Észak Magyarország, 2011. március (67. évfolyam, 50-75. szám)

2011-03-26 / 71. szám

2 Országban-világban ESZAK Líbiai művelet: hetekig is eltarthat még Párizs. Hetekig és remélhető­en nem hónapokig tarthatnak a szövetséges erők líbiai had­műveletei - mondta pénteken a France Info rádiónak adott interjúban a francia védelmi erők főparancsnoka. „Két­lem, hogy napokon belül vé­get érne az akció. Úgy vélem, inkább hetekig, és remélem, hogy nem hónapokig fog tar­tani” - fogalmazott Edouard Guillaud tengernagy. FH Idén februárban egy átlagos napon a 15 évesnél idősebbek 88 százaléka, azaz több mint 7,5 millió ember hallgatott rá­diót - ez derül ki a GfK Hun­gária és az Ipsos friss kutatá­sából. Az emberek átlagosan naponta 4 órán keresztül hall­gatták valamelyik adót. Az is kiderül a felmérésből, hogy a korábbi hónapokhoz képest a reggeli műsorokba egy kicsit később kapcsolódtak be. FH Edouard Guillaud fotó: internet Alkotmányozás: utcára kíván vonulni a Charta BUDAPEST­ Utcára vonulna a Magyar Demokratikus Charta, hogy így tiltakozzon a készü­lő új alaptörvény ellen. Meg­mozdulásukat az alkotmány zárószavazását megelőzően április 16-án tartanák. Szerin­tük a készülő alaptörvény alig leplezett célja, hogy a jelen­legi többség világképét eről­tesse rá az egész országra, és lehetetlenné tegye a jelenlegi kormány leváltását. fh Négy nem a megállapodásra Az uniós állam- és kor­mányfők rábólintottak az Euro Plusz Paktumra Brüsszel. Az Európai Unió tagországainak állam- és kor­mányfői elfogadták csütör­tök este az úgynevezett Euro Plusz Paktumot, amely az euróövezet pénzügyi stabili­tásának növelését, az EU ver­senyképességének javítását és a gazdasági együttműkö­dés fokozását célozza. Lehet csatlakozni A kétnapos brüsszeli csúcs első napjának tárgyalásai után az Európai Tanács elnöke azt közölte, hogy a paktum elfo­gadása „új minőséget biztosít majd a gazdasági koordináci­óban”. Herman van Rompuy a F­üggetlen Hírügynökséghez is eljuttatott állásfoglalásá­ban úgy fogalmazott, hogy „a paktum továbbra is nyitva áll azok előtt, akik később kíván­nak csatlakozni”. A paktumot ugyanis nem fogadta el négy uniós tagország: Magyaror­szág, Csehország, Svédország és Nagy-Britannia. Csatlako­zott azonban hozzá hat, nem eurozóna-tag­állam: Dánia, Lengyelország, Lettország. Újabb gazda­sági szankci­ók lesznek Kadhafival szemben. HERMAN V. ROMPUY Litvánia, Bulgária és Romá­nia. A paktumtól való magyar távolmaradást Orbán Viktor két héttel ezelőtt jelentette be. A miniszterelnök szerint ugyanis az adóharmonizáci­óra vonatkozó részt Magyar­­ország nem tudja elfogadni, mert ragaszkodik a független adópolitikájához. Portugál árnyék A tagállamok gazdasági telje­sítményének fokozását célul tűző csomag egyebek mellett magában foglalja a 2013-ban érvénybe lépő, a bajba került euróövezeti országoknak se­gítséget ajánló Európai Stabi­litási Mechanizmust és a Sta­bilitási és Növekedési Paktum utódjának szánt Versenyké­pességi Paktumot is. A kétnapos csúcsértekez­letet beárnyékolja a portugál kormányfő szerda esti le­mondása, aki azután távozott posztjáról, hogy a portugál parlament nem szavazta meg a kisebbségben kormányzó kabinet legújabb gazdasá­gi megszorító csomagját. Ez felvetette annak lehetőségét, hogy az EU-nak esetleg pénz­ügyi mentőövet kell dobnia Portugáliának. Az állam- és kormányfők ugyanakkor an­nak a reményüknek adtak hangot a csúcson, hogy a maj­dani lisszaboni kormány fel­lép a pénzügyi konszolidáció érdekében. „Kadhafinak mennie kell” A találkozó résztvevői a csü­törtöki tárgyaláson megbe­széléseket folytattak a líbiai helyzetről is, amellyel kapcso­latban úgy döntöttek, hogy to­vábbi gazdasági szankciókat léptetnek életbe a Kadhafi­­rezsimmel szemben. Herman van Rompuy szerint az EU po­litikai álláspontja változatlan maradt: „Kadhafinak mennie kell. A líbiaiak