Észak-Magyarország, 1999. november (55. évfolyam, 254-279. szám)

1999-11-18 / 269. szám

1999. november 18., csütörtök Cseléd vagy tanítvány? Udvardy József román kőműves alacsonyabb bérért dolgozik, mint a magyar szakmunkás. Gépi vakolóként a Bukarest környékéről, vagy mondjuk a Zsil-völgyéből érkező ember ugyanúgy megállja a helyét Németországban, mint aki Kazincbarcikáról, vagy Miskolcról utazott például egy München környéki épít­kezésre. Ezt a keserű tapasztalatot osztotta meg velem a napokban egy építőiparos. A németországi munkahelyéről kirúgatván ere­deti, hazai cégéhez visszakönyörögve magát, most örül, ha megengedik neki, hogy felsö­pörje a padlót. Távozása előtt magyarországi főnöke ugyanis figyelmeztette: elmehet, de az ajtó a társaságtól neki csak kifelé nyílik. A cég - ilyen előfordul már a kivitelezések határidős munkáinál - éppen munkaerőgondokkal küz­dött. A lelépő, a német munkára elcsábított kőművesre pedig szükség lett volna, mint egy falat kenyérre. Ám ő elment, mert tíz márkás órabérrel kecsegtették, amiért itthon egy tel­jes napot kellett dolgoznia. Három nap után odakint közölték vele: felmondanak, mert ol­csóbb munkások jönnek Romániából. Ők már 5-6 márkáért is elvégzik ugyanazt a munkát. Itthon a cég feje, romantikus kapitalista, megbocsátó lélek lévén mégis újra munkát adott neki. Lehet csak azért, hogy éppen nála mesélje el a külföldi munkán szerzett tapasz­talait. A német építőipari cég tulajdonosának teljesen mindegy, mely náció tagja végzi el a munkát. Adott esetben Bangladesből érkező ember is jó, csak olcsó legyen. Magyarországon az építőiparban is ti­zedannyiért dolgoznak az emberek, mint a fejlettebb európai államokban. Dagad a mel­lünk, ha a szerencsésebb csillagzat alatt szü­letett országok beruházó vállalatai bérmunkát kínálnak nekünk. Mint a példa bizonyítja azonban, a cseléd megalázó szerepét sem bízzák már ránk sokáig. Inkább tanítványokká kell válnunk, akik a nemzetközi piaci körül­mények között is megállják a helyüket. Mint például a japánok, akik már régen túlszár­nyalták mesterüket, Samu bácsit, Amerikából. Önkormányzati segítséggel Tatabánya (MTI)­­ A magánerőből ké­szülteken kívül az elmúlt évtizedben nem épültek lakások Tatabányán, jövőre vi­szont - két vállalkozás jóvoltából - ismét megkezdik új otthonok kialakítását. A kezdeményezést azért támogatja egyebek között utak építésével, közművesítéssel az önkormányzat, mert az új otthonok átadá­sa elősegítheti a már régóta pangó helyi lakáspiac élénkítését. A mintegy 130 új lakás alapterülete 42-96 négyzetméter kö­zötti lesz. A lakások négyzetméterenkénti ára 90-100 ezer forint között számítják. ! Ezt a nyerési esélyt ne hagyja ki! Minden kedden és csütörtökön tippszel­­vényt talál az ÉM-ben, melyet ha kitöltve legkésőbb az adott hét péntekjén 10.00 óráig személyesen vagy postán eljuttat N­­h­M­h 1­1^1 Cm M­­ Cm I a Német Befektetési Társaság Rt.-hez (3530 Miskolc, Arany János u. 11-13.), Ön is részt vehet a sorsoláson. Utolsó hét beküldési határideje: december 24. j Nyerje meg a hetente sorsolásra kerülő értékes gazdasági szakkönyvet, de a fődíjra is pályázhat!­­ Fődíj: 2 személyes, hosszú hétvége Sopronban, 4 csillagos szállodában Több tippszelvény, nagyobb nyerési esély! 1. Mennyi lesz a BUX-index heti záróértéke ? 2. Mennyi lesz a BUX-index év végi záróértéke december 29-én ?..... Név, lakcím: Építőipar / Hirdetés 7 Avasi lakópark: elmarad az építkezés Miskolc (ÉM­­­UJ)­­ Ma már biztosra vehető, hogy elma­rad az avasi lakópark meg­építése. A Castor Rt. vissza­vonulót fújt. Bár az elburjánzott gyomoktól jelenleg nehéz felfedezni a be­tontömböket, az avasi lakótelep déli lábánál még állnak az ala­pok, amelyeket még a rendszer­­változás előtt, a nagy állami la­kásberuházások idején emeltek az építők. Jó másfél évtizede már, hogy az egyébként jó fek­vésű, kapós területről levonul­tak a gépek. A néhány száz négyzetméteres földdarab hasz­nosítása pedig ismételt késések után újabb gellert kapott, bár