Észak-Magyarország, 1993. július (49. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-10 / 159. szám

1993. Július 10., Szombat Em Hétvége/Regélő ESZAK-Magyarország 9 A nemzet és ősi turulja Pócsik István Egy 1202-ben kelt királyi oki­raton lévő pecséten még lát­ható a vörössel és ezüsttel vá­gott mező, amelyek az Árpád­ház színjegyei, de a turul nem. Ez a helyzet II. András és V. István pecsétjeivel is. A turul, sólyom évszázadokon át csak a magyarság lelkében élt, cí­mereiben nem. Balassi Bálint énekelt róla szívesen, írók em­lítik műveikben és a dalok szárnyán élt tovább. Nemesek viselték tollát süvegükön, de a vitézek is gyakorta. Megtalál­tuk azokat századunk első fe­lében a leventeegyletek tagja­inak, a cserkész farkasköly­kök, de a honvédek sap­káin is. Hosszú szunnyadás után a XIX. században egyre gyak­rabban tűnik fel ismét. Az ősi gyökereiből is táplálkozó ma­gyarság szorongatott, nemzet­féltő lelkében az 1800-as évek elején, elvétve ugyan, de meg­jelenik a turul. Ok: az osztrák elnyomás. Félő volt, hogy az ezer évvel előtti, Ottó által erőltetett alárendeltség meg­ismétlődik, s a szabadsághoz szokott nemzet ezt nem tudja elviselni. Kitört az 1848-as szabadságharc. A kardok, szablyák markolatain, más fegyvereken és harci tárgya­kon, zászlókon egyre gyakrab­ban tűnik fel a kiterjesztett szárnyú harci turul. A szabadságharc elbukott, a turul azonan nem. Él a ma­gyar nemzet lelkében és éltet­te a nemzetet. Az osztrákok­kal történt kiegyezés - ami némi értelmet mégis adott a szabadságharcnak - előnyö­ket hozott az országnak. Ma­gyarország megtartotta régi területeit, erősödött nyelvisé­gében és megindult a gazda­sági fejlődés. A szabadságharc emlékére százával épített em­lékműveken mindenhol ott díszlett a turul, majd évtize­deken át, soha nem látott mértékben lett ismét a ma­gyarság szimbóluma. Lélektükör a turul A turulábrázolásban mindig a magyarság lelke, akarata, óhaja tükröződött. A harcba induló hét törzs a turul alatt vonult. Háromszögletű zász­lóikon a kiterjesztett szárnyú madár állt, harci pózban, ugyanígy a vezéri sátoron. A kiterjesztett szárnyak mint­egy 30-35 fokos szöget zártak be. Prof. Dr. Kállay István sze­rint a törzsek és a Turul-nem­zetség, békében zárt sz­árnnyal, ülő pózban is ábrá­zolta a turult. A kiegyezés után, a területeit megtartó, s a császári hatalommal meg­békélt nemzet, a társadalmi és politikai rendszernek meg­felelően megalkotta zártszár­nyú, békés, területmegtartó, erőt, fenséget és nyugalmat sugárzó ülő turulját. A nagy igény, példányszám miatt kevés egyedi plasztika készült, de szinte iparággá vált a negatív, fémformába döngölt, műkőből készült szo­borgyártás. Az ilyen módon előállított szobrok mára már szinte kivé­tel nélkül, a felismerhetetlen­­ségig elporladtak. Érdemes megjegyezni, hogy a honfog­laló magyarok ismerték a sast és tisztelettel adóztak iránta. A Kárpátokban találkoztak előbb a Szirti sassal (Aquila chrysaetos), amely lényegesen nagyobb, mint a sólyom és megismerték a síkságok kirá­lyát, a Parlagi sast (Aquila he­liaca)­is. A két madárfajt könnyen összetévesztheti a felületes szemlélő. Ezt azért fontos megemlíteni, mert a tu­rulábrázolásokban mindkettő megjelent. Egyik, másik mű­vész hiányos ismereteiből ere­dően a XIX. század előturuljai nagyrészt csupasznyakú, toll­­galléros keselyűk. Sajnos. A turul ilyen pózban történő áb­rázolása csak az első világhá­borúig tartott. Az első világháború követelte áldozatok emlékére már 1917- ben törvény rendelte el az em­lékműállítást, s az 1924 évi XIV. számú törvénycikk pe­dig május utolsó vasárnapját tette a hősök napjává. A vesz­tes háború, s a nemzetre erőszakolt trianoni béke, amellyel az ország területé­nek és lakosságának kéthar­madát veszítette el, kilátás­­talanságot