Észak Magyarország, 2014. március (71. évfolyam, 51-75. szám)

2014-03-26 / 71. szám

16. OLDAL Dóri várja a hétvégi rallyt, mert szereti az autósportot FÜGGETLEN NAPILAP SZERDA 2014. MÁRCIUS 26. Erősen felhős lesz az ég, melyből azonban csak elszórtan for­dulhat elő csapadék. A koncerten fotó: ádám János Kocsis Zoltán vezényelt MISKOLC, Enescu, Bartók, Csaj­kovszkij művei csendültek fel tegnap a Művészetek Há­zában. A Nemzeti Filharmo­nikus Zenekart Kocsis Zoltán vezényelte, a szólista Fejér­vári Zoltán zongoraművész volt. ÉM Egy jó példa a közmunkára PUTNOK. A téli közmunka program utolsó napján érdek­lődtünk Putnokon. A sokat vi­tatott téli közmunkaprogram jó példáira leltünk a Péczeli Általános Iskola csoportjai­ban. A héten elérkezett a rész­vételt igazoló tanúsítványok kiosztása. A lapnak nyilatko­zó iskolaigazgató szavaiból kiderül, hogy a közfoglalkoz­tatottak alig akartak elmenni, voltak, akik inkább maradtak volna egy közös filmnézésre. A putnoki történet a lap Járás­ról járásra sorozatában jelenik meg, amely ez alkalommal a putnoki járás életébe enged bepillantást. /4. ÉM Tbc-s megbetegedések Magyarországon (2012) Új bejelentett esetek megyénként Tartalomból „Ez az ügy mindenkit megvisel” 3. Látványpont. Látvány. Pont:_______5. Mindkettőben megtalálta, amit tud 7. A Jegesmacik győzni szeretnének 10. Észak-Magyarország www.eszak.hu 3501 Miskolc, Postafiók 178. Telefon: (46) 502-900 9 770133 035033 1 4071 Milán is ott a két babái között 14. OLDAL Felrobbanó tartály ölt Halálos munkahelyi baleset történt tegnap hajnalban a sajóbábo­­nyi ipari parkban. sajóbábony. Életét vesztet­te egy férfi, hárman pedig megsérültek kedden kora hajnalban Sajóbábonyban, amikor felrobbant egy tar­tály. A sebesültek közül ket­ten súlyosan, egy ember pedig könnyebben sérült. A robbanás a sajóbábonyi ipartelep egyik műhelyében történt, melynek során tűz­veszélyes anyag, hexán ke­rült a levegőbe. A helyszínre a miskolci hivatásos tűzoltó­kon kívül a megyei kataszt­rófavédelmi műveleti szol­gálat is kivonult. Az egységek négyszáz négyzetméternyi területet zártak le, majd mérőműszerrel átvizsgálták a helyszínt és megállapítot­ták, hogy már nincs veszé­­lyesanyag-kiáramlás. A te­lephely a községtől távol van, így a robbanás nem érintette az ott élőket, így lakosságvé­delmi intézkedésekre nem volt szükség. A megyei ren­dőr-főkapitány­ság vizsgálati osztálya az ügyben szakértők bevonásával nyomozást ren­delt el foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségének gyanúja miatt. A nyomozás feladata tisz­tázni, az üzemben történt-e foglalkozási szabályszegés, és hogy az összefügg-e a keletkezett sé­rülésekkel.­­3. ÉM­SZP Virágba borultak a fák Korainak tűnik az időpont - hiszen még csak március vége van - de a szokásosnál melegebb tavaszban már virágba borultak a fák. FOTÓ: ÁDÁM JÁNOS Verdi Aidája lesz a szuperprodukció Június 13-án kezdődik az idén a Bartók Plusz Operafesztivál, Budapest, Miskolc.­­ A Bartók­ Plusz Operafesztivál három éve keresi a modern népopera útjait, mert azt szeretnénk, ha újra megtörténne, ami Pucci­ni idejében, hogy még a péki­nas is operaslágereket fütyült az utcán - mondta tegnap Kesselyák Gergely, az opera­­fesztivál igazgatója, a zenei rendezvénysorozat nyitó saj­tótájékoztatóján Budapesten. Jelezte, az idén több pénzből gazdálkodhatnak, mint ta­valy, közel 195 millió forint­ból. Nőtt az állami támoga­tás, a miskolci önkormányzat továbbra is forrást biztosít a fesztiválnak, a MOL-csoport pedig a rendezvény főszpon­zora lett. Június 