Észak-Magyarország, 1998. december (54. évfolyam, 281-305. szám)

1998-12-30 / 304. szám

1998. december 30., szerda HÍRCSOKOR • Az RMDSZ a kormányban­ Két minisz­terrel (az egészségügyi Hajdú Gábor, a ki­sebbségvédelmi Tokay György) és hét ál­lamtitkárral, illetve államtitkári rangú fő­tisztviselővel van jelen az RMDSZ a parla­ment decemberi határozatával elfoga­dott új román kormányzati struktúrában. • Aláírt sürgős törvények: Göncz Árpád köztársasági elnök aláírta valamennyi sürgős kihirdetéssel kért törvényt, így a jövő évi költségvetésről szóló hétfőn elfo­gadott jogszabályt is. Postabank: szerdán rendkívüli közgyűlés Budapest (MTI)­­ A Postabank és Taka­rékpénztár Rt. szerdán rendkívüli közgyű­lést tart, amelyen a részvényesek rendezik a hitelintézet tőkehelyzetét. Ezt úgy oldják meg, hogy először is leszállítják a mostani mintegy 42 milliárd forintos alaptőkét 21 millió forintra, majd az állam 152 milliárd forinttal megemeli az alaptőkét. Végered­ményként a hitelintézet saját tőkéje 36 milliárd forintra, az alaptőkéje 20 milliárd forintra emelkedik, a fennmaradó 16 milli­árd forint pedig tőketartalékba kerül. A közgyűlés következő napirendi pont­jaként a tőkeleszállítás után zártkörű alaptőke-emelést hajtanak végre mégpe­dig új részvények forgalomba hozatalával. A közgyűlést követően a bank gyakor­latilag teljesen állami tulajdonba kerül. Viszonylagos nyugalom Belgrád (MTI)­­ Koszovói albán és szerb források szerint kedd reggelre újabb négy albán vesztette életét az előző órákban ki­tört összecsapásokban. A válság dúlta szer­biai tartomány nagy részén a nap folya­mán viszonylagos nyugalom uralkodott. Javier Solana NATO-főtitkár kedden fi­gyelmeztette a koszovói válságban érin­tett feleket, hogy ne sodorják veszélybe a tartomány törékeny biztonságát. Emlé­keztet arra, hogy a NATO még nem vonta vissza, csupán újabb utasításig felfüggesz­tette azt a két parancsot, amely légicsapá­sokat, illetve szélesebb körű légi hadmű­veletet rendel el. Koszovói albán harcosok Fotó: AP Parlament: februártól három hetente? Budapest (MTI) - Az Országgyűlés el­nökeként javasolni fogom a Házbi­zottságban, hogy februártól három hetenként ülésezzen a Tisztelt Ház - mondta Áder János keddi évzáró, a törvényalkotási munkát értékelő saj­tótájékoztatóján. - Az új rendszerben mind a kormányzat törvényelőkészítő tevékenysége, mind pe­dig a parlamenti munka színvonala javul­ni fog - fogalmazott. A parlament elnökének javaslata sze­rint egy hét plenáris ülést egy hét bizott­­­­sági munka követne, a harmadik héten pedig saját választókerületükben tevé­kenykednének a képviselők. Februárban ha bizottsági héttel kezdő­dik az ülésszak, akkor csak február 8-án ül össze az Országgyűlés.­­ - Meg kell próbálni, de ha nem válik be, kell, hogy erőnk legyen az eldobásához - közölte Csurka István, a Magyar Igazság és Élet Pártja elnök-frakcióvezetője kedden a tervezett munkarenddel kapcsolatban.­­ A miniszterelnök már korábban közöl­te, a parlament ellenzék nélkül is műkö­dik, úgy látszik azonban, hogy a kormány szerint az ország is működik parlament nélkül - reagálta Magyar Bálint szabadde­mokrata pártelnök. Az eddigi legdurvább egyoldalú lépésként értékelte a tervet. Országban - világban 6 Akinek járt, nem kell újra igényelnie Októberig családi pótlék jár az iskoláztatási támogatás helyett Budapest (MTI) - Októberig családi pótlék jár az azt kö­vetően életbe lépő iskolázta­tási támogatás helyett - kö­zölte a Szociális és Család­ügyi Minisztérium főosztály­­vezetője kedden. Forgó Györgyné kifejtette: janu­ártól családi pótlékot igényel­het minden olyan gyermekes család, amely eddig jövedelme miatt nem volt jogosult erre az ellátásra. Az iskoláztatási támo­gatást csak októbertől folyósít­ják, ennek oka többek között, hogy a gyermekjóléti szolgála­toknak felkészülési időre van szükségük. A családtámogatásokról szóló törvény szerint az