a Castor Ingatlan Rt. táblája még napjainkban is hirdeti a lakó­park kivitelezésének megkezdé­sét. Mint Simon Miklóstól, a pécsi székhellyel működő Castor Rt. egyik tulajdonosától megtudtuk: a társaság már nem a beépíté­sen, hanem a terület eladásán gondolkodik. Már vevőkkel is tárgyaltak, de a konkrét üzletet még nem kötötték meg. - Erre az üzletre csak ráfizet­tünk - jelentette ki érdeklődé­sünkre. De hogyan kerül egy bara­nyai építőipari vállalkozás az ország északi szegletébe? Megle­hetősen kalandos úton. A be­építhető területre a Castor fi­gyelmét egy miskolci ismerősük hívta fel. Ez az ismerős vezette hosszú évekig a cég miskolci irodáját, amelyet nemrégiben kénytelenek voltak bezárni. A pécsi társaság megvásárolta a területet az alapokkal együtt, és egy lakópark létesítését határoz­ta el. A park - egyebek mellett - abban különbözött volna a lakó­teleptől, hogy az épületeket kör­bekerítették, és a házakban por­taszolgálat működött volna - ugyanúgy őrizték volna a terüle­tet, mint a gazdagabb amerikai családok által lakott magasépü­leteket például New Yorkban. Csakhogy egy idő után kide­rült: a Castor elszámította magát a miskolci családok fizetőképes­ségétől. A parkban a legutolsó árakon 95 ezer forintért épült volna meg egy négyzetméternyi lakás. Egy átlagos, kétszobás, 55 négyzetméteres lakás 5,3 millió forintba került volna, de nem volt rá kereslet. Hirdetéseikre - mondotta­­ Simon Miklós, mind­össze két érdeklődő jelentkezett. A Castor Ingatlan Rt. Pécsen a közelmúltban adott át ötven lakást a boldog tulajdonosnak. Baranyában napjainkban nem tartják soknak, ha 170 ezer fo­rintot kell kifizetni négyzetmé­terenként új lakás esetében. Egy sikertelen próbálkozás mementója Fotó: végh Csaba A sokoldalúság a fontos Miskolc (ÉM - UJ)­­ Bankó Jó­zsef, a miskolci székhellyel mű­ködő Ép-Szak-Ker Kft. asztalosa szerint az építőipari szakmunká­sokkal szemben támasztott köve­telmények alapvetően megváltoz­tak. Amíg korábban szinte csak­is az elvégzett munka mennyi­ségére ügyeltek az állami vállala­tok vezetői, addig ma a sokolda­lúságot, a minőségi igények ma­radéktalan teljesítését várják el tőlük a társaságok tulajdonosai. - Korábban könnyebben érvé­nyesülhetett a szakmunkás - mondja. - Egy feladat gyors el­végzésére prémiumot tűztek ki. Ha időben végeztünk mondjuk egy nagyobb gyár építkezésén, már a zsebünkben érezhettük a jutalmat. Ma már a nagyobb vál­lalkozások szakemberei is tisztá­ban vannak azzal, ha a megren­delő elégedetlen a céggel, annak gyorsan híre terjed és a követke­ző munkát már nem ők kapják. A középkategóriába tartozó vállalkozásoknál pedig szinte az összes szakipari munkához érte­ni kell. Én alkalmanként anyag­­beszerző, gépkocsivezető, szigete­lő, vagy festő vagyok. Bankó József Nyíregyházán született, 1971-ben kapta meg asz­talos szakmunkás-bizonyítványát. 1989-ben vették fel az akkori Észak-Magyarországi Állami Épí­tőipari Vállalathoz. A privatizáci­ót követően maradt - 1992-től - a társaság dolgozója. A közelmúlt­ban fejezték be a Miskolci Egye­tem Továbbképző Központjának átalakítását, illetve bővítését.­­ Az átvételkor meglepetten hallottuk: sokan nem hitték vol­na, hogy ilyen teljesítményre vagyunk képesek. Pedig a ma­gyar munkások legalább nyolc­van százaléka képes nemzetközi színvonalú teljesítményre, per­sze csak akkor, ha a feltételeket is megteremtik a számukra. Bankó József Hirdetés---------------------------------------­NIKECELL- és DRYVIT-RENDSZER m mm m Miskolc, Fonoda u. 23. Tel./fax: 46/413-599 Tel.: 06-60/480-750­­ Nyitva: H.P.: 8—16 I Szombaton: S—12 V________________________/ Ezt a lapot Önnel együtt, 200 000-en olvassák! A hatásos hirdetés eszköze. H­ulladék­gazdálkodási Rt. □ Lakossági és közületi szemétszállítás □ Konténeres sittszállítás □ Környezetvédelem 3700 Kazincbarcika, Ipari út 2. Tel.: 48/312-322 Fax: 48/312-808 Homokkapacitás: százezer köbméter egy évben Hejőpapi (ÉM)­­ A tervezett M3-as autópálya nyomvonalá­nak közelsége, a Nyékládhá­­za-Mezőcsát