Észak Magyarország, 2010. január (66. évfolyam, 1-25. szám)

2010-01-14 / 11. szám

2010. január 14., csütörtök RÖVIDEN • Spirituális gyógyítás, az egyén és a kollektív átalakulás érdekében címmel dr. Nicholas Demetry amerikai holisztikus pszi­chiáter, gyógyító, tanító tart előadást janu­ár 15-én (pénteken) délután 5 órától a Föl­des gimnáziumban. Az előadó számos spi­rituális tanítónál, gyógyítónál, sámánnál tanult, és munkájában ötvözi a hagyomá­nyos és az alternatív gyógyítás módszereit. j j j­j H­J­J­J Í J 1 Elhunyt Varga Gyula Miskolc (ÉM)­­ Nyolcvan éves korában, január 9-én elhunyt Varga Gyula, Jászai-díjas szín­művész, a Miskolci Nemze­ti Színház örökös tagja. Varga Gyula 1959 óta volt a miskolci színház tagja, ez idő alatt 126 szerepben lépett fel. A miskolci közönség legelőször Heltai Jenő A tündérlaki lányok című vígjátékában, utoljá­ra 2002-ben a Kakukkfészekben láthatta. VÁLASZTÁS 2010 „Óriási a munkanélküliség" Miskolc (ÉM - KHE) - Soha nem volt még olyan magas a munkanélküliség Miskolcon, mint jelenleg, mondta tegnap sajtótájékoztató keretében Lenártek András, a Fidesz miskol­ci szervezetének elnöke. Állítását a legfrissebb számadatokkal igazolta: december végi statisz­tikák szerint a megyeszékhelyen 12 829 munka­­nélküli volt, háromezerrel több, mint egy évvel ezelőtt. A politikus emlékeztetett: a szocialis­ta városvezetés szlogenje az volt, hogy 8 ezer munkahelyet teremt, ehelyett több ezer állás­sal kevesebb lett. Lenártek András szerint szó sincs a foglalkoztatási helyzet javulásáról és az Út a munkához program sikeréről. Sebestyén László, a Fidesz országgyűlési képviselőjelölt­je a diósgyőri kohászat megszűnésével kapcso­latban vázolta: nem csupán azok vesztették el állásukat, akik a DAM-ban dolgoztak, hanem a gyár beszállítói, alvállalkozói, sőt a szolgáltatói szférában dolgozók is, mintegy 4-5 ezer ember. Régi fotó. Herczog László olvasónk­tól kaptuk ezt a fotót, egy régi felvonu­lásra emlékszik vele. (Fotó: magánarchívum) v___________________________________________J Karácsonyi ajándék volt a miskolciaknak Miskolc (ÉM)­­ Keddi lapszámunkban olva­sónk kérdésére kerestük a választ: mikor szé­nái előfizető­dik le a karácsonyi díszkivi­lágítást, és mennyibe került ez a városnak. Megtudtuk, a fényfűzérek leszedését már elkezdte a Városgazda Kht. A fenyőfákról már mindenhol leszedték, a lombhullatókról még a­­ kocso­nyafesztivál szervezői kérésére­­ nem. (Össze­sen 15 ezer méternyi fényfűzért helyeztek ki az ünnepekre Miskolcon.) A figurális díszítő elemeket az ÉMÁSZ egyik cége helyezte ki. Most már az ő válaszukat is közölni tudjuk. A héten kezdődött a leszere­lés, tudtuk meg Mészáros Sándor igazgatóhe­lyettestől. Az úgynevezett „átfeszítéseket” és az alacsony kandelábereken lévő díszeket sze­relték le, a magas kandelábereken lévő díszek maradtak (költségkímélés, állagmegóvás az oka) - de nem világítanak. A februári kocso­nyafesztivál helyszínein lévő díszeket csak a fesztivál után szedik le, addig kikapcsolják, a fesztivál három napján fognak újra világítani. A díszkivilágítás költségeiről: - A hagyományoknak megfelelően társasá­gunk idén is több millió forinttal támogatta a