Észak-Magyarország, 1984. június (40. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-02 / 128. szám

Mi ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 10 Üzenet a múltból pu rami mr; mu:$ * füíiíilrá *i W Ik *1l; LLii í ísiT^jf *•'? íkVé * & la &fl %» d*j S í « b i fo • - jjt ’ig 4P 1 El Mint lapunkban már többször hírt adtunk róla, az idén ünnepli 125. évfordulójét a miskolci vasút, és a járműjavító üzem is. Az ipartörté­netről szóló megemlékezések mellett igen nagy szerep jutott és jut — érthetően a munkásmozgalmi vis­­­szaemlékezéseknek. A vasutasok, a vasúti járműjavítók nagy csapata­­ tartozott ugyanis a munkásságnak ahhoz a haladó derékhadához, amely nemcsak érzelmekben, hanem tet­tekben is mindig az útért, a hala­dásért harcolt. Megható kis ünnepség volt a na­pokban a MÁV Miskolci Járműjaví­tóban, annak ebédlőjében, ott, ahol nap mint nap megfordulnak a mun­kások. Felbontottak egy kényesen­­fényesen öltöztetett dobozt, egy ős­régi vasúti ingaórát emeltek ki be­lőle és szépen, lassan, óvatosan fel­akasztották arra a scampeeszegre, amelyet már­­]o ideje — szintén nagy gonddal: tartós legyen — rög­zítettek a falon. Az üzem munká­sai úgy döntöttek, az az ember akassza fel a falra az új kincset, aki a legjobban ismeri a történetet, aki a legtöbbet levelezett, telefonált azért, hogy a relikviává nemesedett egykori vasúti leltári tárgyat vis­­­szakapják azok, akiket illet . . . Szó mi szó, reszketett a keze Pál Ist­vánnak, a járműjavító történetíró­jának, a kulturális munkabizottság vezetőjének, amikor kézbe vette a szerkezetet. Idézet Pál István üzemtörténeti munkájából. 1920 elején csak a munka zaja verte fel a Miskolci Műhely csendjét. A munkások szót­­lanok és csendesek voltak. A meg­­félemlítés csak a volt bizalmi tes­tület tagjait nem akadályozta meg abban, hogy időnként néhány szót váltsanak. Április 3-a volt­ Daubek András asztalos — aki a megyei di­rektórium tagja volt —, nemrég vált el Sárkány Zoltántól, aki elmond­ta, hogy a hírek szerint ténykedé­seit jelentették Budapestre és fe­gyelmi lesz belőle. Daubek András elkeseredve állt az asztalosműhely­ben. Előtte a vasút minden tájáról beküldött leltári tárgyak, ládák, do­bozok, óratokok ... Az egyik falióra tokjának javítását éppen befejezte. Gondolt egyet. Egy papírlapra tinta­ceruzával írni kezdett. Először a dátumot... a saját nevét is leírta és gondolkodni kezdett: ezek az órák sokáig jól működnek. Ennek a fáját is jól megcsinálta. Mi len­ne, ha megírná, milyen gondolatok­kal terhes az agya? Ki fogja meg­találni és mikor? Tíz év múlva? Húsz év is kell, vagy huszonegy? Milyen világ lesz akkor? Ki talál­hatja meg? Egy másik munkás! Ürás, vagy asztalos. Meglátja, amint szétszedi az órát és kibontja a sár­gult papírlapot, melyen nem fakul meg a tintaceruza nyoma. Elolvas­sa. Mit tesz vele? Újra elrejteni kényszerül, vagy már kiteregetheti? Igen — döntötte el Daubek András, üzenni fog. Megnyá­lazta a tintace­ruzáját és írni kezdett. Az üzenet így szólt: 1920 TV 3- án. Miskolcz. Ezen órát javította DAUBER ANDRÁS MÁV-asztalos abban a rettenetes nyomorult vi­lágban. Bizton tudom, hogy ez írás olvasója már utálattal fog a múlt időkre visszaemlékezni, mert már csak akkor szociális világ lesz, úgy hiszem. Idézet Pál István könyvéből. A papírlapot nyolc részre hajtja ös­­­sze, aztán becsúsztatja az