Észak Magyarország, 2015. február (72. évfolyam, 27-50. szám)

2015-02-14 / 38. szám

2 országban-világban észak Jobb mint amire a kormány számított BUDAPEST. Magyarországon a gazdasági növekedés stabil és erős, ezt bizonyítják a GDP tavalyi, pénteken közzétett adatai is - mondta Varga Mi­hály nemzetgazdasági mi­niszter pénteken Budapesten sajtótájékoztatón. Kiemelte: a GDP tavalyi bővülése, dina­mikus növekedése a piac és a kormány várakozásait is meg­haladta, miután az elmúlt év­ben a gazdaság 3,5 százalék­kal bővült. MTI Hathatós intézkedéseket várnak a törvényhozástól a szegénység ellen BUDAPEST: Megyei kormányhivatalok előtt olvassák fel követelé­seiket a Közmunkás Szakszervezet tagjai szombaton, hogy fel­hívják a ügyeimet arra: „a nyomor az, ami ma Magyarországon jobban teljesít”. Komjáthi Imre, a Közmunkás Szakszervezet társelnöke pénteken Budapesten sajtótájékoztatón emlékez­tetett arra, hétfőn indították el az emberi méltóság menetét, amely most nem Budapestre tartott, hanem a problémák által leginkább sújtott - Borsod, Szabolcs és Baranya megyei - tele­püléseket érintette. Kordás László, a szakszervezet főtitkára közölte, azt várják az Országgyűlés tavaszi ülésszakától, hogy tegyen hathatós intézkedéseket a szegénység csökkentésére. Mint mondta, 20 százalékkal mérsékelni kellene az alapvető élelmiszerek áfáját, a közszférában 5 százalékkal, minimum 10 ezer forinttal növelni kellene a béreket. Utóbbi javaslattal elér­nék a 2010-es nettó közmunkás béreket - jegyezte meg. mti Orbán Viktor a Simicska­­ügyről: másodlagos a stílus A kormányfő rádióin­terjúban mondta azt, hogy szükség van a reklámadóra. BUDAPEST: Aki tiltott határát­kelést hajt végre, mindegy, milyen indokkal teszi, azon­nal őrizetbe kell venni - fog­lalt állást az illegális beván­dorlással kapcsolatban Orbán Viktor miniszterelnök pénte­ken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. „Itt rekednek” Kifejtette: jelenleg arra volna szüksége, hogy a kérdésben megkérdőjelezhetetlenül egy­ségesen és egyértelműen lép­jen fel a magyar közvélemény. A miniszterelnök olyan - az európai menekültpolitikától egyébként eltérő - előírásokra kér felhatalmazást a magya­roktól, hogy az illegális határ­átlépőket a magyar hatóságok vehessék őrizetbe, tartsák fog­va, és amint lehet, azonnal to­­loncolják ki őket. Ha megkapja erre a felhatalmazást a nem­zeti konzultáción - mondta -, akkor érvényt is tud szerezni neki Brüsszelben. A kormányfő hangsúlyoz­ta: az osztrákok és a németek változtatni fognak a beván­dorlókkal kapcsolatos szabá­lyaikon, így a Magyarország­ra érkezett menekültek nem tudnak majd továbbmenni, „itt fognak rekedni”. „Ha ak­kor nem lesznek olyan törvé­nyeink, hogy azonnal fogjuk el őket, és azonnal toloncol­­juk vissza, akkor Magyaror­szág egy menekülttáborrá fog válni” - mondta Orbán Viktor, hangsúlyozva, hogy ezt el kell kerülni. Nem személyes Orbán Viktort a reklámadóról, „régi harcostársának elveszí­téséről” is kérdezték a mű­sorban, amiről azt mondta: szükség van a reklámadóra és a belőle származó bevétel­re, ettől „nem tudunk elte­kinteni”. Azonban „miután a reklámadó - mint minden adó - pénzről szól, és magán­­tulajdonosok zsebbe vágó ér­dekeiről is szó van, nekik erről van véleményük. Különböző eszközökkel, különböző mód­szerekkel próbálnak ennek ér­vényt szerezni, és különböző erősséggel fogalmazzák ezt meg” - mondta a miniszterel­nök. Hangsúlyozta ugyanak­kor: ilyen vitákban sem a