13-án pénte­ken nyit a fesztiválkapu, és egészen június 22-éig várja gazdag programkínálattal a zenekedvelő embereket. A sajtótájékoztatón részt vett Hammerstein Judit kul­turális helyettes államtitkár, aki úgy fogalmazott: a kultu­rális kormányzat számára na­gyon fontos a miskolci opera­­fesztivál, legfőbb érdemei a Bartók-életmű ápolása, az in­nováció, a kísérletező kedv és az új tehetségek felfedezése. Új tehetségek Bejelentette: a Nemzeti Kul­turális Alap 20 millió forint­tal, a szakminisztérium pe­dig 30 millióval támogatja az idén a rendezvényt. Miskolc polgármestere, Kriza Ákos mindehhez hoz­zátette: az elmúlt évek be­bizonyították, hogy az ön­­kormányzat támogatása jó helyre került, ezért az idén is közel 80 millió forinttal járul hozzá a város rendezvény si­keréhez. Elárulta azt is, a fesztivál szuperprodukciója Verdi Ai­dája, melynek még keresik a helyét, hiszen utcai produk­ció lesz, és bárki ingyen meg­nézheti. Az operafesztivál programját Kesselyák Ger­gely fesztiváligazgató ismer­tette. /3 ÉM-HE Elmarad idén a BUDAPEST. Elmarad a Hegy­alja Fesztivál: a területen zajló és tervezett munkála­tok miatt nem lehet bizton­sággal megrendezni az idén az eseményt. „A Hegyalja Fesztivál területén folyta­tott és tervezett munkálatok következtében az idei Hegy’ elmarad. A végsőkig küzdöt­tünk ennek elkerülése érde­kében, de sajnos a döntés elkerülhetetlenné vált. Nincs olyan lehetőség, amellyel megváltoztathatnánk a dol­gok állását” - olvasható a ren­dezvény Facebook oldalán. A Hegyalja fesztivál szerve­zősége kedd este megerősí­tette a fesztivál elmaradásá­nak hírét, mint nyilatkozták, ebben az évben nem tartják meg máshol sem a fesztivált. „A környéken nem állt rendel­kezésre olyan terület, amely 100 százalékig megfelelt vol­na a szigorú előírásoknak. Ha más városban, más régióban lett volna megtartva, az már egy teljesen más fesztivál lett volna.” A Hegyalja Fesztivált tavaly rendezték meg 14. al­kalommal Tokaj és Rakamaz térségében. A fesztivál az utóbbi években 80 ezer körüli látogatót vonzott. mti Ismét elődöntőt játszhatnak labdarúgás. A Diósgyőri VTK labdarúgócsapata ma 18 órá­tól a Diósgyőri stadionban a Lombard Pápa TFC gárdáját fogadja, Magyar Kupa ne­gyeddöntő visszavágón. A két héttel ezelőtti első meccsen 2-2-es döntetlen született, így a piros-fehéreknek jó esélyük van arra, hogy hét év eltelté­vel ismét elődöntőt játssza­nak a kupában. Persze ehhez a múlt vasárnap, az Újpest elle­ni bajnokin mutatott játéktól többre lesz szükség.­­9. ÉM Ma este újra találkoznak fotó: ém A nap témája Mit visz majd a győztes? VÁLASZTÁS 2014. Jövő hét vasárnap lesz az immáron egyfordulós országgyűlési választás. A választások nyo­mán az egyéni jelöltek közül az a 106 kerül be, aki a kör­zetében a legtöbb szavazatot gyűjti be. Összeállításunkban az elmúlt hetekben készült választás előtti közvéle­mény-kutatások eredményeit szedtük csokorba. /6. ÉM „Nem a hivatal az illetékes” MISKOLC. „Az elmúlt napokban több hír jelent meg arról, hogy néhány miskolci pedagógus szerződését a feltételezések szerint az aláírást követően jogszerűtlenül módosították. Emiatt több, téves megkeresés érkezett a polgármesteri hi­vatalhoz” - közölte a szóvivő. Koczák Szilvia hangsúlyozta, a pedagógusok munkáltatója a Klebelsberg Intézményfenn­tartó Központ (KLIK). ÉM Óvodások versenyeztek Immár hagyomány, hogy a miskolci Katowice utcai sportóvoda ovikupát rendez a Generali Spor­tarénában, így volt ez most is, az ovisok ügyességi játékokban mérték össze erejüket. fotó: bt

Next