Észak-Magyarország, 1986. június (42. évfolyam, 128-152. szám)

1986-06-02 / 128. szám

fl hét vége megyénkben Pedagógusokat köszöntöttek a megyei tanácson Szombaton délelőtt peda­gógusok, tanítók, tanárok, oktatók, nevelők népesítet­ték be a megyei tanács dísz­termét, olyanok, akiknek munkáját különböző kitünte­tésekkel, jutalmakkal ismer­ték el és köszönték meg. A tanácson rendezett ün­nepség csak egy része volt a pedagógusnapi köszöntők­nek, hiszen ebből az alka­lomból 701 olyan nevelő, ok­tató vehette át a művelődé­si miniszter által adományo­zott kitüntetéseket, akik hosszú évek munkájával rá­szolgáltak arra. Szombaton délelőtt 140 ál­talános és középiskolai ta­nítót, tanárt, kollégiumi ne­velőt, szakoktatót és az ok­tatásügyben dolgozót köszön­töttek a megye politikai és társadalmi szervezeteinek képviselői, 79-en vehették át a Kiváló Munkáért kitünte­tést, 39-en részesültek Mi­niszteri Dicséretben, 18 pá­lyadíjat osztottak ki, és egy ünnepelt, Cziráki László en­­csi pedagógus részesült a Szocialista Kultúráért kitün­tetésben. Bejelentették, hogy több borsodi pedagógus Budapes­ten vette át munkája elis­merését. Apáczai Csere Já­nos díjat kapott Dobos Lász­ló, a Miskolci Gyermekvá­ros igazgatója és Nagy Gé­za, a karosai általános isko­la tanára. Kiváló Pedagógus kitüntetésben részesült: Buj­dos János, a 101-es szak­munkásképző igazgatója, Se­tényi Gyuláné, a kazincbar­cikai ének-zene tagozatos ál­talános iskola igazgatóhelyet­tese, Zdhorecz Adorjánné, a putnoki 2. Sz. Általános Is­kola tanára, Hágen Mária, a Berzeviczy Gergely Kereske­delmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola tanára, Réz­műves Jánosné, a felsőzsol­­cai iskola tanára, Tóth Lászlóné, az edelényi 1. sz. iskola napközis csoportveze­tője, Szathmári Sándor, a sárospataki II. Rákóczi Fe­renc Gimnázium tanára, Lo­vas János, a bodroghalmi is­kola igazgatója, Dankó Er­zsébet, a kurityáni iskola ta­nára, Kiss Erzsébet, a sze­rencsi iskola tanára, Kovács János, a Gábor Áron Kohó­ipari Szakközépiskola taná­ra, Csépány Béláné, az ar­­lói iskola tanára és dr. Van­­cza Jánosné, a miskolci napközi otthonos óvoda veze­tő óvónőhelyettese. A kitüntetetteket és raj­tuk keresztül a megye pe­dagógus-társadalmát köszön­tötte dr. Kun László, a me­gyei pártbizottság titkára. Hangsúlyozta, hogy az em­berek többsége őszinte tisz­telője a pedagógusoknak, tudják értékelni azt a sok­szor áldozatot is jelentő, egyértelműen nehéznek elis­mert munkát, ami a peda­gógushivatás egyik jellemző sajátsága. Beszélt a munka során jelentkező gondokról is, arról, hogy a tömeges is­koláztatással együtt jár az is, hogy a külső környezet negatív jelenségei nagyobb arányban vonulnak be az in­tézményekbe, de az iskola jelenleg nem képes mindig kellő mértékben ellensúlyoz­ni ezeket a hatásokat, sok­szor nem is kapja meg az ehhez megfelelő, külső segít­séget, magára marad. Ezzel együtt megnövekedett azok tábora, akik igyekeznek te­vékenyen részt vállalni a nevelés feladataiból. (szendrei—csákó) FENTEK A megyei ünnepségen dr. Kun László, a megyei pártbizottság titkára mondott ünnepi köszöntőt. A kitüntetettek egy csoportja Urbanisták tanácskozása Az elmúlt héten kétnapos tanácskozást tartottak En­­esen, az észak-magyarorszá­gi urbanisták. Eljöttek más megyék képviselői is, mert ez a konferencia jó alka­lom volt a tapasztalatok cse­réjére. Így nemcsak az or­szág északi