Észak Magyarország, 2013. augusztus (70. évfolyam, 178-203. szám)

2013-08-02 / 179. szám

Pelei,NAPLÓ LXX., ÉVFOLYAM, 179. SZÁM, ÁRA: 120 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 88 FT Lapunk mai számában találja a TV Plusz magazint 16 oldalon. FÜGGETLEN NAPILAP PÉNTEK 2013. AUGUSZTUS 2. Bármi megvásárolható az óndi vásáron fotó: juhász-léhi István Ónodi vásár: az utolsó nyári ónod. Tegnap megnéztük az idei utolsó nyári ónodi vásárt. Hogy mit láttunk? „Csak” a szokásost: több száz eladót, több ezer vevőt és nézelődőt, és mindent, ami a galaxisban kapható. Igen, ez volt Boglár­ka napján az augusztusi ónodi vásár, a „borsodikum”. A kö­vetkező vásárra szeptember 5-én, azaz a hónap első csü­törtökén kerül sor. ém-jli Pályázat téglára hangolva MISKOLC: 830 millió forintos energiahatékonysági fejlesz­tést írt ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. Ez az első olyan kiírás, amely téglaépületekre lett szabva. A szakemberek szerint éppen ezért tűnik ke­vésnek a pénz, nem beszélve arról, hogy a pályázati felté­telek miatt több társasház és a lakásszövetkezetek nem is indulhatnak. / 3. ÉM 9 Anyatej Anyatejjel táplált csecsemő­k aránya világon A tartalomból Régészkednek Regécen___________4. Átépítik a Kandó teret___________ 5. A hét babái____________________5. Lélekharangot (is) loptak 8. Észak-Magyarország www.boon.hu 3501 Miskolc, Postafiók 178 Telefon: 46/502-900 GRAFIKA: ÉKN. FORRÁS: WHO Újra jön a hőségriadó... Mára már csaknem az egész országra másod­fokú figyelmeztetést adott ki a meteorológia. Budapest. A hőség miatt há­rom északkeleti megye kivé­telével az ország teljes terü­letére narancssárga, vagyis másodfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteoro­lógiai Szolgálat. E szerint Nóg­­rád, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kivételével az ország egész területén 25 Celsius-fok felett alakul a napi középhő­mérséklet. Ezzel együtt várhatóan az UV-sugárzás maximuma is eléri a nagyon erős szintet. Az előrejelzés szerint ma több­nyire derült, napos időre le­het számítani. Északkeleten, keleten alakulhat ki néhol zápor. A legalacsonyabb hő­mérséklet 13 és 20 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet 30 és 35 fok között alakul. Az országos tiszti főorvos péntektől hétfő éjfélig hőség­riasztást rendelt el. Az elrendelt hőségriadó miatt korlátozás nélkül köz­lekedhetnek a magyaror­szági utakon a nehéz teher­gépkocsik a tartós kánikula miatt, egészségvédelmi és közlekedésbiztonsági okok­ból augusztus 3-án és 4-én­­ adott tájékoztatást a Nem­zeti Fejlesztési Minisztérium tegnap. mai kánikulában kezdtek edzeni a jegesmacik Új edzővel kezdte meg a felkészülést a szezonra a Miskolci Jegesmedvék jégkorongcsapata. / 9. fotó: ádám János Hosszabb lesz a hitelprogram BUDAPEST. A növekedési hi­telprogram eredeti időke­retének megtartása mellett meghosszabbítja az MNB igazgatósága a hitelek lehívá­sára rendelkezésre álló idő­keretet egy hónappal, 2013. szeptember 30-ig­­ a mone­táris tanács felhatalmazása alapján csütörtökön hozott döntést a jegybank honlapján tette közzé. A Magyar Nemzeti Bank közleménye szerint a beru­házási hitelek esetében a hitelösszeg legalább 30 szá­zalékát 2013. szeptember 30- ig kell folyósítani, az e feletti rész felhasználására pedig 2014. március 31-ig van le­hetőség. A hitelszerződések megkötésére változatlanul 2013. augusztus 29-ig van lehetőség, az eredetileg kitű­zött határidőnek megfelelő­en. MTI fft BORSODFESTÉK \\ "MISKOLC ZSOLCAI KAPUS­­KIRÁLY UTCA 5. Tel.:46/S06-S08 Azár Filflnrttun éfietickt, .uaía­ t üstttmaza! Örvényev 2011.0S.31 .