Észak-Magyarország, 1984. június (40. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-09 / 134. szám

1984. június 9., szombat ÉSZAK-MAG­YARORSZÁG 11 Borsod megye igencsak „jól áll" NB-s röplabdás csapatokkal. Az elmúlt idény­ben például tíz együttes szerepelt a második vonalban. Számuk most eggyel csök­kent, de nem is ez a legfájóbb, hanem az, hogy a legjobbak között egyetlen reprezentán­sa sem akad a megyének. Aki ismeri a röp­labdázás alacsonyabb szinten történő űzését, nos, az nem lehet elragadtatva a színvonaltól. Éppen ezért hiányzik annyira az NB I, no­ha a korábbi években mindig akadt egy-egy csapatunk. Férfivonalon a Borsodi Bányász, a nőknél az MVSC jelentette a krémet, de az utóbbi esztendőkben mindketten megtorpan­tak. A férfiaknál előretört a Kazincbarcikai Ve­gyész, ahol tervszerű és tudatos csapatépítés eredményeképpen az NB II. Keleti csoportjá­ban ezüstérem jutott a fiatal gárdának. Ettől eltekintve, a helyzet korántsem nevez­hető rózsásnak, ez egyértelműen kiderül ös­­­szeállításunkból. Olvashatunk arról, miért nincs megyei bajnokság Borsodban; hogyan, milyen reményekkel indultak az osztályozókra a bor­sodiak; szól a szövetség elnöke és főtitkára az elképzelésekről. sport Röplabdás panoráma :SOK BABA KÖZT.. ■ Marosi György, a­ Borsod­egyei Röplabda Szövetség­­nöke mondta: — Nem vitás, hogy a röp­labdázással egyre kevesebb ige­n­" foglalkoznak. Felve­rik a jogos kérdés: mit­­ a megyei szövetség a pszerűsítés érdekében? A testület vezetőjeként leszö­gezhetem : mindent megpró­­bálunk. Természetesen a magunk sajátos eszközeivel, hiszen, „hatalom” gyakorlati­ig nincs a kezünkben. „ Régi fájdalmam, hogy­­ sok bába közt elvész a gyerek”. Hogy miért? Egész egyszerűen azért, mert két vagy több úton haladunk. Nálunk a sportélet gazdája az OTSH, aztán a szakszer­vezet, a KISZ és a tanácsok osztályai. Ha az utánpótlás­nevelésre gondolok, semmi közünk­­ az iskolákhoz, őket a művelődési osztály, és nem A kazincbarcikai Főisko­lai SC női csapata kiesett az NB II-ből. —­­Szinte elmondhatatlan, milyen balszerencsénk volt — mondta Ducsai Géza ed­ző. — Három győzelmet sze­reztünk, és hét mérkőzésün­ket veszítettük­ el $-2-re. Hi­hetetlenül hangzik, de igaz­­mind, a két találkozón 2-2 után,, a döntő szettben játsz­ma- és meccslabdánk volt. Egyet sem sikerült hoznunk, sorra­­ felkaptunk. — Ez azt jelenti, hogy semmivel sem tudtak keve­sebbet, mint­­ az alsóház tag­jai .... — A megállapítás közel áll az igazsághoz. Annyit Kazincbarcikán tavaly a röplabda szakosztály részére kétéves tervet készítettek. Ennek, értelmében a KVSE férfigárdája az NB I-et cé­lozza meg, s a második esz­tendőben el szeretne jutni az ígéret földjére. Az­­ első esztendőt maguk mögött hagyva, joggal álla­píthatjuk meg: sikerrel zár­ták az idényt. Az NB XI. Ke­leti csoportjában a 2. helyet szerezték meg, s ezzel jogot vívtak ki az élvonalba való kerülésért rendezendő osztá­­lyozóra. (A sorozat tegnap kezdődött Szolnokon, ahol a hét végén a Vegyész együt­tese a Dunaújvárossal, a MAFC-cal és a Tabi SE-vel csatázik.) — Nem esünk kétségbe, ha esetleg most még nem lesz képes kiharcolni a feljutást a csapat — mondta Szobosz­­lai Árpád, a KVSE elnöke. — Annak nagyon örülünk, hogy kizárólag saját erőnk­re hagyatkozva máris össze­­verbulválódott egy ütőképes gárda. Valamennyi röplabdá­­zónk saját nevelésű, szerin­tünk ez lehet a jövő útja. Danada János, a szakosztály elnöke nagy gondot fordít a