Észak Magyarország, 2008. január (64. évfolyam, 1-26. szám)
2008-01-10 / 8. szám
2008. január 10., csütörtök • Nyílt nap. A Bem József Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény a mai napon nyílt napot szervez a nagycsoportos óvodásoknak és szüleiknek. Érdeklődni a 46/405-124-es számon. Új holdingos ügyvezető Miskolc (ÉM) Mint arról lapunk már korábban beszámolt, kettéválik a Miskolc Holding Zrt. víziközmű-vagyont gondozó tagvállalata, a VFV Miskolc Zrt. A szétválással létrejött új társaság, a Miskolci Turisztikai, Idegenforgalmi és Szolgáltató Kft. ez év januártól kezdte meg működését, aminek keretében a Barlangfürdő és a Selyemréti Strandfürdő üzemeltetési jogait is gyakorolja. A cég ügyvezetője Fridély László (képünkön), akit sajtótájékoztatón mutattak be. Mindent a felvételiről Miskolc (ÉM) Az új év a felvételi rendszerben is változásokat hozott. Egyik legfontosabb ezek közül: a felvételre jelentkezők pontszámát a felsőoktatási intézmények 480 pontos rendszerben határozzák meg. Az olvasó kérdez rovatunkban ezúttal a Miskolci Egyetem karainak dékánjait, illetve dr. Szűcs István tanulmányi rektorhelyettest kérdezhetik olvasóink a felvételivel kapcsolatban. A kérdéseket január 10-én délig várjuk a következő e-mail címre: rita.szanto@eszak.boon.hu. A Miskolci Egyetemre meghirdetett szakokról a www.unimiskolc.hu/public honlapon a „Jó tudni Felvételizőknek" link alatt lehet bővebb felvilágosítást kapni. Bontanak... (Fotó és videó: B.T.) CSIK* www.boon.hu Leszerelik a díszkivilágítást Miskolc (ÉM - HM) - Elmúlt vízkereszt - elkezdték a díszkivilágítás bontását Miskolcon. A városnak 3 millió forintjába került az idén a dísz, mivel már az előző években beszerezték azok nagy részét, tudtuk meg Veres Lászlótól, az önkormányzat szóvivőjétől. Csak kiegészítésekre kellett az idén költeni, pontosabban a Hősök tere díszkivilágítására. A tapolcai az Émász ajándéka volt, mint ahogy a díszek fel- és leszerelése is. Az áramszolgáltatásért felelős cég a szóvivő szerint 7-8 millió forintnyit ajándékozott ekképpen a városnak. MEGKÉRDEZTÜK: Hogy tetszett a miskolci díszkivilágítás? Az idén nagyon tetszett, különösen a Hősök tere nyerte el a tetszésemet. Talán jó lett volna a fákat jobban feldíszíteni, mint Budapesten az Andrássy úton... Bodnár Angéla (38) A főutca és környéke gyönyörű volt, de a városgazdák gondolhattak volna arra, hogy a szűk belvároson kívül is lett volna igény a díszekre. A Bajcsyn, a Soltész Nagy Kálmán utcán például. Juhász Barna (87) Nagyon szép, gyönyörű volt. Talán az Avas-délen nem volt annyi dísz mint az előző években, onnan hiányoltam... Bitó Lajosné (67) Szép volt, mindig megcsodáltam esténként. Különösen emlékezetes is marad számomra, mert a Városház téren szilvesztereztem. Fodor Imréné (57) Többször kimentem a városba és gyönyörködtem benne. Szebb lett a város, sok embert idevonzott. Főző Lászlóné (74) www.boon.hu ÉSZAK MA&VAROR!IZAOAKTUÁLIS /6 Erőművet tizennégymilliárdért ■ Rendkívüli közgyűlési ülést hívott össze Káli Sándor, Miskolc polgármestere. Hogy miért? Miskolc (ÉM) - Káli Sándor, Miskolc polgármestere szerdai sajtótájékoztatóján indokolta, miért hívott össze