Észak Magyarország, 2013. december (70. évfolyam, 280-303. szám)

2013-12-03 / 281. szám

2 országban-világban észak Felső fokon Nem voltak még a mi időnk­ben egyetemi rangsorok. Azt sem tudtuk igazából, hogy az országban hány felsőokta­tási intézmény van, és hogy ezek közül mennyi található a fővárosban. Akkor az volt a szokás, hogy az érettségi évében pályát választottunk, és abba az intézménybe jelentkeztünk, ahol a legkö­zelebb megtaláltuk álmaink képzését, így tanultunk Miskolcon, Nyíregyházán, Egerben, Sárospatakon és Debrecenben. Akkor persze attól sem kellett tartanunk, hogy egyik vagy másik felsőoktatási in­tézményben nem a megfelelő tudású oktatói kar fogad, vagy hogy diplomaszerzés után hazatérve nem kapunk munkát. Amióta azonban több a diplomás, mint az üres álláshely, felértékelődtek a fővárosi egyetemek. A szülők ugyanis úgy gondolkodnak, hogy inkább áldoznak a gye­rek kétszer annyiba kerülő budapesti diplomájára, csak aztán legyen munkája. Akár már az egyetemi évek alatt is. Az utóbbi időkben pedig már nem is a fővárosi diplo­ma a cél, hanem a nyugat-eu­rópai, vagy a tengeren túli. (Persze ha jó a családi hát­tér.) A rangsor tehát alakul. Ahogy az áramlat hajtja a legjobb diákokat és oktatókat az ország egyik vagy másik részébe. khe@inform.hu Jegyzet Hegyi Erika Keretek közt az EU-költségvetés BRÜSSZEL: Elfogadta hétfőn a tagállamok szakminisz­tereit tömörítő Európai Unió Tanácsa az EU következő, 2014 és 2020 közötti hétéves időszakra vonatkozó keret­költségvetését. Az Európai Parlament (EP) november­ben bólintott rá az MFF-re, miután sikerült kompromis­­­szumra jutni a tanáccsal az uniós pénzek felhasználá­sának részletszabályairól. A tanács formális hozzájáru­lásával az utolsó akadály is elhárult annak útjából, hogy életbe léphessen az EU hé­téves büdzséje. Az EU 2014 és 2020 közötti teljes költségvetése 2011-es árakon összesen 960 milliárd euró kötelezettségvállalást és 908 milliárd euró kifizetést tesz majd lehetővé. mti Megváltoztatják az alkotmányt a horvátok Belgrád. Horvátország lakos­ságának döntése értelmében a házasság egy férfi és egy nő közötti életközösségként kerül be az ország alkotmányába. A népszavazáson 65,87 százalék támogatta a javaslatot. A jogo­sultak 37,9 százaléka járult az urnák elé, hogy arról döntsön: akarja-e, hogy az alkotmány a házasságot a keresztény felfo­gás szerinti, egy férfi és egy nő közötti életközösségként hatá­rozza meg. MTI Novemberben 4942 új sze­mélygépkocsit helyzetek for­galomba Magyarországon, 6,4 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, az első tizenegy hónapban 6,5 szá­zalékkal nőtt a forgalomba helyezett autók száma, 51115 darabot ért el - közölte a Ma­gyar Gépjárműimportőrök Egyesülete. Novemberben 1488 új kishaszonjárművet helyeztek forgalomba. Elhunyt Bacher Iván újságíró, publicista Budapest. Hosszú, súlyos be­tegség után 56 éves korában elhunyt kollégánk, Bacher Iván, a Népszabadság elmúlt két évtizedének meghatározó publicistája. Bacher Iván az ELTE történelem-pedagógia szakán végzett, majd a Móricz Zsigmond Gimnáziumban ta­nított. 