Észak Magyarország, 2010. március (66. évfolyam, 50-75. szám)

2010-03-01 / 50. szám

keleti NAPLÓ LXVI., ÉVFOLYAM, 50. SZÁM, ÁRA: 100 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 68 FT ■ ■ Turné lett az w w ausztráliai magyarok koncert­meghívásából­­ kézről kézre adtak V. MOLNÁR JUDIT 8. OLDAL FÜGGETLEN NAPILAP HÉTFŐ 2010. MÁRCIUSI. Ketten veszítették életüket FOTÓ: ÉM Halálos baleset a csúszós úton Sajószentpéter­ Két autó üt­között össze a Sajószentpéter melletti körforgalomban szombaton este. A Sajó­szentpéter felől Miskolc irá­nyába tartó autó - amelyben négyen ültek - megpördült a csúszós úton, majd nekiütkö­zött a város melletti körfor­galomból éppen kikanyarodó másik járműnek. A megcsú­szott autóban utazó 56 éves asszony a helyszínen életét vesztette. Az autó egy másik utasa a kórházban halt meg. A baleset körülményeit a rend­őrség vizsgálja. Polgári Takarek Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Polgári Takarékszövetkezet Miskolci Fiókja 2010. március 01-jétől új helyen, MMnb­, [103] ]2b sMSp flUlpén a megszokott kollégákkal, és teljes körű pénzügyi szolgáltatással várja meglévő és leendő ügyfeleit! HIRDETÉS © SZEMÉLYSZÁLLÍTÁS A helyközi személyszállítás utasai/ezerfő, 2008 I. negyedév 184172 II. negyedév 181444 III. negyedév 151607 IV. negyedév 173891 2009 I. negyedévé II. negyedév III. negyed­év IV. negyedév GRAFIKA: ÉKN. FORRÁS: KSH Észak-Magyarország 3501 Miskolc, Postafiók 178 Telefon: 46/502-900 Ismét lehet látogatni A megyei kórházban már lehet látogatni, a miskolci kórház két osztályán még nem. MISKOLC: Feloldja mától a lá­togatási tilalmat a Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Kór­ház vezetősége, amit még múlt év novemberében ren­delt el a H1N1 influenzavírus országos terjedése miatt. Dr. Csiba Gábor főigazgató-fő­orvos lapunknak elmondta: mára megszűnt a vírus ter­jedésének veszélye, ezért döntöttek a tilalom feloldása mellett. Az utóbbi hetekben egyébként is több kényel­metlenséget okozott a ren­delet, mint amennyi hasznot hozott. A betegek hozzátar­tozói nehezen értették meg, hogy családtagjaikhoz nem mehetnek be, naponta 10-15- en is felmentést akartak kér­ni a főigazgató-főorvostól a látogatási tilalom alól. Dr. Csiba Gábor szerint in­dokolt volt a hozzátartozók három hónapos távol tartása, mert ennek köszönhetően a kórházban egyetlen komo­lyabb influenzás megbetege­dés sem történt. Mától tehát visszatérnek a régi kerékvá­gásba, a főigazgató azonban még arra kéri a látogatókat, hogy az egészségügyi in­tézmény napi munkáját ne akadályozzák, ne zavarják, tehát ne a vizit vagy a keze­lések idején érkezzenek a betegekhez.­­3. ÉM-HE Megtartottuk az Észak Gyermekszépségverseny döntőjét tegnap. Részletek a 3. oldalon FOTÓ: ADAM JANOS Az egyik ütött, a másik lőtt MISKOLC. Atrocitásba torkollott két szomszéd vitája vasárnap Miskolcon, ahol az egyik fél ütött, a másik használta az en­gedéllyel tartott gázpisztolyát. Dobi Tamás a B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság munka­társa arról tájékoztatott, hogy régóta tartó és elmérgesedett viszonyban lévő szomszédok között keletkezett a könnyű sérülésekkel végződött ös­­­szetűzés. Az első hírek szerint egyikük úgy vélte, az őt becs­mérlő feliratot szomszédja ra­gasztotta ki a közelben, ém-pt Készenléti század: ütem, terv szerint Jól haladnak az előké­születekkel - március végén megkezdi szol­gálatát a készenléti század Miskolcon. MISKOLC: Megtörténik a hé­ten az alakulóban lévő mis­kolci készenléti rendőrség (Készenléti Rendőrség X. miskolci bevetési osztálya) körletépületének műszaki