Észak-Magyarország, 1986. július (42. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-29 / 177. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 A képernyő előtt Holtak hallgatása és mások a hétről „... a kortársnak emlékezetet idéző, a fiatalabb nemzedéknek pedig a történelmi tisztánlátást segítő művészi élményt kínál.” Ezzel a gondolattal ajánlotta az adás napján lapunk a néző figyelmébe a Holtak hallgatása című requiemet. Örkény István és Nemeskürty István írásai nyomán Hajdufy Miklós állította kamerák elé ezt a napjainkban szokatlan formájú művet. Magam igen nagy érdeklődéssel vártam. Ismertem Örkény számos írását, amely a világháború egy-egy epizódját, súlyos drámát magába foglaló mozzanatát tárja az olvasó elé, ismerem Nemeskürty Requiem egy hadseregért című művét, s nem utolsósorban túlélője vagyok a második világháború korának. A két író közös művét, a Holtak hallgatását is régóta ismerem, színpadon is láttam. Tíz-tizenegy évvel ezelőtt az akkor még virágkorát élt Csortos Gyula Színpad is igen jó előadásban mutatta be Miskolcon, Gyarmati Béla rendezésében. Úgy érzem, mégis kell nekem és kortársaimnak is az emlékezetfrissítés, s nagyon kell a fiatalabb generációknak, mert sokféle hibás közlés, irodalmi anyag, egyéb alapján a háborús szenvedés emléke megfakul, újabb és újabb generációk nemcsak nem érzik át, hanem olykor szinte már meg is kérdőjelezik azokat. Ezért kellenek időnként az emlékeztető műsorok, a művészet nyelvén történő emlékidézések, ismeretközlések. A második világháborúról — a játékfilmeket most figyelmen kívül hagyva — több dokumentumfilmet, dokumentumjátékot láthatott a felnövekvő generáció is. Mégis, ,e most képernyőre állított Holtak hallgatása nem volt felesleges. (Legfeljebb az adásidő vitatható: egy zsúfolt pénteki napon, amikor délután és este egy-egy hosszú játékfilm pergett a képernyőn, egy idegrongáló történet után közvetlenül, az éjjeli órákra beiktatni ezt a requiemet nem volt éppen szerencsés.) Az ilyen oratóriumszerű előadások napjainkban már nem túl népszerűek. A hatvanas-hetvenes évek nagy „felfutása” után ez a fajta előadásmód valahogy vesztett népszerűségéből. A képernyőn meg különösen ritka a jelentkezése. A komor romtemplomban felállított és igen keveset mozdított szereplők mondandójának figyelemmel kísérése és annak befogadása a nézőtől is erős koncentrálást kívánt, különösen, hogy azon is elgondolkozhatott a játék szemlélője, vajon az egyenruha, a polgári ruha váltakozása jelent-e külön valamit. Ám megérte a figyelmet, az erős koncentrálást. Az elhangzó szövegrészek, írói anyagok és eredeti dokumentumok, valós személyiségek rekonstruált megnyilatkozásai, jelentései, egyéb közlések behozták szobáinkba a több mint negyven év előtti szörnyű valóságot. Szinte sütött a képernyőről e komor környezetben elmondott — és egyéb módon alig-alig érzékeltetett — dráma, besüvített békés otthonainkba a háború réme, Jány Gusztáv rettentő hadparancsába most is beleborzadtunk. Lehet, hogy az időpont miatt sokan nem nézték meg e requiemet; lehet, hogy sokak már legyintenek az ilyen emlékidézésre, másfélszázezer magyar katona, sok