Észak Magyarország, 2012. december (69. évfolyam, 281-304. szám)
2012-12-03 / 282. szám
kelési NAPLÓ LXIX., ÉVFOLYAM, 282. SZÁM, ÁRA: 110 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 88 FT Madonna pólókkal igyekszik segíteni 16. OLDAL FÜGGETLEN NAPILAP HÉTFŐ 2012. DECEMBER 3. A viharos széllel még hidegebb levegő érkezhet. Autók az árokban fotó: ém Tragédia a hármas úton MISKOLC: Tragédiával végződött az a közlekedési baleset, ami a 3-as számú főúton a felsőzsolcai és arnóti körforgalom között történt vasárnap délután. A helyszínen szerzett információink szerint egy Opel Astra haladt Miskolc felé, amikor egy szemből érkező Ford egyelőre ismeretlen okok miatt áttért a másik oldalra, és frontálisan összeüközött az Astrával. A Ford vezetőjét súlyos sérüléssel szállították a kórházba a mentők, az Opel vezetőjénél azonban sajnos már csak a halál beálltát tudták megállapítani. A baleset körülményeit igazságügyi szakértő bevonásával vizsgálja a rendőrség. ÉM Adventi villamos Miskolcon Miskolc Miskolcon az idei adventi készülődés és várakozás során az MVK Zrt. egyik villamosa is kívül-belül ünnepi külsőt kap. Az ünneplőbe öltözött villamos advent első vasárnapjától közlekedik a Tiszai pályaudvar és Felső- Majláth között - tájékoztatott a Miskolc Holding Zrt. ém-jli Szőlőterület Magyarországon (ezer hektár) GRAFIKA: ÉKN. FORRÁS: KSH A tartalomból Ingyen lehet tűzifához jutni________3. Bűncselekmények a színpadon 4. Fórum a várról____________________5. Tapolcai aszfalt pró és kontra 5. Észak-Magyarország www.boon.hu 3501 Miskolc, Postafiók 178 Telefon: 46/502-900 9 770133 035019 122 82 Havat hozott az advent Nem okozott gondot a havazás vasárnap megyénkben. MISKOLC: Nem csak a hideg, hanem a hó is „beköszöntött” vasárnap délelőtt Miskolcra, és a megyére. Ugyan a korábbi előrejelzések későbbre ígértek némi havazást, azonban a „jósolt” 3-5 centis hólepel helyett eső, havaseső érkezett megyénkbe, és lapzártánkig a magasabban fekvő helyeken - így például Bánkúton is - mindössze 2 cm volt a hóréteg vastagsága. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Borsod-Abaúj -Zemplén Megyei Igazgatóságának ügyeletese arról tájékoztatott vasárnap, hogy a reggeli intenzív havazás miatt hómentesítő gépeik elindultak a megye útjaira, azonban az olvadás és a havazás megszűnésével sehol sem voltak gondok a közlekedésben. Hétfő reggelre a Dunántúl délkeleti részén maximum 5, ugyanakkor az Északi- Középhegységben 5-10 cm-es hó hullhat. A koponyeg.hu szerint délutántól megerősödik, néhol viharossá fokozódik az északnyugati szél. Hétfőn keleten is átvált az eső havazásba, miközben nyugat felől megszűnik a csapadék, és kisüt a nap. Holnap reggel átmeneti szünet lehet, aztán délutántól egyre többfelé eredhet el a csapadék: keleten végig havazhat! ÉM Várakozás a karácsonyra a kollégiumban: túl az első gyertyagyújtáson Az Észak idei karácsonyi Segítünk akcióját a martinos-szemeres diákok számára szervezzük. Néhányan közülük... fotó: bujdos tibor Két kisgyőri férfi volt az áldozat Két kisgyőri férfi lelte halálát a szombat hajnali miskolci quad balesetben. MISKOLC. Szombaton kora reggel Miskolcon a Thököly utca és a Győri kapu kereszteződésében egy balra kanyarodni szándékozó autóbusznak ütközött egy szemből közlekedő quados, melynek során annak vezetője és utasa olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen elhaláloztak. Keresik a szemtanúkat A B.-A.