rendkívüli közgyűlési ülést pénteken délelőtt 10 órára. Három napirendi pont szerepel az ülésen (amint azt tegnapi számunk miskolci kiadásában és a Borsod Online-on hírül adtuk). Az első napirendi pont arra tesz javaslatot, hogy a testület fogadja el a közoktatási esélyegyenlőségi terv helyzetelemzését. Ennek értelme, hogy csak ezen elemzés megléte - és persze elfogadása - után lehet pályázni a közoktatási intézmények beruházásainak célirányos támogatására, illetve a közoktatási reformfolyamatok feltételeihez szükséges pénzekre. Egyhatod reptér A második napirendi pont témája a mezőkövesdi-mezőkeresztesi repülőtér, pontosabban annak egyhatodnyi tulajdonrésze, ami Miskolcé lehet. (Nyilván: lesz is.) Káli Sándor elmondta: december 23-án döntött arról a kormány, hogy Miskolc igényének megfelelően a repülőtér egyhatodát ingyen Miskolc tulajdonába adja. Ezt kell jóváhagynia a testületnek, illetve döntenie kell a hasznosításról szóló előterjesztésről. Káli Sándor úgy látja, hogy a 3,2 kilométer hosszú leszállópályával rendelkező, 600 hektár területű volt katonai repülőtér részbeni, miskolci tulajdonlása óriási perspektívát kínál a városnak. Zárt ülésen elsősorban teherszállításra lehetne használni, a környezetében logisztikai központok épülnének ki. (Ha potenciális befektető érkezik Miskolcra, ezeket /is/ kérdezi: autópálya van?, vonat van?, repülőtér van?) Zárt ülésen tárgyalja a képviselő-testület a harmadik napirendi pontot. (A másik érdekelt féltől, az MVM-től nincs hozzájárulás a nyilvános üléshez. A döntés természetesen nyilvános lesz.) A javaslat szerint Miskolc élni kíván elővásárlási jogával, és meg akarja venni a Magyar Villamos Művek által eladásra felkínált miskolci fűtőműegyüttest. Ennek ára mintegy 14 milliárd forint. A vásárlási szándék célja - mondta a polgármester -, hogy Miskolc energetikai biztonsága hosszú távon megoldható legyen. Hogy a város által vásárolni kívánt energia ára stabil legyen. (Az erőmű áramot és hőt termel.) Káli Sándor hozzátette: ma a magyar városok többsége erőműépítésben gondolkodik, ugyanilyen okból. Azért, hogy a város saját kezében legyen a döntés. Hogy honnan kerül pénz a vásárlásra? Bankhitelből. A polgármester szerint az üzlet belátható időn belül megtérül. ÉSIAKemf/ppe/c. boon .hu •A korszerűsített miskolci fűtőmű (PDF, 47 kB) •A mezőkövesdi-mezőkeresztesi reptérrel kapcsolatos előterjesztés (PDF, 98 kB) Miskolcé lehet a mezőkövesdi reptér egyhatod része is, ha a közgyűlés megszavazza (Fotó ÉM-archív) Válasszon díszpolgárt Miskolcnak! ■ A miskolci önkormányzat javaslatokat vár arra, kik legyenek a város kitüntetettjei... Miskolc (ÉM) - Január 25- éig lehet ajánlani. A beérkezett vélemények alapján tesz javaslatot a kuratórium. Miskolc Város Napján (május 11- én) ismét átadják az önkormányzat által alapított elismeréseket. Ezek a következők: Miskolc Város Díszpolgára kitüntető cím, Pro Urbe kitüntető cím, Gálffy Ignác életmű-díj, Szabó Lőrinc irodalmi díj, Reményi Ede zenei díj, Kondor Béla képzőművészeti díj, Déryné színházi díj, Szemere Bertalan közéleti díj, Herman Ottó tudományos díj, Pedagógiai díj, „Az év sportolója” díj, Miskolc Város Építészeti Alkotói