Észak-Magyarország, 2003. május (59. évfolyam, 101-126. szám)
2003-05-08 / 106. szám
2003. május 8., csütörtök HÍRCSOKOR T Kajak-kenu toborzó. A Miskolci VSC kajak-kenu szakosztálya felvételt hirdet a vízisportok iránt érdeklődő, úszni tudó 9-14 éves fiatalok számára. Jelentkezni telefonon a 70/266-3674-es számon, illetve személyesen a klub Csorba-tavi telepén lehet. 0 Döntőztek a kézisek. A közelmúltban rendezték meg a megyei V. korcsoportos kézilabda-diákolimpia döntőjét, melyen a fiúk között a miskolci Herman Ottó Gimnázium (testnevelő: Szilágyi Attila) nyert, míg a lányoknál a Diósgyőri Gimnázium (testnevelő: Pecsét Tibor) diadalmaskodott. A Jágerné első helye. Újabb versenyen, ezúttal a fővárosban, a BHSE pályáján, a Pest megyei Atlétikai Szövetség által megrendezett nyílt veterán versenyen ért célba elsőként 1500 méteren a W65-öS kategóriában a miskolci Jágerné Lőcsei Valéria. BJUNOKOK LIGÁJA Soványka Reaklőny Miskolc, Budapest (MTI, ÉM) A címvédő Real Madrid minimális előnyt szerzett a Juventus ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén kedden késő este a Bernabeustadionban. Vicente del Bosque, a Real Madrid vezetőedzője szomorúan nyilatkozott az elődöntő után: - Csalódott vagyok, de még nem dőlt el semmi. Egy biztos: a szerdai visszavágón, Torinóban nagy küzdelem lesz. Két ilyen tudású csapat esetében minden megtörténhet. Természetesen azt remélem, hogy ismét „kivágjuk a rezet”. Marcelo Lippi, a torinói együttes trénere ugyanakkor úgy vélekedett, ez az eredmény rendkívül biztató, s a döntőbe jutást jelentheti csapata számára. „Játékosaim hittek a sikerben, ennek köszönhető, hogy csupán egygólos hátránnyal várhatjuk a hazai meccset. Remélem, jövő szerdán feltesszük az i-re a pontot.” i TÉNYEK BL-elődöntő, első mérkőzés: Real Madrid (spanyol) - Juventus (olasz) 2-1 (1-1). Madrid, 75 000 néző. Gólszerzők: Ronaldo (23.), Robert Carlos (73.), illetve Trezeguet (45.). Guti ugrik Roberto Carlos nyakába Városnapi futóbuli Miskolc (ÉM - SZIS) Miskolc város napja alkalmából nagyszabású, hagyományteremtő futóverseny várja május 11-én, vasárnap, Hejőcsabán a sportbarátokat. A bármilyen összeállításban rajthoz álló családokra 3, míg az egyéni indulókra 6 kilométer teljesítése vár a Hejőparkba vezető, lezárt úton. Díjmentesen nevezni 9.30-ig a Futó utcában található Fitnesz-M Stúdióban (a 24-es autóbusz végállomása mellett) lehet. Az első ötszáz célba érkező pólót kap ajándékba, de lesz bőven gyümölcs és üdítő is. Az egyéni 1-3. helyezettek értékes tárgyjutalomban részesülnek, ezen kívül számos különdíj is gazdára talál majd. Bővebb információt a 20/9713-990-es telefonszámon lehet kérni. Hirdetés ÉSZAK-MGYARORSZÁG # RALI-VILÁGBAJNOKSÁG, ARGENTÍNA Egy verseny, amely mindenki kedvence Miskolc (BM, Amber-PR) A rali-világbajnokság ötödik fordulója, az Argentinrali, következik a hétvégén. Ez a rali a versenynaptár egyik legizgalmasabb versenye, s így a dél-amerikai versenyen rekordmennyiségű autó, több mint 80, áll rajthoz. Az oroszlános csapatnak nincs sok félnivalója, hiszen újzélandi kettős győzelmét követően úgy utazik el az amerikai kontinensre, hogy mindkét világbajnoki ponttáblát - az egyénit és a konstruktőrit - is vezeti. Ennek ellenére ez a verseny egyike azon kettőnek, amelyen még nem sikerült a francia konstruktőrnek győzedelmeskednie. Tavaly ugyan kettős győzelemmel zárta a ralit, de mindkét helyezést elvették a csapattól. Zsinórban harmadszor? Az új Ford Focus RS WRC sikeres bemutatkozását követően