-Z. megyei Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Irodája megerősítette azon értesüléseinket, mely szerint két kisgyőri illetőségű férfi - 32 és 35 évesek - vesztette életét a balesetben. A négykerekű motor papírjai rendben voltak, a rendszámmal rendelkező jármű közlekedhetett forgalomban. Szemtanúk szerint civilben quadoztak, azaz nem volt rajtuk motoros ruha és semmilyen biztonsági kiegészítő sem. A rendőrség nem kommentálta az Észak-Magyarország azon információit, mely szerint ez a quados páros lehetett az, akik órákkal korábban - hajnal 3 óra körül - a tapolcai úton is jóval a megengedett sebességet meghaladva közlekedett. (Úgy tudjuk, a hatóság vizsgálja a tragédia szomszédságában található benzinkút kameráinak felvételeit is, ám ezt sem kommentálták.) Arra a kérdésre, hogy alkoholt, esetleg drogot fogyasztottak-e az elhunytak, a boncolás adhat majd választ. A rendőrség ugyanakkor arra kéri a szemtanúkat, vagy a baleset idején (a tragédia 5 óra 55 perckor következett be) arra közlekedőket, hogy jelentkezzenek a 46/514-500, a 46/514-506, vagy az ismert 112-es zöld számon. /5. ÉM-JLI A tragédia helyszínén fotó:ém ® Ég az első gyertya Zsiga Marcell alpolgármester gyújtotta meg a Szent István téren található adventi koszorún az első gyertyát. fotó: bt Andi szerint nem árt a megfontoltság 16. OLDAL Két gyereket gázolt az autó MISKOLC. Személyi sérüléses közlekedési baleset történt Miskolcon a Gózon Lajos utca elején szombaton délután. A Vasgyári SZTK-hoz közeli megállóban állt egy busz, ami mellett haladt el egy Ford Komlóstető irányába. Egyszer csak az autó elé szaladt két gyermek takarásból, hiába fékezett az autó sofőrje, egyikőjüket elütötte, a másik fiút pedig elsodorta. Úgy tudjuk, hogy az elgázolt fiút súlyos sérüléssel szállították kórházba a mentők. A Ford jobb eleje és a szélvédője csúnyán összetört, így az anyagi kár jelentős. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja. ÉM Helyszínelés fotó: ém Őszi búcsú győzelemmel MISKOLC. Utolsó őszi mérkőzését hazai pályán játszotta a Diósgyőri VTK NB I-es labdarúgócsapata. A hazaiak a Budapest Honvéd csapatát fogadták a 17. fordulóban, és miután a Magyar Kupában kettős vereséggel maradtak alul a főváros csapattal szemben, most a bajnokin revansot vettek, és 3-1 arányban legyőzték a Honvédot.9. ÉM Tartálykocsi az árokban BÁNRÉVE: Árokba hajtott egy lengyel felségjelű kamion Bánréve belterületén szombaton este hat óra körül - tájékoztatta lapunkat Rinyu Zsuzsanna tűzoltó hadnagy, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője. A kamion tartályában tűzveszélyes, de egészségre nem ártalmas, folyékony anyag volt, de mint a szóvivő elmondta, a tartály nem sérült meg a baleset során, ennek ellenére 50 méteres védőzónában öt épületet kellett kiüríteni, amely 25 embert érintett. A kimenekített lakókat a közeli általános iskolában helyezték el, akik a műszaki mentés befejeztével visszatérhettek lakásaikba. ÉMSZP Tízéves jubileumi gálaműsor Az élet fordulói reflektorfénybe a görög katolikus iskola gáláján. MISKOLC. A 10 éves jubileumát ünneplő Miskolci Görög Katolikus Általános Iskola alapítványa jótékonysági gálaműsort rendezett szombaton délután a miskolci Művészetek Házában „Embernek lenni...” címmel. - Intézményünkben régóta hagyomány, hogy bizonyos időközönként gálaműsorral kedveskedünk tanulóink családjának, barátainak - tudtuk meg egyebek mellett Pappné Orosz Klárától, a Miskolci Görög Katolikus Általános Iskola igazgatójától. Az utóbbi két alkalommal - s az idén sem volt ez másként - már tematikus gálákat szerveztek, melynek lényege, hogy mindig valamilyen téma köré rendezik a műsorszámokat. EMILI Agaién FOTÓ: BUJDOS TIBOR