szerelést, karácsonyi ajándékul városunk lakó­inak - mondta Mészáros Sándor. ÉSZAK MKd­MOl­lJit AKTUÁLIS / 5 Megpályáztatják a sportpályát. Lesz-e e fel­tételek mellett befektet­ni szándékozó? Miskolc (ÉM - HM) - Leg­utóbbi ülésükön a Szentpéteri kapuban található sporttelep -,,a Papp Jóska”, ahogy a kör­nyéken emlegetik - eladása mel­lett döntöttek a miskolci önkor­mányzati képviselők. A döntést hosszabb vita, sőt, demonstrá­ció előzte meg: az eladási szán­dékot már szeptemberi ülésü­kön tárgyalták volna a képvise­lők, ám akkor lakossági felzúdu­lásra­­ „nem hagyjuk a sport­pályánkat”, hirdették transzpa­rensükön az eladás ellen tün­tetők­­ levették a napirendről. Decemberben már a képvise­lők elé került az előterjesztés, 99...................... Mi is kíván­csiak vagyunk rá, hogy lesz-e érdeklődő ezek­kel a feltételek­kel, ekkor született meg az emlí­tett döntés. Épülhet-e plaza? Jirkovszky Tamástól, a Mis­kolc Holding Rt. városfejlesztési igazgatóhelyettesétől megtudtuk, a pályázatot még nem írta ki a város, ám ezen a héten megtörté­nik. Február közepén derülhet ki, van-e jelentkező rá. A sporttelep fejlesztésére keresnek befektetőt, a sítelepet bérbe adnák. Az elvárt, minimális fejlesz­téseket (lsd. keretes írásun­kat) lakossági fórumokon és a civil szervezetekkel egyeztették, hangsúlyozta, a további tervek­ről a pályázatában számol majd be a befektetni vágyó. Megkér­deztük, építhet-e például plazát a nyertes. A válasz nem, a terü­letre érvényes szabályozási ter­vek ugyanis csakis sportfunkci­ójú hasznosítást engedélyeznek. Az igazgatóhelyettes azt is meg­jegyezte, a beadott pályázatok bíráló bizottságába az önkor­mányzat érintett bizottságain kívül civil szervezeteket is (a Civilek a Pályáért Mozgalom és az Ökológiai Intézet) delegálják, azaz nem fordulhat elő, hogy mé­gis „átcsúszna egy ilyen terv”. S mégis, mi épülhet a pálya helyére? Bármi, ami sport­funkciójú, válaszol a szak­ember. Wellness központ, teke-, bowlingpálya, fedett tenisz­csarnok, a befektetni szándé­kozótól függ. Megjegyeztük, az ellenzők szerint ezeket nem éri meg működtetni, márpedig az, aki ide pénzt invesztál, később keresni is akar rajta. Jirkovszky Tamás szerint döntse el a befek­tető, hogy milyen szolgáltatás telepítésében érdekelt, és térül meg a befektetése. - Mi is kíváncsiak vagyunk rá, hogy lesz-e érdeklődő ezek­kel a feltételekkel - folytatta. -Ilyen céllal még nem értékesí­tettünk ingatlant, de elképzel­hetőnek tartom, hogy lát ben­ne fantáziát valaki. Szörnyű állapotban Az eladást ellenzők szerint elkótyavetyéli a város ezt a területet, hiszen 180 millióért kínálják, ami szerintük baga­­tell összeg, jegyezzük meg. Jirkovszky Tamás úgy látja, ha hozzáadjuk a 180-200 milliós fej­lesztési kötelezettséget, akkor ez már nem tűnik kis összegnek. Emellett a befektetőnek vállal­nia kell a pálya melletti domb­oldal csúszásának megállítá­sát is, amely további 150 mil­lióba kerül.