Észak-Magyarország, 2003. május (59. évfolyam, 101-126. szám)

2003-05-02 / 101. szám

Flórián-nap Több mint negyven tűzoltót ismertek el /5. Triatlon ob A TVK-Mali TK ismét megvédte bajnoki címét /9 . A 3. helyért A DKSK ma Sopronban játszik a bronzéremért /10. M­iskolc és környéke sem halt ki. Sokan sajnálkoztak már a miskolctapolcai Juno szálló előtt látható ha­talmas fa láttán, hiszen nem hajtott ki az idén. A mocsári ciprus szerencsére nem szá­radt ki, csak a tél volt túlságosan hosszú ne­ki. Felvételünkön a tetszhalott fa­Fotó: B. T. Kiválóan teljesítettek Miskolc (ÉM­­­PT)Imponálóan jó tel­jesítményt értek el az előző esztendőben Borsod-Abaúj-Zemplén megye bírái, a bí­róságok dolgozói - jelentette ki szerdán délelőtt Miskolcon dr. Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnöke.­­3. Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén napilapja 59. évfolyam, 101. szám. ÁRA: 69 Ft, előfizetőknek: 42 Ft A békesség szigete volt a Csanyik A barátkozás, a szórakozás és a szolidaritás jegyében telt el a május elsejei ünnep Miskolc (ÉM - FL) - Az idei május 1-jére a Csanyik­­ban mások kezébe kerültek a korábbi nagyüzemek tulaj­donában lévő házak. A szakszervezet és a pártok sátrai mellett az üstök vagy bog­rácsok körül tüsténkedők mégis a munka ünnepe miatt mentek ki a Bükkbe. A Majálisparkba köz­lekedő autóbuszok 9 órakor zsú­folásig voltak. Odakint már több család bográcsa, jó néhány kis­vállalat üstje alatt égett a tűz, főtt az étel. Nemcsak a 10-20 fős dol­gozó, hanem mindnyájuk család­ja kilátogatott a Csanyikba. Uno­kával, nagyapával, nagymamával együtt. Volt, aki dombra felfelé menet kisdobos- és úttörőévei szép emlékeit emlegette fel. Má­sok, a készülő étel parazsát kör­beülve arról beszélgettek, milyen jó annak, akinek van munkahe­lye, s mit kezdhet magával az, aki munkanélkülivé vált. A kispályák, a zöld felületek mind megteltek. Rövidnadrágos focistákkal, plédeken pihenő, nézelődő szülőkkel, nagyszülők­kel, s a körülöttük játszadozó gyerekekkel. A színpadon tán­cos lábú lányok ropták, hátuk mögött és a sátrakból minden felől élő és gépzene szólt, az utak két oldalán pedig sok-sok árus kínálták áruit. A csanyiki majálison a mun­kahelye volt a fő téma. Utána az, hogy mi lesz velünk az unióban. Merthogy a parkot betöltők zö­me 2004. május 1-jétől már abban a közegben éli majd az életét. /3. HIRDETÉS Szerencsi Autó Kft. jp»ttp majális Nyílt hétvége az 1W1 M­ i O jegyében TESZTELHETŐ ÉS MEGTEKINTHETŐ S>.00-15.00-ig A magyar családok új autója Üzemanyag-fogyasztás: 5,5-8.5 1/100 km­­ Fajlagos C02 kibocsátás 154g/km, Az ön márkakereskedője: Szerencsi Autó Kft Szerencs, Gyár út 11. Tel.: 47/362-111, 47/361-490, fax: 47/362-099, mobil: 30/998-2077 E-mail: suzukiszerencsemconet.hu Nyitva: H-P: 7.00-17.00, Szo-v.: 8.00-16.00 ÉSZAK-MAGYARORSZÁG KI 3501 Miskolc, Postafiók 351 ® (46) 502-900 Fél évszázados a Miskolci Rádió Miskolc (ÉM - FL)­­ A szer­dán tartott születésnapon na­gyon sokan állták körül a Miskolci Rádió fél évszázad alatt kinőtt „bölcsőjét”. Országos