Észak-Magyarország, 1991. augusztus (47. évfolyam, 179-204. szám)

1991-08-01 / 179. szám

XLVII. évfolyam, 179. szám 1991. augusztus 1. Csütörtök óra: 5,80 Ft .BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN FÜGGETLEN NAPILAPJA Antall József Szerencsre jön Antall József miniszterel­nök is részt vesz és beszé­det mond Kupa Mihály pénzügyminiszter szerencsi választási gyűlésén, amelyet augusztus 3-án, szombaton 16 órakor tartanak a városi gimnázium aulájában. Ezt megelőzendően, augusztus 2-án, pénteken, a pénzügy­miniszter az újcsanálosi mű­velődési házban 15 órakor, a sóstófalvai kultúrházb­an 16 órakor, az alsódobszai kul­­túrházban délután fél hat­kor és a megyaszói művelő­dési házban pedig 19 órától várja választóit. Ez alkalom­mal kötetlen beszélgetésre is lehetőség nyílik. Pénteken délután Kiss János, az SZDSZ elnöke megyénkben Válság és választás cím­mel a Szabad Demokraták Szövetsége rendezvényt tart augusztus 2-án, pénteken es­te fél hét órai kezdettel Szerencsen, a Rákóczi-vár színháztermében. Az est ven­dégei: Kis János, az SZDSZ elnöke, Bauer Tamás köz­gazdász, a Frankfurti Egye­tem professzora, Matyi László országgyűlési képvi­selő. A neves személyiségeket dr. Egeli Zsolt, a 11. válasz­tókerületben az SZZDSZ ál­tal támogatott képviselőjelölt látja vendégül Szerencsen. Torgyán József Szikszón A Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt Borsod-Ab­a­új -Zemplén me­gyei szervezete nagygyűlést tart Szikszón, a Művelődési Házban, vasárnap délután 5 óraikor. A rendezvény elő­adója dr. Torgyán József, a párt országos elnöke. A ren­dezvényre szeretettel várják az érdeklődőket. Telizik a vita a munkatöráykönyv tervezete fitt Budapest (ISB) — Ebben a pillanatban nem látszik, hogy végül mit tehettünk a parliament asztalára —hang­zott el egy kormánytisztvi­selő szájából az Érdekegyez­tető Tanács bér- és munka­ügyi bizottságának a munka törvénykönyve tervezete fe­lett szerdán rendezett ülé­sén. A kormány, a munkál­tatók és a munkavállalók megbízottai csak udvarias szónoklatok sora után mond­ták ki óvatosan: eddig fo­galmuk sem volt egymás el­képzeléseiről. A munkavállalók és mun­káltatóik közötti kapcsolat­rendszer modern, új szabá­lyozásának abból kell kiin­dulnia, hogy Magyarország gazdasága piaci törvénysze­rűségek alapján működik. A kormány e gondolattól in­díttatva készítette el a Mun­ka Törvénykönyve 1992. ja­nuár 1-től hatályba léptetni szánt tervezetét. E tervezet került teríték­re az Érdekegyeztető Ta­nács bér- és munkaügyi szakértői bizottságában szer­da délután. A munkaadók a kormány anyagát úgy ítélték meg: „az elmozdulás iránya jó, még tovább kell menni", ám ennél kézzelfoghatóbb véleményt nem kockáztattak meg. Annál magabiztosab­ban ecsetelték, hogy milyen türelmetlenül várják a való­ban potens munkavállalói érdekképviselők jelentkezé­sét, hogy végre legyen kivel megállapodni. A munkavállalók fellépé­sétől konfrontációt lehetett várni: az MSZOSZ, a Szoli­daritás Mun­kásszövetség, a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája előze­tes állásfoglalásaikban eluta­sították a munkajogi terve­ket, azt a rab­lókapitalizmus viszonyait rögzítő, elfogad­hatatlan szemléletű dolgo­zatnak bélyegezték. A viták csomópontját a dolgozói kép­viseleti szervek — az újon­nan alakítandó üzemi taná­csok és a szakszervezetek — jogosítványai képezik: mely szerv és milyen területen él­hessen vétójoggal, m­ikor le­gyen konzultációs joga, illet­ve mely ügyekben kaphat információkat a tulajdono­soktól. A Munkaügyi Minisz­térium által jegyzett leg­utóbbi tervezet szerint vétó­joggal az üzemtanácsok ren­delkeznének (csak jóléti kér­déseikben),, míg a kollektív szerződéseket a szakszerve­zetek­­ kötnék. A szakszerve­zetek oldalán jelentős jogok csorbulnak a verzió tör­vényibe iktatása esetén. (Folytatás a 2. oldalon) Távfűtés a Hungária Biztosítónak Gyorsított tempóban épül a Hu­ngária Biztosító Rt. miskolci székházának távfűtése. A kö­zel 20 millió forintos beruházást a Borsodtávhő irányítja, a kivitelezést pedig a Metro Kft. végzi. A Hadirokkantak és a Katalin utcai kereszteződésből kiindulva, az Ady-hídig mintegy 300 folyóméter cső lefektetése válik szükségessé. Jó hír a közlekedésben részt vevők számára: nem lesz útbontás, útlezárás a Bajcsy-Zsilinszky úton, mert a fűtőcsöve­­ket az út alatt vezetik el. A távfűtőrendszer — a kivitelezők ígérete szerint — szeptem­ber közepére elkészül. (fekete­ laczó) Áramszünet - kényszerből A BÉM-ben állt a termelés Az ÉMÁSZ hétfőtől meg­szüntette az áramszolgálta­tást a Borsodi Ércelőkészítő Mű részére. Mint azt az ÉMÁSZ illetékesétől meg­tudtuk, a BÉM 47 millió fo­rinttal tartozott, ezért kel­lett szüneteltetni a villa­mosenergia-szolgáltatást. Teg­nap, szerdán délelőtt ér­deklődtünk a BÉM-nél, Tóth Lajos vezérigazgatótól. Kér­désünkre elmondta: ördögi kör alakult ki a vállalatok pénzügyi kapcsolatában, mindenki tartozik minden­kinek. Az ÉMÁSZ helyzeti előnyben van a többi­­ gaz­dálkodóval szemben, ugyan­is egyszerűen megszünteti az áramszolgáltatást, ha fi­zetésképtelenséget tapasztal. Így is történt, tegnap ti­zenhárom óráig részleges áramszolgáltatás volt a BÉM irányába, egyedül a kom­munális részlegek jutottak villamos energiához. A több­milliós tartozást várhatóan a jövő héten egyenlíti ki a termelőüzem. Szállítószalagok nyugati színvonalon Hernádnémetiben található a német Siegling cég egyetlen magyarországi szervizköz­pontja, amely a Hernádvölgye Mgtsz melléküzemágaként jött létre. Tevékenységi körük: laposszíj-, körszíj- és szállítószalag-végtelenítés, melyet egyéni igényeknek megfelelően is végeznek. Gyakorlatilag az ipar minden területén alkalmazhatók termékeik, 600 magyar céggel állnak üzleti kapcsolatban. Szervizszolgálatuk az ország bármely pontjára, bár­mikor kiszáll, s a helyszínen is végez munkát. Évente mintegy 80—90 millió forint terme­lési értéket produkálnak. (kovács-farkas) A SIT-szerző, Mihail Gorbacsov és George Bush tegnap délután a Kreml Vlagyimir-termében aláírta a hadászati támadó­­fegyverek csökkentéséről­­ szó­ló, történelmi jelentőségű Start-szerződést. A szovjet és az amerikai elnök az ünnepélyes aláírási ceremóniát megelőző rövid beszédében egyaránt méltat­ta a szerződés jelentőségét — a genfi tárgyalásokon át az aláírásig vezető utat. Gorbacsov és Bush stíl­szerűen a rakéták egy da­rabjából készült tollal írta a hevét a hétszáz oldalas ok­mányra. A megállapodás értelmé­ben a Szovjetunió 35, az Egyesült Államok 25 száza­lékkal csökkenti hadászati támadófegy­verzetét. A hét év alatt megvalósítandó leépí­tés keretében a neh­ézbom­­bázókat, a szárazföldi tele­pítésű interkontinentális és a tengerallattj­áróról indítható­­ ballisztikus rakétákat, illet­ve a hozzájuk tartozó nuk­leáris tölteteiket csökkenti a két nagyhatalom. Az amerikai elnök szóvi­­vőjjje az aláírás után tett nyi­latkozatában azt hangsúlyoz­ta, hogy a szerződés révén a történelemiben először vá­lik lehetségessé a hadászati atomfegyverek számottevő csökkentése. (MTI) Rajk László Kenézlőn Tegnap, a késő délutáni órákban a kenézlői polgár­mesteri hivatali tanácskozó­termében dr. Egeli Zsolt, pártonkívüli képviselőjelölt találkozott a 11. számú vá­lasztókerület helyi polgárai­val. Az SZZDSZ által támo­gatott bíró, Rajk László or­szággyűlési képviselő jelen­létében rövid bemutatkozó beszédet tartott. Szólt a tér­ség tragikus gazdasági gond­jairól, a bejárók nehéz hely­zetéről, a második gazdaság­ban végzett tevékenységről. A bajokat, mint mondotta, elsősorban a működő tőke, a befektetések és vállalkozá­sok tudnák alapjaiban meg­szüntetni. Az előrelépést mind az ország vezetői, mind a pártok és az állampolgá­­­rok egyaránt óhajtják, dol­goznak érte, azonban a vál­ságok megoldásának miként­jében különböznek egymás­tól. A hallgatóság részéről feltett kérdésekre adott vá­laszok után a képviselőjelölt körútjának következő állo­mására, Gyöngytarlóra uta­zott. — iete—farkas — Előny Kupánál Ami nem szokás a demokráciában Budapest. (ISB) Az utób­bi hetekben sok szó esett arról, hogy a Németh Mik­lós megüresedett országgyű­lési képviselő helyéért folyó küzdelemben nem egyenlő feltételekkel indulnak a je­löltek. Az általános megfo­galmazások helyett Haraszti Miklós, az SZDSZ ügyvivő­je konkrét ügyről nyilatko­zott lapunknak. — Minden demokráciában a kormány emberei élvezik azt a természetes előnyt, hogy az adott pillanatban ők a közügyek vivői. Ami­kor azonban választásra ker­ről a sor, akkor a kialakult szokások a demokráciákban igyekeznek a többi politikai erő jelöltjeit azonos hely­zetbe hozni a kormányelőnyt élvezővel. Úgy tűnik, Kupa Mihály esetében ez a szo­kás még nem kristályoso­dott ki teljesen. Annyira nem, hogy amikor Egeli Zsolt, a szabaddemokraták jelöltje megpróbálta úgy­mond segíteni a sajtót, és kérdéseket fogalmazva meg Kupa Mihályhoz nyilvános vitára hívta ki őt, akkor e kérdéseket, a nyílt levelét sem láthatta viszont a la­pokban. Éppen ezért még Kupa Mihálynak sem volt módja válaszolni rá. — Kupa Mihály nem­­ kap­­ta meg a nyílt levelet? — Kupa Mihály kampány­­főnöke eddig azt válaszolta Egeli Zsolt kampányfőnöké­nek, hogy nehéz találkoznia a pénzügyminiszterrel, ezért (Folytatás a 2. oldalon)

Next