Észak Magyarország, 2014. szeptember (71. évfolyam, 203-228. szám)

2014-09-11 / 212. szám

FÜGGETLEN NAPILAP CSÜTÖRTÖK 2014. SZEPTEMBER 11. Erősen felhős, vagy borult lesz az ég. 22 ° C Hármas ütközés a reggeli dugóban MISKOLC. Anyagi káros közle­kedési baleset történt Miskol­con, a Soltész Nagy Kálmán utcán szerdán reggel. A hely­színen szerzett információink szerint feltorlódott az autósor a Zsolcai kapu irányába, ami­kor egy érkező Daewoo Lanos belehajtott a hátul álló Seat­­ba, nekilökve azt egy BMW hátuljának. Bár az anyagi kár jelentős, szerencsére senki nem sérült meg az ütközés során. ÉM Alaposan összetört az autó eleje FOTÓ: ÉM Keleti NAPLÓ LXXI. ÉVFOLYAM, 212. SZÁM, ÁRA: 120 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 96 FT DVTK: Csupán két hazai mérkőzés 9. OLDAL Buldózer és kampány Lebontottak tegnap egy négylakásos ön­­kormányzati épületet a Negyedik utcában. MISKOLC: Elbontottak tegnap egy négylakásos, önkor­mányzati tulajdonban és MIK kezelésben lévő ingatlant a miskolci Negyedik utcában. A házban lévő négy önkor­mányzati bérlakás egyikében még élő szerződéssel lakott a bérlő, vele a MIK megegye­zett, és elfogadta a számára felajánlott csereingatlant, há­rom lakó bérleti szerződése azonban lejárt, lakásukban jogcím nélküliek költöztek. Őket két nappal korábban végrehajtó segítségével la­­koltatták ki. A kiürített ingat­lan bontását éjjelen meg­igaz nem a város által megbí­zott szakemberek, az „éjsza­kai műszak” főleg az ajtóke­retek és más faelemek iránt érdeklődött. Ezt követően a MIK őriztette a házat, a bon­tás során könnyen mozdít­­hatóvá vált gerendákat pedig még tegnap elszállították. A bontás során szemé­lyesen senki sem tiltako­zott, de később a pártok nyilatkozatháborúba kezdtek. Kiss János, a Fidesz-KDNP miskolci frakcióvezetője ki­fejtette, hogy a tiltakozások dacára is folytatni fogják a gettófelszámolást, míg Váradi Gábor, a helyi cigány kisebb­ségi önkormányzat elnöke arról beszélt: nem érti, mi a város célja azzal, hogy még hasznosítható ingatlanokat romboltat le.­­3. ém-szp Laura és Kaland - a nyerő páros Maximális pontszámmal és végig hibátlan lovaglással lett bajnok az utánpótlás kategóriában Nevelits Laura. A miskolci díjugra­tóra nagy kihívás vár, jövőre már a felnőtt kategóriában igyekszik helytállni és minél jobb eredményeket elérni. /8. fotó: ki Mi lesz a zászlót tartó férfival? Miskolc. A Diósgyőri vár megnyitásakor a környékbeli utcákon megállni tilos táblá­kat helyeztek ki, ezért az ott lakók nem mernek az utcán parkolni. Maradnak a táblák, vagy lekerülnek? Erről is be­számol lapunk a miskolci té­mákkal foglalkozó oldalon. Illetve arról is írunk, mi lesz a Petőfi utcai épületen „zászlót tartó férfi” sorsa. /4. ÉM Sertésállomány A sertésállomány Magyarországon, ezer darab 2000-ben 2002-ben 2004-ben 3987 2008-ban 2010-ben 2012-ben 2014-ben* ♦ Júniusi adat GRAFIKA: ÉKN. FORRÁS: KSH Tartalomból „Mindenki visszakapja...”