és általános elke­seredést váltott ki. Egyre, másra alakultak a hazafias szövetségek, tömörülések, kö­zöttük is a legnagyobb és leg­erősebb a Magyar Turulszö­vetség volt. A területeket visszakövetelő jelszavaktól visszhangzott az ország és gyász borult a nemzetre. A gondolatokban és tettekben már nyoma sem maradt a te­rületmegtartó, békésen üldö­gélő turulnak. Ismét előkerült a turul harcias pózban törté­nő ábrázolása, kiterjesztett szárnyakkal, amely a majd­nem vízszintestől, a majdnem függőlegesig sok variációban készült, a művészi szabadság és az alkotó fantáziája szerint. Ettől kezdve a turul feje sem egyenes állású, hanem nyak­kal együtt kissé balra hajló, csőre nem zárt, hanem nyi­tott, riadót rikoltó, támadásra kész. Karmai között Árpád kardját hozza népe harcához, esetleg szablyával is ábrázol­ták. Bal lába kissé előre áll. Kiegészítő díszítése a katoná­nak kijáró tölgyfalomb és a hőst megillető babér. 1917-től 1938-ig mintegy 1100 emlék­művet állított a nemzet hőse­inek a történelmi Magyaror­szágon, s ezeket jórészt harci turul díszítette. A harci támadó turul Megjelent a harci turul a száz­­pengősön, a bélyegeken, az egyesületi jelvényeken, ideig­lenesen címerpajzsunkon, a korona helyén is és még szám­talan alkalmazásban. A magas szárnyállással törté­nő ábrázolás is gyakori volt. Ilyen látható például Nagye­­cseden (Szatmár m.) és Sajó­­szögeden (Borsod m.) is. Az eddig tárgyalt ábrázolási módoktól eltérő alkotásokkal is találkozunk. Jellegzetes Pusztaszer turulja. Honszerző Árpád erre a helyre hívta össze a hét vezért, hogy egysé­ges rendeleteket hozzanak a haza és a magyarság sorsát il­letően. „Ezt a helyet, ahol mindezt elrendezték a magya­rok, a maguk nyelvén Szeri­nek nevezték el, mert ott ej­tették meg szerét az ország egész dolgának” olvashatjuk Anonymus Gestájában. Ne­vezhetnénk egységes ország­alapításnak, vagy az első or­szággyűlésnek is. Turulos em­lékoszlopát - amelynek alap­kövét 1896-ban helyezték el, Kecskemét állította, az Orszá­gos Diákszövetséggel közösen. Turulja és a hét vezér portré­ja Pataki Imre kecskeméti rajztanár munkája, az oszlo­pot Gerendei Antal készítette. Méltán lehetne az ország tu­rulja, nemcsak koránál fogva, hanem elsősorban az országa­lapítás tényét tekintve. Turul­ja fenséges. Alakját és szár­nyállását tekintve igazi turul, azaz sólyom. A kissé előredűlő madáralak szárnyai a test mellett félig nyitott állapotban, az indulni készülő, felröppenés előtti ál­lapotot tükrözik. A madár nem ülő, álló, felegyenesedő testtartással, feszes. Az em­lékmű környezete rendezett, de sokkal nagyobb törődést ér­demelne, még akkor is, ha az anyagi megerőltetéssel jár. Hasonló szárnyállású turulok készültek közvetlen az első vi­lágháború után is, ilyen a Szászfán (Abaúj m.) látható, műkőből öntött és a Parlagi sast mintázó madáralak. Kár, hogy rövidesen lepusztul és egy szép turullal leszünk sze­gényebbek. Vagy a Mérán lát­ható turul, amely szintén mű­kőből volt, megrongálták, le­pusztult, de a község 1991- ben bronzból rekonstruáltat­­ta, így mentette meg. A mérai madár félgömbön áll. Ez a földet, a magyar földet, a területet, a hazát szimbolizál­ja. Szárnya félig nyitott, ta­lán csüggedő, csüggesztett. A csüggedés feltételezését erő­síti, hogy karmai között nem teljes, hanem tört pengéjű szablya van, a vesztett harc, háború emlékére, a szablya markolati részén a hősöket megillető babér. Feje egye­nes állású, figyelő, csőre zárt. Mint érdekesség, említésre méltó dolog még az Ungváron (Ung m.) látható turulszo­bor is. Már az is feltűnő, hogy nem oszlopon, posztamensen áll, hanem a talajból alig kiemel­kedő sziklán. Előző helye egy sziklabérc volt, alkotóját nem ismerik. Ami viszont a szépál­lású, igényesen megalkotott, rusztikus