óradoboz rései közé, szegekkel összeszorít­ja. A papír engedelmesen simul a fris­sen gyalult fához és ott marad 45 évig. A falióra pedig, mint leltári tárgy vándorol, s a MÁV Pécsi Igazgatóságának egyik szobájába ke­rül. Itt találta meg 1965-ben Varrta József órásmester, amikor az órát javította. Ekkor már­ húsz éve olyan világ volt Magyarországon, amely­ben Daubek András rendületlenül hitt. És most, 1984-ben, a MÁV Mis­kolci Járműjavító fennállásának 125 éves jubileumán a pécsi igazgatóság ajándékba küldte a 163. sz. felépít­ményi mérőkocsi vezetőjével Bajcsy Józseffel az értékes órát. A szép, falióra működőképes, de csak ünne­pi alkalommal indítják el az­ üze­miek, hogy még az ükunokák is lát­hassák működni Daubek András kis papírcetlijét pedig múzeumi tárló­ban őrzik. Lévay Györgyi­Fotó: Lac­zó József ki üzenetet hordozó ingaóra. A kuvik ártatlan! Amikor Feri bácsi az óra végén megkér­dezte, van-e valaki­nek mondanivalója, az utol­só padból Jóska jelentke­zett: — Tegnap estefelé egy kuvikot láttam a kémé­nyünkön — mesélte. — Még elég világos volt, jól lehetett látni. Én tu­dom, hogy a baglyok mind hasznos, vedelt madarak, de a nagymamám szörnyen megijedt és azt mondta, hogy a halálmadár ült a kéményünkre. Azt szeret­ném megkérdezni, miért hívják ezt a kis baglyot halálmadárnak ? Feri bácsi elmosolyodott, de azután komoly hangon szólalt meg: — Igazad van Jóska, a kuvik hasznos egér- és bo­gárpusztító és az égvilá­gon semmi köze az elmú­láshoz. Annak pedig, hogy hogyan ragadt rá ez a nem éppen hízelgő elnevezés, igen egyszerű magyarázata van. Feri bácsi az órájára né­zett és amikor látta, hogy még öt perc van hátra a kicsengetésig, folytatta: — A kuvik nem vándo­rol, egész évben nálunk van és tavasztól őszig el­sősorban különböző na­gyobb, bogarakkal, lepkék­kel él . Azt pedig biztosan ti­­ is észrevettétek már, hogy ezek az állatok meny­iére vonzódnak a fény­forráshoz, egész éjszaka ott keringenek az ívlámpák körül vagy éppen a vilá­gos ablak előtt. Régen, ami­kor villany, különösen fa­luhelyen, még nem­igen volt, és az emberek petró­leumlámpákkal világítot­tak, késő este csak azok­ban az ablakokban maradt fény, ahol nagybeteg fe­küdt, aki mellett egész éj­jel égett a lámpa. A kuvik pedig már a fénytől oda­csalogatott rovarok után érkezett az ablak közelé­be. Ha azután kuvikolt is ott néhányat, a beteg pe­dig véletlenül éppen azon az éjszakán hunyta le a szemét örökre, senki sem moshatta le többé szegény kis bagolyról, hogy ő volt a közelgő halál előhírnöke. — Pedig csak a lepkékre lesett az ablak előtt! — kottyantotta közbe Jóska. — Úgy van — bólogatott Feri bácsi, — de sajnos, a babonás embereknek ez is elég volt. Nagyon sok ku­vikot el is pusztítottak ak­koriban és mint „halálma­­­dár”-nak, gyakori üldözés­ben volt része. A folyosón megszólalt az óra végét jelző csengő. A gyerekek csomagolni kezd­tek. Papírcsörgéssel, cso­­szogással, zsongással telt meg az osztály. — Talán megtelepszik ná­lunk — súgta Jóska a szomszédjának. — A ker­tünk sarkában van egy öreg, odvas diófa, az biz­tosan tetszeni fog neki. A nagymamámnak meg el­mondom majd, amit Feri bácsitól hallottam — foly­tatta — és akkor talán már ő sem fog haragudni a ku­­vi­kokra. (Sch) Rejtvény. Az ábra mértani középpontjából kiindulva, csi­gavonalban olvassátok össze a betűket! Ha helyes útvonalon haladtok