Észak-Magyarország, 1984. augusztus (40. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-01 / 179. szám

Indulhat a front Több hetes elők­észület Kettá, tegnap, július 31-én, adták meg a Borsodi Szénbányák Vállalat gépészeti és villa­mos szakemberei az indulá­si engedélyt a Putnoki Bá­nyaüzem legújabb frontfej­tése számára. Szükség volt a hosszú, körültekintő felké­szülésre, ugyanis a most in­duló fejtés méreteiben és teljesítményében eltérő lesz a korábbiaktól. A termelésbe bevont hármas telepen he­lyenként 3 méter, vagy an­nál vastagabb széntelepet kell majd művelni. Ehhez Veszprémben gyártották le a 12,5 tonnás biztosító egysé­geket, amelyeket errgol gyártmányú hidraulikával mű­ködtetnék­. A monstrumok szállításához, mozgatásához speciális kocsikat készítettek, a szállítási útvonalakat át­építették, és úgynevezett sze­­relővágatot alakítottak ki a föld alatt. A tervek szerint az első hetekben a munka­hely csak 31 egységgel üze­mel, s naponta várhatóan 1700 tonna szenet termel. Amikor mind az 58 pajzsot üzembe helyezik, akkor már 2400 tonnás napi termelést várnak a putnoki frontfej­téstől. Az egyenként 12,5 tonnás biztosító egységek első darabjait már a munkahelyen vizsgáztatják a szakemberek. Csobaiok is befejezték az aratást A kedvező, melegebb hétvégi időt kihasználva megyénk­ben a csobaji Táktaközi Termelőszövetkezet is befejezte az aratást. A jó üzemszervezésnek köszönhetően —, bár a gya­kori esők sokszor „kitiltották” a nagy teljesítményű arató­­cséplőgépeket a táblákból — sikerült felgyorsítani a nyár legnagyobb munkáját, s a közel ezer hektáros kalászos te­rületen már csak a tarló szalmatüskéi meredeznek a „ka­szák” nyomán. Mint megyeszerte, a hozamok itt is jobbak az elmúlt évi terméstől, hiszen a búza öt tonnás, az árpa pedig több, mint 4,11 tonnás terméssel fizetett. HÉrínd­feek Ifield és Kína között A VNA vietnami hírügy­nökség jelentése szerint Kí­na folytatja katonai táma­dásait Vietnam északi tar­tományai ellen. Egy század­nyi kínai katona július 22- én Ha Tuyen tartományban megsértette az országhatárt, támadást intézett a vietna­mi határőrük ellen. •Július 28-án és­­ 9-én a kínai tüzérség tűz alá vette e tartomány több települését. Ezzel egy időben közel zász­­lóaljnyi kínai katona beha­tolt az ország területére. A vietnami határőrök és az ön­kéntes egységek katonái vis­­­szaverték a határsértőket — jelenti a VNA. Megyei krónika KÍVÁNCSISKODÓK A „LEPÉNYNÉL” A felvételünkön lát­­­­ható, szoborra emlé­keztető alakzatokat nem valamely modern mű­vészeti ág művelője formáz­ta, hanem így mutatják be azokat a „lepényeket", ame­lyeket annak idején az újmas­­sai faszenes nagyolvasztóban készítettek. A nagyolvasztó­ban - mint azt a szabadté­ri kiállítás felirata tanúsítja - naponta 5-6 tonna nyers­vasat termeltek. Nagyobbik részét ilyen lepényekké der­­mesztve szállították a hámo­rokba. Képünkön­ egy buda­pesti természetjáró család tagjai ismerkednek a furcsa „szobrokkal". „VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLETÜÜ ESM-KMI» AZ MS‘ZATP BritSOn-ABArj-Zf­WPLBW MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XL. évfolyam, 179. szám Ara: 1.4« Ft Szerda, 1984. augusztus 1. Helsinki záróokmány Felhívás az aláírás kilencedik évfordulóján A Helsinkiben zárult eu­rópai biztonsági és együtt­működési