Észak Magyarország, 2011. január (67. évfolyam, 1-25. szám)
2011-01-31 / 25. szám
2011. JANUÁR 31., HÉTFŐ Új mesterjelöltek az egyetemen MISKOLC. A napokban hirdették ki az egyetemek keresztféléves képzéseinek ponthatárait. A Miskolci Egyetemen meghirdetett szakokra összesen 339 hallgató jelentkezett, közülük 291-en államilag finanszírozott képzésre. Felvételt végül 229-en nyertek, közülük 203-an államilag finanszírozott formában folytathatják tanulmányaikat. Fekete Sándortól, a felsőoktatási intézmény szakreferensétől megtudtuk, keresztféléves képzésre csak mesterszakokra lehetett jelentkezni. Összesen 55 szakra várta az egyetem a jelentkezőket, de a költségtérítéses formát kevesen választották, így végül 28 féle képzés indul. ÉM-HE Már látványos a megújulás ózd. Még a karácsonyi ünnepek előtt új fedést kapott az épület teteje. Ezután néhány hétig szünetelt a rekonstrukció, de már ismét gőzerővel dolgoznak a házban. Az épület északi részén, az utcafront felől már látványos a változás. Valamennyi nyílászárót kicserélték, ezzel párhuzamosan pedig a bádogos munkát is elvégzik. A munka összértéke 193 millió forint, amelynek nagy részét a mostani feladatok elvégzése teszi ki. Jól halad a felújítás, amelyet természetesen az önkormányzat is felügyel. ém-me ÉSZAK Háromszor szólt a: Vivát! A Miskolci Egyetemen ezúttal a három műszaki kar végzősei vehették át oklevelüket. MISKOLC. Péntek után szombaton is diplomaátadó ünnepséget tartottak a Miskolci Egyetemen. Az első eseményen az intézmény négy karán tanuló több mint 300 hallgató vehette át a tanulmányait igazoló oklevelét, míg a másodikon a Műszaki Földtudományi Kar 43-, a Műszaki Anyagtudományi Kar 43-, a Gépészmérnöki és Informatikai Kar 200 végzőse kapta kézhez oklevelét, rektori, illetve dékáni kézfogás kíséretében, természetesen a hagyományos eskütétel után, amely végén most is felhangzott a háromsoros „vivát”, az alma mater tiszteletére: „Doktorrá fogadom!” A három dékán, sorrendben dr. Tihanyi László, dr. Gácsi Zoltán, illetve dr. Illés Béla előterjesztésére Ph.D. doktori okleveleket is átadtak, 7 személy részére (ehhez a A diplomaosztó ünnepeltjeit a Bartók Béla Zeneművészeti Intézet hallgatóinak műsora színesítette. Előadók: Baranyai Anett Anikó (ének), Mészáros Nóra (zongorakíséret), Valentiny Gábor (zongora), Virágh Márk (marimba), Sárkány Éva (zongorakíséret) kézfogáshoz már a hagyományok szerint fehér kesztyű is dukált), továbbá dr. Palotás Árpád Bence dékánhelyettes is átvehette az egyetem habilitációs oklevelét. Emlékérmek, díjak Az egyetemi szenátusi ülésen Pro Facultate Ingeniariorum Metallurgiáé emlékérmet kapott dr. Martinger Valéria egyetemi docens és Ferenczi Tibor mérnöktanár a TIOP „A Miskolci Egyetem hazai és nemzetközi versenyképességének komplex megújítása” című program megvalósulásában nyújtott kimagasló tevékenységéért, mellyel jelentősen hozzájárult a kar oktatási, kutatási, illetve szolgáltatási feladatainak magas színvonalú ellátásához. A Bosch-díjat, amelyet a Robert Bosch miskolci gyárai hirdettek meg a Gépészmérnöki és Informatikai Kar végzős hallgatóinak