Észak Magyarország, 2005. október (61. évfolyam, 230-255. szám)
2005-10-26 / 251. szám
2005. október 26., szerda RÖVIDEN • Alkotó kohászok címmel időszaki kiállítás nyílik ma délelőtt az Országos Műszaki Múzeum Kohászati Múzeumában (Miskolc, Palota u. 22.). A kiállítás megnyitójával párhuzamosan leleplezik a múzeumi cégért és a Kiszely Gyula-emléktáblát, valamint üzembe helyezik a felújított blokkolóórát. Minőségi áru Budapest (MTI) - A Vállalkozó Húsiparosok és Húskereskedők Szövetsége (Húscéh) szeretné, ha egyértelműen kiderülne, hogy a magyar húsiparban tevékenykedő kis- és közepes vállalkozások túlnyomó többsége legálisan és jó minőségű árut állít elő - hangzott el a szervezet keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Fazekas József (képünkön), a Húscéh elnöke elmondta: nem tudható, hogy a Németországból származó mintegy ezertonnányi, emberi fogyasztásra alkalmatlan húsipari melléktermék hogyan került be az országba. A jelen lévő szakemberek abban egyetértettek, hogy Magyarországra legális papírokkal, emberi fogyasztásra alkalmasnak minősítve jöttek be a szállítmányok. A feltételezések szerint mintegy 50 kamionnyi áru érkezett. Emelkedő sztrádadíj Budapest (FH) Január elsejétől átlagosan 9, 75 százalékkal emelkednek az autópályadíjak - jelentette be Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter. Legjobban a 12 tonnánál nehezebb járművek egynapos matricája drágul: 2000 helyett 2750 forintba kerül majd, az emelkedés 37,5 százalékos lesz. Az autók és motorok négynapos zöld matricája a jelenlegi 1120 forint helyett, 1170-be kerül majd, a tíznapos matricáért 2300 helyett 2500 forintot kell január elsejétől fizetni. A D2-es kategóriában (3,5-7,5 tonna súly között) 6300-ról 6500 forintra nő a matrica ára. A D3-as kategóriában (7,5-12 tonna súly között) 9800-ról 10 ezerre emelik a heti matrica árát. 12 tonna felett 12 500 helyett 13 ezer forintba kerül majd a tíznapos matrica. Fióknyitó a Vörösmartyn Miskolc (ÉM) Ünnepélyes keretek között nyitották meg a Takarékszövetkezet hármas számú miskolci fiókját hétfőn délután a Vörösmarty utcában. Az eseményen a Takarékszövetkezet üzletpolitikájáról tájékoztatták a meghívott vendégeket. Már messziről látható az új fiók (Fotó: v. cs.) 63 helyett 95 forint Budapest (EM) - Egyéves és sikeresnek bizonyult egy új egészségpénztári utalvány, mely mind az egészségpénztári, mind pedig az utalványpiacon egyedülálló megoldást kínál - mondta Arnaud Erulin, a kibocsátó Accor Services ügyvezető igazgatója. Az utalványt használók köre dinamikusan növekszik, egyre több cég tartja fontosnak dolgozói egészségmegőrzésének és fenntartásának támogatását. Az utalvány formájában adott egészségpénztári hozzájárulás havi 57 000 forintig adó- és járulékmentes, és rugalmasan adható minden dolgozónak azonos értékben vagy a bér fix százalékában. A Ticket Wellnesst számos helyen elfogadják, a juttatásban részesülők fizethetnek vele többek között gyógyszertárban, gyógynövényboltban, optikai szaküzletben, sportboltban, wellness- és termálhotelekben, de akár a fogorvosnál is. A készpénzes egészségpénztárakkal szemben a Ticket Wellness utalványt használóknak nem kell az adott szolgáltatás vagy termék árát készpénzzel megelőlegezniük, hiszen utalvánnyal fizetnek. További előnye, hogy amíg száz forint bruttó bérből csak 63 forint marad a dolgozónál, addig a Ticket Wellness utalvánnyal nettó 95 forint használható