Észak-Magyarország, 1996. március (52. évfolyam, 52-76. szám)

1996-03-12 / 61. szám

1996. Március 12., Kedd Húszmilliós hiány Sajószentpéteren Sajószentpéter (ÉM)­­ Tegnap délután rendkívüli ülésen döntött a város képviselő-testülete a költség­­vetés ügyében. Korábban már vilá­gossá vált, hogy fejlesztést idén nem tud tervezni a település, de az intézményfenntartás is költséghiá­nyos. A hivatal által készített terv eredeti 30,5 milliós hiányát részben lefaragták, ám tegnap újabb költ­ségcsökkentési koncepcióra nem volt javaslat. A két idősotthont ápri­lis 1-jei hatállyal összevonták, a ki­sebbségi önkormányzatnak egymil­lió forint működési költséget sza­vaztak meg. A polgármester felve­tette a lakossági fórumokon megfo­galmazott kérdéseket is, ám ezek­ben pozitív döntés nem született. Név szerinti szavazással végül 20,3 millió forintos hiánnyal, 5 ellensza­vazattal a testület elfogadta Sajó­szentpéter 1996. évi költségvetését. Salamon független, Boross lemondott Budapest (MTI)­­ A Magyar De­mokrata Fórum képviselőcsoportjá­nak ülésén Salamon László, az Or­szággyűlés alelnöke bejelentette: átül a függetlenek frakciójába. A KDNP parlamenti képviselőcso­portja szinte egyhangúlag támogat­ta, hogy Füzessy Tibor ügyvezető el­nököt jelöljék az Országgyűlés alel­nöki posztjára. Boross Péter az MDF parlamenti képviselőcsoport­jának ülésén bejelentette: lemond az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának elnöki posztjáról. Torgyán nem tárgyal a Fórummal Budapest (MTI)­­ Levélben értesí­tette Torgyán József, az FKGP elnö­ke hétfőn Lezsák Sándort, az MDF elnökét, hogy Gémesi György MDF- es ügyvezető elnök vasárnap esti te­­levízió-nyilatkozata miatt minden­nemű kapcsolatot megszakít a Ma­gyar Demokrata Fórummal. A levél szerint Gémesi György a Független Kisgazdapárt elleni gyűlöletnek oly szintjéről­ tett tanúbizonyságot, amely lehetetlenné teszi az FKGP számára a kapcsolatok fenntartá­sát. A viszony rendezésének feltéte­leként szabja meg, hogy Lezsák Sándor mielőbb, a nagy nyilvános­ság előtt nyilatkozzon arról: „egyetért-e Gémesi Györgynek, a Független Kisgazdapárt elleni tá­madásaival?” MDF—MDNP — megállapodtak Budapest (MTI)­­ Demeter Ervin, Dávid Ibolya (MDF), valamint Kut­­rucz Katalin és Zsigmond Atilla (MDNP) hétfőn este a Parlament­ben több mint egyórás megbeszélé­sen próbálta tisztázni a parlamenti tisztségek,­ a bizottsági helyek elosz­tását. Demeter Ervin, az MDF frak­cióvezetője a megbeszélés után el­mondta: az elosztás elveiben meg­egyeztek és olyan megállapodás született, amely elsősorban a parla­menti munka folytonosságát tartot­ták szem előtt. Részletekről nem volt hajlandó nyilatkozni. Míg nincs emelt bér, tart a készültség Budapest (MTI)­­ Az Egészség­ügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ), valamint a szaktárca vezetőinek továbbra sincs kétsége afelől, hogy az egész­ségügyben és a szociális ágazatban megvalósul a két fél közötti megál­lapodásban rögzített béremelés. Amíg azonban az első emelt össze­gű bérüket nem kapják meg az egészségügyiek, a szakszervezet fenntartja a sztrájkkészültséget. Sokba kerülhet még az eladás Budapest (MTI)­­ A MÁV működé­sét, illetve annak gazdaságosságát figyelmen kívül hagyó üzletrész-ér­tékesítések ellen tiltakozik a Vasu­tasok Szakszervezete. Márkus Imre, a VSZ elnöke az MTI-nek elmondta: a MÁV által alapított kft.-k üzletré­szeit úgy értékesítik, hogy az eladá­sokat nem előzik meg gazdasági szá­mítások, melyek figyelembe vennék, milyen mértékben szorul rá a MÁV ezen kft.