fiúkra, igyekszik apróbb­­n­agyobb problémáikat orvo­solni. Nagyszerű szakmai mun­kát végzett Veres István ed­a testnevelési és sportosz­tály irányítja. — Hosszú évek óta han­goztatom: a magyar sport — és ezen túlmenően a röp­labda — alfája és ómegája, hogy az ügykezelés, az irá­nyítás, a felügyelet végre egy kézben összpontosuljon. Amíg nem így lesz, elfe­cséreljük az erőnket, az anyagiakat és így is Vok ... — A sportág alapjait ugyanis csak úgy tudnánk szélesíteni, ha megnyernénk a fiatalokat. Ehhez pedig az kell, hogy az iskolákra hat­ni tudjunk, és tárgyalóké­pesek legyünk, mint a tanács testnevelési és sportosztályá­nak szakszövetségi képvise­lői ! Természetesen nem nél­külöznénk a különböző párt- és állami szervek, valamint a tömegszervezetek tanácsait, jóindulatú kritikáit. A szo­ros együttműködés pedig ta­lán eredményeket is szülne­­.„ azonban hozzáteszek: szemé­lyi ellentétekkel küzdöttünk, és a játékosok nem hittek már nekem, de önmaguknak­­ sem. — Olyan hírek terjedtek el, hogy feloszlik a szakosz­tály. — Értesüléseim szerint együtt marad a csapat. A főiskolára kerül egy szakos kolléga, aki az edzéseket is irányítja majd. Nem titok ugyanis, én távozom. Jövőre bizonyára benevezik a gár­dát az NB II-es osztályozó­­ra, egy esztendő múlva te­hát nyitva áll az út előttük­­ r- ha sikerrel vívják meg harcukat... ző, akinek a keze alatt szin­te napról napra izmosodott a KVSE. Nem a véletlen műve, hogy például az NB I-es rutinnal rendelkező Bor­sodi Bányászt, valamint a debreceni csapatokat is maguk mögé tudták utasíta­ni. A jó utánpótlás-nevelést dicsérő tény: két játékosuk jutott szereplési lehetőség­hez a magyar ifjúsági válo­gatottban. Nagypál István és Kiss Zsolt erősségei voltak együttesüknek, de a húzó­emberek között is az élre kívánkozik Ignácz László teljesítménye Leszerelését követően tért vissza Ka­zincbarcikára, s játékával hamar meghatározó „ténye­zővé” vált. Fent említette­ken kívül Gyenes és Dudás tartoztak még a bajnokság­ban a húzóemberek közé. Hogy végül elérik-e cél­jukat? Nos, az idő nem sür­geti őket könyörtelenül, hi­szen említettük, hogy ez a mostani gárda roppant fia­tal. Az osztályozón egyértel­műen a Dunaújváros az esé­lyes, velük szemben kellene sikerrel megvívniuk a har­cot, hogy a nagy álom eset­leg idő előtt teljesüljön. Ezért a „sietségért” senki nem haragudna Kazincbar­cikán! Amikor az MVSC női röp­­labdázói búcsút mondtak a legjobbak mezőnyének, so­kan egy fabatkát sem adtak volna a következő idénybeli eredményes szereplésért. Ak­koriban jelentős vérveszte­séget is szenvedett a gárda, hiszen kulcsjátékosok igazol­tak máshová. Perecsi, Leiszt­­né és Bota került el a zöld­fehérektől, akik viszont nem estek kétségbe! Szlovák Aurél és Novák Gyula edzők lelkesedése ma­gával ragadta a társaságot A Miskolci Spartacus előzé­kenyen átengedte legjobb­­jait, mondván, hogy a me­­gyeszékhelyen mégiscsak az MVSC jelenti a minőséget nekik a hagyományok és a tapasztalatok miatt is sok­kal több keresnivalójuk le­het az élvonalban. Az NB II-es idényt a zöld­fehérek egyetlen vereséggel zárták, de ezt akkor szen­vedték el, amikor már vég­legessé vált bajnoki elsősé­gük, tehát gondolatban már egy kicsit lazítottak, s ké­szültek az osztályozóra. A mezőny volt ennyire gyen­ge, vagy a vasutasok emel­kedtek ki a többiek közül? — Borsodban nincs me­gyei női, sem pedig férfi­­bajnokság. Mi az oka ennek? — kérdeztük Radicsai Gyu­lát, a testület főtitkárát. —­ Kiírásainkra mindössze egy­ női csapat (Encs) és két férfiegyüttes (Hollóháza, La­ki Tsz SE) jelentkezett. Egy­­értelművé vált: a küzdelem­­sorozatot így nem lehet be­indítani. „Közvéleménykuta­tást” végeztünk, a klubok,az anyagi évközök hiányával indokolták távolmaradásu­kat. Csak tényként jegyzem meg, hogy a korábbi évek­ben 5—8 együttes is nevezett a megyei pontvadászatok­ra... — Arról értesültünk, hogy az NB II-be jutásért rende­zendő osztályozón nem vesz részt borsodi csapat! — Az információ megfelel a valóságnak. A költségek húszezer forintra rúgnak. Ennyi pedig a „jogosultak” háza táján nem akadt. Hi­vatalosan értesítettük az MRSZ-t, hogy borsodi gárda nem indul. — Hogy állnak az ifjúsági bajnokságokkal? — Gyakorlatilag ugyan­ Erre választ csak a hétvégi osztályozók után lehet teljes felelősséggel megadni. Min­denesetre tény, hogy az ed­­zőpáros jó kis csapatot ho­zott össze, s az átlagéletkor sem mutat kedvezőtlen ké­pet. Együtt vannak a tapasz­taltabb, magasabb osztályt is megjárt játékosok, de mel­­lettük-mögöttük már ott ko­pogtatnak az utánpótlás leg­ígéretesebbjei. • A vasutasok Szegeden kí­sérlik meg kiverekedni az NB I-es tagságot Nem lesz könnyű dolguk, hiszen a TFSE és a Bakony Vegyész is határtalan elszántsággal telve utazott­ a déli város­ba. A három pályázó szá­mára viszont csak egyetlen hely kiadó! — Amikor megkezdődött a bajnokság, nem titkoltuk célunkat: szerettünk volna visszakerülni a legjobbk kö­zé — mondta még az eluta­­­zást megelőzően Szlovák Aurél edző. — Most eljött a nagy pillanat. Tökéletes idegi és fizikai állapotban levő együttes érhet el sikert. Remélhetőleg nem keltünk csalódást, olyan cipőben „toporgunk”, mint a felnőttek esetében. Vagyis ifibajnokságunk sincs. — Az NB II-es csopor­tokban tíz borsodi gárda szerepelt az elmúlt szezon­ban, ez nagyon örvendetes. Megfelelő „hátország” nélkül persze előbb-utóbb csökken­­ni fog a szá­muk ... — Minden bizonnyal így lesz. A KFSC női csapata kiesett, vagyis már csak ki­lenc NB II-es együttessel büszkélkedhetünk. Úgy ér­zem, hogy éveken belül na­gyobb mértékű visszaeséssel is számolnunk kell. Az anya­gi eszközök szűkülnek, me­­gyeszerte kevés a röplabdára alkalmas tornaterem, nin­csenek, vagy alig akadnak a sportágat támogató, röp­labdaedzői képesítéssel ren­delkező testnevelők és még sorolhatnám. Kizárólag azon múlik minden, hogy a je­lenleg dolgozók meddig bír­ják még. Remélem, hogy nem vesztik el türelmüket és ki­tartanak a röplabdázás mel­lett. összeállította: Doros L­ászló Kolodzey Tamás NEM OSZLIK FEL A KFSC SIKERT HOZOTT AZ ELSŐ ÉV AZ ARANYÉREM ALAPOT JELENT MIÉRT NINCS MEGYEI BAJNOKSÁG? Jobboldalt a vasutassánc, amelyet Varga, Bukodiné és Szlovák alkot. Ezekre a sikeres elzárásokra a hét végi osztályozón is­­ okozott szükség lesz. Naptár________ 1984 június 9., szombat A nap­kelte 4.47 — nyugta 20.40 órakor A hold kelte 15.49 — nyugta 2.55 órakor Névnap: Félix Évforduló Száztizenöt évvel ezelőtt, 1869. június 9-én született Richard Friedenthal német író. Időjárás: Várható időjárás ma estig, északnyugat felől átmeneti zá­porokat, majd néhány órás esőt hozó felhőzóna vonul át Magyarország fölött. Mögötte felszakadozik a felhőzet, megélénkül, a Dunántúlon megerősödik az északi szél. A reggeli órákra 9 és 14, délutánra 16 és 21 fok közötti hő­mérséklet várható. A lottó nyerőszámai. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Nagyorosziban megtartott 23. heti sorsolás alkalmával a következő számok kerültek kihúzásra: 9 26 77 84 87 — MARCZZS GÁSPÁR, a Szocialista Hazáért Érdem­rend kitüntetettje, aki 1941- től volt tagja a pártnak, 87 éves korában elhunyt. Te­metése június 11-én, hétfőn 15 órakor lesz a mezőköves­di temetőben. Az MSZMP Mezőkövesd városi Bizottsága A MÁTYÁS KIRÁLY Debrecenben című, Hegedűs Géza írta színművet mutat­ta be a miskolci Fáy And­rás Közgazdasági Szakkö­zépiskola irodalmi színpad KISZ tevékenységi köre gyermeknapi és pedagógus­napi ajándékként csütörtö­kön a Miskolci Nemzeti Szín­házban. — EMLÉKEZÉS Gárdonyi Gézára címmel ünnepi mű­sort rendez június 10-én, va­sárnap este 7 órai kezdettel a sályi művelődési ház, s azon a helyi, valamint a győri Gárdonyi Géza Álta­lános Iskola tanulói és a helyi pávakör tagjai működ­nek közre dr. Barsi Ernő ve­zetésével. — BEFEJEZŐDÖTT a mű­szaki átadása az Avason épülő öregek napközi ottho­nának. A műszaki átadással egy időben a szakemberek üzembe helyezési eljárást is tartottak, s hamarosan ki­adják az épület használatba­vételi engedélyét is.­­ EBBEN AZ ESZTENDŐ­BEN mintegy 120 telket ala­kítanak ki és értékesítenek a magánerős építkezések cél­jára Sajószögeden és Sajó­­örösön. Állatorvosi ügyelet Miskolc város területén 1984. június 8-án (pénteken) 15.30-tól 1984. június 11-én (hétfőn) reg­gel 7.30-ig ügyeletes: dr. Wirtz Ferenc körzeti állatorvos. Laká­sa: Miskolc, I., Vörösmarty u. 52. sz. Telefon: 86-026. Bejelen­tés : 8—9 és 13—14 óra között. — A MAGYAR Népköztár­saság Elnöki Tanácsa Martyn Ferenc Kossuth-díjas festő­művésznek, a Magyar Nép­­köztársaság kiváló művé­szének kiemelkedő művészi munkássága elismeréseként. 85. születésnapja alkalmából a Magyar Népköztársaság Zászlórendje kitüntetést ado­mányozta. — A MUNKÁSŐR parancs­nokok politikai nevelésében, szakmai felkészítésében el­ért kiemelkedő eredményei elismeréséül Borbély Sándor, a Munkásőrség országos pa­rancsnoka csapatzászlót ado­mányozott a Munkásőr Pa­rancsnoki Iskolának. A pén­teki csapatzászló-avató ün­nepségen Gáti József, az or­­­szágos parancsnok helyette­se adta át a csapatzászlót Nagy Sándor iskolaparancs­noknak.­­ A NASHVILLE TEENS angol együttes, valamint Za­­latnay Sarolta és a Scam­­polo együttes ad koncertet a hejőcsabai Gárdonyi Mű­velődési Ház Ifjúsági Park­jában június 11-én, 19 órai kezdettel. A műsort Dévé­nyi Tibor vezeti. A SÁTORALJAÚJHELYEN az évek óta tartó útkorsze­rűsítési munkák befejezése­ként most­­ a vasútállomás előtti tér rendezését végzik. Innen indul a kisvasút meg­szűnése miatt megnöveke­dett autóbuszforgalom a Hegyköz és a Bodrogköz fe­lé, s ez a körülmény külö­nösen szükségessé tette a tér teljes felújítását. A FAZEKAS SZAKKÖR is működik Sárospatakon a művelődés házában, éspedig külön a gyermekeknek, kü­lön a felnőtteknek. A részt­vevők szakember irányításá­val elsajátíthatják az­­ agya­gozás, korongozás tudniva­lóit és a híres pataki faze­kasság évszázados hagyomá­­­nyain alapuló mesterségbeli szépségeket. — A MEGYE TÖMEGKÖZ­LEKEDÉSÉRŐL tárgyal a népfront megyei elnökségé­nek településpolitikai mun­kabizottsága június 8-án El­sősorban a községek, társ­községek közötti közlekedés­ről lesz szó. Átadnánk irodának, RAKTÁRNAK ALKALMAS 2 HELYISÉGBŐL ÁLLÓ, 25 m­ü ALAPTERÜLETŰ BÉRLEMÉNYÜNKET. VÁLASZOKAT „AVAS" JELIGÉRE KÉRJÜK A HIRDETŐBE Közlemény Lovasnap Prügyön 1984. június 10-én 9 órakor. Program: díjug­­ratás fogatverseny, tombola Fö, nyeremény, póniló. Tiszámén«« Mgtsz, Prügy*

Next