értekezleten elfo­gadott záróokmány aláírásá­nak kilencedik évfordulóján az európai biztonság és együttműködés nemzetközi bizottságának titkársága nyi­latkozatot tett közzé, amely­ben hangsúlyozza: „Ma, job­ban mint bármikor, a köz­véleményt mélyen nyugtala­nítja az a veszély, amely a nemzetközi helyzet éleződése és a különböző típusú raké­­tafegyverek európai telepíté­se következtében fenyegeti az enyhülést. Az európai köz­vélemény, kifejezésre jut­tatva nyugtalanságát és az enyhülésre való törekvését, tömeges méretű akciókat szervez a leszerelésért. Je­lentős vallási, filozófiai, kul­turális, politikai és társadal­mi csoportosulások követel­nek nagy horderejű politikai kezdeményezéseket.” A nemzetközi bizottság nyilatkozata arra szólítja fel a békeszerető mozgalmakat, hogy sokszorozzák meg ak­cióikat a nukleáris fegyverek befagyasztásáért, ami az atomeszközök korlátozásának kiindulópontja lenne. Ezt kö­vetően lépjenek fel az atom­fegyverek felszámolásáért Európában. Követeljék a nuk­leáris hatalmaktól annak a kötelezettségnek az elfoga­dását, hogy elsőként nem vetnek be atomfegyvert és, hogy állapodjanak meg az erőszakról való lemondás­ról általában véve is a hel­sinki záróokmány aláíró ál­lamok közötti kapcsolatok­ban. A békeszerető mozgal­maknak küzdeniük kell a nukleáris rak­étafegyverek telepítésének leállításáért Európa nyugati és keleti ré­szén egyaránt — szögezi le a nemzetközi bizottság nyi­lat­kozata. Izrael Tárgyalások a „nagykoalícióról" Izrael­i­lamet­nö­ke, Haim Herzog, Kedden külön-külön fogadta Simon Pereszt, a Munkapárt elnökét és Ji­­chak Samir kormányfőt, a hét év óta hatalmon levő LIKUD-tömb vezérét. A még nem hivatalos megbeszélések célja annak felderítése volt, hogy hajlandó-e a két veze­tő csoportosulás egymással szövetkezve nagykoalíciót, „nemzeti­ egységkormányt” alakítani. Samir a keddi megbeszé­lések után kijelentette, hogy a nagykoalíció megalakításá­ra valós esély van. Samir ezt már a választások előtt megpendítette. Újdonság vi­szont, hogy Simon P­eresz, aki a LIKUD-val kötött szö­vetségtől előzőleg határozot­tan elzárkózott, most közöl­te­: „Az izraeli közvélemény és az államelnök egyaránt kétpárti kormányzatot kí­ván.” A két pártvezér nyom­ban összeült a részletek meg­beszélésére, de a helyzet bi­zonytalan maradt, mivel mindkettőjük miniszterelnök akar lenni. A BVK TÚLTELJESÍTETTE FÉLÉVES TERVÉT • A Borsodi Vegyi Kombinét dolgozói túlteljesítették el­ső féléves tervüket — hangzott el tegnap délelőtt a vál­lalat gazdasági-műszaki konferenciáján. Az esztendő el­ső hat hónapjában a nyereség az előző év hasonló idő­szakában elért nyereség háromszorosa, és több, mint 15 százalékkal meghaladja a tervezett értéket is. SZEZON A HŰTŐHÁZBAN F­ASZÉN EXPORTRA 0 A Borsodi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság ebben a­z évben 3500 tonna faszén előállítását és értékesítését ter­vezi. Ebből 2500 tonnát szállítanak külföldi megrendelő­iknek. Nyugatnémet és svájci partnereiknek már ki is szállítottak 1700 tonnát. A faszenet ezekben az országok­ban főleg grillsütéshez használják. A hazai felhasználók közül a kohászat rendeli a legtöbb faszenet. A nagy hoz­záértést, és nehéz munkát igénylő terméket 2,5—5 kilo­grammos papír, vagy műanyag zsákba csomagolva szál­lítják, alkalmazkodva a megrendelő igényéhez. A