részeiről esett szó, hanem — mondhatni — országossá szélesedett az eszmecsere. Erre szükség is volt, hi­szen a téma (sajnos) ilyen méreteket öltött. Ezt bizo­nyítja az is — s ezt érin­tette előadásában J­antner Antal építésügyi és városfej­lesztési miniszterhelyettes —, hogy az Országgyűlés is fog­lalkozott az elmaradott tér­ségek problémakörével. Nem véletlen, hogy a kon­ferencia színhelyéül Encset választották. Tudvalevő: me­gyénknek ez a része (Aba­­új) „gazdag” aprófalvakban. Ebből adódóan sok a gond is. Csak néhány ezek közül: közlekedés, hírközlés, foglal­koztatottság ... Az előadáso­kon minduntalan előjött a pénz. Elhangzott: 3 milliárd forint áll rendelkezésre (or­szágosan) öt esztendőre e problémák mérséklésére, csökkentésére. Nem a meg­oldására, hisz ehhez ennek a többszöröse kellene. Több előadó hangsúlyozta: ezeken a településeken nap­jainkban nem csupán gaz­dasági, de társadalmi elma­radás tapasztalható. Bogár László, a megyei tanács tervosztályának helyettes ve­zetője kifejtette: ahhoz, hogy e téren változás legyen, változnia kell a társadalom­­szervezési modellnek is. Centralizáltság helyett a de­centralizáltság. Ugyancsak erről beszélt egyebek mel­lett Miklósi Endre, a VÁTI vezető tervezője: a centrali­záció következtében a peri­fériákról vonják el az erő­ket. Így aztán az, hogy ki hol lakik, sok mindent meg­határoz. Éppen ezért egyes területekről elszivárognak a jól képzett szakemberek. Ez utóbbi mondat Siska And­rástól, az Encs Városi Párt­­bizottság első titkárától szár­mazik, aki kívánatosnak tar­totta, hogy a felzárkóztatás ténylegesen minél előbb el­kezdődjön. Az eddig leírtakból is ki­tűnik: nagyon fontos, bo­nyolult kérdéskörről van szó. A résztvevők előadásai­ból, hozzászólásaiból érezhe­tő volt az aggódás e térsé­gekért. De az is, hogy a kis­­falvak jövőjét nem lehet csak központi vagy csak he­­lyi erők bevonásával bizta­tóbbá tenni, ez össztársadal­mi összefogás révén való­sulhat meg. Egyáltalán nem (Folytatás a 2. oldalon) VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XLII. évfolyam, 128. szám Ara: 1,80 Ft Hétfő, 1986. június 2. Hazaérkezett az MSZMP küldöttsége Vasárnap hazaérkezett Mongóliából az MSZMP küldöttsége, amely Szabó Istvánnal, a Politikai Bi­zottság tagjával, a Terme­lőszövetkezetek Országos Ta­nácsa elnökével az élén részt vett a Mongol Népi Forradalmi Párt XIX. kong­resszusán. A delegációnak tagja volt Varga Gyula, a Szabolcs-Szatmár megyei pártbizottság első titkára és Kádár László, hazánk ulán­­bátori nagykövete. I kínai külügyminiszter h­azánknal! Dr. Várkonyi Péter kül­ügyminiszter meghívására hétfőn hivatalos, baráti lá­togatásra hazánkba érkezik Vu Hszüe-csien államta­nácsos, a Kínai Népköztár­saság külügyminisztere. Mihail Gorbacsov hazánkba látogat Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió Kommunista Pártja Köz­ponti Bizottságának főtitkára a Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottságának meghívására a közeli napokban baráti látogatást tesz a Magyar Népköztársaságban. Véget ér a nemzetközi orvoskongresszus Az atomfegyvereket addig kell megsemmisíteni, amíg azok el nem pusztítják az emberiséget — erre figyel­mezteti a világ közvélemé­nyét a vasárnap Kölnben vé­get ért nemzetközi orvos­­kongresszus. Bernard Lown amerikai professzor, a mozgalom ala­pító társelnöke záróbeszédé­ben figyelmeztetett: min­den garancia kevés egy esetleges