madárplasztikán a legfeltűnőbb, a csupasz nyak és a begy fölötti sallangos toll­­gallér. Lényegében ezek voltak azok a turulábrázolási módok, amelyek kifejezték a magyar­ság mindenkori lelkületét az adott politikai és társadalmi viszonyok között. A gyűlölt madár Az 1947 és 1955 évek közötti politikai rendszer mélysége­sen elítélte, sovinisztának és irredentának bélyegezte azo­kat az egyesületeket, amelyek a Trianont meg nem bocsájtó és egész Magyarországot igénylő „harci” szövetségek voltak, kiváltképp a Magyar Turulszövetséget. Gondolták, hogy a turultól lett a szövet­ség olyan, amilyen volt? S ezért a turulra kell haragud­ni, azon kell bosszújukat ki­tölteni? A második világháború alatt korrigált országhatárt a há­ború után visszaállították a Trianon diktálta helyre, sőt, hiába hangoztatta Sztálin, hogy területi követelésük nincs, mégis elszakította Ma­gyarország keleti részét (Ung­­vár, Munkács, Beregszász). Az internacionalista szemlé­let és a horthista alakulatok elleni gyűlölet, a mesterséges bűnbak-keresés nem kegyel­mezett a turulnak sem. Úgy szaggatta az ősi magyar gyö­kereket, ahogyan csak tudta. Ez már több volt, mint politi­kai szemlélet, így romboltak le magyar hősi halottak, áldo­zatok feje fölül több száz tu­rulszobrot. Ebben az időben valóban dug­tak el, ástak el turulszobrot, így sikerült megmenteni és 1990-ben újra felavatni Kár­pátalján, Tiszaújlak híres tu­rulszobrát. Az idősek elmon­dása szerint Szentistván (Bor­sod m.) községben is elásták turulszobrukat a szorgalmas, dolgos, becsületes matyók úgy, hogy most, amikor kel­lett volna, meg sem találták. Akik elásták már meghaltak, s a titkot nem adták át, így másikat állítottak helyette. Minden nemzet megtartotta jelképét, címerállatát akár sas volt, akár oroszlán, vagy medve, csak mi nem. Jellem­ző, hogy öt évvel ezelőtt, ami­kor a pusztaszeri turulos „Árpád Emlékmű” bejegyzé­sét­­ kérte a község a Magyar­­országi Muzeális Emlékek kö­zé, azt a választ kapta, hogy „az emlékmű, a rajta lévő tu­rullal a fasiszta Magyaror­szág átörökölt hagyatéka”, azt ezért „nem elismerni, hanem felszámolni kellene”, írták ta­nult vezetőink. Hiányosak ismereteink ma is a turulról Ma sem tanítják, ahol kellene, az általános iskolákban, sem a magyar irodalom, sem a ma­gyar történelem tantárgyakon belül, de még az olvasókönyv­ben sem szerepel, ám tanít­ható. Ez megengedett. Ezért van hát, hogy sokan értetlenül, vagy félreértve szemlélik a dolgot, esetleg gyűlölettel. 1988-tól, az immáron teli tü­dővel lélegző nemzet Himnu­szának és Szózatának hang­jaival hívta vissza ezeket a szent madarakat, s nem bi­gott soviniszta, irredenta in­díttatásból, hanem az ősök, elődök iránti tiszteletből és ál­lított újakat is. Ez is hozzá tartozik a magyarság gyöke­reihez. A Vállalkozók Pártja 1989 évi jelvényén a Magyar Címerpajzs fölé­­ a korona he­lyére tette a turult. Százak és ezrek jelentek meg az új, vagy újonnan alkotott turulszobrok avatóünnepsé­gein. Nem volt szükség erőlte­tett, vagy erőszakos szerve­zésre, jelszavas táblákat len­gető tömegdemonstrációkra. Jöttek a helybeliek és jöttek a környező községekből is. Észak-Magyarország legna­gyobb, az ország harmadik nagy turulját, amely két vár­megye, Borsod és Abaúj-Tor­­na határán, az ongaújfalusi magaslaton áll, Szikszó város közelében, 1931-ben József fő­herceg, királyi fenség, a le­rombolt, de újra készített tu­rult 1990-ben Dr. Für Lajos honvédelmi miniszter avatta, most a lehető legnagyobb ka­tonai díszpompával, amit a nemzeti és templomi zászlók alatt tizenkétezer magyar könnyezett meg, értve ez alatt a kassaiakat is. A történelem nehéz fellegei el­vonultak a nemzet és turulja fölött. Azokat a turulokat, amelye­ket a gyászos, sötét fellegek szültek, nem szabad elfelejte­ni, maradjanak meg memen­­tónak, őrizzük meg és ápoljuk azokat. Nekünk már nincs szüksé­günk újabb kardos, szablyás és támadó harci turulra, ám nemzeti jelképünket nem sza­bad feladni. Alkossa meg a nemzet a jelenlegi politikai, társadalmi helyzetének meg­felelő lelkületét és akaratát kifejező új, békés turulját. Dónát Gyula tatabányai turul-szobra Európa legnagyobb madárábrázolása. 