-k szolgáltatásaira. Hírek - Tudósítások A szakítópróba a határ lesz Berente: hosszú és nehéz munka az álláspontok közelítése Szabó Nóra Kazincbarcika (KM) - Közel nyolcvanszázalékos részvételi arány mellett a megjelent vá­lasztópolgárok 95 százaléka a leválásra, az önállósodásra sza­vazott vasárnap Berentén. A re­ferendum azonban csupán az első, könnyebb lépések közé tartozott, a neheze még ezután következik. - Úgy látom, a berentei szervezők nem hajlanak a kompromisszumra, ragaszkodni fognak a korábbi köz­­igazgatási határokhoz - véli Király Bálint, Kazincbarcika polgármeste­re. - A város közel egyharmad része a térképek szerint valamikor Be­­rentéhez tartozott, itt vannak most azok a nagy ipari üzemek, amelyek­ben több ezer kazincbarcikai dolgo­zik. A szakítópróba minden bizon­­nyal tehát a közigazgatási határok kérdése. Az előkészítő-ügyvivő bi­zottság majd kidolgozza a javasla­tát, mi pedig a közigazgatási hiva­talon keresztül a város képviselő­­testületének állásfoglalásával együtt eljuttatjuk azt a köztársasá­gi elnökhöz. A magam részéről an­­­nyit mondhatok, törvény úja elő, hogy sem az új, sem pedig a maradó település ellátási színvonala nem csökkenhet, pótlólagos forrást egyik sem igényelhet a szétválás miatt. Bizonyítani fogjuk, hogy ez Kazinc­barcika esetében többszáz milliós bevételi kiesést jelent, s akkor lehet az Alkotmánybírósághoz fordulni. A Balaton mellett három éve húzó­dik már egy hasonló eset. Minde­mellett én soha nem mondtam, hogy ne tegyék, ők pedig soha nem tárgyaltak, nem beszélgettek ve­lünk. Itt szakmai, településüzemel­tetési kérdésekről lesz szó, és meg­lehetősen furcsának találom, hogy a közigazgatási hivatal nem tud ál­lást foglalni abban, tagja legyen-e a bizottságnak a demokratikusan megválasztott berentei önkormány­zati képviselő. - A falugyűlés megszavazta az előkészítő bizottság három tagját - tájékoztat Királyné Bánhidi Kata­lin, a kezdeményezés egyik elindító­ja. - Eszerint Szabó Barnabás, Ser­főző József és Varga Béla képvisel­né Berentét az egyeztető tárgyalá­sokon. Ezek az emberek ugyan nem városüzemeltetési szakemberek, de szívügyük Berente önállósága és mindig megkérdezik a közigazga­tásban illetékeseket. Az bizonyos, mi egy centit nem kérünk abból, ami nem a miénk, de nem is adunk abból, ami megillet bennünket. - A falugyűlésen felvett jegyző­könyvet továbbítottuk a jegyzőnek, ő pedig a Közigazgatási Hivatalnak, mivel nem tartotta törvényesnek, hogy a bizottság tagjai között nincs ott az önkormányzati képviselő - vá­laszolta kérdésünkre Varga Béla, az előkészítő bizottság egyik tagja. - A hivatal a Belügyminisztériumtól kért állásfoglalást, és most erre vá­runk. Ha nem fogadják el a szemé­lyünket, akkor újra össze kell hívni a falugyűlést. Tárgyalni muszáj, de kompromisszumról egyelőre szó sem lehet. A falu minket arra hatal­mazott fel, hogy ragaszkodjunk a közigazgatási határokhoz. Minden­képpen elkezdődik a birkózás, hogy mi lesz a vége, még a jövő titka. A döntés volt a könnyebb. A válást végrehajtani nehéz lesz Fotó: Végh Megégett egy hatéves kislány A mentősök is „sérültjei" a sajószentpéteri gáttűznek Sajószentpéter (ÉM -­SZN)­­ Borzasztó tragédiával végző­dött két hatéves kislány tüzes játéka a sajószentpéteri gáton péntek délután. A két egykorú lányka és kisebb tár­suk három óra tájt a péteri cigány­telep mellett a folyóparti gát túlol­dalán játszadozott. Minden bizon­­nyal gyufával, ugyanis rövid idő alatt begyulladt a gaz­, a nád és a kommunális hulladék, a lángokat pedig gyorsan terelte tovább a hideg szél. Azt sem a helyi rendőrök, sem a később kiérkező kazincbarcikai tűzoltók nem tudták kideríteni, pontosan mitől kapott a tűz az egyik gyermek ruházatába, az azonban bizonyos, hogy a műszálas, könnyen éghető holmi pillanatok alatt lángba borult. A közeli házak­ból érkezők szerint észrevétlenül és nagyon gyorsan zajlott le az egész. A kislányt a sajószentpéteri mentők Miskolcra szállították, de információink szerint nem volt könnyű dolguk, ugyanis kiérkezé­sük után a kiszálló mentősre rátá­madtak a romák, mert szerintük sokat késett, és a kórházig szidal­mazták őt az autót megtöltő csa­ládtagok. A tüzet a telep