Észak Magyarország, 2006. január (62. évfolyam, 1-26. szám)
2006-01-07 / 6. szám
2006. január 7., szombat • Ráadás: Stílusgyakorlatok. Legendás színházi produkciót lát vendégül kedden délután 5-kor és este 8-kor a miskolci színház: a Ráadás-bérletsorozat keretében a Stílusgyakorlatok az 501-től című darabot tekinthetik meg az érdeklődők a kamaraszínházban, Bán János, Dörner György és Gáspár Sándor előadásában. Újévi zene, tánccal Miskolc (ÉM) - Újévi koncertek sorozatával kezdi a 2006-os esztendőt a Miskolci Szimfonikus Zenekar. Az első hangversenyt tegnap este tartották a Miskolci Nemzeti Színházban, a másodikat ma láthatja-hallhatja a közönség, és lesz egy harmadik is, ami holnap délelőtt fél tizenegykor kezdődik, szintén a színházban. Úgy tűnik, ez a három koncert is kevésnek bizonyul, hisz a jegyek pillanatok alatt elfogytak. Az új évi hangverseny szólistái: Meláth Andrea és Szappanos Tibor, közreműködik: a Lazúr Formációs Táncegyüttes, valamint a Hot Jazz Band. Konferál:Fenyő Gábor, vezényel: Kovács László. Két új bemutató Miskolc (ÉM) Januárban két új bemutatóval várja a nézőket a Miskolci Nemzeti Színház: Görgey Gábor Komámasszony, hol a stukker? című komédiája a Kamaraszínházban január 21- én, Bertolt Brecht Filléres operája a Nagyszínházban január 27-én kerül színre. Az előbbi előadás rendezője Korognai Károly, az utóbbié Méhes László. Korognai Károly Tollas Tibor emlékére Nagybarca (KM) Kilencedik alkalommal rendezte meg decemberben a Kecskési Tollas Tibor Emlékére Alapítvány és Nagybarca önkormányzata a Tollas Tibor Szavalóversenyt, így állít emléket a település szülöttének, a kiváló költőnek, az 56-os magyar emigráció egyik kiemelkedő tagjának. A borsodi elődöntőnek a putnoki Serényi Béla Középiskola adott otthont, az erdélyi középiskolások a szovátai Teleki Oktatási Központban vehettek részt az elődöntőn. Általános iskolások:____________________ 1. Kis Zsanett (Kazincbarcika)______________ 2. Gecse Nóra (Bánhorváti)_______________ 3. Berentés Dániel (Kazincbarcika)___________ 4. Czikora Kinga (Nagybarca)______________ Különdíjas: Koncz Gabika (Lenke, Szlovákia) középiskolások:_______________________ 1. Vályi Georgina (Putnok)________________ 2. Albert Orsolya (Székelyudvarhely) és Takács Zsuzsanna (Kazincbarcika)________________ 3. Albert Júlia (Marosvásárhely) és Magyar Emőke (Kazincbarcika)________________________ Különdíjas: Szakács Gergely (Szikszó) Könyvbarát, játék az Északkal! A Géniusz Könyváruház és az Észak játéka Legutóbbi kérdésünk: milyen szépirodalmi díjat kapott tavaly Frank Schatzing? A helyes válasz: Corine-díj. Frank Schatzing: A zaj című kötetét Szabó Gábor (Miskolc) nyerte, a könyvet a Géniusz Könyváruházban (Miskolc, Széchenyi utca 107.) veheti át. Mai kérdésünk: hol született Méhes György? A helyes választ beküldők közt Méhes György: Kolozsvári milliomosok című kötetét sorsoljuk ki. A megfejtéseket szerda délig küldhetik be az Észak-Magyarország szerkesztőségébe (3501 Miskolc, Pf. 351). Csata is lesz A tervek szerint a www.anagykonyv.hu internetes oldal január végétől nonstop on-line könyvtárosként segít majd abban, hogy regényeket ajánljon olvasásra. A könyvek csatája játékban a felhasználók versenyeztethetnek egymással regényeket, és mindenki on-line olvasónaplót vezethet. A szavazás sem ér véget: a voksok alapján alakulnak ki azok a tematikus könyvlisták, amelyekből minden olvasó értesülhet a többiek kedvenc olvasmányairól. KULTÚRA /6 Keresték a „nagy könyveket" ■ Megvan az ország kedvenc könyve, de a játék tovább folytatódik az interneten. Miskolc (ÉM - KHE) - Lezárult a csaknem egy évig tartó többfordulós televíziós játék, mely során az ország megválaszthatta kedvenc könyvét. A program azonban tovább folytatódik. Bár Gárdonyi Géza Egri csillárt.................... Vannak olyan regények, melyek iránt a játék hatására megnőtt az érdeklődés. Venyigéné Makrányi Margit ........................................n gok című regényének győzelmét nem fenyegeti veszély. A Nagy Könyv weboldalán a felhasználók tovább játszhatnak. Könyvtárosokat kérdeztünk meg arról: tapasztalatuk szerint hatással volt-e az olvasókra az országos akció, sikerült-e felkelteni az érdeklődést egy-egy regény iránt. Szükség volt rá Venyigéné Makrányi Margit, a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár igazgatója szerint nagy szükség volt A Nagy Könyv játék elindítására, mert a statisztikák egyre csökkenő érdeklődést mutattak a szépirodalmi művek iránt. Az ország megyei könyvtárainak vezetői és könyvtárosai nagy lelkesedéssel fogadták a kezdeményezést. Az igazgató tapasztalata szerint a játékhoz kapcsolódó programok, pályázatok leginkább a gyerekekre voltak hatással, ami nem is baj, hiszen az olvasóvá nevelést a fiatalok körében kell elkezdeni. Számos program kötődött az akcióhoz: a hagyományos író-olvasó találkozókat vetélkedő, rajzpályázat és irodalmi koktélparti egészítette ki a megyei könyvtárban. Vannak olyan regények melyek iránt a játék hatására megnőtt az érdeklődés. Jókai Mór: Az aranyember című regényének például tízszeresére nőtt a forgalma, sokan voltak kíváncsiak Marquez Száz év magány és Bulgakov: Mester és Margarita című művére is tette hozzá az igazgató. Nőtt a forgalom a miskolci Szabó Lőrinc Fiókkönyvtárban is - tudtuk meg Kovácsné Sárecz Erzsébet könyvtárvezetőtől. Az olvasók keresték azokat a könyveket, melyek bejutottak a legjobbak közé, és ha megtalálták a könyvtárban, el is olvasták azokat. ÉSZAK 7emtippek.boon.hu A Nagy Könyv TOP 100 és TOP 12 (DOC 33 kB) A tiszaújvárosi Városi Könyvtár olvasóinak is leginkább a százas listába bekerült regények keltették föl az érdeklődésüket. A régiek érdeklődése „A beiratkozók száma azonban nem növekedett, amiből azt a következtetést lehet levonni, hogy a játéknak nem sikerült új olvasótábort toboroznia, csupán a régi olvasók érdeklődését keltette föl” - mondta lapunknak Tompáné Mészáros Hedvig könyvtárvezető. Keresték népszerűsítették tavaly az olvasást, így a miskolci speciális mentő, Lehóczki László is mellette kutyája. Mancs) (Fotó: B.T.) Az olvasást népszerűsítő játék döntőjében Gárdonyi Géza: Egri csillagok című műve nyerte el a Magyarország kedvenc regénye 2005-ben címet.__________ A második Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk című regénye lett. A harmadik legtöbb szavazatot Szabó Magda: Abigél című műve kapta. Nem érzem a játék óriási hatását. A tanítványaimmal beszélgettünk róla, a tévés játékokat is figyelemmel kísérték, de nem mondhatnám, hogy többet olvasnak. A könyvek iránt továbbra is azok érdeklődnek, akik eddig is szerettek olvasni. Bánfalvi Ágnes, Avasi Gimnázium Hatással volt a diákokra a játék. Beszélgettünk róla magyarórán, és nyomon követtük az eseményeket, szavaztunk is. Tanítványaim rákérdeztek egy-egy általuk nem ismert regényre, volt, aki a toplisták hatására olvasott el néhány művet. Soltész Ágnes, Fráter György Katolikus Gimnázium Megosztotta tanítványaimat a játék. Voltak olyanok, akiket nem befolyásolt, de voltak olyanok is, akik ennek hatására olvastak el különböző regényeket. Sokan azonban maradtak a rövidebb terjedelmű novelláknál vagy verseknél. Tanítványaim szeretik a könyveket, szeretnek olvasni. Nézték a tévés játékot és a Top 12 kampányfilmjeit is. Azt azonban nem tapasztaltam, hogy a játék hatására kerestek és olvastak volna sokkal több regényt, mint eddig. Dr. Lakatos Leventéné, Evangélikus Kossuth Gimn. Amikor elkezdődött a játék, beszélgettünk róla tanítványaimmal. Voltak nagyon lelkes diákok is, akikre hatással volt a program. Egyikük letöltötte a százas listát, és volt, aki a játék hatására olvasta el az egyik Hemingway-regényt. Zolnainé Rém Ilona, Evangélikus Kossuth Gimnázium Nagy Ottóné, Bartók B. Zeneműv. Szakközépiskola Játékok a galériában Miskolc (ÉM) Játékos képzőművészeti gyermekfoglalkozásait idén január 7-én 10 órakor indítja a Miskolci Galéria. Az intézmény aktuális kiállításaihoz kötődő, szombat délelőttönként kétheti rendszerességgel sorra kerülő, ingyenes programot Éliás István és Tuczai Rita, a Miskolci Múzeumpedagógiai Műhely tagjai vezetik. Í Tavaszköszöntő Tavaszköszöntő koncertre várja az Operafesztivál Kht. a hagyományaihoz híven a közönséget március 11- én: Miklósa Erika ad ária- és balesetet, zongorán kíséri: Harazdy Miklós. A helyszínről jelenleg még tárgyalások folynak. Miklósa Erika nem ismeretlen a miskolci közönség előtt, képünk tavalyi koncertjén készült. (Fotó: Kőhalmi Péter)