1907-ben állították fel. Levél a miniszterhez Dr. Für Lajos Úr Magyar Köztársaság Honvédelmi Minisztere részére Tisztelt Miniszter Úr! „A nemzet és turulja” című tanulmányomra küldött gyors válaszát és tett intézkedését szívből köszönöm. Holló József ezredes úr - nyilván nagy elfoglaltsága mi­att — még nem keresett meg. Örömmel tájékoztatom, hogy elkészült az új, nemzeti szimbólumnak szánt, „az elgondolt turul”, amelyről mel­lékelek egy fényképet és egy leírást is. Tisztelt Miniszter Úr! Amennyiben az elgondolás, s az eszmei mondanivaló - esetleg kis kiegészítéssel is - találkozna az Ön tetszésé­vel, arra kérem vegye pártfogásába ezt a turult és segít­se a nemzet új turuljává lenni. Ezt nem csak én köszön­ném meg Önnek, hanem minden, hazáját szerető ma­gyar is. Az elkészült mintadarabot Önnek szántam - ha tetszik -jobb helyet el sem tudok képzelni számára, s azért saj­nálom, hogy június 26-án nem volt módjában Harsány­ba eljönni, mert ott szándékoztam átadni Önnek, így arra kérem, szíveskedjen közölni mikor és hol adha­tom át, vagy köztudott elfoglaltságára való tekintettel, feladhatom-e postán? A nemzetet szolgáló áldozatos munkájához erőt és jó egészséget kívánva, tisztelettel őszinte híve Pócsik István 3530 Miskolc, Vörösmarty u. 42. II/2. T.: 46/350-670 Pócsik István szobrászművész ilyennek képzeli el a jelenlegi társadalmi, politikai helyzetünket legjobban kifejező turulmadarat. Szép, mindenki mástól megkü­­lönböztető szimbólumunknak természetesen még több­féle testtartása is elképzelhető. Fotók: Pócsik István „Az elgondolt turul” részletező leírása Tekintettel arra, hogy a turulábrázolási módok évszáza­dokon át-mindenkori társadalmi és politikai rendszer­ben - a magyarság lelkületét, akaratát, óhaját fejezték ki (amint azt A nemzet és turulja” című tanulmányom­ban részletesen kifejtettem), szükségesnek látszik, hogy évezredes nemzeti szimbólumunkat megtartva, az, ami a kornak, a békésebb körülményeknek megfelelő alakzat­ban kerüljön ábrázolásra. A nemzet legutóbbi turulábrázolási módja a „harci turul” volt. Riadót rikoltó, fegyverbe szólító, karddal, szablyá­val ábrázolt támadó madáralak. Az elgondolt, új ábrázolási mód eszmei tartalma: A kitárt szárnyú turul szárnyai lefelé hajlók oldalirány­ban és hátra is, sátrat alkotva. Farka is csapott kissé. Ez a természetes állása minden, kicsinyeit óvó, védő, szár­nya alá hívó madárnak, legyen az ragadozó, vagy énekes madár. Ezek a „kotlós”­szárnúak a magyarság védelmét, az egye­temes magyarság összefogását, egybentartását kíván­ják szimbolizálni, bárhol élnek is a Földön. Feje, nyakkal együtt jobbra hajló, a jobboldaliságra va­ló törekvés és akarat jelképe. Csőre kissé nyitott, s a kinyújtott nyakkal a támadóval szembeni ellenállásra, s a rábízottak védelmére kész. Figyelő, védőállásban a talajon áll, amely a magyar föld, a haza, s egyben a realitás talaja is. A kisterpesz és a szétterülő ujjak a stabilitást hivatot­tak érzékeltetni. Nem támadó típus, se kardja, se szab­­lyája. (A stilizált madáralak leginkább a Szirti sast min­tázza). A területileg európai, kultúrájában világpozícióját meg­tartó, a világ minden pontján élő, nyelvében és történel­mében egy magyarság jelképe is lehetne így, ez a turul. A Magyar Nemzetnek most ez a békés óhaja, lélektük­­re, s ennek kell maradnia a háborúktól terhes világban. Az oldalt szerkesztette: Gyöngyösi Gábor

Next