miskolci hűtőház­­­­ban javában tart a szezon. A gépsorokon jelenleg a zöldbab feldol­gozását végzik. Az ötszáz­húsz tonnányi mennyiség­ből kétszáz tonnát tőkés országba szállítanak. Bor­sóból — minden eddiginél nagyobb mennyiséget — összesen 4450 tonnát vásá­roltak­­ fel, válogattak és hűtöttek. Rövidesen meg­kezdik az uborka felvásár­lását, a savanyúságnak va­lóból mintegy 200 tonnára számítanak. Az uborkát kétféle módon dolgozzák fel: szeletelik, illetve koc­kára vágják. A szeletelt uborkát — mélyhűtve — belföldre, míg a kockára vágottat, hatvan tonnát, exportra szállítják. A hű­tőháziján hátra van még az étkezési tök- és a cukkini­­szezon. mm Mit ér az ember, ha munkás? (3. oldal) Pl­ .......... I.»! ......■ [UNK] [UNK]........I 1 .­8 ... 1- t-J ■ Ülést tartott a megyei tanács vb t Napirenden a megyei kórház munkája • A REKONSTRUKCIÓ EREDMÉNYEI • MIKOR CSÖKKEN A RENDELŐINTÉZET ZSÚFOLTSÁGA? • EGÉSZSÉGÜGYI FŐISKOLA LÉTESÍTÉSE Egészségügy, tömegközle­kedés. A megyei tanács vég­rehajtó bizottságának tegna­pi ülésén — több napirendi pont mellett — e mindan­­­nyiunkat érdeklő és érintő két terület kérdéseit tárgyal­ta meg. A városi, elővárosi, városkörnyéki közlekedés gondjairól, tennivalóiról a 3- as sz. Volán, a Miskolci Köz­lekedési Vállalat és a MÁV Miskolci Igazgatósága felada­tainak tükrében készített je­lentést a tanács illetékes osz­tályvezetője. — E témára la­punkban visszatérünk. Az egészségügyi ellátás kérdés­körén belül a megyei kór­ház munkájáról tájékozódtak a vb tagjai. Elöljáróban csak annyit, hogy az Egészség­­ügyi Minisztérium képviselő­je az ülésen kijelentette: a megyei kórházban folyó gyógyító munka, a járó- és fekvőbeteg-ellátás színvona­la országos megméretésben is kiállja a próbát, sőt né­hány területen példamutató­nak tekintendő. A kórház a miskolci Szent­­­péteri kapuban, az ország egyik legnagyobb egészség­­ügyi intézménye. Az erede­tileg más célra emelt­­ kivé­tel a Gyermekegészségügyi Központ, a sugárterápia és a kórbonctani épületek kór­termeiben 2000 ágyon ápol­ják, gyógyítják a betegeket. „Kerítésen belül” történik a szakorvosi járóbeteg-ellátás — nagy előnyt jelent a szer­vezeti és területi integráció. Kérdés, mikor enyhül a ren­­­­delőintézet gyakran elvisel­hetetlen zsúfoltsága. Nos, a megyei KÖJÁL 1986-ban várhatóan új székházába költözik, s ekkorra terem­tődnek meg a zsúfoltság csökkentésének és a központi laboratórium korszerűsíté­sének feltételei. (Folytatás a 2. oldalon} Két borsodi állami gazdaság az IKR legjobbjai között Az ország legnagyobb termelési rendszerének, az IKR-nek éves termelési versenyében részt vevő 107 taggazdaság között rendkívül jól szerepelt a verseny első félidejében megyénk két állami gazdasága. A termelési verseny tavaszi verseny­szakaszában 29 nagyüzemet javasoltak az országos szemlé­re, s ezek között volt a Szerencsi Állami Gazdaság és a He­­jőmenti Állami Gazdaság is. Az IKR versenybizottságának értékelése szerint az országos versenyben végül is a negye­dik helyet szerezte meg a Szerencsi Állami Gazdaság, amely ezzel elnyerte a rendszer 40 ezer forintos jutalmát. A 3000- es termelésszervezési egységhez tartozó IKR taggazdaságok termelési versenyének tavaszi szakaszában 15 ezer forintos jutalmat kapott a harmadik helyen végzett Hejőmenti Ál­lami Gazdaság. Energia

Next