Észak-Magyarország, 1990. június (46. évfolyam, 127-152. szám)

1990-06-02 / 128. szám

1990. június 2., szombat Z­S­I B­ON G­Ó Az Észak-Magyarország gyermekoldala A Rónai megyei pályázatainak nyertesei A zsűrinek sosincs kön­­­nyű dolga, így volt ez most is a Rónai Sándor Művelő­dési Ház és a megyei és városi úttörőelnökség XX. gyermekrajz- és V. mese- és versírópályázatára érke­zett művek elbírálásakor. A kiadott díjak szép száma is bizonyítja ezt. Cseh Károly költő, a mesepályázat zsű­rielnöke értékelése szerint ugyan a gyerekek „meséi szürkébbek lettek, megfo­gyatkoztak az ötletek, az eredetiség tűzijátéka helyett csak szikrázásokra futja”, mégis találkozunk jó néhány értékes gyermeki művel. A pályázat első helyezett alko­tásait közreadjuk a Zsibon­gó hasábjain. A rajzokkal már nehe­zebb a dolgunk, ami nem a rajzolók, hanem a tech­nika hibája. Fekete-fehér Nehéz lapunkban ugyanis hiába közölnénk színes rajzokat, azok elveszítenék valódi szépségüket, így négy, ere­detileg is e két színre épülő művet választottunk ki — ők díjat nem nyertek —, s ezekkel illusztráljuk a kö­zölt írásokat. A többit a művelődési ház kiállításán tekinthetitek meg. Most pedig következzék a nyertesek névsora. Mese- és versírópályázat: I. díj: Féder Krisztina, Miskolc — Sáfár Ágnes, Miskolc — Varga Norbert, Miskolc — Neumann Péter, Ózd — Tóth Orsolya, Al­­berttelep — Kundrák Edi­na, Hidasnémeti — Novák Bernadett, Tárd — Heeger Zsófia, Mezőkövesd. II. díj: Kerényi Andrea, Miskolc — Tallósi Tünde, Miskolc — Kertész Gábor, Miskolc — Cseh Renáta, Encs — Kavisánszki Zsolt, Leninváros — Farkas Tímea, Leninváros — Pogány Eni­kő, Kazincbarcika — Tóth Zoltán, Tárd. III. díj: Nagy Gergő, Mis­kolc — Kovács Mónika, Miskolc — Perédi Szilvia, Miskolc — Varga Beáta, Kazincbarcika — Halász Szilvia, Sárospatak — Végső Veronika, Mályi — Jakab Zsuzsa, Halmai — Makran­­czi Krisztina, Encs — Kris­tóf Henrietta, Ináncs. Gy­ermekrajzpályázat: I. díj: Völker Katalin, Me­zőkövesd — Jacsó Györgyi, Miskolc — Kiss István, Me­­zőcsát — Fodor Szilvia, Ka­zincbarcika — Marada Ro­land, Mezőcsát — Berecz András, Mezőcsát — Vi­segrádi Viktória, Miskolc — Győré Mária, Miskolc. II. díj: Bodnár Beáta, Kistokaj — Bodnár Klára, Miskolc — Kalinka István, Kazincbarcika — Bóta Jó­zsef, Mezőcsát — Szuhogyi Szabolcs, Mezőcsát. III. díj: Éberhardt Zol­tán, Mezőcsát — Magyar Andrea, Leninváros — Tóth Gábor, Kazincbarcika — Matyasovszki Tamás, Mező­csát — Kapusi József, Mis­kolc — Simon Erzsébet, Mezőcsát — Demján Béla, Mezőcsát. volt a választás Hogyan lettek színesek a virágok? Hol volt, hol nem volt, volt egy kert. Azt a kertet mindenki elkerülte, mert csak zöld szirmú virágok voltak benne. Nagyon búslakodtak ám a virágok. Ha tarka pil­langó szállt arról, észre se­m vette, mi van a kertben. Ha szorgos méhecske arra zümmögött, rájuk se hederí­tett. Sírtak-rírtak a virágok. Meghallotta a napocska. Megkérdezte: — Miért búslakodtok? — Jaj, ne is kérdezd — felelték a virágok. — Mindenki elkerül min­ket, mert olyan csúnya zöld színünk van — sírták a vi­rágok. — Milyen színt szeretné­tek? — kérdezte a nap. — Olyan szép sárgát, mint a te színed — felelte az egyik. — Olyat, amilyen az ég színe — mondta a másik. — Olyan szép pirosat, mint a hajnal pírja — kér­te a harmadik. — Szép fehéret, mint a bárányfelhő — így a negye­dik. — Mind megkapjátok — felelte a nap. Reggel, amikor a virágok kinyitották zöld szemecské­­jüket, gyönyörű színekben pompáztak. Megköszönték a napnak, és boldogan várták, hogy egy méhecske, vagy egy pillangó rájuk szálljon. Hát így lettek színesek a virágok. Féder Krisztina Miskolc Altató Aludjanak fák, virágok, Bokron hegedűs tücsök, Bogarak a fűszál alatt, Madarak az ág között, Ne repüljön a katica, Madár ne csicseregjen, Legyen mindenütt nyugalom, Fenn a fán s a földön lenn! Heeger Zsófia Mezőkövesd A fű A fű az zöld, a zöld az szép. Zöldben a zöld nem látszik, csak a piros, a kék, a fekete és a többi szín. De a fű az nő, néha óriási