Észak-Magyarország, 1997. április (53. évfolyam, 75-100. szám)

1997-04-01 / 75. szám

Személyes tartás és jó idegzet Ma már a politikától füg­getlenül végezhetik mun­kájukat az ügyészek. Vi­­sóczki Kálmán, főügyészsé­gi tanácsos nyilatkozott lapunknak. (5. oldal) Kolostortemplom Kozármisleny (MTI) - Flüeli Szent Miklósnak - a svájci kanto­nok közt békét teremtő, földműves­­politikusból remetévé lett Klaus barátnak - nevét viseli a Kozár­­mislenyben húsvéthétfőn felszen­telt zárdatemplom és a hozzá tarto­zó kolostor, mely az Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővérei apáca­rend tagjainak új otthona. A Bara­nya megyei községben épült kolos­tort és templomot Mayer Mihály pécsi megyéspüspök szentelte fel. A Pécs közelében fekvő településen épült zárda és templom létrehozását svájci, németországi és hazai polgá­rok adományai tették lehetővé. Alapkövét 1994. szeptember 8-án helyezték el, s a Viczencz Ottó épí­tészmérnök által tervezett csúcsíves boltozatú, harangtornyos templom, s a hozzá csatlakozó zárdaépület két és fél év alatt készült el. Az Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővérei apácarend tagjai a pécsi megyei kórház geriátriai osztályán idős betegeket, a pécsi gyermekkór­házban pedig kicsinyeket ápolnak, de a máriagyűdi és a szigetvári szo­ciális otthon lakóinak gondozásából is kiveszik részüket, egyikük pedig Kozármislenyben körzeti ápolónő­ként tevékenykedik. Ha elkészül a kolostorukhoz csatlakozó szociális otthon, akkor a rend számottevő szerephez jut a gondoskodásra szo­ruló idős emberek ápolásában. Pax Romana Pannonhalma (MTI) - Húsvét­hétfőn Pannonhalmán megkezdő­dött a Pax Romana 39. magyaror­szági kongresszusa, amely a Ma­gyar Katolikus Püspöki Kar körle­vele alapján a katolikus egyház szellemi, erkölcsi és lelki megújulá­sának, az egyházon belüli dialógus megvalósulásának igényével foly­tatja ötnapos tanácskozását. Templomtűz Kocsord (MTI) - Vasárnap kora reggel kigyulladt a református templom a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kocsord községben. A hajó tetőszerkezete és berendezé­se szinte teljesen megsemmisült. Az első becslések szerint a kár meghaladja az 50 millió forintot. A tűz keletkezési okát a rendőrség és a tűzoltóság szakértők bevonásával vizsgálja. Emmausz-járás Boly (MTI) - A bibliai húsvéthétfő emlékét őrzi az Emmausz-járás ha­gyománya, melyet hétfőn ismét fel­elevenítettek Bolyon. A németek lakta Baranya megyei nagyközség évszázados népszokása egy Lukács evangéliumában olvas­ható történethez kötődik. Eszerint feltámadásának másnapján Jézus találkozott két tanítványával, akik Jeruzsálemből Emmauszba tart­ván éppen róla beszélgettek. A helyi németek Emmausz-járása a délelőtti locsolkodást és az ebédet követően kezdődik, amikor szinte az egész falu felköltözik a szőlő­hegyre. A pincék felé bandukolva - akárcsak Jézus tanítványai - fel­idézik a húsvéthétfő eseményeit. A présházaknál asztalt terítenek, s a poharazgatás közben a szőlőtermés kilátásairól beszélgetnek a gazdák. Milyen inflációra számít a vállalkozó? „A '97-re betervezett 20 szá­zalék alatti pénzromlást merész ígérvénynek tekin­tem” - Gálné Molnár Edit szerencsi kereskedő. (7. oldal) A pécsi lányoké lett a bronz A női kosárlabda bajnok­­­­ság rájátszásban a PVSK­­­88-81 arányban győzte le a­­ DKSK-t, így a pécsiek sze­­­­rezték meg a harmadik