lakossága oltotta el, a tűzoltókat pedig a szakfeladatok miatt a rendőrség ri­asztotta hat óra körül, ám mire ők a helyszínre értek, már csak a nyo­mokat találták a gáton. Tegnap ér­deklődtek a gyermek hogy­létéről: a lányka életben van, de nem sok esélyt adtak neki az orvosok, mert bőrfelületének 80 százaléka meg­égett, látását elvesztette és végtag­jai is súlyosan sérültek - derült ki a megyei gyermekkórház intenzív osztályán. Az információk zömét a tűzoltók­tól kaptuk, azzal együtt, hogy éven­te többszáz tarló- és avartűzhöz ri­asztják őket, s ezek az esetek azon­nal megjelennek, amint elolvad a hó és kisüt a nap. Nyáron a szárazság, tavasszal és ősszel az erősebb szél teremthet veszélyes helyzeteket, amikor a tűz esetleg személyi sérü­léssel jár, vagy a lángok átterjednek az erdőre. A szakemberek ezúton fi­gyelmeztetnek mindenkit: a száraz fű, tarló, avar begyújtása veszélyes szórakozás! Két órára leálltak a vasasok A DAM vezérigazgatója a munkaügyi bírósághoz fordul Miskolc (ÉM - M.L.)­­ A tavalyi bértárgyalásokat követően - éves szinten - mindössze 1,5 százalékos béremeléshez jutot­tak a Diósgyőri Acélművek (DAM) dolgozói, miközben 27 százalékos reálbércsökkenéssel lehetett számolni. A korábbi ta­pasztalatokból okulva az idei bértárgyalásokra határozott el­képzelésekkel érkezett a dolgo­zói érdekvédelem. Mivel azon­ban a menedzsment és az érdek­­képviselők álláspontja nem kö­zelített egymáshoz, tegnap két órás figyelmeztető sztrájkot tartottak a kohászok. A Vasasszakszervezet részéről még február 8-án kezdeményezett tár­gyalásokon a gazdasági vezetés elő­ször nulla, majd - a tavalyi évhez hasonlóan - 6 százalékos emelést vélt indokoltnak. A szakszervezet ezzel szemben 27 százalékos alap­­bérnövelést kezdeményezett. - Az eddigi tárgyalások tapasz­talatai azt mutatták, hogy a DAM gazdasági vezetés nem veszi komo­lyan a szakszervezet követelését - hallottuk Móri Lajostól, a szakszer­vezet titkárától. - Úgy tűnik, a me­nedzsmentnek nincs felhatalmazá­sa a tulajdonos ÁPV Rt.-től arra, hogy a bérfejlesztésről tárgyaljon. Ezt az álláspontot mi a bértárgya­lás halogatásaként, javaslataink semmibevételeként értékeltük. De, mert március 31-ig szeretnénk ér­demben megállapodni a béremelés­ről, a munkástanáccsal és a LIGA szakszervezettel egyhangúlag amellett döntöttünk, hogy élünk törvény adta jogunkkal, és kétórás figyelmeztető sztrájkkal gyakoro­lunk nyomást a vállalat vezetésére. A törvény szerint figyelmeztető sztrájkot az egyeztetések alatt egy alkalommal bármikor lehet tartani - tudtuk meg a szakszervezeti tit­kártól. A DAM Kft. vezetése azon­ban a pénteken bejelentett sztráj­kot törvénytelennek tartja. - Véleményünk szerint irreális az a követelés, amivel a szakszerve­zet előállt - mondta Szalma István vezérigazgató. - A bérekről március 31-ig kell megállapodnunk, így ko­rainak és elhamarkodottnak véljük a mostani­ munkabeszüntetést. A szakszervezetet szóban és írásban is tájékoztattuk arról, hogy ezt jog­ellenesnek tartjuk. A vezérigazgató a leállásból származó károkról pontos adatot még nem tudott, azt azonban el­mondta, hogy a munkaügyi bírósá­gon kezdeményezni fogják a sztrájk jogszerűségének kivizsgálását. A szakszervezet titkára azt, hogy az­gazgatóság törvénytelennek mi­nősítette a sztrájk megszervezését, sőt ezzel kapcsolatban a munkaügyi bírósághoz fordul, az érdekképvise­let megtévesztéseként értékelte. Ha erről hivatalos értesítés kaptak vol­na, akkor - a bíróság döntéséig - el­halasztották volna a sztrájkot. Móri Lajos Szalma István ÉSZAK-Magyarország 3 Ketten feküdtek le a dupla csövűnek (Folytatás az 1. oldalról) Az esetet lapunknak az ügyvezető fivére mesél­te el a helyszínen, a kizárólag gázolajat forgal­mazó apró kút irodájában, ahol ritkán gyűlik fel készpénz, ugyanis a kuncsaftok döntően átutalással fizetnek. Ennek okán aztán páncél­­szekrény