­.In­ HIRDETÉS 646580 Nem vettek fel? Nem tragédia MISKOLC: Nem kell elkesered­nie annak, akit nem vettek föl egyetemre vagy főiskolára, hiszen rendkívül hasznosan telhet az az egy-két év, amíg sikerül bejutni a felsőokta­tásba. A szakközépiskolák számos érettségi utáni szak­képzést kínálnak. Az egye­tem előtti éveket fel lehet használni nyelvtanulásra, önkénteskedésre vagy akár munkára. Ma már számos le­hetőség kínálkozik a fiatalok számára akár külföldi munka­végzésre is, hiszen később so­kat számíthat, ha valaki már dolgozott egy külföldi ország­ban.­ 3. ÉM-HE Torma András lesz a miskolci rektor A miniszter ezúttal elfogadta a Miskolci Egyetem Szenátusának javaslatát. MISKOLC: Torma András egye­temi tanár lesz a Miskolci Egyetem rektora - hozta nyilvánosságra az Emberi Erőforrások Minisztériuma csütörtökön. A szaktárca tájékoztatása szerint Balog Zoltán emberierőforrás-mi­­niszter döntése értelmében a Miskolci Egyetem rektori fel­adatainak ellátására Torma András egyetemi tanárt (aki jelenleg az Állam- és Jogtu­dományi Kar dékánja) neve­zi ki a köztársasági elnök. A Miskolci Egyetem szenátusa is a jogi dékánt javasolta a rektori székbe az elmúlt hé­ten a kétfordulós szavazás után. Lapunk természetesen azt kérdezte tőle, mit szól a mi­niszter döntéséhez. Torma András elöljáróban jelezte: hivatalos értesítést még nem kapott a javaslatról, és sok múlhat még a köztársasági elnökön is, hiszen megvétóz­hatja a miniszteri döntést. De ezzel együtt rendkívül büszke arra, hogy rektora lehet egy nagy múltú egyetemnek. Rendkívüli esemény Mint fogalmazott, az ember életében bizonyos időköz­önként adódnak rendkívüli események mint a pályavá­lasztás, az egyetemi tanul­mányok elkezdése, a házas­ságkötés, a gyerekek, majd az unokák születése, és az ő életében ilyen különleges esemény lesz a rektori kine­vezés is. Azt azonban nem tudta megmondani, hogy a miniszter miért az ő pályá­zatát találta a legjobbnak. Hozzátette: megjelenésében, szóhasználatában és gondo­latvilágában is más volt az ő pályázata, mint a másik két jelölté. Nehéz helyzetben­ ­ Az biztos, a probléma adott. A Miskolci Egyetemet ki kell vezetni jelenlegi nehéz gaz­dasági helyzetéből - fogalma­zott Torma András. Mint arról korábban ír­tunk, a Miskolci Egyetemen ez már a második rektori pá­lyáztatás volt, mert első kör­ben a miniszter nem hozott döntést, hanem új pályáza­tot írt ki. Második körben hárman pályáztak: Torma András, Illés Béla, a Gépész­­mérnöki és Informatikai Kar volt dékánja, valamint Bor­kai László, az Egészségügyi Kar dékánja. Az új rektor augusztus 15-étől foglalja el posztját. EM-HE Torma András fotó:ém Hosszú Katinka: ezúttal bronz vizes vb. Hosszú Katinka bronzérmet nyert 200 méter pillangón csütörtökön, a bar­celonai vizes világbajnokság úszóversenyeinek ötödik nap­ján. A 200 méter vegyes győz­tese 2:05.59 perces eredmén­­nyel csapott célba. A szám másik magyar résztvevője, Jakabos Zsuzsanna 2:06.58- cal ötödik lett. /10. ÉM 2013 mmim Mateo) július 25. - augusztus 5. Termékek akár 50-80%-kal kedvezőbb áron! Még 3 nap! 660424 HIRDETÉS

Next