által vezetett, széleskörű párbeszéden ala­puló politikai átmenetet kívá­nunk” - fogalmazott a Tanács elnöke. fh Orbán Viktor és Nicolas Sarkozy FOTÓ: FACEBOOK.COM Valutapiac. További információk. Grafika: EKN. Forrás: MNB PÉNZNEM______árfolyam változás Euró 266,85 -1,79 USA dollár 188,45 -1,76 Svájci frank 206,02 -2,70 Angol font 303,08 -4,49 Román lej 65,23 -0,23 Ukrán hrivnya 23,64 -0,23 Horvátkuna 36,11 -0,26 Lengyel zloty 66,32 -0,40 gazdasag.boon.hu Líbia: a NATO is „beszáll” Több napos egyeztetés után született meg a döntés. Brüsszel: A NATO erői bizto­sítják a líbiai légtér zárlatát a „polgári lakosság védelmé­ben” - erről állapodtak meg csütörtökön az észak-atlanti szervezet tagországai. A dön­tés szerint azonban a NATO katonái a Moamer Kadhafi csapatai elleni katonai akció­tól egyelőre távol maradnak. A tagországok között több napig tartottak az egyezte­tések, mivel Törökország ellenezte a nemzetközi koa­líció akcióit a Kadhafi-rezsim ellen. A szövetség azonban végül úgy döntött, hogy biz­tosítja Líbia fölött az ENSZ- felhatalmazással létrehozott repüléstilalmi zónát - jelen­tette be csütörtök este Anders Fogh Rasmussen, a NATO fő­titkára. Távol tartanak A 28 tagú szövetség repülő­gépei felhatalmazást kapnak arra, hogy távol tartsák a le­vegőtől a líbiai vadászgépe­ket, amelyeket szükség ese­tén - azaz önvédelemből - le is lőhetnek. A Moamer Kadhafi tankjai és tüzérsége elleni, hat nappal korábban kezdődött táma­dások azonban továbbra is a Franciaország, Nagy-Britan­nia és az Egyesült Államok által irányított szövetség ke­zében maradnak. A két akció összevonásáról, és NATO-irányítás alá helye­zéséről a hétvégén folytatód­nak a tárgyalások. fh Határon túli szavazati jogot kér Tőkés László Budapest. Az új alkotmány biz­tosítsa a szavazati jogot a ha­táron túli részeken élő magya­rok számára - mondta Tőkés László az Európai Parlament alelnöke Schmitt Pál államfő­nél tett látogatása után, hoz­zátéve, hogy ezzel a köztár­sasági elnök is egyetértett. A tanácskozáson arról is szó volt - mondta Tőkés László -, hogy az UNESCO világörökséghez hasonlóan fontos lenne a Kárpát-medencére kiterjedő magyar nemzeti örökség lét­rehozása. A tervek szerint egy erről szóló törvényt kezdemé­nyeznek a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács nevében a magyar parlament kulturális bizottságánál. Mint mondta: ahogy Pannonhalma a világörökség része, olyan épített örökségünk Gyula­­fehérvár, Nagyvárad, Kassa, vagy Munkács. mri.hu Új vezetése van a Malév igazgatóságának Közleményben jelen­tették be tegnap a változásokat. Budapest: Új vezetése van a Malév igazgatóságának. A Magyar Nemzeti Vagyonke­zelő közlése szerint vissza­hívták tisztségükből Winkler János elnököt, Martin Gausst, Bienerth Gusztávot és Parragh Lászlót. A megüresedett po­zíciókba - az MNV javaslata alapján - a közgyűlés közle­kedésügyben és légügyekben jártas szakembereket válasz­tott. Az öttagú igazgatóság új tagjai: Berényi János és Gergely Máté. Az igazgatóság tagja marad Kamarás Zoltán és a kisebbségi tulajdonos de­legáltjaként Anatoly Ballo és Anatoly Deloveri. Az igazga­tóság új elnöke Berényi János. Az új elnök és a tagok megbí­zatása öt évre szól. fh 2011. MÁRCIUS 26., SZOMBAT VENDÉGKOMMENTÁR Pankucsi Márta Európa É­n egy olyan korszakban nőttem föl, amikor Magyarországnak a KGST-hez és a Varsói Szerző­déshez történő tartozása megkérdőjelezhetetlen tabutéma volt. Ahhoz a szövetségi rendszerhez tartozás Magyarország számára a teljes katonai, politikai, gazdasági alávetettséget jelentette. A rendszerváltoztatáskor az egyik legfontosabb célként fogalmazódott meg az ország függetlenségének kivívása. Sikerült elérni, kivonultak a szovjet csapatok, megszűnt a KGST, és a Varsói Szerződés. Magyarország visszanyerte szuverenitását. Lehetővé vált csatlakozá­sunk az Európai