______________2. Péntektől CineFest____________________6. A nap témája: 9/11_____________________7. Sötét lóként indulnak________________10. Észak-Magyarország www.eszak.hu 3501 Miskolc, Postafiók 178. Telefon: (46) 502-900 9 MAGYARO Dóra szerint a barátság mindennél fontosabb 16. OLDAL MONA USA ® női finomkollekció ŐSZI ELŐVÁSÁR­ ■so-50‘70% Mona Lisa üzlet Miskolc Plaza Az akció 09.11-től visszavonásig tart! HIRDETÉS 763492 és pelco Újabb uzsorás rendőrkézen domaháza. Újabb uzsorást fog­tak el a rendőrök - tudatta a megyei rendőr-főkapitányság. A 39 éves domaházi férfi több helybélinek pénzt adott köl­csön, továbbá többnyire há­zilag feldolgozott sertéshúst adott el irreálisan magas áron. A pénzre és az élelmiszerre rászorulókat késlekedés vagy nem fizetés esetén veréssel fenyegette meg. A rendőrség a gyanúsítottnál tartott ház­kutatás során több tárgyi bizo­nyítékot is lefoglalt, és uzso­ra-bűncselekmény bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a férfi ellen. ÉM „Meztelenül f­utkároztunk az épület körül” Jó és rossz élményekről is beszámoltak la­punknak megyénkben, gólyatáborozós hallga­tók. BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN:­­ Az egyik felsőbb éves hallgató felöltözött kiképző tisztnek, és úgy ordítozott velünk, mintha az élete függene attól, hogy jól mondjuk-e el a meg­tanult szöveget, vagy nem. Ha valaki elrontotta, kezdtük elölről. Nem tudom, meddig tartott az egész, de biztos, hogy tovább egy óránál - me­séli lapunknak egy megyénk­ben, másodéves hallgató gólyatábori emlékeit. Azt nem árulta el, melyik egyetemről van szó. - Megalázó volt, mert mindez az udvaron történt, ahol a többi elsőéves halálra röhögte magát rajtunk. Egy másik diák arról szá­molt be, hogy a gólyatábor­ban az úgynevezett ismer­kedési esten sokkal inkább az itallal kellett megismer­kedniük, mint egymással. Az egyik szülő pedig azt mesélte lapunknak, hogy amikor a fia gólyatáboros volt, társaival éjszaka meztelenre kellett vetkőzniük, és úgy körbefut­niuk az egyetem épületét. Nem az volt a baj, hogy épp zuhogott az eső, hanem az, hogy megalázó feladatot kel­lett végrehajtaniuk. Rémtörténetek sora került felszínre azóta, amióta kide­rült, az egyik felsőoktatási intézmény gólyatáborában megerőszakoltak egy lányt. Lapunknak azonban olyan szülők és diákok is nyilatkoz­tak, akik azt mondták, telje­sen korrekt volt a gólyatábor. Italt ugyan biztosítottak bő­ven, de azt nem volt kötelező meginni. Az egyik lány jelez­te: vetkőzős feladattal is meg­lepték őket a szervezők, de a csoportvezetők előre szóltak, hogy vegyenek fel fürdőru­hát, így a végén nem egy szál bugyiban kellett futkosniuk az akadálypályán. Egy édesanya pedig di­csérte fia gólyatáborát. Mint fogalmazott, a gyerek élmé­nyekkel teli jött haza, hasz­nos programokat szerveztek nekik, és semmi nem volt kötelező, amit a gólyák nem akartak. Még a reggeli torna előtti pálinka sem.­­3. cm-he aldószepWnH 30-ig, va ® a készlet erejéig tart. _ !,,A~A*IAr A* 4 CUUA A~..A*..n* TREND OPTIKA Trend Optika Belvárosi Szemészet Szinvapark Bevásárlóközpont I. emelet (Postával szemben) 3525 Miskolc, Bajcsy Zs. u.2-4. Nyitva: hétfőtől­ péntekig: 9.30 - 19.00 szombaton: 9.30 - 16.00 v.: zárva Tel.: 46/320-116, Mobil: 30/568-43-22 Optim­s Optika 3580 Tiszaújváros, Szent István út 29/g Telefon: +36 49/349-519, Mobil: +36 30/680-99-34 Nyitva: hétfőtől­­ péntekig: 9.00 -17.00 Szombat - Vasárnap: Zárva ÉS!** HÜség^E Minden nap akció! ÉSZAK HIRDETÉS Eső után takarítás... Kedden még nyárias, szerdán már őszies idő borzolta sok he­lyen a kedélyeket. A lehűlés sok esővel érkezett, ami rögtön meglátszott a kisebb patakok vízszintjén. A Szinva is „tisz­teletét tette” a Szinva-teraszon, iszapos hordalékot hagyva maga után. fotó: bujdos tibor Vigyázz rám is! Tóth Lilla Vigyázzunk a gyerekekre!

Next