tízezer munkaszolgálatos oktalan pusztulására, de kellenek ezek az adások, mert e holtak hallgatnak, de az emlékük a mához és a jövőhöz kell, hogy szóljon, sőt kiáltson: lásd meg, halld meg utókor, így pusztítottak el egy hadsereget idegen érdekekért, hát úgy élj és dolgozz, hogy ez soha ne ismétlődhessen! Ezért kellett ezt bemutatni, még ha talán kevesebben nézték is, mint egy kitalált bűnügyi históriát. * Merőben más jellegű volt a nagyon népszerű sorozat, amitől a héten elbúcsúztunk, a Nők a pult mögött. E csehszlovák sorozatot már egyszer, amikor éppen a közepénél tartott, méltattam. Most, amikor véget ért, tulajdonképpen csak az mondható el róla, amit korábban fel lehetett jegyezni: okkal volt népszerű, mert szinte a mi életünket tükrözte; az a prágai ABC-bolt állhatna bármely magyar városban is, illetve a bolt dolgozóinak kisebb-nagyobb emberi drámái, vagy éppen szerencsésebb életepizódjai nálunk is megeshetnek, meg is esnek. Ismerős közegben játszódott minden, s ha a főszereplő Anna kicsit túlidealizált is volt, mind az ő családi története (amely végül szerencsésen végződött), mind a környezetében élők különböző esetei a nyolcvanas évek közép-európai társadalmában élő kisemberek mindennapi gondjait, örömeit tükrözték, igaz módon, szórakoztatóan, lebilincselően. Jó televíziós lektűrnek fogható fel ez a sorozat, érdekes történetvezetéssel, jó szereplőkkel, akik a tizenkét hét alatt, amíg néztük, s életüknek egy esztendeje alatt, amit e sorozat érzékeltetett, igen közeli ismerőseinkké, barátainkká lettek. * Egy évet ölelt fel e sorozat, a Hajnalban, délben, este című játék viszont csak egy napot. Dario Niccodemi kétszemélyes darabja amolyan színészi bravúrjáték, különösebb mondandó nélkül. Horváth Tibor rendezésében most Ráckevei Annának és Szakácsi Sándornak adott jó lehetőséget ötvenöt percre. S ők jól éltek is vele. Benedek Miklós Új televíziós produkciók A magyar irodalom egyik kiemelkedő művéből, Németh László Égető Eszter című regényéből televíziós változat készül a napokban a Mafilm műtermében. Az író 1956-ban született alkotása egy asszony életét végigkövetve 50 esztendő magyar történelmét idézi fel. A nagy terjedelmű nemzedékregény Hintsch György rendezésében elevenedik meg, főszereplője a neves szovjet színésznő, Inna Csurikova. Ugyancsak irodalmi alapú anyagból, Kodolányi János két korai novellájából kész; a drámai főszerkesztő• í Gyermek születik cím edukciója. A század id eiben, a os helyszínen, az Ormánságban játszódó két írásból — a Gyermek születik és a Böbék Samu búcsúja címűből — Horváth Tibor rendező és Zahora Mária dramaturg formál egységes tévéfilmet. A szerepeket egyebek között Kun Vilmos, Kovács Mária, Horváth József, Molnár Piroska, Körtvélyesi Zsolt, Tomanek Gábor, Horváth Teri és Berek Kati alakítja. Már elkészült, s augusztus 8-án a 2-es műsorban látható Félistenek párviadala címmel, a Külpolitikai Szerkesztőség filmje, amelyet Sugár András készített a sakk világhírű nagymestereivel, Karpovval és Kaszparovval. 