iskoláztatási támogatást csak egyszer kell igé­nyelni, aztán a gyermek tanköte­les koráig automatikusan folyó­sítják. Ha a gyermek igazolatlan okból nem jár iskolába, az intéz­mény igazgatójának és a telepü­lés jegyzőjének jelzése alapján a gyermekjóléti szolgálatok kivizs­gálják a hiányzás okát. A támogatást nem vonják meg, viszont a szolgálatok egye­bek között kötelezhetik a szülő­ket, hogy számlával igazolják: a jutattás teljes összegét gyerme­kükre költötték. Forgó Györgyné hangsúlyoz­ta: a korábbi rendszerrel ellen­tétben az új törvény szerint szeptember 30-ig a magántanu­lók után is folyósítják a családi pótlékot, majd az iskoláztatási támogatást. Azokon a munkahelyeken, ahol van családtámogatási kifi­zetés, helyben is lehet igényelni a családi pótlékot. Minden más esetben a megyei egészségbizto­sítási pénztárak fiókjainál adha­tók be az erre rendszeresített formanyomtatványok. Az iskoláztatási támogatás iránti igényt szeptemberben kell jelezni ugyanezeken a helyeken, ehhez az oktatási intézményektől iskolalátogatási igazolást szüksé­ges beszerezniük a szülőknek. A főosztályvezető kiemelte: azoknak, akik eddig kapták a családi pótlékot, nem kell új igénylést benyújtaniuk. A nyugdíjfolyósító igazgatóságok és a megszűnő munkahelyi kifi­zetőhelyek ugyanis automatiku­san átadják a jogosultak adatait az egészségbiztosítónak, így az ellátások folyósítása is zavarta­lan lesz. SZDSZ-évzáró Budapest (MTI) - Az új kor­mány etatista, tekintélyelvű, állami túlhatalomra építő - Meciar Szlovákiáját, vagy Tudjman Horvátországát idé­ző - felfogást képvisel a rend­szerváltás után kialakult kon­szenzuskereső, liberális de­mokrácia modelljével szem­ben - jelentette ki Magyar Bálint pártelnök az SZDSZ évzáró sajtótájékoztatóján. A politikus hatalmi kon­centrációval, példátlan mé­retű politikai tisztogatással, a közszolgálati média meg­szállásával és a parlament ellenőrző szerepének korlá­tozásával vádolta a fél éve hivatalban lévő kabinetet. Kuncze Gábor frakcióve­zető szerint a kormány a vá­lasztások után is folytatta a teljesíthetetlen ígéretek poli­tikáját.­­ A jövő év elején a rendvédelmi szervek dolgo­zói, valamint a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók is meglátják majd, hogy vá­rakozásaikból semmi sem teljesül - jelentette ki. Érvelése szerint szerint a kabinet kiszámíthatatlan vi­szonyokat teremt azzal, hogy nem méri fel döntései következményeit. Irak engedetlen, de Bagdad békés Bagdad/Genf (MTI) - Tétlen őrök, iskolába tartó gyere­kek csoportjai, forgalmi du­gók - Bagdad, az iraki met­ropolis, ahol az ország lakos­ságának csaknem negyede összpontosul, kedden nor­mális életét élte, mintegy közönyösen az Egyesült Államokkal támadt újabb fe­szültség iránt. Mint ismeretes, amerikai gépek hétfőn észak-iraki terület fölött tüzet nyitottak iraki légvédelmi ütegekre, amelyek előzőleg raké­tákat lőttek ki rájuk. A rövid in­cidens a fővárostól távol, mint­egy 400 kilométerrel északra, Moszul térségében történt. A keddi iraki lapok első oldalon hozták e hírt, valamint azt a - más forrásból meg nem erősített - információt, hogy Irak lelőtt egy ellenséges repülőgépet. A Nemzetközi Vöröskereszt iraki kórházakat felkereső kül­döttei arról számoltak be, hogy mintegy 230 olyan személlyel, fő­ként civilekkel találkoztak három bagdadi kórházban, aki feltehető­en az amerikai-brit légi csapások következtében sérült meg. - Az Egyesült Államok to­vábbra is érvényesíti a repülési tilalmat Irak északi és déli ré­szén - közölte kedden Washing­tonban Stephen Campbell alezre­des, a Pentagon szóvivője. Ezzel Taha Jaszin Ramadan iraki alel­­nök szintén keddi kijelentésére válaszolt, amely szerint Bagdad a jövőben is lőni fog a légterébe berepülő idegen gépekre, saját repülőgépei pedig használni fog­ják a légitilalmi övezeteket. Bagdadi légvédelmi állás. Repülni és lőni is fognak. Fotó: AP Kassai Vasmű: hatalmas mértékű adósság Pozsony (MTI)­­ Az eddig is­mert 13 milliárd koronánál lényegesen magasabb, 16,2 millárd korona adóssága van Szlovákia legnagyobb nehéz­ipari gyárának, a Diósgyőri Acélműveket is magánosító Kelet-szlovákiai Vasmű Hol­ding Rt.