fel a fenti szolgáltatásokra. GAZDASÁG / HIRDETÉS /7 Csanyiki sikertörténet ■ Közép- és Kelet-Európában egyedülálló injekciógyártó üzemet avattak tegnap a Csanyikban. Miskolc (ÉM - UM) - A sanofi-aventis csoporthoz tartozó Chinoin miskolci gyáregységében 2002-ben indult a több szakaszból álló, összesen 16-17 milliárd forintos fejlesztési projekt. Az első fázis lezárásaként tegnap Kiss Péter kancelláriaminiszter jelenlétében avatták fel a megújított és kibővített előretöltött fecskendőt gyártó üzemet, valamint a hozzá tartozó laboratóriumokat és a magasraktárt. A Csanyik-völgyben található gyáregység a világszerte népbetegségnek számí Az új dolgozók jelentős többségét Miskolcról és környékéről alkalmazzuk. Frédéric Ollier ................................................!! Jó vénás trombózis megelőzésére alkalmas készítményt fogja gyártani, elsősorban exportálási célokra. Újabb száz ember Mint az avatóünnepségen elhangzott, a csúcstechnológiát alkalmazó létesítmény átadásával mintegy 100 fővel növelték a dolgozói létszámot, míg a 2007-ig tartó projekt végére további 100 munkatársat vesznek fel, így közel 400 dolgozót foglalkoztatnak majd a gyáregységben. Kérdésünkre Frédéric Ollier, a Chinoin Rt. vezérigazgatója elmondta, az új dolgozók mintegy 95 százalékát Miskolcról és vonzáskörzetéből „toborozták”. Hozzátette: a beruházás révén a Chinoin képessé válik a sanofi-aventis egyik legsikeresebb trombózis elleni készítményének előállítására és nemzetközi forgalmazására. A termelésről szólva megtudtuk, mintegy 60 millió darab ampullát gyártanak jelenleg az üzemben, míg az előretöltött fecskendőből most indul a gyártás. A tervek szerint idén 10 millió, jövőre pedig 50 millió darabot gyártanak, de a kapacitás a későbbiekben eléri a 100 millió darabot. A sanofi-aventis csoport egyébként világviszonylatban a harmadik legnagyobb, míg Európában az első számú gyógyszergyártó csoport, hazánkban 10 százalékos piaci részesedést tudhatnak magukénak. Az árbevételük cégcsoportszinten az elmúlt két évben 25 milliárd euró volt, a Chinoin 100 milliárd forinttal járul hozzá a cégcsoport eredményességéhez, s ennek mintegy 20-30 százalékát állítják elő megyénkben. „A francia kapcsolat” Káli Sándor, Miskolc polgármestere elmondta, a munkahelyteremtés mellett a társaság jelentősen hozzájárul a régió szakemberképzéséhez, s bár az általuk fizetett iparűzési adóra - az ismert okok miatt - már nem sokáig számíthat a város, de a „francia kapcsolat” befektető vonzó hatására a jövőben fokozottan építenek. Háttér: A Csanyik-völgyi fecskendő üzemben gyártott termék ismertetője (DOC 36 kB) Kiss Péter (balra) és Káli Sándor az új üzemben (Fotó: Bujdos Tibor) BC: Rahimkulov részvényei Budapest (MTI) - Megdet Rahimkulov és családjának közvetett tulajdona 12,32 százalékra emelkedett a BorsodChem (BC) Rt.-ben, miután a Londonban bejegyzett Firthlion Limited 4 167 500 darab BC részvényt vásárolt. A Firthlion, amely a Megdet Rahimkulov és családja közvetlen tulajdonában lévő Rafiját Kft. érdekeltsége, szeptember 20-án jelentette be, hogy 5,11 százaléknyi részvénye van a kazincbarcikai vegyipari társaságban. Ezzel a Rahimkulov család közvetlen és közvetett tulajdona 5,57 százalékra nőtt. Megdet Rahimkulov szeptember végén újságíróknak azt mondta, hogy a BC-ben 15-16 százaléknyi tulajdont szeretne elérni, és a részvénycsomagot később - legalább 50 százalékos haszonnal - értékesíteni