jutalmazására, az alapdiplomát átvevők közül Daróczy László kapta, mint első helyezett, a második helyezett Unhauzer Edina lett. A maszter-fokozatot szerzettek közül Vágó Tamás kapta a díjat. A Robert Bosch miskolci gyárai által a Miskolci Egyetem mérnök és közgazdász hallgatóinak jutalmazására meghirdetett másik, „Kihívás” elnevezésű díjat, mint első helyezett, Zattler Szabolcs, mint második, Kovács János vehette át. A Műszaki Föltudományi Kar szakdolgozati díjait a következőknek ítélték oda: Zsámboki Bence László (50 ezer forint), Takács Péter (100 ezer forint), Pinczés Imre (150 ezer forint), Om-szk Újdonsült diplomások FOTÓ: BUJDOS TIBOR © MEGKÉRDEZTÜK: Mire jó ma egy friss diploma? Horváth Ádám válasza: „Most mindenesetre szeretném még megszerezni a maszter fokozatot. Utána, úgy gondolom, földtudományi mérnökként el tudok helyezkedni.” Bukszár Alexandra most csak kísérő. „Én gépésznek tanulok, harmadévesként. Azzal a diplomával, szerintem, bárhol lehet munkát találni, de még nem tudom, hol keresek majd állást.” Szlovenszki Renáta szerint elméletileg keresett a földtudományi diploma, de hozzátette: „Tudtommal közülünk még csak nekem sikerült állást találnom, a Mexikó-völgyi bányában.” - Hornyák Márk: „Egyelőre ott tartok, hogy mindenhová pályázom, és néhány interjúra már behívtak. Úgy gondolom, a gépészeknek a hatvan-hetven százaléka hamar el tud helyezkedni, a többieknek ennél egy kicsivel több idő kell.” Turcsányi Melinda úgy tudja, a műszakisok közül gépészeknek van a legtöbb lehetőségük. Ám ő egészségügyire jár. „Két év múlva, 2013-ban végzek. Elsősorban Magyarországon keresek állást, de ha nem megy, külföldre is elmegyek.” Seres Gabriella: „A barátom miatt vagyok itt. Én is itt végeztem gazdászként, jövőre pedig a zeneművészetin. A zene a fő irány, de abból nehéz megélni, ezért gondoltam: szerzek egy úgymond kézzelfoghatóbb diplomát is.” HORVÁTH ÁDÁM: Irány a maszter fokozat HORNYÁK MÁRK: Mindenhová pályázom BUKSZAR ALEXANDRA: Gépésznek tanulok TURCSÁNYI MELINDA: Két év múlva végzek SZLOVENSZKI RENÁTA: Sikerült elhelyezkedni a citca UHDKICLLHiM zene a fő irány M WTMH Mai kérdésünk: Leninváros neve mikor változott Tiszaújvárossá? a) 1981.01.01. b) 1991.02.01. c) 1999.03.01. d) 2001.02.01. Beküldte: Majoros István Aktuális 3 Búcsú, amely visszavár Köszöntőjében dr. Patkó Gyula rektor hangsúlyozta, az oklevél átvétele hosszú évek munkájának eredménye, egy kitűzött cél elérése. Jó ok az örömre, a megállásra. Ám az eddig és itt megszerzett tudást a volt hallgatók tekintsék alapnak, mely folytonosan bővíthető, akár az alma mater keretein belül is, hiszen a Miskolci Egyetem széles spektrumú kínálata erre sokféle lehetőséget kínál. A végzett hallgatók nevében Nagy Ferenc mondott köszönetet. Verssel készült, amely után dr. Vadász Dénes, 2008-ban elhunyt, szeretve tisztelt docensük szavait idézte, útravalóul a társainak, így azt: „Legyetek mindig ifjak, üdék, és ti is szeressétek az utánatok következőket!” „Odaátról” beváltott ígéret A szendrőládi Nemadomfel Ház gyermekeinek nem mindennapi élményben volt részük... MISKOLC: Karácsonyi Segítünk