-nek (VSZ). A Financial Times című tekinté­lyes londoni pénzügyi lapra hi­vatkozó pozsonyi források szerint a Vladimír Meciarhoz közel álló Alexander Rezes és Ján Smerek vezette - súlyos hiteltörlesztési gondokkal küzdő - gyáróriás tényleges adóssága csaknem 450 millió amerikai dollárt tesz ki. Az adatok a vasmű pénzügyi helyze­tének vizsgálatával megbízott Pri­ce Waterhouse Coopers nevű könyvizsgáló cégtől származnak. A pozsonyi Pravdly szerint Kö­zép-kelet Európában a kommu­nizmus bukása óta még egyetlen nagyvállalat sem sodródott ilyen súlyos fizetésképtelenségbe. Ivan Miklos, a szlovák kor­mány gazdasági kérdéseket felü­gyelő alelnöke ezzel kapcsolato­san azt nyilatkozta, hogy a vas­műben előállt helyzetet az előző kormánykoalíción belüli össze­fonódások­ idézték elő. A vasmű tulajdonosai ugyanis potom áron jutottak hozzá a szlovák ipar zászlóshajójának tartott gyáróri­áshoz, aztán borotvaélen táncol­va, a törvényesség határán ma­nőverezve úgy irányították a nagyvállalatot, hogy az főleg a személyes hasznukat szolgálja. Miklós nem tagadta: az ügyben folyik a vizsgálat és a kormány érdeke az, hogy a törvénysérté­seknek megfelelő büntetőjogi kö­vetkezményei legyenek. A Financial Times szerint a vasműnek hitelező külföldi bankok várhatóan január végé­ig tudnak majd kiegyezni a tör­lesztés ideiglenes módozatairól, ám az erről szóló végleges meg­állapodás csak 1999 végén ese­dékes. Meglehetősen későn, csak ez év novemberében derült ki, hogy a Kassai Vasmű a csőd szélére sodródott, amikor egy - Meryll Lynch közvetítette - 35 millió dolláros hitel esedékes ré­szét a kassai iparmágnások nem tudták törleszteni. Hazaértek London (MTI)­­ A Csecsenföl­­dön meggyilkolt négy nyugati túsz földi maradványait szállító repülőgép hétfőn Londonba ér­kezett. A brit Darren Hickey, Rudolf Petschi, Peter Kennedy és az új-zélandi Stanley Shaw földi maradványait átadták csa­ládtagjaiknak. A négy túsz levágott fejét de­cember 8-án találták meg egy út mellett. Testüket múlt pénteken, hosszas keresés után a csecsen fővárosban, Groznijban lelték meg a hatóságok. A csecsen ható­ságok az orosz-azerbajdzsáni ha­táron adták át a földi maradvá­nyokat tartalmazó koporsókat a bakui brit nagykövetnek. A négy férfit, egy brit távköz­lési cég munkatársait október­ben rabolták el Groznijban, ahol egy mobiltelefon-hálózat kiépíté­sén dolgoztak­ a meggyilkolt túszok Előkészítik a koporsókat a bakui repülőtéren Fotó: AP Diákigazolványok - hiányzó lapok Budapest (MTI) - Csaknem kétszázezer diákigazolvány­igénylő lap visszaküldésével adósak még az iskolák. Racskó Péter, az oktatási tárca miniszteri biztosa el­mondta: december végéig va­lamivel több, mint 1 millió 600 ezer diákigazolvány­igénylő lapot juttattak vissza az intézmények az 1 millió 800 ezerből a gyártóhoz. Racskó Péter hangsúlyozta: azok az oktatási intézmé­nyek, amelyek január 15-ig visszajuttatják a gyártóhoz az igénylőlapokat, a február 28-i határidőig biztosan megkap­ják az új diákigazolványokat. Azok, akik ezt nem teszik meg, 4-6 hetes késéssel jut­hatnak hozzá. Budapest (MTI) - Csaknem kétszázezer diákigazolvány­igénylő lap visszaküldésével adósak még az iskolák. Racskó Péter, az oktatási tárca miniszteri biztosa el­mondta: december végéig va­lamivel több, mint 1 millió 600 ezer diákigazolvány­igénylőlapot juttattak vissza az intézmények az 1 millió 800 ezerből a gyártóhoz. Racskó Péter hangsúlyozta: azok az oktatási intézmé­nyek, amelyek január 15-ig visszajuttatják a gyártóhoz az igénylőlapokat, a február 28-i határidőig biztosan megkap­ják az új diákigazolványokat. Azok, akik ezt nem teszik meg, 4-6 hetes késéssel jut­hatnak hozzá.

Next