nukleáris háború katasztrófájának az elkerü­lésére. Csak egy megoldás lehetséges: az atomfegyver­kezés azonnali megállítása és a nukleáris fegyverek meg­semmisítése. Ennek legfonto­sabb feltétele lenne az Egye­sült Államok csatlakozása a Szovjetunió által egyoldalú­an életbe léptetett atomkí­sérleti moratóriumhoz. Jevgenyij Csazov szovjet akadémikus — akivel Lown professzor együtt indította a mozgalmat — sürgette, hogy minden politikus és politikai vezető tettekkel járuljon hozzá az atomfegyverek vég­érvényes felszámolásához. r Újra megindult a zöldáru szállítása a Közös Piac országaiba A szentesi korai zöldség- Hungarofruct Külkereske-­suth Termelőszövetkezet ker­­termesztési rendszer köz­­delmi Vállalat közremű­­vészetében szedték és cso­­portjából szombaton ismét ködésével. Egy hónapos magolták tetszetős kartonda­­megindultak a primőrszállít- kényszerszünet után ez volt borokba. mányok a Közös Piachoz az első közös piaci országba A szentesi korai zöldség­tartozó országokba. Szómba- irányított zöldáruszállít- termesztési rendszer tag­jon három vasúti vagont mány. A fólia- és üvegház gazdaságaiból júniusban tölteni való paprikával, zabban nevelt paprikát és húszvagonnyi korai káposz­­egyet pedig paradicsommal paradicsomot a szentesi Ár­­tát és nyolcvan vagon­tól­­raktak meg, s valamennyit pád, a szentesi Felszabadu­­teni való zöldpaprikát szál­­a Német Szövetségi Köztár­­tás, a fábiánsebestyéni Ki­­lit a közös piaci országorc­­saságba továbbították a nizsi és a csongrádi Kos- ban levő megrendelőknek. C­A I­T || megszabaduljon a SALT—II. — * “II. megkötöttségeitől — ezért fejleszti az állítólagos szov- ■ . 2 II­ ■ » Albert Gore demokrata a szovjet állásfoglalás után ATA^ssg? fegyverzetellenőrzési albizott­ Amerikai hivatalos körök- nézve kötelezőnek a hadá­­ságának, a The New York­ben egyelőre nem nyilatkoz- sraki fegyverekről megkötött Times vasárnapi számában tak még a Szovjetunió ál- SALT—II. szerződés előírt- terjedelmes cikkben bírálja lásfoglalásáról, amely si­­ sait. Reagan bejelentését arról f­gyelmeztette az Egyesült Harold Brown volt had­ hogy az Egyesült Államok a Államokat: rendkívül ve-­ügyminiszter egy nyilatkoza­ jövőben megszegheti a SALT szélyes következményekkel jáltan megállapította: az —II. szerződést. Ez a döntés járhat, ha Washington a fó­ Egyesült Államok kormánya — írja Gore — „Reagan jeg­­vében nem tekinti magára ürügyet keres arra, hogy nagyobb hibája lehet”. Amerikai vélemények vádakat.” Szombaton megkezdő­­­­dött a 13. labdarúgó­világbajnokság. Mexi­kóvárosban, az Azték-stadi­onban a várt hőségnél kel­lemesebb időben, 24 fokos hőmérsékletben került sor az impozáns megnyitóünnep­ségre. A látványos folklór­­program után a 24 résztve­vő válogatott szimbolikus bevonulása következett. A játékosok helyett mexikói kisfiúk vonultak körbe, az NSZK nyitotta a sort és a házigazda Mexikó zárta. A néhány mondatos köszöntők után Miguel de la Madrid mexikói köztársasági elnök hivatalosan is megnyitottnak nyilvánította a 13. Labdarú­gó-világbajnokságot. Fel­csendült a mexikói himnusz,­­majd a bolgár és olasz him­nusz eljátszása után kezdő­dött a nagy előadás első fel­vonása, az Olaszország—Bul­gária találkozó. A nézőtér zsúfolásig megtelt, a hangulat frenetikusnak minősít­hető, kezdődhet a 13. labdarúgó-világbajnokság! A megnyitó­­ünnepség látványos pillanatainak egyike, érkezik a FIFA zászló­ja.

Next