kívánják. Az elmaradt adóbevallásokról Budapest (FH) Nem egységes az állami adóhatóság gyakorlata a bevallások elmaradásának büntetésére. Van olyan területi igazgatóság, amelyik azonnal bírságol, van azonban engedékenyebb hivatal is az országban: itt először felszólítást küldenek a mulasztónak, a bírság nem automatikus. Mindez az Állami Számvevőszéknek (ÁSZ) a társasági adó beszedésére kialakított rendszer ellenőrzéséről készült jelentésében olvasható, amelynek összefoglalóját kedden tették közzé. Az ÁSZ összességében rendben találta az APEH munkáját. Szaktanácsadás Miskolc (ÉM) Ingyenes szaktanácsadást tartanak minden hétfőn (8- tól 16 óráig) és pénteken (8-tól 14 óráig) a termelők részére, a Nemzeti Vidékfejlesztési Tervben foglalt feladatok és tennivalók segítésére. Érdeklődni a Mezőgazdasági Szakértő Irodában lehet (Miskolc, Csabai kapu 62., tel.: 46/561-237). Erosodo Liga Miskolc (ÉM) A Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája (Liga) az országban másodikként Miskolcon nyitotta meg szolgáltató irodáját, amely az észak-ma Gaskó István gyarországi régió szakszervezeteinek érdekvédelmi és jogsegély-védelmi ügyekben nyújt segítséget. A szervezet ugyanakkor egy fúzió következtében jelentősen növelte taglétszámát, ugyanis a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége (FRDÉSZ) csatlakozott a Ligához. A Liga taglétszáma 32 ezerrel 80 ezerre bővült, így az ország harmadik legnagyobb szakszervezeti tömörülése lett. Minderről Gaskó Isván a Liga Konföderáció elnöke számolt be tegnap Miskolcon. Kónya Péter, az FRDÉSZ elnöke arról beszélt: a Ligához való csatlakozásuk legfőbb oka volt, hogy az eddigi zárt közösségüket a társadalommal megismertessék, s részese lett a legmagasabb érdekegyeztető fórumnak, az OÉT-nek is. Amit a Panel Plusz Program változásairól tudni érdemes AZ IPAROSÍTOTT TECHNOLÓGIÁVAL ÉPÜLT LAKÓTELEPEK ENERGIATAKARÉKOS KORSZERŰSÍTÉSÉNEK, FELÚJÍTÁSÁNAK ÉS A LAKÓÉPÜLETEK KÖRNYEZETÉNEK FELÚJÍTÁSÁNAK TÁMOGATÁSÁRA NÉHÁNY HÉTTEL EZELŐTT PÁLYÁZAT JELENT MEG. A PÁLYÁZAT „TESTKÖZELBEN” ÉRINTI Miskolcot, hiszen a városban több mint 36 EZER LAKÁSRÓL ÉS ANNAK 100 EZERRE TEHETŐ LAKÓJÁRÓL VAN SZÓ. A témával kapcsolatban a MIK Rt. számos fontos kérdésre igyekszik választ adni. De miután időközben további változások történtek, a Panel Plusz Program finanszírozási lehetőségeiben ismét megkerestük Tompa Sándor MSZP-s országgyűlési képviselőt, a panelprogram polgármesteri biztosát. A képviselő ugyancsak kérdésekre válaszolva elmondta, hogy nem vehet részt a pályázatban az a lakó, akinek 60 napon túl meg nem fizetett köztartozása van, illetve adósságrendezési eljárás alatt áll. A pályázó lakóközösségnek közgyűlési határozatot kell hozni arról, hogy nyertes pályázat esetén a vállalt saját erőt az önkormányzat elkülönített számlájára készpénzben átutalja. A pályázónak a pályázat benyújtásakor igazolnia kell a beruházási költség egyharmadának forrásszerkezetét (banki igazolás, közgyűlési határozat, tulajdonosi befizetésről, hitelintézet hitelnyújtási szándéknyilatkozatáról stb.). Sikeres pályázat esetén az önkormányzat a pályázóval támogatási szerződést köt. Ennek feltétele a válasz elején említett átutalás. Végül a pályázati anyag összeállításánál, miután pontos műszaki és gazdasági ismereteket igényel, ezért célszerűnek látszik egy erre szakosodott vállalkozást megbízni az elkészítésével. Erre vonatkozó előírás