végig, Petőfi Sándor egyik verséből kaptok részletet. Hogy szól ez az idé­zet? Beküldési határidő; június hó 6. nap. Kérünk benneteket, hogy megfejtéseiteket levelezőlapon­ küldjétek be szerkesztőségünk címére. A hibát­lanul megfejtők* között könyveket sorsolunk ki. A korábban közölt­­ rejtvény helyes megfejtése: 60. (A középső szám mindig a két szélső szám­jegy összegének kétszerese.) Könyveket nyertek: Kiss Katalin Sárospatak, Fekete István Kazincbarcika, Barát Anikó Har­sány, Hajsza Zsuzsanna Miskolc, Hódi Tamás Miskolc. Kovács Gergő Bekecs. A könyveket postán küldjük el. C­sigavonal '1964. június 2. szombat A 104- *%. Debreceni Márton Ipari Szakmunkásképző Intézet Miskolc III., Debreczeni Márton tér 1. sz. azonnali belépéssel felvesz 1 fő termelési szakmun­kást, géplakatos-hegesztő szak­képesítéssel, 4500 Ft bérrel.­­Je­lentkezni az intézetben munka­időben. CM Cementipari Gépjavító jó kereseti lehetőséggel f­elv­ételt hirdet: lakatos, esztergályos, C02 védőgázos hegesztő, villanysze­relő munkakörben. 40 órás mun­kahét, vállalati gazdasági mun­kaközösségbe való belépésre le­hetőség van, minden szombat szabad! Munkásszállást, üzemi étkezést, kedvezményes hazauta­zást biztosítunk. Jelentkezés: Miskolc, Mésztelep u. 1. szám­ alatt a munkaerő-gazdálkodáson. Megközelíthető 2, 12, 29, 32, 33- as autóbuszokkal. Telefon: 64­ ■roll, 69-73b, a 45-ös melléken. A Miskolci Köztisztasági Válla­lat felvételre keres; autószerelő­ket, karosszéria-lakatosokat, kar­bantartó lakatosokat, takarítónő­ket, MTZ-vizsgával rendelkező gépkezelőket, segédmunkásokat, felsőfokú végzettséggel rendelke­ző üzemszervezőt. Jelentkezni le­het: Miskolc, József A. u. 65. sz. alatt, a munkaügyön-Termelésirányító technoló­gus munkakörben agrármérnöki, béz-, részmérnöki vagy üzemmérnöki végzettséggel rendelkező, mező­­gazdaságban jártas férfidolgozó jelentkezését várjuk. Fizetés a kollektív szerződés szerint. Je­lentkezni lehet személyesen vagy írásban: Vetőmag Vállalat, ter­melési osztálya, Miskolc, Rákó­czi u. 7. A Nehézipari Műszaki Egyetem anyaggazdálkodási csoportja fel­vételt hirdet raktári segédmun­kás munkakörbe. Nyugdíjasok jelentkezését is várjuk. Érdek­lődni lehet: Egyetemváros, E/3. kollégium, 12-es szobájában. Felvételre keresünk: szakkép­zett bolti eladókat, belső ellenőrt, gyakorlattal, mérlegképes képe­sítéssel, takarítót, nyomdai beta­nított munkást. Jelentkezési Zöldért Vállalat Miskolc, Baross G. u. 15., munkaügyi osztály, va­lamint a miskolci kirendeltségre; hűtőgépkezelőt, villanyszerelőt, kocsikísérőt. Jelentkezés: Zöldért miskolci kirendeltség, munka­ügyi csoport, Miskolc, Fonoda u. .(Megközelíthető a­ S-as autóbusz­­szak).; továbbá a, kazincbarcikai kirendeltségre: targoncavezetőt, tehergépkocsi-vezetőt, egytonnás gépkocsira. Jelentkezés a Zöldért kazincbarcikai kirendeltség, Ka­­­zincbarcika (Bereute), szénosztá­lyoz­ó mellett. Bérezés a vállalati­ kollektív szerződés alapján. Szakcsoportunk felvételre ke­res konfekcióüzemébe, állandó munkára, magas kereseti lehető­séggel. kulturált környezetbe szakképzett szalagvezetőt, varró­nőket. Jelentkezni lehet szemé­lyesen, mindennap 15—18 óráig. Miskolc, Torontáli u. 39. szám alatt (Szikra mohival szemben). PÁLYÁZATI HIRDETMÉNYt Miskolc m. város Tanácsa V. B. építési és közlekedési osztá­lya pályázatot hirdet 1 fő ma­gasépítő üzemmérnök, 