szintről, három me­gyéből kapott elismerésből nem volt hiány, csak éppen a várva várt új stúdióval kapcsolatban nem hangzott el egyetlen ígéret sem. A vendégváró folyosón, fény­­képfelvételeken keresztül a rádió egykori szereplői „köszöntötték” a vendégeket. A teremben - im­már „­hangos” visszaemlékezés­ként - szülőföldünk szereplői vallottak a három megyéről. Az­tán, kedves meglepetésként kép­ben elbeszélve, majd riport­összeállításban idézték fel a rá­dió fél évszázados történetét.­­3. Kondor Katalin és Hajnal József iMjárás-Záporok várhatók * ♦ / •­ A Nappal 23, 28 ° C 1­0 // / Éjszaka 9, 14 ° C / / : Kicsinosítják Miskolcot Miskolc (ÉM - HM)­­ Ün­nepélyes keretek között, a polgármesteri hivatal több munkatársa jelenlétében indították be a Szent Ist­ván téri szökőkutat április 30-án. A sajtótájékoztató végén Molnár Pál, a Városgazda Kht. vezetője jelzésére kezdett bu­zogni a víz a szökőkútból. Mol­nár Páltól megtudtuk, hogy a szökőkutak beindítása a tava­szi nagytakarítás záróakkord­ja. A felújítás nem volt egysze­rű, hiszen már évek óta elma­radt a karbantartás ezeknél a kutaknál. Az idén hetet tudtak beindítani, de a városvezetés­sel való megállapodás szerint évente egy-egy újabb szökőkút felújítása várható. A felújítás­ra várókat sem hagyják romo­san, megújulásukig virágokkal díszítik azokat. Nyírnak Heinemann Pál, a városüze­meltetési osztály főtanácsosa a város parkgondozási program­járól számolt be. Eszerint el­kezdték a fűnyírást a parkok­ban, a város külterületein azonban a gyomflóra megerő­södésére még várni kell, úgy­hogy ott később kezdődhet a kaszálás. Czifrusz Natália, a vá­rosüzemeltetési osztály kertész­mérnöke arról beszélt, hogy először a Bartók téren, a virág­óránál és a Széchenyi utcán ül­tetik el a virágokat, hogy Mis­kolc ünnepén már virágdíszbe boruljon a város. A hivatal munkatársai ingyen biztosíta­nának muskátlikat a főutcán lakóknak, legalábbis azoknak, akik vállalnák a gondozásukat. Felhívásukra azonban jóval ke­vesebben jelentkeztek, mint várták. Pedig ezzel a gesztussal szerették volna világosabbá tenni Miskolc főutcáját - ezek szerint nem sok sikerrel. Orosz Lajos, Miskolc alpol­gármestere megjegyezte, a szö­kőkutak beindításával, a par­kok gondozásával, a virágok kiültetésével azt szeretnék elérni, hogy a város lakói legalább ezeket látva természe­tes környezetben és otthono­sabban érezzék magukat a vá­rosban. '6.9 A gyerekek is birtokba vették 2003. május 2., péntek Mesterekké váltak Miskolc (ÉM - OlKa)­­ A cuk­rászágazatnak nagy szüksége van az új nemzedékre, akik a mai félkész, por élelmiszerek, sü­temények és fagylaltok világá­ban továbbviszik a hagyományos elkészítési módokat. A megyei kamara szervezésében cukrász­­mestervizsga-okleveleket adtak át szerdán Miskolcon, a Kisgergely Cukrászüzemben.­­5. Barcikaié a Suzuki. Teg­nap tartottuk lapunk és a Sze­rencsi Autó Kft. közös nye­reményjátékának sorsolását Szerencsen. A főnyereményt, a kék színű Suzuki Wagon R* személygépkocsit Koós Jó­zsef, kazincbarcikai olvasónk nyerte /5. Fotó: Ádám J.

Next