Unióhoz. Gondolhattuk, hogy végre megvalósul az ezeréves ma­gyar álom, utolérjük a fejlett nyugatot. Értelmezhettük az integrációt úgy, hogy vissza­térünk a saját valódi helyünk­re, Európába, ahová mindig is tartoztunk. De megfogalma­zódhattak kétségek, hogy a frissen elért függetlenségün­ket miért kell ismét feladni, miért kell megint egy szövetségi rendszerhez csatlakozni. Csengey Dénes azt képviselte, hogy „Európába, de mind­­ahányan”. Vagyis olyan csatlakozás lehet az elfogadható, a kívánatos, amely az ország valamennyi lakosa számára kedvező változást eredményez és nem csupán egy szűk réteg kiváltságainak a körét bővíti. Aztán megszületett a döntés: Magyarország az Európai Unió tagja lett. Részeseivé váltunk annak a világnak, ahol szabadon áramolhatnak az áruk, az emberek, a tőke és a munka­erő. Mindez egyszerre csodálatos lehetőség és fenyegető veszély. A személyek vándorlása nagyszerű, ha világot látni megyünk, és bennünket megismerni jönnek ide mások. Az árnyoldal, ha egyúttal a drogkereskedelem célállomásává válunk. A fiatal informatikusaink, orvosaink külföldi mun­kavállalása jó, ha miután bejárják Európát, visszajönnek a tapasztalataikat hasznosítani. Óriási veszély, ha a fiatal szak­emberek tömegei egzisztenciális okokból elmennek Ma­gyarországról és a visszatérést legfeljebb nyugdíjas korukra tervezik. Az áruk szabad áramlása kívánatos, hiszen bármi megvásárolható Magyarországon. De micsoda veszély, ha a „bármi” alatt a silány, rossz minőségű, netalán az egészsé­günkre káros termékek ránk zúdítását értik. A külföldi tőke beáramlása a hazai tőke hiányát pótolva munkahelyeket teremthet. De eredményezheti a cukorgyárak felvásárlását azzal a céllal, hogy bezárhassák azokat, és így rákényszerít­­senek a külföldi cukor behozatalára. Ennek az árát - még­hozzá milyen magas árát - fizetjük most. Volt, aki arra hívta fel a figyelmet: nem mindegy, hogy az EU-hoz történő csatlakozással Európa szalonjába lépünk be, vagy a cselédszobába. Mennyire más a szőnyeg szélére állítva, alávetettként tűrni a kioktatást, vagy egyenrangú félként kiállni jogainkért. Magyarország EU-s elnöksége engem azért tölt el jó érzés­sel, mert így most mi vagyunk Európa szalonja, fogadószo­bája. Mi vagyunk Európa közepe, végre nemcsak földrajzi értelemben. Örülök annak is, hogy Magyarország, most nemcsak Budapestre szűkítve kerül a figyelem középpontjá­ba, hiszen a fő tanácskozó hely egy „vidéki” város, Gödöllő. A magyar elnökség felhívhatja a figyelmet Közép-Európa összetartozására, a Duna menti országok közösségére. Dávid fiunk részletesen kidolgozta egy kutatás tervét, mely az Európai Unióhoz történt csatlakozásunk eredmé­nyességét a kis településeken lakó emberek életminőségé­nek változásával mérné. Bízom benne, hogy ez a kutatás hamarosan megvalósul, és azt mutatja majd, hogy mindahányunk élete jobb lesz az Európai Unió magyar polgáraiként, bárhol lakunk. Ennek előmozdítását várom az Európai Unióban betöltött elnöksé­günktől. Pankucsi Márta jogász-szociológus 37 Mi vagyunk Európa közepe, végre nemcsak földrajzi értelemben. Elfogadták a láma lemondását TIBET: Tibet száműzetésben el­fogadta a dalai láma két héttel ezelőtt bejelentett döntését, amelynek értelmében a vallási vezető lemond a tibeti nép po­litikai vezetéséről. A 75 éves láma visszavonulási szándé­kának bejelentésekor hangsú­lyozta, hogy egy közvetlenül megválasztandó személynek kellene képviselnie a tibeti né­pet politikai kérdésekben, fh Itt a „brit Széll Kálmán-terv” LONDON. Megalakulása óta most először jelentett be „tel­jes” költségvetés-tervezetet a brit konzervatív-liberális kabinet. George Osborne brit pénzügyminiszter a terveze­tet bemutatva azt mondta: a 2010-es vészköltségvetés az ország pénzügy helyzetét volt hivatott stabilizálni, míg a mostani a gazdaság reform­ját, a növekedést szolgálja, fh

Next