átadása. Ezt követően be­bútoroznak - tájékoztatott Lukács Anita, a KR helyettes szóvivője. Mint megtudtuk: a Miskolci Rendészeti Szak­­középiskoláról újonnan ide­kerülő végzősök négy hetes csapatszolgálati alapképzése befejeződött. Az előirányzott gépjárműparkot is beszerez­ték, és most alakítják át a speciális igényeknek megfe­lelőre a járműveket. Száz emberrel Megerősítette a sajtómunka­társ, hogy minden a tervezett ütemben történik, így négy hét múlva, március 30-án 100 fővel megalakul és megkezdi szolgálatát a KR negyedik vi­déki osztályaként, a X. beve­tési osztálya. A készenléti rendőrség alap­vetően a rendőri szerveket erősíti. Részt vesznek a ren­dezvények biztosításán, pél­dául a DVTK-meccseknél, a személyszállító vonatok köz­­biztonsági ellenőrzésében, helyi biztosításokban, és a szombathelyiekhez hasonló­an akár árvizek védelmi mun­kálataiban is. Nemcsak ren­dészeti, hanem a védekezési tevékenységben is. ém-pt Most vasárnap láthatta a közön­ség először Hajdú Gáspár Zsolt ren­dezésében a Virító Pál című előadást a Csodamalom Bábszínházban. A történet székely népmese alapján íródott, főszerep­lője egy molnárle­gény, aki királyfivá válik. FOTÓ: BUJDOS T. Kerekes­ Menyhért kézilabda­­torna 10. OLDAL 8,8-as földrengés pusztított Chilében SANTIAGO. Négyszáz fölé emel­kedett a pusztító chilei föld­­regés halálos áldozat­ainak száma - közölték vasárnap a mentést irányító polgári védelem képviselői. A szom­bati reggeli pusztító, a Rich­ter-skála szerint 8,8-es föld­rengés óta mintegy hatvan utórengést észleltek Chilé­ben, közülük féltucatnyi volt 6-osnál erősebb. /16. MTI Házak dőltek romba fotó: mti Heves vihar, halottakkal Párizs. Nyugat-Európában legalább 45 ember halálát okozta a hétvégi szélvihar, amely egyedül Franciaor­szágban 18 életet oltott ki, és egymillió háztartást fosztott meg az áramtól - közölték vasárnap Párizsban hivatalos források. A Xynthia szélvihar az egyik leghevesebb, amely 1999 óta érte az országot. A Xynthia szombaton elsőként az Ibériai-félszigetre csapott le az Atlanti-óceán felől, és Portugáliában egy, Spanyolor­szágban három ember halálát okozta. A vihar miatt vasár­nap Frankfurtnál megszakadt a forgalom a legfontosabb német főútvonalon, az A3- ason, és a város főpályaudva­rát is le kellett zárni az orkán elvonultáig. mti Ma: szerkesztők a telefonnál MISKOLC. Szombat óta új kül­sővel jelenik meg lapunk. A váltással kapcsolatos kér­désekre válaszolunk ma délután 4 és 6 óra között, ha felhívják a 06-46/501-261 számot, ahol Kiss László fő­­szerkesztő és Bujdos Attila főszerkesztő-helyettes várja a hívásokat. ÉM Gyermekszépségverseny az Északkal Szavazzon kedvenc jelöltjére SMS-ben! Küldje el a kiválasztott gyermek képe alatt látható 6 jegyű kódot (3 betű és 3 szám szóközzel elválasztva) SMS-ben a 17601-es telefonszámra. Kérjük, figyeljen a pontos formátumra (kulcsszó és sorszám szóközzel elválasztva, például IMA 116), mert csak a helyes formátumú üzenetek vesznek részt a szavazásban! Akár több gyermekre is szavazhat, illetve az Ön által legszebbnek, legaranyosabbnak és legbájosabbnak tartott lánykára vagy fiúcskára többször is küldhet SMS-t. Ne feledje! Minden újabb SMS-el növeli kedvence esélyét arra, hogy ő nyerje a közönségszavazás egyik különdíját. A szavazásban résztvevő gyermekek fotóit a 2010. február 23-ai, 24-ei, 25-ei Észak-Magyarországban közöltük. Az elküldött SMS díja bruttó 300 Ft. Ügyfélszolgálat: 06-46/502-900 (hétfőtől péntekig 8^-16“ között) A szavazás 2010. február 25-én délben rajtolt és 2010. március 12-én 16 órakor zárul. ÉSZAK MAGYARORSZÁG HIRDETÉS

Next