he­­­­lyet. (Sport: 10-14. oldal) Reményt adó feltámadás Húsvéti üzenet a pápától, a húsvét üzenete tánccal elbeszélve Róma (MTI)­­ Hangsúlyozottan minden keresztényhez - a kato­likusok mellett az ortodoxok­hoz, a protestánsokhoz és az anglikánokhoz is - szólt vasár­napi húsvéti üdvözletében, az Urbi et Orbi (a városnak és vi­lágnak szóló) áldásában II. Já­nos Pál pápa. A világ mai drámáiról is a feltá­madással összefüggésben beszélt a pápa. A feltámadott Krisztus ad reményt a háborúkat és a gyűlöle­tet elszenvedőknek, ő jelent útmu­tatást a népek békés együttélését megteremteni hivatott felelős sze­mélyeknek, mindenekelőtt a Szentföldön, ő ad erőt azoknak, akik a törékeny béke és demokrá­ciák megerősítésén fáradoznak, mint például Albániában - mond­ta II. János Pál, aki üzenetében megemlékezett arról, hogy a perui japán nagykövetségen még min­dig túszokat tartanak fogva. A pá­pa azzal biztatta a világ különbö­ző részein elnyomott és üldözött embereket, hogy nincsenek ma­gukra hagyatva, Krisztus és az egyház mellettük áll. Az üzenet végén a hagyomá­ Az Otrantói-szorosban tragikus kö­rülmények között meghalt albán menekülőkért való imádkozásra szólította fel a keresztényeket II. Já­nos Pál pápa. A katolikus egyházfő hétfőn Castelgandolfóban a Regina Coeli húsvéti imádság elmondása után beszélt az albán menekültek tragédiájáról. nyolcnak megfelelően 57 nyelven kívánt boldog húsvétot a világ népeinek II. János Pál. „Krisztus feltámadott, alleluja” - szólt magyar nyelven elmon­dott üdvözlete. Jézus feltámadását köszöntötték zenével, tánccal a hívek húsvétvasárnap Miskolcon a Hősök terén. A dobogón álló énekesek és zenészek muzsiká­ját egy ideig csak hallgatta az egyre növekvő tömeg, később a szervező, Pável minorita atya biztatására megkezdődött a körtánc. A kisgyermekek mellett felnőttek, idősek is bekapcsolódtak a táncba és a közös éneklésbe Az egyik dal refrénjét lengyelül is elénekelték, hiszen a húsvéti örömtánc hagyományát Pável atya Lengyelországból hozta. Mint mondta, az öröm­tánccal ugyanúgy tanúságtételt tesznek Jézus mellett, mint a templomban a szertartáson, de azzal, hogy kiviszik a táncot a szabadba, azokhoz is szólhatnak, akik nem mennek be a templomba. Ütközés: négy halott, három súlyos sérült Gesztely (ÉM -­FL)­­ Négy halá­los áldozatot követelő közúti baleset történt hétfőn, húsvét második napjának délelőttjén a gesztelyi elágazás közelében. A 37-es főút 11-es kilométerénél összeütközött két személyautó. A kocsikból négy halottat, két súlyos, életveszélyes és még egy súlyos sérültet emeltek ki. A megyei rendőrkapitányság ügye­letéről, Nagy Péter főhadnagytól kapott első információk szerint egy Peugeot típusú személygépkocsi közlekedett Szerencs felől Miskolc irányába. Benne egy négy fős nyír­egyházi család és még egy 20 éves fiatalember ült. A 37-es út 11-es ki­lométerének közelében megelőztek egy személygépkocsit, majd vissza­tértek a saját sávjukba. Itt viszont - egyelőre ismeretlen ok miatt - megpördültek, visszasodródtak a másik sávba, és összeütköztek egy Miskolc felől szabályosan közlekedő Opel személygépkocsival, amelyben egy nyugdíjas házaspár utazott. A baleset következtében a nyír­egyházi család négy tagja a helyszí­nen életét vesztette, a velük együtt utazó 20 éves fiatalembert és a nyugdíjas házaspárt a mentők a megyei kórház baleseti sebészetére