1986. július 29., kedd „Gyönyörködve és hálás szívvel.. A Mezőkövesdi Galériában Az alábbi okirati szöveg öt évvel ezelőtt — pontosan 1981. október 16-án — kelteződött: „A Matyó Népművészeti és Háziipari Szövetkezet Mezőkövesd városának adományozza a 30 éves szövetkezet legjellemzőbb alkotásait, állandó kiállításon történő bemutatásra.” Megvallom, nem tudom, mind ez idáig hol volt látható az említett anyag. Arról viszont gyakorta hallottam Mezőkövesden, hogy Galéria létrehozását tervezik. A szándékból, az akaratból tett lett, és ez év május 14-én megnyílt a város legújabb kulturális intézménye, nem csupán az eltervezők, a létrehozók nagy örömére. — „Ennyi szép kézimunka, kerámia, csodálatos alkotás előtt gyönyörködve és hálás szívvel áll meg az ember.” * * * Mezőkövesd Galériája a Béke téren, a volt járási hivatal irodahelyiségeiben kapott helyet. Szép munka volt, állapíthatja meg az érkező látogató, szépen, ízlésesen és hasznosan alakították ki a tereket. Három nagy teremben láthatók az anyagok, a már említett adománnyal kezdjük az ismerkedést. A szövetkezet 150 darab textilt tartalmazó válogatása valóban szemet gyönyörködtető. Az ó-matyó hímzések elvisznek a régi időkbe, hogy aztán egyre közelebb kerüljünk a közelmúlthoz, a mához. Természetesen nem hiányozhatnak Kis Jankó Bori csodálatos munkái, elmaradhatatlan madarai, virágai sem a jellegzetes színek pompázásában. Ebben a teremben a szentistváni és tardi hagyományoknak, díszítőművészeti értékeknek is jutott hely.És aki nem szakavatottként, nem beavatottként járkál és nézelődik „ennyi szép kézimunka” között — az sem távozhat annyi ismerettel, amennyivel bejött. Borika néni — Domány Béláné — a háttérből azonnal észreveszi a tétovaságot, s már kérdez is, mi lenne a baj, mi lenne a kérdés. Ismertet és mesél, külön figyelmet érdemlő darabokhoz vezeti a látogatót. Azt már a másik teremben — a középsőben — értem csak igazán, miből is fakadne ráismernem: a művelődési központ színháztermének falán látható az, ami itt van a freskóterven ... A képek után azt vesszük szemügyre, amit eddig kerülgettünk. A terem közepén, posztamenseken kerámiák sorakoznak. Bagolykorsó, Miksakorsó, Szamaras ember, Madár, Női fej, Busók . .. Papp János alkotásai élettel telin mozdulnak minduntalan színekkel kacérkodón csábítják közelebbközelebb a szemlélőt. Talán, azt már mondani se kellene, itt is „megkapom” az eligazítást. Ha már eddig nem tudtam: Egri János a televízió Elmebajnokságában ilyen kerámiákat szokott adni a versenyzőknek... A harmadik terem... Itt már néha egymás szavába vágva szólunk. Pázmándi Antal 21 kerámiája látható itt. Mi több, nemcsak látható — szinte kivétel nélkül „beszélnek is”, szóba lehet velük állni. Egymást felülmúló ötletek, a kerámia ritkán látható „megfogalmazásai” állítanak meg léptennyomon. Van itt terrorista kék farmeröltönyben, harisnyával a fején, kitüntetéssel a mellén, golyóstollal a zsebében ... Van itt megnyomorított Agip-hordó (kanna), melynek hátába hosszú fékút után egy kocsi állt fejest . . . Van itt elhagyott nagy aktatáska, melynek a természetesség, az ismeretcsak nem megy. Pedig illecsatja mintha rozsdát sírna... anyag, a mesélő kedv. Akkor értem meg, amikor Dala József olajfestményeit veszem