Díja, Benkő Sámuel díj, Nívódíj, „Az Év Civil Szervezete” díj, „A Civilek Támogatásáért” díj, „Miskolc Város Sportjáért” díj, „Miskolc Város Turizmusáért” díj. Az önkormányzat, illetve a díjat ajánló kuratórium várja a miskolciak javaslatait. A letöltendő adatlap a www.miskolc.hu honlapon található. Ön is szavazhat A kitüntető címeket és díjakat a közgyűlés adományozza az általa létrehozott kuratórium javaslata alapján. A részletesen indokolt javaslatokat a kitüntető cím megjelölésével legkésőbb 2008. január 25-ig lehet eljuttatni a következő címre: Káli Sándor polgármester, Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, 3525 Miskolc, Városház tér 8. Ön kit tart méltónak arra, hogy Miskolc díszpolgára legyen 2008-ban? írja meg a Borsod Online-nak: boon@inform.hu. ÉSemf/ppec.boon.hu •Miskolc díszpolgárai (PDF, 36 kB) DÍSZPOLGÁROK 2000-TŐL Forgalmi dugó. Tegnap reggel a Búza térnél, egy eltört vízvezetékcső miatt zárták le az Ady Endre utca egyik sávját. (Fotó és videó: Ádám János) CS3ÉK www.boon.hu IV ____ .. . ..........a Lefogyasztjuk! Az Észak-Magyarország kg-klubja ■ A fogyókúrázók jól tudják, hogy önerőből nem lehet megbirkózni a fölösleges kilókkal. Miskolc (ÉM) - A budapesti Átváltoztatjuk Szalon - amely „házhoz jött” Miskolcra - soron kívül fogadja olvasóinkat a Technika Házában (Miskolc, Györgey Artúr u. 5. 1/17.) található rendelőjükben és szakorvosi akupunktúrás kezeléssel lefogyasztják. Egy kúra 10 kezelésből áll és átlagosan 10 kiló fogyást eredményez. A kezelések másnaponként történnek. Az akupunktőr szakorvos mindkét fülkagylóba kis tűket szúr - ez fájdalommentes -, amelyekkel „megtámadja” az agyban lévő éhségközpontot és csökkenti annak mohóságát. Fogyni csak attól lehet, amit nem eszünk meg. Igen ám, de ki bír a kúra idejére engedélyezett napi 600 kalóriás étrenden élni, ha nincs ez a nagy rásegítés, az akupunktúrás kezelés?! Legfeljebb két napig bírja az ember, aztán feladja, győz az éhség. Akupunktúrával a fogyás már az első kezelés után megindul. Nincs mellékhatás, mert semmiféle idegen anyagot nem visznek be a szervezetbe. Sorsolunk Olvasónk 10 százalék kedvezményt kap a kúrák teljes árából. Valamint ingyen fogyibérletet is nyerhet! Csak annyi a dolga, hogy levélben beküldi nevét és címét az Átváltoztatjuk Szalon és az Észak-Magyarország közös pályázatára (3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. A borítékra feltűnően írja rá: Lefogyasztjuk!). Lehetőleg olyan fényképet is mellékeljen, amely jól tükrözi jelenlegi súlyát. Minden beérkezett levél szerencsekalapunkba kerül, amelyből minden hónapban kihúzzuk három szerencsés nyertes nevét, akinek postán küldjük az akupunktúrás fogyókúrára szóló bérletet. A 25 éves Átváltoztatjuk Szalon az elmúlt negyedszázad alatt mázsákat, tonnákat „döngetett” akupunktúrás szakorvosi kezeléssel. Számos rekord született. A miskolci szalon fogyókúra-bajnoka Polgári Katalin, aki 56 kilótól szabadult meg akupunktúrás szakorvosi segítséggel, nem egészen fél év alatt. Hívja a Fogyi Forródrótját: (06-46) 321-675 Érdeklődhet még honlapunkon, a www.atvaltoztatjuk.eu oldalon. Swill 5: A miskolci fogyókúra-bajnok, előtte és utána...