1989 és 1991 között a Magyarország hetilap, ezt kö­vetően pedig a Népszabadság munkatársa, majd főmunka­társa volt. NOL Bacher Iván fotó: internet Szükségállapot határán Ezrek tüntetnek Ungvá­­ron is az ukrán elnök és kormány lemondását követelve. KUEV, ungvár. Körülzárta az ukrán kormány épületét hét­főn Kijevben néhány ezer, az ország európai uniós társulá­sát támogató tüntető, elállva az épület összes bejáratát. Az épületben lévő hivatal­nokoknak azt tanácsolták, hogy „menjenek haza”, elő­ző nap ugyanis az ellenzék általános sztrájkot hirdetett. A demonstrálók a kormány távozását követelték. Azért tiltakoznak, mert a várakozá­sokkal ellentétben Ukrajna a múlt héten nem írta alá a tár­sulási megállapodást az Euró­pai Unióval. Előző nap a parlamenti el­lenzéki pártok felhívására több százezren gyűltek ös­­­sze az ukrán főváros köz­pontjában, a Függetlenség terén, hogy Viktor Januko­­vics elnök és Mikola Azarov kormányának távozását kö­veteljék, illetve tiltakozza­nak a diákok kijevi demonst­rációjának szombat hajnali erőszakos feloszlatása miatt. A demonstrálók közül több tízezren az éjszakát is a téren töltötték. Vasárnap néhány száz aktivista megrohamozta az elnöki hivatal épületét. A rohamrendőrök könnygázzal és gumibotokkal szorították vissza a támadókat, akik kö­vekkel dobálták őket. Az el­lenzék szerint az összecsapás provokáció volt, a hatalom így próbálta lejáratni a Füg­getlenség terén folyó békés demonstrációt. Az incidens­ben csaknem 90-en sérültek meg, köztük a külföldi és az ukrán média több munkatár­sa. Blokád alá vették Több ezer fős tüntetés kez­dődött hétfőn a kárpátaljai megyeszékhelyen is. A túl­nyomórészt fiatal tiltakozók reggel Ungvár központjában gyülekeztek, majd a Kárpát­alja megyei állami közigazga­tási hivatal és megyei tanács (közgyűlés) épületéhez vo­nultak, ahol élő lánccal blo­kád alá vették a létesítményt. A mintegy 2-3 ezer tüntető Viktor Janukovics ukrán elnö­köt és a kormányt lemondásra felszólító jelszavakat skandált és azt követelte, hogy a me­gye vezetői jelenjenek meg a tömeg előtt, és jelentsék be, hogy a tiltakozók oldalára áll­nak. A kérésnek Ivan Baloga, a megyei tanács elnöke, az ellenzéki Egységes Centrum (JC) tagja tett eleget. mai Ukrajna európai integrációját támogató tüntetők vonulnak Ungvár belvárosában FOTÓ: MTI, NEMES JÁNOS Kötelezettségszegésből ismét kevesebb lett VM: Az erdőgazdálko­dás teljesíti az uniós természetvédelmi elvárásokat. Budapest. A Vidékfejlesztési Minisztérium intézkedései­nek köszönhetően lezárultak azok a kötelezettségszegési eljárások, amiket még 2008 és 2010 között indított Ma­gyarország ellen az Európai Bizottság a Natura 2000 er­dőkben történt, jellemzően illegális fakitermelések miatt. A közlemény szerint a Bizott­ság elsősorban azt kifogásol­ta, hogy a magyar hatósági felügyeleti rendszer nem ad megfelelő védelmet a közös­ségi jelentőségű erdei élőhe­lyeknek. Szigorú rendszer A tárca hangsúlyozza, hogy első lépésként az erdészeti hatóságok egy rendkívül szi­gorú Natura 2000 hatásvizs­gálati rendszert vezettek be, amelyet az Európai Bizottság is elfogadott és eredményes­nek ítélt. MTI Támogatni kell a tüntetéseket Párizs: Az Európai Unió nem mentheti meg az ukrán gaz­daságot és nem döntheti meg a kijevi hatalmat, de a társulá­si szerződésről szóló ajánlatát fenn kell tartania, és a brüs­­­szeli vezetőknek, valamint a nagyobb tagállamoknak hangosan és egyértelműen tudatniuk kell, hogy az ukrán nép békés európai vágyát tá­mogatják - írta szerkesztőségi írásában hétfő délután meg­jelent számába a Le Monde. A mértékadó francia liberális napilap címlapján üdvözölte, hogy „az ukránok felkeltek”. „Az Európai Unió iránti szere­lem demonstrálása olyannyi­ra ritka mostanában, hogy itt muszáj megállnunk” - fogal­mazott