Észak-Magyarország, 1984. november (40. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-21 / 273. szám
ÉSZAK* MAGYARORSZÁG 2 Elutazóttam a belga [ (Folytatás az 1. oldalról) — Mindkét részről az a cél, hogy a Kelet és a Nyugat közötti bizalom helytálljon. Ezért tekintjük rendkívül fontosnak azokat a megbeszéléseket, amelyeket külügyminisztereink a közelmúltban folytattak, ezért tartottam fontosnak a találkozást Lázár Györggyel — hangsúlyozta a kormányfő. Megköszönte a meghívást és kifejezte reményét, hogy magyar partnere hamarosan lehetőséget talál a látogatás viszonzására. — A tárgyalásokon is megállapítottuk :• az úgynevezett kis országoknak jelentős szerepet kell játszaniuk a nemzetközi légkör megjavításában. Megbeszéléseink ily módon várhatóan hozzájárulnak majd a jobb megértéshez, a feszültség csökkentéséhez, a bizalom helyreállításához — tette hozzá. A belga kormányfő hasznosnak ítélte a Kádár Jánossal, az MSZMP Központi Bizottságának első titkárával, Trautmann Rezsővel, az Elnöki Tanács helyettes elnökével, valamint vendéglátójával, Lázár Györggyel folytatotta megbeszéléseit. Elmondotta azt is...hogy tolmácsolta Kádár Jánosnak a belga király meghívását. A tárgyalások témaköréről kifejtette: sok szó esett a kétoldalú kapcsolatokról, megvonták e kontaktusok mérlegét és megvizsgálták . jövőbeni fejlesztésük lehetőségeik.Aolitikai kapcsolatainkról megállapítottuk, hogy azok jól... problémamentesek; tehát magvan. a megfelelő keret. a kedvező továbbfejlődéshez — mondotta. Gazdasági kapcsolatainkat kielégítőnek ítélte Wilfried Martens, azonban hozzátette: azok továbbfejlődhetnek és kiegyensúlyozottabbá válhatnak. Szólt arról, hogy a kölcsönös érdeklődésre számot tartó kérdéseket részletesen megvizsgálták a két ország gazdasági és műszaki-tudományos , vegyes bizottságának nemrégiben Brüsszelben megtartott ülésén. A belga külügyminiszter tavaly novemberi budapesti tárgyalásain ugyancsak lehetőség nyílott a gazdasági kapcsolatok továbbfejlesztését, kiegyensúlyozottabbá tételét célzó konkrét feladatok egyeztetésére. Kitért arra is, hogy kulturális kapcsolataink további fejlesztését körvonalazza az idén szeptemberben Budapesten aláírt, az 1985—87-es évekre szóló magyar—belga csereegyezmény. Mint mondotta, Belgiumban nagy várakozás előzi meg az 1985 őszén Budapesten sorra kerülő európai kulturális fórumot, amely remélhetőleg hozzájárul majd a kelet—nyugati kapcsolatok megjavításához is. — Tárgyalásainkon a legtöbb szó a kelet—nyugati kapcsolatokról esett. Különösképpen arról, hogy újra kezdődjenek a tárgyalások a lefegyverzésről és a fegyverzetek csökkentéséről — hangsúlyozta Wilfried Martens, utalva arra, hogy a legutóbbi időben pozitív jelek mutatkoznak a két nagyhatalom közötti párbeszéd folytatódásának. Befejezésül arról szólt, hogy megítélése szerint látogatása új szakaszt nyitott a kétoldalú kapcsolatokban. A belga miniszterelnök ezután válaszolt az újságírók kérdéseire. Az enyhülési folyamat esélyeiről szólva hangsúlyozta, hogy annak napjainkban „bátorító és pozitív jeleit” tapasztalja. Ezzel kapcsolatban ismételten kiemelte: Magyarország és Belgium, amely egyaránt megbízható tagja saját szövetségi rendszerének, érdekelt abban, hogy oldódjék a jelenlegi fagyos nemzetközi légkör. A két ország folyamatos diplomáciai érintkezésein túl rendszeressé váltak a vezetők közötti magas szintű találkozók — állapította meg, a párbeszéd fontosságát hangsúlyozva. Tindemans külügyminiszter tavalyi magyarországi útját követte a miniszterelnöki látogatás, amely — fejtette ki a belga kormányfő — nemcsak a kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséhez, hanem a Kelet és Nyugat közötti viszony javításához is hozzájárulhat. Martens a magyar—belga gazdasági kapcsolatok erősítéséről szólva elmondta, hogy a szakemberek nemrég 200 témakört tartalmazó listát állítottak össze, a javaslatokat a közeljövőben kormányszervek kölcsönösen elemzik majd, hogy mihamarabb konkretizálni lehessen azokat. Két területet jelölt meg, ahol jelentős előrelépési lehetőségek kínálkoznak: közös vállalatok létesítését és a harmadik piaci együttműködést. Az MTI kérdésére válaszolva felidézte a Tungsram—Schréder magyar— belga közös vállalatnál szerzett tapasztalatait. A továb- kormányfő i együttműködés követhető példájaként említette ezt a kooperációt, mert — mint mondotta — az üzemben magasan kvalifikált szakemberek, fejlett technológiát kezelve a világpiacon is jól értékesíthető termékeket állítanak elő. A délutánt városnézéssel töltötte a belga kormányfő és felesége. Ezután a vendégek a Ferihegyi repülőtérre hajtottak, ahol ünnepélyesen búcsúztatták Wilfried Martenst, feleségét, valamint a kíséret tagjait. A búcsúztatáson megjelent Lázár György és felesége, Várkonyi Péter külügyminiszter, továbbá politikai és gazdasági életünk több más vezető személyisége, valamint Lőrinc Tamás és Willy Tilemans, a Belga Királyság budapesti nagykövete. A magyar és belga zászlókkal díszített légikikötő betonján csapatzászlóval felsorakozott a néphadsereg díszszázada. Parancsnoka jelentést tett a belga kormányfőnek, majd felcsendültek a két ország himnuszának hangjai. A magyar és a belga vezetők, a házigazdák és a vendégek elköszöntek egymástól; úttörők virágcsokrot nyújtottak át a belga kormányfőnek és feleségének. A különrepülőgép a késő délutáni órákban elindult BudapestrőL Új fogalom a biáram-mérés ! (Folytatás az 1. oldalról) azt séha mindegy, hogy a lakások fűtésénél mennyi energia'megy Veszendőbe a sugárzási veszteség" következtében." Mint az előadó utalt rá, a hőáramt fogalmával való beható foglalkozás segítette értelmezni azt a problémát . ifj, hogy miért fázik egy 20 Celsius-fokra felfűrtött fő hővezető anyagokból épített lakásban valaki és miért van komfortérzése annak, aki 20 Celsius-fok hőmérséklet mellett egy jól szigetelt lakásban tartózkodik. Az eszmecserén elsősorban a Borsod megyei szakemberek, az LKM, az ÓKÜ, a BVK, a Nehézipari Műszaki Egyetem, a lakásépítőipari szövetkezet, a Borsod Távhőszolgáltató Vállalat, illetve más területről a Dunaújvárosi Acélműből és a Salgótarjáni Kohászati Üzemekből érkezett szakemberek vettek részt. Az előadást és a szakemberek részvételét pedig az indokolta, hogy a jövő évtől kezdve Borsodban, a miskolci hivatalban is megkezdi a működését egy olyan laboratórium, ahol a hőmérséklettel kapcsolatos mérőeszközöket ellenőrzik, illetve hitelesítik majd. Az Országos Mérésügyi Hivatal szakemberei — köztük Karner Miklós főosztályvezető-helyettes — elmondták, hogy Budapesten a hivatal központi laboratóriumában az elmúlt években behatóan foglalkoztak ezzel a témakörrel és számos kísérleti mérést végeztek el. Ez idő alatt több hagyományos anyag, így a fémek, a falazat és a szigetelőanyagok hőveszteségét, tehát a hőkiadást, áramoltatást és hősugárzást mérték végig és ennek alapján lehetőség nyílik az iparban is arra, hogy ezt a fogalmat felhasználják a kemencék, reaktorok, kohók és más, nagy hőenergiát fogyasztó berendezések jobb hőhasznosítására, illetőleg ezeket a berendezéseket az energiával való takarékosabb üzemvitel érdekében is ellenőrizhetik. A miskolci laboratóriumban