­­ Szörnyű állapotban van a sportpálya lelátója és környé­ke, mindenképp kezdeni kell a városnak vele valamit. Nem véletlen, hogy két éve elkészül­tek a csúszás megállításának mérnöki tervei, amely alapján a megerősítési munkák elvégez­hetőek. A rendelkezésre álló for­rásokból nincs lehetőség ezen építési munka finanszírozásá­ra, ezért döntött a közgyűlés az értékesítés mellett. Kérdeztük, mi lesz, ha nem érkezik megfelelő pályázat a kiírásra. Jirkovszky Tamás szerint akkor át kell gondolni, hogyan tovább, s hogy milyen feltételekkel lehet értékesíteni az ingatlant. ÉSZAK emtippek ioon.hu • Sporttelep eladásáról döntött a közgyűlés (PDF, 102 kB) •A „Papp Jóska" hasznosítási koncepciója (civilek) (PDF 1 MB) Megveszik-e a "Papp Jóskát"? Jirkovszky Tamás ....................................................99 Sportnapot szervezett a Katowice utcai sportóvoda a nyáron, ők is a telep fennmaradása mellett törtek lándzsát (Fotó: ÉM-archív) KÖTELEZŐ FEJLESZTÉSEK O A jelenlegi sporttelep lakóte­lep felőli részén („Katowice park") a következő fejlesztéseket kell vállalnia a pályázónak: - salakos talajú futópálya kialakí­tása - egy kispályás labdarúgásra alkal­mas - lehetőleg műfüves borítású - pálya kialakítása - egy Európai Uniós normáknak megfelelő, legalább 10 millió forint értékű játszótérfejlesztés -férfi/női öltöző és vizesblokk, vala­mint kézi raktár kialakítása - utcabútorok (padok, szemetesek) kihelyezése a sportpályák közé - a park körülkerítése, zárható­vá tétele, bekamerázása és állan­dó őrzése - a partfal csúszásának megállítá­sa a 2007-ben elkészült tanulmány alapján -az ingatlannak a 26-os útba törté­nő becsatlakoztatása . A „sípálya" hasznosítására kiírt pályázat nyertesének vállalnia kell a sípályán meglévő borítás felújí­tását, téli/nyári használhatóvá tételét, a meglévő, Ausztriában vásárolt fel­vonó üzembe helyezését, a síház fel­újítását, kifestését, fűthetővé tételét. Az értékesítésből befolyt összeget fele-fele részben a Diósgyőri Futball Akadémiára és a Szentpéteri kapui városrész fejlesz­tésére szánja a város. Védelem alá vennék A Civilek a Pályáért Moz­galom és Ökológiai Intézet a Fenntartha­tó Fejlődésért Alapítvány továbbra is mindent meg­tesz a sportte­lep és a zöldterület megmen­téséért, mondta lapunknak F. Nagy Zsuzsa (képünkön) az alapítvány munkatársa. Sze­retnék elérni, hogy a zöldte­rület 5 százalékánál több ne sérüljön. Védelem alá szeret­nék venni a területet. Szerin­tük ugyanis elfogadhatatlan a város ingatlanfejlesztési stratégiája: áron alul adnak el ingatlanokat. Veres Attila, a Civilek a Pályáért Mozga­lom vezetője elmondta, bízik a város és a civilek együtt­működésében. Sok függ a befektetőtől is. Nem zárja ki az egészséges kompromis­­­szum lehetőségét, egy dolog­hoz viszont ragaszkodnak, hogy a terület sport jellege megmaradjon. Pereces: hogyan fejlesszék? Nincs nagyobb felújí­tás Perecesen. Miért? Mi várható? Mi lenne jó, ha lenne? Miskolc (ÉM- HM) - A köz­­biztonság sok kívánnivalót hagy maga után. Ez szerintem nem csak a rend­őrség hibája - írta lapunk internetes levelező fóru­mán, az Agorán Kovács István Perecesről. - Volt egy közbiz­tonsági fórum, ahol politikusa­ink sejtetni engedték, más sze­lek fújdogálnak- és rendőrőrs lesz Perecesen. Igaz, nem ígér­tek. Reménykedtem. Azóta más lett a miniszter.:) Nem hiszem, hogy az intézkedésekre addig kel várni, míg az Avas, Lyukó, esetleg a számozott utcák