a vezércikk. A növekedésért és a mun­kanélküliség leküzdéséért folytatott küzdelemmel, va­lamint a populizmus erősö­désével és a bővítés kezelésé­vel túlterhelt EU elfelejtette, hogy továbbra is hatalmas vonzerővel rendelkezik. Ott, ahol nincs jogállam, a népek számára Európa a demokrá­cia és a modernitás reményét jelenti - hívta fel a figyelmet a Le Monde. mti Nagyobb lesz a biztonság „A jogos védelem kiszé­lesítése növeli a polgá­rok biztonságát.” BUDAPEST: Az új büntető tör­vénykönyv (Btk.) a jogos vé­delmi helyzet kiszélesítésével növeli a polgárok biztonságát - mondta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazságügyért felelős állam­titkára hétfői sajtótájékozta­tóján, Budapesten. Répássy Róbert szerint ennek indoka, hogy a változtatás a megtá­madott védekezésének koc­kázatát a támadóra helyezi át. Felidézte: az öt hónappal ezelőtt hatályba lépett új Btk. a jogos védelem szabályait alapvetően megváltoztatta, kibővítette és meghatározta azokat a tipikus elkövetési módokat, amikor a megtá­madottnak nem kell tekintet­tel lennie a szükségesség és arányosság követelményére. Példaként említette, hogy ilyen eset az, ha valakit éjjel, fegyveresen, felfegyverkez­ve vagy csoportosan megtá­madnak, vagy valakinek a lakásába ugyanilyen módon hatolnak be. A lakáshoz tar­tozó bekerített helyre, vagyis a kertbe való behatolás akkor teremti meg a kockázat nél­küli védekezés lehetőségét, amikor fegyveresen követik el valaki ellen a bűncselek­ményt. Megalapozatlan kritikák Az államtitkár hangsúlyozta: az elmúlt hónapok bizonyítot­ták, hogy az új szabályozást érintő kritikák megalapozat­lanok voltak, nincs tudomása olyan esetről, amikor a jogos védelmi helyzet kiszélesíté­sével bárki is visszaélt volna. Emlékeztetett: a törvényt kri­tizálók azt feltételezték, hogy a jogos védelmi helyzetet ép­pen bűncselekmények elkö­vetésére, például önbírásko­dásra fogják kihasználni. Répássy Róbert kitért arra: a jogos védelem olyan intéz­mény, amelyet az alaptörvény garantál az állampolgárok számára. Idézte, a szabályo­zás azt rögzíti: „mindenkinek joga van törvényben megha­tározottak szerint a személye, illetve a tulajdona ellen inté­zett vagy az ezeket közvetle­nül fenyegető jogtalan táma­dás elhárításához”. mti (§) Emelkedik az ápolási díj Ponyi Erika ebédet ad Patrik nevű autizmussal élő fiának ott­honukban, Somoskőújfaluban. Január 1-jétől több mint ötezer forinttal, csaknem nettó 40 ezer forintra nő az emelt összegű ápolási díj, és a kormány bevezeti a kiemelt ápolási díjat, amelynek összege nettó 48 ezer forint lesz. fotó: mti. bp .§) Kuvaitban tárgyal Áder János Áder János köztársasági elnök és a kuvaiti nemzetgyűlés el­nöke, Marzúk al-Ganim (jobbra) találkozója Kuvaitvárosban. FOTÓ: MTI, BELICZAY LÁSZLÓ Sikeres volt a gyümölcs ágazat BUDAPEST. A magyar zöld­ség-gyümölcs ágazat komoly sikereket ért el 2013-ban - mondta a vidékfejlesztési mi­niszter Magyar Zöldség-Gyü­mölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács évértékelő ülésén hétfőn Budapesten. Fazekas Sándor kiemelte: az ágazatban számokban is mérhető sikereket hozott az együttműködés a tárca, az érintett hatóságok, hivatalok és a termelők között. Példa­ként a dinnye, az alma, a kaj­szi, a meggy, a paprika vagy az alma promóciós kampá­nyokat említette. mti 2013. DECEMBER 3., KEDD Devizaárfolyam © http://www.boon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB

Next