hőelemeket és ellenálláshőmérőket is vizsgálnak és hitelesítenek majd, illetve vizsgálják és hitelesítik azokat az elektromos áram elve alapján működő műszereket, amelyek a mérés eredményeinek kijelzésére szolgálnak. Tanácskozik az RKP kongresszusa Bukarestben folytatta munkáját a Román Kommunista Párt XIII. kongresszusa. A vállalati tevékenység javulásának legfőbb forrása Vezető a sovjet közgazdászok egy csoportja által végzett vizsgálatok azt mutatták, hogy a gazdasági kísérletben részt vevő vállalatok lényegesen jobb gazdasági eredményeket értek el A TASZSZ ezzel kapcsolatos értékelésében megjegyzi, hogy a gazdasági tevékenység új feltételekre történő átállítását a népgazdaság egészében — a tapasztalatok értékelésének függvényében — az új, az 1986—90-es tervidőszakra irányozták elő. Ismeretes, hogy az év eleje óta két országos hatáskörű és három köztársasági minisztérium vállalatai dolgoznak az új rendszerben. A Szovjetunióban ez év januárjában bevezetett széles körű gazdasági kísérletben több mint 700 vállalat vesz részt. A kísérlet lényege, hogy nagyobb gazdasági önállóságot adjanak a vállalatoknak, felkarolják kezdeményezéseiket, támogassák a vállalkozói kedvet. A kísérletben szereplő vállalatok esetében csökkent a központi tervirányítás szerepe: a korábban alkalmazott adminisztratív irányítási eszközöket jelentős mértékben közgazdasági ösztönzők váltották fel. A munkások anyagilag érdekeltté váltak a termelés növelésében és a termékminőség javításában, a munka-, az anyag- és a pénzügyi ráfordítások csökkentésében. Mint a vizsgálatok eredményei mutatják, a vállalati tevékenység javulásának legfőbb forrása a jobb munkaszervezés és a munkafegyelem megszilárdulása. A vezetés mellett a változtatások kezdeményezői maguk a dolgozók, akik számára a munkáskollektívákról szóló, 1983- ban elfogadott törvény nagyfokú részvételt tesz lehetővé a termelési és szociális kérdések megoldásában. Mint a TASZSZ hírügynökség rámutat, még korai az új gazdasági mechanizmus eredményeinek átfogó értékelése, a hiányosságok feltárása. A Szovjetunióban a jövő év januárjától tovább szélesítik a gazdasági kísérlet körét, és újabb vállalatokat vonnak be. Bekapcsolják a vaskohászatot, a vegyipart, több gépgyártási , minisztériumot, és más ágazatot is. A kiterjesztés lehetővé teszi az új rendszer szélesebb alapokon nyugvó értékelését. 1934. november 21., szerda A santiagói érsek pásztorlevele A chilei lapok a hagyományokkal ellentétben nem jelentették meg Juan Francisco Fresno, santiagói érsek legutóbbi pásztorlevelét. A napilapok csupán azt közölték, hogy az érsek vasárnap a katonai kormány politikáját bíráló pásztorlevelet adott ki. A chilei kormány és az egyház viszonya a katonai rendszer fennállása óta a legfeszültebb. A chilei főváros katedrájában felolvasott pásztorlevél elítélte a két hete bevezetett ostromállapotot és a Pinochet-rendszer által alkalmazott megtorló intézkedéseket. Helyszíni jelentések arról számolnak be, hogy a pásztorlevél felolvasását követően a katedrálisban sok ezren hosszasan tapsoltak. Egyidejűleg egy kis csoport „Kommunista papok!” felkiáltással, tüntetően kivonult az épületből. Az érsek arra szólította fel a hívőket, hogy közösen elemezzék az országban kialakult nehézségek okait. Rámutatott arra, hogy mélyül a válság a katonai kormányzat és a katolikus egyház viszonyában. „Ostromállapot van az országban, és bennünket, chilei püspököket keményen bírálnak a kormány részéről. A gazdasági nehézségek különösen a legszegényebbeket sújtják” — mutatott rá a pásztorlevél „A félelem és feszültség