szemügyre. Borika néni majd csak kézenfogva vezet a „vásáros” képekhez. Nézném meg ezeket, milyen pontos a kidolgozás, milyen híven mutatják a hangulatot. És míg nézegetem, hallom, hogy a csíkos sátrak — mert csíkos sátrak voltak — között milyen élet folyt, miért jártak oda szívesen a fiatalok (nemcsak törökmézért) . .. Aztán átsétálunk egy másik képhez: „Nos, meg tudná-e mondani — hallom a kérdést —, hol van ez az utcarészlet Mezőkövesden?” Erősen szemlélem a képet, közelebbről meg távolabbról, de kísérőm megszán, így hát tudom, hogy ma már sehol sincs, pedig itt volt, nem messze, a főutcán mindaz a sok épület, ami a képen látszik. Már régen lebontották valamennyit. E környéken is sokszor fordultak meg a kövesdi lányok és fiúk, mentek mákos cukorért meg napraforgóért, mentek a fodrászhoz ... Bizony — mondja Borika néni —, ez is nagyon jó, hogy megszületett, ez a kép, mert még fotókon sem maradt meg semmi emlék ebből az utcából... Ugyanebben a teremben látható Takács István freskófestő néhány alkotása is. Kellene — hallom —, hogy találjak közöttük ismerőst. És persze itt van a Mindennapi kenyerünk is, megszelve; mered ránk a televízió képernyője kocsival, nővel, pénzzel... („Világbajnok a Mindennapi kenyerünk” — írta egy látogató a kiállítási vendégkönyvbe.) * A Mezőkövesdi Galériát jó két hónapja nyitották meg. Nagyon sokan jártak már termeiben, a vendégkönyvi beírások elragadtatással szólnak a látottakról. Valóban, a létrehozás szándékához — őrizni a hagyományt, a Mezőkövesdről elszármazott művészeket még erősebben kötni az elindító helyhez — méltó a most látható anyag. Ami nem lesz állandóan látható, az Pázmándi Antal 21 kerámiája. Ez időszakos kiállítás, szeptember 15-ig tekinthető meg. E teremben a Galéria további életében is váltakozni fognak a bemutatók. A másik két teremben levő alkotások maradnak. A textilekhez hasonlóan a város, a Galéria tulajdona marad Takács István 5, Dala József 24, Papp János 8 alkotása. A felajánlásokból tehát elindult valami.. . — „Nagyon örültünk hogy városunk is dicsekedhet ilyen szép, gazdag Galériával. Kívánunk benne viszontlátni sok szép alkotást.” — a kiállítás vendégkönyvéből. Tónagy József Mindennapi kenyerünk - ahogy Pázmándi Antal látja Kovács Mátyás felvétele rádió KOSSUTH: 4.30: Zenés műsor. — Kb. 8.15: Mai kulturális programok. — 8.20: Társalgó. — 9.44: Gyermekmuzsika. — 10.05: Kiskun tájaikon. — 10.35: Éneklő ifjúság. — 10.53: Kamarazene. — 11.42: Kedves Michele. 4. rész.— 12.30: Ki nyer ma? — 12.45: A holicsi Cupido. Zenés játék. — 13.54: Muzsikáló természet. — 14.10: Magyarán szólva... — 14.25: Orvosi tanácsok. — 14.30: Dzsesszmelódiák. — 15.00: Arcképiek a lengyel irodalomból. — 15.18: Népdalkórusok. — 15.40: Tudnivalók utazóknak. — 16.05: A Gyermekrádió kívánságműsora. — 17.00: A főszereplő: Gregor József. — 17.45: A Szabó család... — 18.25: Mai könyvajánlatunk. — 19.15: Világirodalmi folyóirat. — 20.00: Lemezbarátok órája. — 21.00: Félóra népzene. — 21.30: Sokszemközt. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Romantikus kórusok. — 22.52: Iskolapéldák. — 23.02: Edwin Fischer zongorázik. — 0.10: Himnusz. — 0.15: Éjfél után. PETŐFI: 4.30: Zenés műsor. — 8.05: Reklám. — 8.08: Slágermúzeum. — 8.50: Tíz perc külpolitika. — 9.05: Napközben. — 12.10: Szólistaparádé. — 12.30: Verbunkosok, katonadalok. — 13.05: Popzene sztereóban. — 14.00: Az 50-es évek slágerei. — 14.50: Forma—1 híradó. —15.05: Edith Piaf énekel. — 15.20: Könyvről könyvért. — 15.30: Csúcsforgalom. — 17.30: Válasz — Ifjúsági kulturális körkép. — 18.30: Gramofonsztárok. — 19.05: Csak fiataloknak! — 20.00: Nótakedvelőknek. — 20.50: Vívó-VB. — 21.05: A Vatikán titka. Andre Gide regénye. 1. rész. — 21.27: Dzsesszlemez. — 22.05: Komolyzene. — 23.20: Komédiások hajója. Részletek. — 24.00: Régi fúvósmuzsika. — 0.15: Éjfél után. 3. MŰSOR. 9.05: A kiállítótermek programjából. — 9.08: Szimfonikus zene. — 10.31: Két nyitány. — 10.52: Lemezbörze helyett. — 11.45: Fiatal zongoristák bemutatása. — 13.05: Intermikrofon. — 13.20: Bemutatjuk új fúvósfelvételeinket. — 13.51: Rádióénekkarok. — 14.30: Új operalemezeinkből. — 15.08: Csongor és Tünde. Szvit. — 15.23: Labirintus. Zenei rejtvények. — 15.38: Asconai ünnepi játékok. — 17.00: Vízparti történet. 4. rész. — 17.39: Barokk muzsika. — 18.03: Richard Strauss: Metamorfózis. — 18.30: Szerb-horvát nyelvű nemzetiségi műsor. — 19.05: Német nyelvű nemzetiségi műsor. — 19.35: Verdi: Ernani. Opera. — Közben: 20.24: Versek. — 20.30: Az operaközvetítés folytatása. — Közben: 21.15: Illatok tartósítása. — 21.30: Az operakövetítés folytatása. — 22.20: Cliff Richard összes felvételei. — 23.00: Két jelenet. MISKOLCI STUDIO (a 268,8 m-es közép-, a 66,8, a 72,11, valamint a 72,77 URH-on) 17.00: Műsorismertetés. Hírek, időjárás. — 17.05: Kulturális kaleidoszkóp. Szerkesztő: Pongrácz Judit. (A tartalomból: Olvasótáborok és olvasás. — Zenés játék a diósgyőri várban. —■ Múzeumi kiállítóhelyek Egerben. — Találkozunk a kertben.) — 18.00: Észak-magyarországi krónika. (Átadják Sátoraljaújhelyen az új közúti határátkelőhelyet.) — 18.25—18.30: Lap- és műsorelőzetes, televízió 1. MŰSOR: 8.25: Tévétorna. — 8.30: Szünidei matiné. Vízipók — csodapók. Rajzfilm. — 9.45: Egészségünkért. — 10.05: Epizódok egy csavargó festő életéből. — H.30: Képújság. — 16.55: Hírek. — 17.00: Három nap tévéműsora. — 17.05: Nemcsak nőknek. — 17.20: Vikingek. Angol filmsorozat. — 17.50: Képújság. — 17.55: Természetbarát. — 18.15 : Csali. — 18.25: Tévébörze. — 18.35: Iparvilág. — 18.55: Reklám. — 19.05: Tévétorna. —19.10: Esti mese. — 19.20: Reklám. — 19.30: Híradó. — 20.00: Reklám. — 20.05: Oppenheimer. Angol tévéfilmsorozat. — 21.05: Betűreklám. — 21.10: 9-es stúdió. — 21.40: Felkínálom — népgazdasági hasznosításra. — 22.30: Híradó 3. — 22.40: Himnusz. 2. MŰSOR: 18.25: Képújság. — 18.30: Körzeti adások. — 19.35: Asszonyszerelem, asszonysors. — 20.00: Zenés nyári esték. Opera. — 20.40: Lábas jószág szárnyakkal. — 21.05: Híradó 2. —21.25: Reklám. — 21.30: Vívó-világbajnokság. — 22.30: Képújság. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR: 8.55: Hírek. —9.00: ,,A”, mint Alzbeta. Tv-játék. — 10.10: A rendőrség nyomoz. — 10.15: Mindent egy perc alatt.