azonban nincs, az összekötő feladatot a közös képviselő látja el. És ezek után kérdeztük Tompa Sándor panelbiztost arról, konkrétan milyen pénzügyi változások történtek a Panel Plusz Program finanszírozásában. A kormány a Hat lépés program bejelentésekor már jelezte, hogy olyan hitelkonstrukciót kíván a panelprogramhoz kapcsolni, amely egyrészt hosszú távú hitelfelvételi lehetőséget biztosít, és az elején kedvezményes, tehát néhány évig türelmi idő van, vagyis nem kell fizetni a törlesztést. Arról is szó volt, hogy a szociálisan rászorultak számára ez a hitel kamatmentes lesz, azaz a kamatot az állam átvállalja. Augusztusban jelent meg az ezzel kapcsolatos kormányrendelet döntő része, amely eredményeként most már lehetőség nyílt mind az egyharmad, amelyet az önkormányzatok biztosítanak, mind a lakóközösségek egyharmad részének a biztosításához. Rendelkezésre áll az MFB által kibocsátott és bármely kereskedelmi banknál felvehető hitel. Ez azt jelenti, hogy a lakóközösség - társasház vagy lakásszövetkezet - felveheti ezt a hitelt, illetve az önkormányzat a saját egyharmada biztosítására is felvehet hitelt. Ezenkívül azok a lakástulajdonosok, akiknél az öregségi nyugdíjminimum másfélszeresénél alacsonyabb az egy főre eső jövedelem, azok esetében lehetőség van a kamat jóváírására. - Gyakorlatilag ez egy kamatmentes hitel? - Igen. Akiknél az egy főre eső jövedelem ilyen alacsony, azok kamatmentes hitellehetőséget kapnak. Erre is megjelent a kormányrendelet, miszerint a helyi jegyző jogosult ilyen igazolás kiadására. Ennek nyomán felgyorsult az érdeklődés a panelfelújítás iránt. Augusztusban jelentek meg ezek a rendeletek, illetve a bankok ekkor tették közzé a lehetőségekről szóló tájékoztatókat, és ez is motiválta a kormányzatot, hogy az eredeti szeptember 30-i határidőt december 31-re módosítsa. Részben az önkormányzatok, részben a lakók számára olyan új lehetőség nyílt meg, amely több ilyen panelépület felújítását teszi lehetővé. - Mennyiben érinti ez Miskolcot? - Ami az önkormányzatot érinti, becsléseink és az érdeklődés alapján úgy látjuk, hogy az önkormányzat saját részét nem kell hitelből kipótolni. Elegendő a költségvetésben biztosított önrész. Vagyis a beérkezett pályázatokat tudjuk finanszírozni. Ami az egyes épületeket illeti, azt tapasztaljuk, megindult az érdeklődés. Nyilván szeptember végéig még nem érkezett be ilyen hitelkonstrukcióval kombinált pályázat, de elképzelhető, hogy november 25-ig tartó határidőig fognak érkezni Panel Plusszal megtámogatott pályázatok. Számításaink és az eddigi érdeklődés alapján mi abban reménykedünk, hogy 1500- 2000 lakásra érkezik pályázat. Meg kell jegyezni, hogy a támogatást csak lakóközösség veheti fel, egyénileg egy-egy lakásra nem indítható ez a pályázat. - Mi van akkor, ha tízen laknak egy épületben, és csak nyolcan akarják igénybe venni a támogatást? - Meg kell győzni azt a kettőt is, mert bár jogi eszközök vannak, de mégiscsak az eddigi gyakorlat azt mutatja, hogy helyesebb, ha meggyőzik a lakóközösség minden tagját. Egyébként a MIK pályázatokkal, műszaki tanácsokkal látja el a hozzá fordulókat. Döntően a városban az OTP-nél vezetik a lakásszövetkezetek, társasházak számláit, és úgy tűnik, az OTP is felkészült arra, hogy a Panel Plusszal kapcsolatos hitelfelvételi tájékoztatást megadja a lakosoknak - mondta befejezésül Tompa Sándor országgyűlési képviselő, panelbiztos. Tompa Sándor HIRDETÉS