légköre uralkodik és mélységesen átérzem felelősségemet, amelyet e pásztorlevél révén akarok megosztani a hívőkkel” — hangsúlyozza a dokumentum. Az érsek aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy „az ostromállapot súlyos mértékben hátráltatja az egyetértés megteremtését az országban”. Felszólította a hívőket, hogy november 23-án minden templomban és plébánián tartsanak éhségsztrájkot a „szenvedő testvérek iránti szolidaritás kifejezésére”. A varsói vajdasági ügyészség bejelentete A varsói vajdasági ügyészség bejelentette, hogy a belügyminisztérium rendelkezése értelmében előzetes letartóztatásba helyezték Kazimierz Mijalt. Azzal vádolják, hogy egy illegális csoport tagjaként, nyugtalanság keltésének céljával publikációkat készített és terjesztett, amelyekben rágalmazta a Lengyel Népköztársaság társadalmi rendszerét és az államhatalom legfelsőbb szerveit. Megállapították, hogy illegálisan lépte át a lengyel határt. Ügyében a nyomozás folytatódik. Kazimierz Mijal az ötvenes években a kormány és a LEMP Központi Bizottságának tagja volt. 1966-ban Albániába távozott, és ott Lengyel Kommunista Párt néven szervezetet alapított, amelynek vezetője volt. Éveken át aktív propagandatevékenységet fejtett ki a Lengyel Népköztársaság és a LEMP politikája ellen. Kohl látogatása Bécsben Helmut Kohl, az NSZK kancellárja szerdán egynapos hivatalos látogatást tett Bécsben. A látogatás előtt mindkét részről a kapcsolatok zavartalan, baráti jellegét hangsúlyozták, és azt várták, hogy a tanácskozásokon fontos helyet kapnak a kelet-nyugati kapcsolatok. A bonni szociáldemokrata kormányzás idején különösen szoros szálak fűzték Willy Brandt majd Helmut Schmidt kancellárt osztrák elvbarátjukhoz, Bruno Kreisky kancellárhoz. A bonni kormányváltozás után kölcsönösen rámutattak, hogy ez nem jelenthet módosulást a kitűnő államközi viszonyban — aminthogy ennek semmi jele sem mutatkozott. Kohl kancellár — hír szerint — elsősorban az osztrák kormány „keleti tapasztalataira” kíváncsi, azaz a szocialista országokkal ápolt, általában kitűnő kapcsolatok tanulságaira, különös tekintettel — egyebek mellett Fred Sinowatz kancellárnak a közelmúltban az NDK-ban tett sikeres látogatására. mm amerikai ifjú Bush amerikai »1 elnökkel és Schultz külügyminiszterrel folytatott tárgyalást washingtoni tartózkodásának első napján Claude Cheysson francia külügyminiszter. A megbeszélésekről nem adtak ki részletes tájékoztatást, amerikai részről azonban utaltak arra, hogy azoknak témái között szerepelt a Líbiával kapcsolatos — és Washington által a nyilvánosság előtt is bírált — francia magatartás. Cheysson éppen amerikai útjára indulóban kifogásolta, hogy az Egyesült Államok olyan formában nyilvánított véleményt a Csád ügyében megtartott francia—líbiai toinácetadásokról, amely Párizs véleménye szerint nem egyeztethető össze az amerikaifrancia kapcsolatok mával. Más források szerint ban ez a nézeteltérés nem került központi helyre a két külügyminiszter megbeszélésein és a tárgyaláson számos más témáról, így a Közel-Keletről is eszmét cseréltek. ÚTTÖRŐCSAPATOK, KÖZÜLETEK, MAGÁNSZEMÉLYEK FIGYELMÉBE! Csak 30 napos a nem mindennapos papírgyűjtési akció! 1984. NOVEMBER 1-30-IG, A MINŐSÉGENKÉNT VÁLOGATOTT ÉS ÁTADOTT, kötegelt, fekete-fehér újságpapírt, kötegelt színes folyóiratokat, hullámpapírt, nátronzsákot, irományt, brosúrát és vegyes papírhulladékot 20 SZÁZALÉKKAL MAGASABB ÁRON VESZI ÁT az Észak-magyarországi ffirelr] Nyersanyaghasznosító Vállalat valamennyi telepe és átvevőhelye Borsod, Heves és Nógrád megye egész területén)