a Ford arra törekszik majd, hogy zsinórban harmadszor is megnyerje a ralit. Idén azonban kevésbé tapasztalt pilótáira támaszkodva próbálkozik meg ezzel, hiszen C. McRae és Sainz már egy másik csapatot, a Citroent segíti idén eddigi is már kitűnő teljesítményében. Vetélytársak A nagy kérdés persze az lesz, hogy ki ér be először a célba. Sainz az elmúlt verseny győztese idén Citroennel száguld, s esélyes is lehet rá, hogy nyerjen, hiszen a Xsara már bizonyította Törökországban, hogy képes a győzelemre. A Citroen lehet a főesélyes Peugeot legnagyobb vetélytársa. A subarus Mäkinen háromszoros Argentin-rali-győztes, s azon lesz, hogy beérje a két francia konstruktőrt. www.boon.hu http: / /sport.boon.hu További cikkek!! A hazai szurkolókon semmi sem múlhat majd... Fotó: wrc.com Az utolsó vacsora Az idei szezonban kedden lejátszott utolsó bajnoki mérkőzése után, a női kosárlabda NB I/A csoportjában a 4. helyen végzett DKSK együttesének tagjai évzáró vacsorán vettek részt (képünkön), ahol utoljára voltak együtt a játékosok. Ugyanis a miskolctapolcai Bástya Hotelben megtartott összejövetel másnapján a piros-fehérek két színes bőrű centere, Janell Burse és Katryna Gaither hazautazott az Amerikai Egyesült Államokba Fotó: PA SPORT / HIRDETÉS / II UEFA-tanfolyam Miskolc (ÉM) A Magyar Labdarúgó-szövetség Szakmai és Edzőképző Központja valamint a B.-A.-Z. megyei Labdarúgó-szövetség augusztus 14. és szeptember 20. között UEFA „B” licences edzői tanfolyam lebonyolítását tervezi Miskolcon. A jelentkezési határidő május 25. A jelentkezési lap beszerezhető a megyei szövetségben, továbbá kérhető a megyei instruktoroktól. Bővebb felvilágosítást Borbély Péter (20/436- 1030) és Koleszár György (20/491- 1702) ad az érdeklődőknek. JÉGKORONG-VILÁGBAJNOKSÁG 2003 uiiuai Nehezen, de továbbjutottak az oroszok Miskolc (EMJLI) - A svédek a 3. harmadban nyújtott remek teljesítményüknek köszönhetően legyőzték Svájcot, így eldőlt, hogy az oroszok is bejutottak a legjobb 8 közé. A negyeddöntőről egyaránt lemaradt osztrákok és ukránok csatája előbbiek sikerét hozta, míg a lettek a dánok ellen diadalmaskodtak. A világbajnokság győztese 600 ezer eurót kap, és még a negyeddöntős csapatok is 350 ezret vehetnek át. Az ezüstérem mellé 565 ezer, míg a bronzhoz 545 ezer euró jár, a 4. helyet pedig 543 ezerrel jutalmazzák. A negyeddöntőktől az idén új szabályok lépnek életbe: ha a 60 perc elteltével döntetlen az állás, az eddigi 10 helyett 20 perces „hirtelen halál” következik, majd szükség esetén büntetőkkel dől el a mérkőzés. EREDMÉNYEK Középdöntő, E csoport: Ausztria - Ukrajna 5-2 (0-0, 3-0, 2-2). Finnország - Németország 2-2 (2-1, 0-1, 0-0). A végeredmény: 1. Szlovákia 9 pont (27-9), 2. Csehország 9 (22-7), 3. Finnország 5 (18-10), 4. Németország 5 (11-11), 5. Ausztria 2, 6. Ukrajna 0. F csoport: Lettország - Dánia 4-2 (0-0, 2-2, 2-0). Svédország - Svájc 5-2 (1-2, 1-0, 3-0). A végeredmény: 1. Kanada 9 pont, 2. Svédország 8, 3. Oroszország 4, 4. Svájc 4, 5. Lettország 4, 6. Dánia 1. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmények döntöttek.) Lakáshitelek Gyorsabban, mint gondolná! Akár jövedelemvizsgálat nélkül is ESJ KONZUMBANK *www.konzumbank.hu *plusz keretest költség Casl Cent«*: 06 40 360*360 Miskolc, Széchenyi u. 18. Telefon: (4ft) 411-148 Hallgassa a Rádia GaGát, szajaljon velünk! Május 5-től két héten át akár óránként adunk a szféra *|||^sört és ^kártyafüggetlen mobiltelefont annak, aki velünk játszik. A játék, teljesfonszáma: 30/601-0442