lehet. De ha levágod lesz belőle nagyon, nagyon kicsike, icike, picike zöld fű, amin játszani lehet. Tóth Orsolya Alberttelep ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 9 Pap Eszter, Miskolc A Lutra-matricák által okozott nagy láz már lefu­tott, de bizonyára mindenki­nek van otthon megint, má­sok által viszont még hasz­nálható játéka, könyve, posz­tere, lemeze, kazettája, eset­leg bélyege, képeslapja, vagy Kindertojás-figurája, s még sorolhatnám hosszan a szám­­bajöhető tárgyakat. Ha ne­ked is van ilyen, gyere el június 10-én, a miskolci Saj­tóház (Bajcsy-Zsilinszky u. 15. sz.) második emeletén rendezendő, immár harma­dik Cserebere-sarokra! Dél­előtt 10-től délután 2-ig könnyen találhatsz magad­nak cserepartnert. Gyere el akkor is, ha rá­érsz, de most éppen nem tudsz mit cserére felkínálni! Újra Cserebere-sarok! Ha itt vagy, felmérheted a kínálatot, olcsón ihatsz egy üdítőt, s megveheted az ál­talános iskolások legújabb lapjának, a Szamárfülnek el­ső számát. Az ismerősök és ismeretlenek között jó be­szélgetőpartnert is találhatsz. A jelenlevő újságírónő pedig szívesen válaszol esetleges, az újságírással kapcsolatos kérdéseitekre. Tehát jövő vasárnap min­denkit várunk a harmadik Cserebere-sarkon! A szervezők Lássuk csak, hány katonát ér egy kisautó? (A fotót első Csere­bere-sarkunkon készítette Farkas Maya) Hajtogassunk papírból! mi. 1. Meghajtjuk a papírt a jelzések szerint. Minden hajtás után újra széthajtjuk, úgy hajtjuk a következőt. 4-5. A jelzett hajtásokat a hátoldalon is elvégezzük. 6. A kész kisegeret ki lehet szinezni és ragaszthatunk neki farkat is. Szemerey László segítségével a gyermeknapon „élesben1i is ta­nulmányozhattátok az origami művészetét. Iskolánkat mi most egy egyszerű, de mutatós hajtogatással folytatjuk. Vasárnap, pedagógusnap! Június első vasárnapján újabb ünnep köszönt ránk: a pedagógusnap. Ha alig várjátok is már az iskola végét, ne feledkezzetek meg azokról a tanárokról, akik­től sokat és szívesen tanul­tatok az elmúlt év során. Köszönetet mondani nekik egy szál virággal, még hét­főn sem késő. Gyermekrejtvény-eredmények Gyermeknapi rejtvényünk helyes megfejtése: Vidám­park. Száz forintos könyv­­utalványt nyert Takács Ju­dit ózdi, Farkas Tibor buda­pesti és Némethy Attila, miskolci olvasónk. A nyere­ményeket postán küldjük el. így írtok ti! A farkaskaland „A réti farkas fészkében nagy meglepetésére farkasokat talált Miklós.” (Kakukktojásra számított?) „A farkas asszonya szörnyen ordítozott, és még össze is kar­molta az arcát.” (ön- és közveszélyes nőszemély volt.) „Miklós farkaseledel is lehetett volna.” (De inkább a király vitéze lett.) „György még farkasnak sem lett volna jó.” (Róka lelke volt.) .„Miklós megölhette volna a testvérét, de inkább halálra rémisz­tette.” (Ez is egy megoldás!) (fg) Júniusi kalendárium SZENT ISTVÁN HAVA 8. Medárd. Elsősorban az idő jóslásáról nevezetes. Ezen a napon erős lehűlés várható. Ha esővel köszönt be, akkor ez több hétig is eltarthat 10. Margit A retek-, a káposzta-, a lenvetés ideje. 11. Barnabás: Sok helyen szénakaszáló nap, de ekkor érdemes gyógyfüveket is gyűjteni. 13. Antal. Páduai Szent Antal a szembetegek, a gyul­ladásban szenvedők oltalmazója. Baranyában e napon gyújtják ősi módon a gyógyító erejű „Szent Antal tüzet”. 15. Vida. A nyarat jelenti: a szántóföldi növények be­fejezték növekedésüket, és az érés időszaka kezdődik. A rákok és a halak is már teljesen kifejlődtek. 24. János, Virágos Szent János, vagy Szent Iván, a nyári napforduló ünnepe. Az év legrövidebb éjszakáját Euró­pa nagy részén ősi rítusokkal ünneplik. Nálunk a fiatalok tűzugrását és szentiváni énekeit említhetjük. Számtalan hiedelem, babonás szokás fűződik ehhez a naphoz, 29. Péter, Pál. Az aratás első napja. A halászok is e napot ünneplik, mert Szent Péter a védőszentjük. A nap előestéjén a halászok rúdra kötözött ponttyal végigjárják a falut. Ezen a napon van a legjobb íze az epernek, ezért ekkor tartják az eperszüretet.

Next