1 fő épí­tőmérnök, 1 fő közgazdász (iparszakos, elemző) munkakör betöltésére. Feltételek: okleveles mérnöki, ill. üzemmérnöki ké­pesítés, közgazdasági egyetem, legalább 5 éves gyakorlattal. Fizetés megegyezés szerint. A pályázatot önéletrajz és a képe­sítésről szóló oklevélmásolat mellékletével (az eredeti okle­vél bemutatásával) 1984. május 31-ig lehet benyújtani. (Miskolc I., Tanácsház tér 8.) Miskolci munkahelyre, négy­­műszakos munkarendbe, jó ke­reseti lehetőséggel lakatos, láng­vágó, kőműves szakmunkás és segédmunkás munkatársak je­lentkezését várjuk. Cím: Mis­kolc, Bocskai u. 36. sz., minden­nap 8—10 óráig. A Sárospataki városi Tanár és V. B. pénzügyi, terv- és mun­kaügyi osztálya felsőfokú mun­kaügyi képzettséggel rendelke­ző szakembert alkalmaz munka­ügyi főelőadói beosztásba. Fize­tés megegyezés szerint: Jelent­kezni lehet az osztályvezetőnél. Telefon: 11-222. A Vörös Csillag Mgtsz, Ináncs szolgáltató ágazata, Miskolc, Ba­ross G. út 29. sz. alatt saját­­ géppel rendelkező varrni tudó bedolgozókat keres. Jelentkezni lehet a fenti címen 7—15 óráig. A Miskolci MEZŐGÉP Válla­lat felvételt hirdet 1 fő gyors- és gépíró és 1 fő programozó munkakör ellátására. A progra­mozó munkakör ellátásához mű­szaki szakközépiskolai végzett­ség szükséges. Jelentkezni a programosztály vezetőjénél le­het, Miskolc, Besenyői út 10. szám alatt. A Ruházati Textilkereskedel­mi Vállalat, Miskolc, Szeles u. 71. felvételre keres azonnali be­lépéssel gépírni tudó adminiszt­rátort. A Mályi Téglagyár felvesz la­katosokat, motorszerelőket, tar­goncavezetőket, férfi betanított és segédmunkásokat. Fizetés: megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a Mályi Téglagyár veze­tőjénél. A Bükkvidéki Vendéglátó Vál­lalat felvételre keres miskolci munkahelyre autófényezőt, fel­szolgálót, szakácsot, konyhai mé­szárost, konyhai kisegítőt, büfé­vezetőt bolti eladót, pénztárost, cukrászt. Jelentkezés: a vállalat munkaügyi osztályán (Miskolc, Zsolcai kapu 1. szám). A hollóház! SZOT-Üdülő­­napi belépéssel felvesz: 1 fő vizsgázott fűtőt olajtüzelésű ka­zánhoz, 1 fő felszolgálót (szak­képzettség nem szükséges), 1 fő karbantartót (villanyszerelői ké­­pesítés szükséges), 1 fő taka­rítónőt, 1 fő kézilányt (főzőnőt) Munkásszállást és napi három­szori étkezést kedvezményes áron biztosítunk a SZOT-üdülő­­ben. Fizetés megegyezés szerint, jelentkezés személyesen vagy írásban az üdülő vezetőjének Levélcím: SZOT-üdülő, Hol­ló­há­za, 3999. Telefon: Hollóháza 8. Jó kereseti lehetőséggel azon­nal felveszünk, lakatosokat, be­tanított lakatosokat, hegesztőket. Jelentkezni lehet: Hejőmenti Mgtsz, melléküzemága, 3527 Mis­kolc, Vágóhíd út 16. I. emeleti irodájában. Gyógyszertári Központ felvé­telre keres, azonnali belépéssel, asztalos és villanyszerelő szak­munkást, portás-éjjeliőrt. Je­lentkezés: Miskolc, Kazinczy u.­ 17. sz. A MERKÚR 8. sz. miskolci te­lepe férfi gépkocsi átadó átvevőt keres felvételre, mielőbbi belé­péssel. A kívánt iskolai végzett­ség: középiskolai érettségi gép­jármű szakon, vagy középiskolai érettségi 4- autószerelői szakvizs­ga, amelyekhez hivatásos gép­járművezetői jogosítvány szüksé­ges. Jelentkezni, személyesen le­het, önéletrajzzan, 1984. június 7- től a telep vezetőjénél. Bérezés: a­ kollektív szerződés alapján* megegyezés szerint. Címünk: 3534 Miskolc III., Lorántffy zs. u. 49. sz. A Borsod megyei Tanácsi Épí­tőipari Vállalat szerencsi, szik­szói munkahelyekre jó kereseti lehetőséggel alkalmaz kőművese­ket, ácsokat, segédmunkásokat. Jelentkezni lehet: Szerencs, Vá­sártér «... 