szállították. A kórházban az életveszélyesen súlyos sérültek közül a nyugdíjas hölgyet időközben megműtötték, a 20 éves fiatalember lapzártánkkor még a műtőben volt. A harmadik sé­rültet az intenzív osztályon kezelik. Meghalt egy négytagú család Fotók: Vajda János ^Kommentár Misszió Filip Gabriella A pápa mi mást tehetne: imádkozik. Végzi a hagyományos szertartást. Nagy­szombaton - a hírügynökségek is ki­emelték - megkeresztelt két albán nőt, és két zaire-i férfit. Húsvéti üzenetében a feltámadásról beszélt, tekintetünket az ég felé fordította­­ és a föld felé. Forgatjuk a földgömböt. Hol is van Zai­re? Hol van Albánia? Az Otrantói-szo­­ros? Hol történt a hajószerencsétlenség? Hol lelték halálukat az albán menekü­lők? Hová is megy az EBESZ-misszió? Most már biztos, hogy elindul a nemzet­közi katonai kontingens Albániába. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa szombatra vir­radó éjjel fogadta el az akció tervét. A katonák feladata a segélyszállítmányok biztosítása, és ha már ott vannak, segéd­keznek a felfordulás következményeinek a felszámolásában is. Mert felfordulás van Albániában, hatalmas felfordulás. Szinte az egész ország hadban áll. A za­vargások kirobbanása után kifosztották a fegyverraktárakat. A rabok elszöktek a börtönökből. Közben a parlament már amnesztiát is hirdetett az önként vissza­térőknek. De ettől nem özönlenek vissza celláikba a bűnözők. Egyébként sem kaphatnak közkegyelmet a súlyos bűn­­cselekmények elkövetői: gyilkosok, rab­lók, népirtások részesei... Ők is szaba­don járnak most Albániában. No, ide in­dul majd az EBESZ-misszió. És ide men­nének a magyar katonák is. Ne menjenek! - mondatja velünk az életösztön. Menjenek! - mond ellent a kötelesség. Segítenünk kell a bajbajutot­takon. Nekünk sem mindegy, mi történik térségükben. Hiszen nincs is olyan mes­­­sze tőlünk - térképen - Albánia. Persze, nem a mi véleményünktől függ, hogy elindulnak-e a magyar katonák. A kor­mány várhatóan csütörtökön tárgyal az esetleges magyar szerepvállalásról. Az­tán még parlamenti felhatalmazásra is szükség van a döntéshez. És szükség van még jelentkezőkre is, mert az ilyen akci­ókban csak önkéntesek vehetnek részt. Meg aztán mérlegelni kell azt is, mibe kerül ez nekünk. Számba kell venni a várható költségeket, számolni kell a koc­kázattal, a tragédiák lehetőségével. Sőt, a hírek szerint a döntést az is befolyásol­hatja, hogy az akcióban részt vesznek-e a NATO-tagságra pályázó országok. Ha bennünket nem vesznek be a csa­patba, mert nem vagyunk NATO-tagok - hát nem leszünk missziósok. Ha meg csak azért jelentkezünk, mert a többi NATO-tagságra pályázó is jelentkezik - ne beszéljünk misszióról. Keleti útjai Budapest (MTI) - Lemondta ma esedékes lengyelországi látogatását Keleti György hon­védelmi miniszter. A honvédelmi tárca veze­tője azért halasztotta el utazását, hogy aktí­van részt tudjon venni az ENSZ égisze alatt Albániába küldendő nemzetközi katonai erő­ben való magyar katonai részvételről hozandó döntési folyamatban. A magyar kormány várhatóan csütörtöki ülésén tárgyal az esetleges magyar szerepvál­lalásról. Keleti György a tervek szerint április 4-én egynapos, hivatalos látogatásra Szlovéni­ába utazik, hogy részt vegyen a magyar-szlo­­vén-olasz honvédelmi miniszter háromoldalú találkozóján. A megbeszéléseken minden bi­zonnyal szó lesz az albán helyzetről is.

Next