— 10.55: A róka. Spanyol természetfilm. — 11.25: Hírek. — 17.20: Hírek . — 17.25: Sportrevü. — 17.55: Nyugat-szlovákiai magazin. — 18.20: Esti mese. — 18.30: Távlatok. — 19.10: Gazdasági jegyzetek. — 19.20: Időjárásjelentés. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Starbottle ezredes és a szép panasztevő. — 21.05: Az emberi jogok. — 21.45: Kamarahangverseny. — 22.30: Hírek. 2. MŰSOR: 19.00: Tv-torna. — 19.10: Esti mese. — 19.20: Időjárás-jelentés. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Fiatalok tv-klubja. — 21.30: Időszerű események. — 21.56: Időjárás-jelentés. — 22.00: Ez történt 24 óra alatt. — 22.10: A tenger. Magyar tvfilmsorozat. mozi BÉKE: Indiana Jones és a végzet temploma. Színes amerikai kalandfilm: 14 év! Kiemelt, III. helyár Kezdés: nlO, fl2, 13, 15, 17 és 19 órakor. — BÉKE KAMARA: Higgyetek nekem. Színes magyar film. Kezdés: 4 órakor. — Tűtorony. Mb. színes kanadai film. III. helyár! Kezdés: 6 órakor. — TÁNCSICS: Nincs kettő négy nélkül. Mb. színes olasz kalandfilm. Kiemelt, III. helyár! Kezdés: 14, 16 és 18 órakor. — TÁNCSICS KAMARA: Piedone Egyiptomban. Mb. színes olasz kalandfilm. III. helyár! Kezdés: 17 órakor. — Carmen: Színes spanyol film. Kezdés: 15 órakor. — SZIKRA: A tenger zamata. Mb. színes olasz vígjáték. 14 év! III. helyár! Kezdés: 4, 6 és 8 órakor. — FÁKLYA: Nem kell mindig kaviár. NSZK-beli film. 14 év! Kezdés: 4, 6 órakor. — A hét merész kaszkadőr. Színes amerikai kalandfilm. III. helyár! Kezdés: 8 órakor. — FÁKLYA KAMARA: Megfelelő ember kényes feladatra. Színes magyar film. 16 év! II. helyár! Kezdés : 15 órakor. — PETŐFI: Donald kacsa nyári kalandjai. Színes amerikai rajz-mesefilm. II. helyár! Kezdés: 15 és 17 órakor. — TAPOLCA, ADY: Földrengés. Színes amerikai katasztrófafilm. Kiemelt, III. helyár! Kezdés: 7 és 9 órakor. — TOKAJ DISZKÓMOZI: Bombajó bokszoló. Mb. színes olasz kalandfilm. 14 év! Kezdés: 18 órakor. — NÉPKERTI SZABADTÉRI MOZI: Indiana Jones és a végzet temploma. Mb. színes amerikai kalandfilm. Kiemelt, III. helyár! 14 év! Kezdés: 9 órakor. — AVAS-DÉLI KERTMOZI: Ufó Arizonában. Amerikai film. 14 év! III. helyár! Kezdés : 9 órakor. — MISKOLCSZIRMA: Jorgensen, a zsaru. Mb. színes dán krimi. 14 év! II. helyár! Kezdés: 16 órakor. — KAZINCBARCIKA, BÉKE: Hideglelés. Színes lengyel film. 14 év! Kezdés: 4 órakor. — Poszeidon katasztrófa. Színes amerikai katasztrófafilm. 14 év! III. helyár! Kezdés: 6 órakor. — MEZŐKÖVESD, PETŐFI: Halálcsapda. Mb. színes amerikai krimi. 16 év! III. helyár! Kezdés: 5 és 7 órakor. — ÓZD, KOSSUTH: Mire megyek az apámmal? Mb. színes francia vígjáték. 14 év! II. helyár! Kezdés: 16 órakor. — SÁROSPATAK, RÁKÓCZI: Egészséges erotika. Magyar film. 14 év! Kezdés: hn4, 6 és 19 órakor. — SÁTORALJAÚJHELY, BÉKE: Tarts még, tarts még, bűvölet! Színes szovjet film. 14 év! Kezdés: 5 órakor. — Agyúgolyófutam. Mb. színes amerikai kalandfilm. III. helyár! Kezdés: 7 órakor. — SZERENCS, RÁKÓCZI: Balekok. Mb. színes francia vígjáték. III. helyár! Kezdés: 6 órakor. — EDELÉNY, MÁJUS 1.: A betörés nagymestere. Mb. színes francia krimi. 14 év! III. helyár! Kezdés: 16 órakor. — ENCS: Háborúban nőttem fel. Mb. színes japán film. Kezdés: 6 órakor. MŰSOROK