5. Iparcikk- és vendéglátó­s szak­­mákban, gyakorlati ismeretekkel, középfokú iskolai végzettséggel, áruforgalmi előadókat és hálóza­ti ellenőröket felveszünk. Jelent­kezni lehet: „UNIÓ” Áfész, Mis­kolc, Kossuth u. 1. szám Matt, részletes önéletrajz beadásával, a személyzeti osztály A DIÓSGYŐRI GÉPGYÁR fel­vételre keres TPA 1148-as számí­tógép üzemeltetéséhez gyakorlott közvetlen adatrögzítő műszakve­­zetőt, rendszerprogramozót, ter­melésirányító csoportvezetőt, TPA vagy R-típusú számítógéphez programozót, valamint műszaki végzettséggel (technikum, szak­­középiskola) rendelkező­­­ techno­lógust, szerszámszerkesztőt. Vál­­lalkozási főosztályra vállalkozá­si létesítményelőadót. Fizikai munkakörbe: autóvillamossági szerelőt. Fizetés: megegyezés szerint* Egyes kiemelt munkakö­rökben bérpótlékot is biztosítunk. Jelentkezni a vállalat munkaerő­­gazdálkodásán lehet. Teletop s 51-955, 10-52-es mellék. Megköze­lítés az 1 D és 33-as autóbusz­­végállomásáról. A Gáz- és Olajszállító Válla­lat II. sz. üzeme Miskolc, Sajó­­szigeti u. 1. felvételre keres festő szakmunkást külső mun­kahelyen végzendő munkára. (Vasszerkezetek, építmények festése, mázolása.) Bérezés a kollektív szerződés szerint. Je­lentkezés az üzemben személye­sen. A Gabonaforgalmi és Malom­ipari Vállalat miskolci körzeti üzeméhez targoncavezetőket, szállító-rakodókat,, takarítónőket 4 órás munkaidőbe (5-9 óráig) felveszünk. Érdeklődni a 89-018- as számú telefonon, vagy sze­mélyesen a vállalat gondnoká­nál, Miskolc, Zsolcai kapu 34. szám. A TERMOLUX B.-A.-Z. me­gyei Ipari Szolgáltató Vállalat felvesz gyakorlattal rendelkező szerkezeti lakatost. Hegesztői vizsgával rendelkezők előnyben, jelentkezés az Ipari Hűtő Szer­viz vezetőjénél, Miskolc, Szabó L. u. 52. sz. Tel.: 16-838. Az Észak magyarországi vegyi­művek felvesz hírközlési gya­korlattal rendelkező műszeres üzemmérnököt vagy technikust előadói munkakörbe, valamint szakmai gyakorlattal rendelkező vegyészmérnököt, okleveles ve­gyészt technológusi és munka­védelmi főelőadói munkakörbe. Bérezés az 5/1983. (XI. 12. ) VIE számú rendelet alapján megálla­podás szerint. Jelentkezni tehet részletes szakmai önéletrajzzal a vállalat személyzeti és okta­­­tási főosztályán. Termelőszövetkezetünk szak­mai gyakorlattal rendelkező ju­hászokat vesz fel. Lakást bizto­sítunk. Cím: Dózsa Mg. Termelő­­szövetkezet. Perkupa. 3756. A VASVILL Kereskedelmi Vál­lalat Borsod megyei Kirendelt­sége felvesz 2 fő elektromos és csízei targonca javításában jártas karbantartót, valamint egy fő SZTK-Ügyintézőt legalább 5 éves szakmai gyakorlattal. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés: Miskolc, Vágóhíd u. 6., munka­ügyi csoport A Borsodi Sörgyár (elvételt hirdet vállalati jogtanácsosi munkakör betöltésére. Felvételi követelmény: jogi egyetemi vég­y­zettség és jogi szakvizsga. A vállalati gyakorlattal rendelke­ző jelentkezőket előnyben része­sítjük. Bérezés az 5/1983. * (XI- 12.) ME rendelet szerint, a gyakorlati időtől függően. Jelentkezni írásban — részletes szakmai ön­életrajzzal,­­ a vállalat személ­y­­zeti vezetőjénél lehet, a hirdetés megjelenését követő 1« napon belül.

Next