sincs, mint ahogyan riasztóberende­zés se, amelyet a kutas bekapcsolhatott volna. Informátorunk elmondta: az esetet szinte végignézte egy másik vevőjük, aki - miközben maga odakint tankolt - látta a két férfit, sőt, a vadászfegyvert is. A kihallgatás során - állító­lag - azt vallotta, hogy arra gondolt: játékpus­ka van a fekete sapkás fiúknál. Később látta őket kimenni is a házból, s elhajtani az AX jel­zésű Citroennel, amellyel érkeztek. Mint meg­tudtuk: a jármű, amellyel a két rabló kereket oldott, lopott volt. Az események egy másik szemtanúja a benzinkút cicája volt, „aki” hi­degvérrel szemlélte a történéseket egy szek­rényfiókból. Nem tőle, hanem a megyei rendőrkapitány­ság ügyeletes tisztjétől kapott értesülés sze­rint a rendőrök másfél óra múlva már az elha­gyott autóra bukkantak. A nyomozás lapzár­tánkkor még tartott, ezért további információ­val a rendőrség nem szolgált. Megszorítások várhatók Encsen Encs (ÉM­­ B.Gy.)­­ Az idei költségvetési tervezetről tárgyalt tegnapi ülésén az abaúji város képviselő-testülete. Gulyás Zoltán polgármester előterjesztését első olvasatban ugyan elfogadták a honatyák, de a kiadások további jelentős csökken­tése szükséges, mivel nehéz helyzetbe ke­rült az encsi önkormányzat. Az abaúji városban a , jól értesültek” már ko­rábban is arról pusmogtak, hogy intézmények bezárására illetve összevonására kerül sor. Ezt azonban egyelőre senki sem tudta, akarta sem megcáfolni, sem megerősíteni. Az min­denesetre tény: az eddigi intézkedések követ­kezetes betartásán és a kiadások lehető legtel­jesebb körű visszafogásán túlmenően csak további szigorító intézkedések megtételével­­ túl az egész önkormányzat gazdasági össze­omlása. Az idei költségvetési tervjavaslat egyéb­­­­ként 430,3 millió forintos bevétellel számol, de a kiadási oldal 508 millió. A hiány tehát 78 millió forintot meghaladó. Úgy, hogy tartalék­ra és felújításra nem jut. Encsen ezért a képvi­selő-testület úgy döntött: létrehoz egy öttagú ad hoc bizottságot, melynek elnöke Kormány Pál lett. E grémium feladata, hogy a hiányból 20-25 millió forintot lefaragjon. Takarékossági javaslatot dolgoznak ki két héten belül, amely jelentősen csökkenti majd a kiadásokat. Az ad hoc bizottság dolga az is, hogy a március 25-ei testületi ülésre elkészítsen egy módosított költségvetési tervezetet. Az, hogy ott mi törté­nik majd, csak sejthető. Az azonban biztos: megszorító intézkedések várhatók Encsen. Háromtagú az MDF megyei elnöksége Miskolc (EM — MB)­­ Az öttagú elnökség­ből négyen kiváltak a Magyar Demokrata Fórum megyei választmányának tegnapi ülésén. A párt megyei választmány megválasztotta az ideiglenes elnökséget, amelyik az MDF orszá­gos gyűléséig kapta mandátumát. A leköszönt megyei elnök Mile Lajos mellett távozott tiszt­ségéből és a pártból a politizálást szintén a Magyar Demokrata Néppártban folytató Zám­­bó Péter, Kujbus Attila, Hortobágyi György is - hangzott el a választmányi ülést követően tartott sajtótájékoztatón. A 29 tagú megyei választmányból 17-en voltak jelen, amikor a három fős ideiglenes megyei elnökséget választották: Lehoczky Ist­vánt és Pécsvárady Botondot, valamint az ügyvezető elnököt, Szabó Árpádot. A választmány munkatervet fogadott el az országos gyűlés előkészítésére, mely szerint március 23-án megyei elnökségi ülést tarta­nak, ahol pontosan felmérik az eltávozottak, illetve az újonnan belépettek számát. A hónap végén, 30-án lesz az országos választmányi ülés. Április 12, 13, 14-én esedékes a megyei küldöttgyűlés, egy hétre rá a regionális, me­lyen a leköszönt Farkas Gabriella helyett vá­lasztanak országos elnökségi tagot. Ezután előreláthatólag április 27-én rendezik meg az MDF országos gyűlését. _ Lapzárta • ÁTLAGOSAN 3-10 SZÁZALÉKKA!, emelkednek április 1-től a légidíj-tételek a Bu­dapestről kiinduló, valamennyi légitársaság járatán. - : \ ‰

Next