusok közösen adják elő Kodály—Berzse­nyi : A magyarokhoz című m­űvét. Vasárnap tíz kórust minősítenek a bemutatott program alapján. Az encsi városi művelődési központ női kara, az ÉMV kórusa, a mezőcsáti Kiss József Mű­velődési Kö­zpont­­ Egressy ve­gyeskara, a Szerencsi Édes­ipari Vállalat művelődési há­rának férfikara, az emődi vegyeskar, az Ózdi Népmű­velési Intézmények vegyes­kara, a mezőkövesdi városi művelődési központ kórusa, a­­ diósgyőri Vasas Művelő­dési Központ vasas vegyes­kara, a kocsi Gyöngyvirág vegyeskar és a miskolci NME vegyeskara küzd a minősíté­sekért. ő kórushangverseny Mm X 5n v nZ 1 V­H :>/

Next