akciónk során kértük meg a miskolci Csodamalom Bábszínház igazgatóját, Tulipán Gábort: lát-e lehetőséget arra, hogy a szendrőládi Nemadomfel Ház gyermekeit vendégül lássák egy előadásra. Ő azonnal igent mondott, igaz, hozzátette: legközelebb csak januárban nyílik erre alkalom, de akkor előadás után felmehetnek a színpadra is, ahol felfedik előttük a bábozás néhány műhelytitkát is. A Ház vezetője, Béres Lászlóné, Erika nagy örömmel újságolta el a gyermekeknek a jó hírt, telefonon egyeztetett az igazgatóval, s kitűzték a január 28-i dátumot. Abban egyeztek meg: előtte lévő héten azért Erika emlékezteti a megbeszéltekre, így is tett. Csakhogy a direktori telefont más vette fel. Erika ekkor értesült az igazgató tragikus hirtelenséggel időközben bekövetkezett haláláról. A döbbenet - Csak sokára tudtam megszólalni, hogy válaszolhassak, milyen ügyben kerestem volna. Megnézték a naptárát, amelyben péntekre be volt jegyezve: „Szendrőládi Nemadomfel Ház, 30 fő, 14 óra, előadás után színpadi beavató.” Azt mondták: minden úgy lesz, ahogy az igazgató úr szerette volna - mesélte Erika. A Ház gyermekei és kísérőik pénteken útnak is eredtek. Délután egykor már a Tiszai pályaudvaron voltak, ahonnan - hogy ezzel is spóroljanak - gyalog sétáltak be a belvárosba, s így sem késték le a Holle Anyó két órakor kezdődő előadását. Az élményt tetézte, hogy fölmehettek a színpadra is, s felfedezhették, hogyan válnak élővé a bábok. Ahogy az azóta elhunyt Tulipán Gábor ígérte. émszk Előadás után fotó: bujdos tibor m mm m tm e [UNK] ii mnmz BABYLON „2003” Vendéglátó és Szolgáltató Kft. 3780 Edelény,Szentpéteri út 17. CENTRAL MEAT Élelmiszeripari és Kereskedelmi Kft. 3521 Miskolc,0147/1. FRANKÓ 2001 Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. 3564 Hernádnémeti, Petőfi Sándor u. 118. Leather House Kereskedelmi Kft. 3530 Miskolc, Szentpáli u. 2-6. „LUTRY 97” Szerencsejáték Szervező és Szolgáltató Kft. (LUTRY Szolgáltató Kft.) 3672 Borsodnádasd, Táncsics u. 9. MAREX Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 3530 Miskolc, Vörösmarty u. 84. Mészáros Vendéglátó Bt. (Molnár Vendéglátó Bt.) 3433 Nyékládháza, Mátyás király u. 12. „Miskolc VASVILL” Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 3519 Miskolc, Kiskőkötő dűlő46.443 hrsz Nyéki-Bau Építőipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 3433 Nyékládháza, Arany J.u. 41. Profémszer Fémszerkezetgyártó, Szerelő és Szolgáltató Kft. 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 80. TITO-Trend Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. 3529 Miskolc, Szentgyörgy u. 45.3.em. 3. TOKAJ VIN 2000 Ingatlanforgalmi és Fővállalkozási Bt. 3980 Sátoraljaújhely, Mártírok u. 30. GRAFIKA: ÉSZAK-MAGYARORSZÁG. FORRÁS: HETI CSŐDERTESITŐ NÉZŐPONT Szalóczi Katalin Úton, sorban z egyetemi aula kivetítőjén határozott kézfogások. Előbb a rektorral, aztán az illetékes dékánnal. Majd a friss oklevéllel a kézben egy büszke pillantás a barát-, barátnő-, vagy a családtagok felé. Hanem az oda vezető sorban még annyi láthatatlan szöszmöszt, amit ezek a végzős hallgatók a ruhájukról eltüntetni