sor­sára jussunk. Sajnos itt nem csak ez az egy probléma van. Csak gondolja el. Az IVS alap­ján 2013-ig „szinten tartás” van. Mit jelent? Nincs nagyobb fel­újítás (nem az önerős szenny­vízre gondolok). Maszatolás van. Kisebb beruházások. Azzal meg az a gond, hogy a kivitelezés szervezetlen, minőségileg kifo­gásolható. De a legnagyobb gond, (szerintem) a közömbös­ség. Addig még valaki család­jával, vagy vele nem történik valami, addig még a kátyúk miatt nem lesz tengelytöréses kárunk, és sorolhatnám (...) Másra írták ki A levél kapcsán megkérdez­tük Bazin Gézát, Pereces önkor­mányzati képviselőjét, hogy a városfejlesztési stratégia (IVS) számol-e valamiféle fejlesztéssel Perecesre. A válasza: nem, mint ahogy Miskolc többi peremkerü­letébe sem. A miért kérdésre úgy reagált: a pályázatot másra írták ki, turisztikai attrakciókra, eze­ket pedig nem lehet a peremke­rületekbe tervezni. „Az ott élők nem igénylik az ilyen fejlesztése­ket. Nyugodtan szeretnének élni. Arra vágynak, hogy a komfortfo­kozat nőjön, jó legyen az út, a jár­da.” - fogalmazott. Bazin Géza a 2009-es fejlesztéseket sorolja: most zárult le két utca szennyvíz­­beruházása: 60 millióba került. Befejezték két utca aszfaltozását, kerékpárpálya épült a volt koló­nia helyén, valamint körbekerí­tették a temetőt, és zúzalékkal látták el a Dalárda utcát. Perecesen. Szép helyen fekszik a város­rész, de ráférne - töb­bek között -az épületek felújítása is, köztük a Debreceni Márton szak­­középiskoláé. (Fotó: Osztie Tibor) V______________________________J Visszaadja az Az ünnepek alatt ingyenesen parkolhat­tunk Miskolcon. Leg­alábbis elviekben... Miskolc (ÉM - HM)­­.... Elvi­ekben. A parkolóórákat ugyanis nem kapcsolta ki a cég, az órá­kon pedig nem jelezték, hogy az ünnepek idején nem kell hasz­nálni, írta lapunk közvetlenül az ünnepek után. Barkóczi Boglár­ ünnepi pénzt, ha, a Miskolc Holding Zrt. kom­munikációs menedzsere akkor azzal magyarázta a történteket, hogy hirdetéseikben több fóru­mon jelezték az ingyenességet, de a cég nem tudta kikapcsol­ni a parkolóórákat, mert belső fűtésűek, így (a szokatlan hideg miatt) félő volt, tönkremennek, ígérte, a későbbiekben igyekez­nek jelezni az órákon is az ingye­nességet. A lapunkban megjelent cikk után tartott sajtótájékozta­­ t Régiópark­ tól az újonnan alakult Szemlé­letváltás Miskolcon Egyesület, akik felvetették, számításaik szerint több százezer forint feke­te bevételhez jutott ezúton Mis­kolc parkolócége. Tegnapi hír: a Régiópark visszafizeti a befize­tett összeget. Közleményükben így fogalmaznak: „A Régió Park Miskolc Kft. évek óta „karácso­nyi ajándékként” biztosít ingye­nes parkolást a városban. Ter­mészetesen sajnáljuk, ha valaki - a meghirdetés ellenére - mégis fizetett ebben az időszakban. A félreértés elkerülése érdekében - amennyiben a jövő évben is az ingyenesség mellett dönt a tár­saság - fokozottan ügyelni fog, hogy az automatákon is látható legyen, nem szükséges parkoló­jegyet váltani. A társaság tájé­koztatja azokat, akik ebben az időszakban parkolójegyet váltot­tak, hogy a szelvény felmutatá­sával a Régió Park Miskolc Kft. ügyfélszolgálatán visszakapják a kifizetett összeget.”

Next