közötti vasútvo­nal, illetve a 30 kilométeres körzetben található nagyváro­sok jótékony hatással bírnak a Hejő-beton Kft. Hejőpapi Ka­vicsbányájának termelésére. A bányát - száraz termelés­sel - már az 1940-es években is művelték, a 60-as években azonban már víz alóli terme­lést is folytatott a területen a helyi termelőszövetkezet. A bányatelek hasznosítására folytatott kutatások a 70-es években felgyorsultak, s a ku­tatási adatok alapján megálla­pították, hogy a bányaterület 46 hektárosra bővíthető. A ter­melés az utóbbi időben parti kotrással történt, a művelési mélység 2-4 méterre tehető. A kavicsbányában a nyers kavicsot úgynevezett vederso­ros úszókotróval termelik ki, és úszószalagrendszeren kerül partra. A partra szállított ka­vicsot ezen a rendszeren ke­resztül előmossák és víztelení­tik. A parti osztályozóban a kitermelt kavicsot tovább mossák, kereskedelmi forga­lomba hozható szemcsék sze­rint osztályozzák, iszaptalanít­­ják és víztelenítik. A hejőpapi kavicsbánya éves kapacitása egyműszakos termeléssel­­ százezer köbméter, ami tovább bővíthető. 1940 óta művelik Csúcs a technikában, csúcspont az együttműködésben A felsőzsolcai székhelyű, miskolci te­lephelyű Csúcstechnika '80 Építőipari és Informatikai Szolgáltató Kft. a „csúccsal" kezdte, hiszen alapítója, Fehér Tibor 1980-ban ipari alpintevé­­kenységgel foglalkozott, s erre álmod­ta meg a vállalkozást. A 60 főt foglal­koztató társaság jelenleg is a csúcson van, mind sokszínű tevékenységének minőségét, mind referenciáit, mind üzleti eredményét illetően. - Először klub formájában dolgoz­tunk az iparban - utal a kezdetekre Fehér Tibor. - Én az alpintechnika új­donságában rejlő lehetőséget használ­tam ki, amikor egyéni vállalkozó let­tem, ám ma már ez a tevékenység ele­nyésző hányada a munkánknak. De meghagytuk, hiszen ebből nőttünk ki, s mert a megrendelők körében is jól cseng a hegymászó technikai tapaszta­latunk. Egyik fő profilunk jelenleg ép­pen az állványzatok építése és forgal­mazása, így végeredményben saját ma­gunk konkurense lettünk. Ez persze csak vicc, hiszen a két dolog kiegészíti egymást: amit az egyikkel nem lehet, azt a másikkal oldjuk meg, de min­denképpen feljutunk a „csúcsra". A kft. elsősorban építéskivitelezés­sel, felújítással, acél- és beton-korró­zióvédelemmel, épületbontással (vá­gás, repesztés, robbantás, lángvágás), acélszerkezetek helyszíni szerelésével és gyártásával, állványok, ipari sátrak telepítésével foglalkozik. Szélsebesen alkalmazkodott a piaci igényekhez, s a három vállalkozói csoport éves ár­bevétele ma közel félmilliárd forint. Az informatikai rendszerek tervezése­­telepítése terén elég referencia: jelen­leg a Westel 900 bázisállomások acélszerkezeteinek gyártása, telepíté­se is az ő dolguk a megyében. De ők helyezték át a polgári Tisza-hidat, ők látták el korrózióvédelemmel a tahi Duna-hidat, ők végzik az ózdi kohá­szat kohóinak és segédberendezései­nek bontását. Az ügyvezető igazgató megosztot­ta velünk a cég „leg-listáját": a legke­letebbre Moszkvában dolgoztak: egy sport-mászófalat, amolyan mestersé­ges vízesést építettek. A legnyugatibb megbízásokat Ausztriában kapták. A legmagasabb feladatuk a kékestetői tévéadó felújítása, a legmélyebb a Gellérthegy alatt a Fővárosi Vízmű­vek csöveinek szigetelése volt. Az eddigi „legnagyobb" munkájuk talán egy ózdi gáztartály - amely még európai mércével is egyedülálló mé­retű - bontása. A legnagyobb büsz­keségük: éppen egy éve kapták meg a nemzetközi ISO-minőségtanúsít­­ványt, így tevékenységük csúcs a mi­nőségben is. A legfontosabb felada­tuk, küldetésük, üzleti filozófiájuk pedig, hogy vállalatok intézmények szakértő, megbízható tanácsadói és szolgáltató partnerei legyenek. Ezért is csúcspont a Csúcstechnika '80 az együttműködésben. - Számos építőipari vállalkozás lé­tezik, de mi békében vagyunk a kon­kurensekkel. Hiszem, hogy a verseny­helyzet az alapja a vállalkozásnak, az egészséges piacnak. Ez adja a sikerein­ket - vallja Fehér Tibor.

Next