igyekeznek! Láthatatlant, hiszen ha jobban megfigyeljük, a zavart ruhasimítgatás oka voltaképp a tenyérnyirok eltüntetése, újra és újra, ahogy haladnak a pulpitus felé, egyre közelebb. Pedig eddig is nagy utat tettek már meg, jó néhány átvirrasztott éjszakán, végigdrukkolt vizsgán vannak már túl. S talán nem is emlékeznek már arra, amikor az első órákról amiatt késtek el, mert hiába bolyongtak az ismeretlen kampusz területén, nem leltek rá arra a bizonyos teremre, előadóra. Később persze, amikor már jól ismerték, szintén előfordult, hogy elkéstek, uram bocsá’, lemaradtak róla, de akkor már egészen más okból. Most azonban mindez, a tanulással, a vizsgákkal, a mindenféle „más okokkal” együtt, hirtelen mögéjük került. Most még, néhány percen át, a diplomáért állnak sorban. Ám aztán könyörtelenül el kell indulniuk egy újabb úton. Keresni egy sort, ahová jó volna beállni. Ha ugyan. Hát persze, hogy izzad a tenyér! szaloczi@inform.hu A Felavatják a járóbetegellátót cigánd. Lezárul a „Kistérségi járóbeteg-szakellátó központ fejlesztése a Bodrogközi kistérségben” címet viselő projekt. Február 2-án ugyanis átadják a beruházás keretében megvalósult járóbetegellátót, amely a Bodrogköz polgárait lesz hivatott szolgálni. A 13 órakor kezdődő rendezvényen Oláh Krisztián, Cigánd polgármestere és Demeter Ervin kormánymegbízott avatja fel az épületet. A 953 millió forintos projekt közel 901 millió forintos Európai Uniós és állami támogatással épült. ÉM-BG Hogy nyilatkozzak a pénzemről? AZ ELŐFIZETŐ KÉRDEZ AZ ÉSZAK VÁLASZOL Miskolc. A nyugdíjrendszer változásával kapcsolatban olvasóinknak még mindig vannak kérdéseik. Január 31- ig, azaz máig mindenkinek el kell döntenie, marad-e a magánnyugdíj-pénztár tagja, vagy áttér az állami nyugdíjrendszerbe. Több olvasónk is kérdezte, mi a teendője, ha az állami nyugdíjrendszert választja. A napokban több szakértő is járt szerkesztőségünkben, hogy olvasóink nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseire válaszoljanak. Akkor ők elmondták, arról nem kell nyilatkoznia senkinek, hogy az állami nyugdíjrendszert választotta, ezt csak azoknak kell megtenniük, akik a magánnyugdíj-pénztári tagság mellett döntöttek, ám megilleti nyugdíjpénztári egyenlegének a hozamgarantált tőke feletti összege és a befizetett tagdíj-kiegészítések is. Letölthető Az összeget átutaltathatja saját folyószámlájára, önkéntes nyugdíjpénztárába vagy az állami nyugdíjrendszerben kialakított egyéni számlájára. Ezt a döntést nyilatkozatban kell jelezni a pénztárak felé. A nyilatkozatot már most is meg lehet tenni a pénztárak honlapjáról letölthető nyomtatványon, de akár személyesen is a magánnyugdíj-pénztár ügyfélszolgálatán. Jó, ha a nyilatkozatot március 1-ig mindenki megteszi, de ha mégsem, nem történik nagy baj, mert március 1-től április 15-ig minden pénztárnak kötelessége levélben értesíteni az ügyfeleket a felvehető összegről, és a nyilatkozat ezután is megtehető. A reálhozam összege már elérhető azok számára, akik hosszú ideje ugyanannál a pénztárnál tagok. Kicsit később értesülnek az összegről azok, akik időközben pénztárat váltottak. ém-he