kor­mány, sem ő nem vehet részt. „Egy ország kormányzása sohasem személyes ügy” - fo­galmazott, majd azt is mond­ta, hogy „a kávéházi legendák világa nem a kormányzás vi­lága”. Azt „egészen másod­lagosnak” nevezte, ki milyen stílusban, hogyan beszél és mit mond. mit Orbán Viktor interjút ad a Kossuth Rádiónak fotó: mti, Koszticsák szilárd Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB Idegengyűlölet, mondja az Együtt BUDAPEST. Az Együtt elnök­ségi tagja szerint „állami módszerekkel” szít idegen­­gyűlöletet a miniszterelnök a megélhetési bevándorlás kér­désében. Hajdú Nóra rövid távú politikai haszonszerzést feltételezett a nemzeti kon­zultáció célja mögött, magát az egyeztetést pedig szükség­telennek és felháborítónak minősítette. Arra szólította fel Orbán Viktor kormányfőt, hogy hagyja abba az idegen­­gyűlölet szítását. Az ellenzéki politikus egyúttal visszata­szítónak minősítette, hogy a Fidesz tematizálni próbálja a menekültkérdést. mti Százszázalékos bérpótlék Hétfőn kezdődik az Or­szággyűlés idei tavaszi ülésszaka. Téma lesz a vasárnapi munka is. BUDAPEST. Az első ülés várha­tóan kétnapos lesz, hétfőt kö­vetően szerdán tanácskoznak majd a képviselők. Kövér László házelnök a héten a házbizottsági tanács­kozáson tett javaslatot új munkarend kialakítására. Ez alapján az Országgyűlés két hétre fogadná el napirendjét. Az egyik héten hétfőn, ked­den, szerdán és csütörtökön lennének plenáris ülések, míg a másik héten csak a hét első napján. Az Országgyűlés oldalán elérhető munkarend­javaslat szerint márciustól indulna az új ülésezési rend, és - kisebb, például ünnepek miatti eltérésekkel - e szisz­téma szerint zajlana a tavaszi rendes ülésszak, amely júni­us 15-én érhet véget. Hétfőn várhatóan négy ja­vaslatot vitatnak meg a kép­viselők, köztük a Miniszter­­elnökséget vezető miniszter, Lázár János és parlamenti államtitkára, L. Simon Lász­ló előterjesztését az alkoho­lok jövedéki biztosítékának húszmillió forintra csökken­téséről. Megvitatják azt a szintén kormánypárti indítványt is, amely alapján a kiskereske­delemben százszázalékos bérpótlék illetné meg a mun­kavállalót, ha vasárnap dol­gozik. Emellett jogállási tárgyú törvények módosítása és egy nemzetközi megállapodás lesz napirenden a tervek sze­rint. MTI „Végzetes hibák” ellen az LMP Budapest. A korrupció, vala­mint a dolgozói szegénység ellen is fel kívánja venni a harcot az LMP az Ország­­gyűlés tavaszi ülésszakában, de olyan „végzetes hibák” elkövetését is megelőznék, mint a paksi bővítés vagy az unió és az Egyesült Államok közötti szabadkereskedel­mi egyezmény aláírása. Szél Bernadett frakcióvezető-he­lyettes pénteki sajtótájékoz­tatóján elmondta: komplex törvényjavaslatot nyújtanak be tavasszal a parlamentnek, amellyel munkahelyi, kerese­ti és lakhatási kérdéseket ke­zelnének. MTI Kudarcról beszél a DK-elnök Budapest. A Demokratikus Ko­alíció szerint Vlagyimir Putyin jövő heti budapesti látogatása diplomáciai kudarc Magyar­­ország számára. Gyurcsány Ferenc pártelnök pénteki saj­tótájékoztatóján kiemelte, hogy a novemberi, ausztráliai G20 csúcstalálkozó óta nincs olyan európai vezető, amelyik hajlandó lenne egy kétoldalú találkozón részt venni az orosz elnökkel. A látogatás kizárólag Putyin érdeke, mert meg tud­ja törni a vele szemben kiala­kult „bojkottot” és azt tudja demonstrálni, hogy van olyan uniós ország, amelyik szóba áll vele - értékelte. mti MSZP: Vissza a Moszkva teret! BUDAPEST: A fővárosi MSZP tá­mogatja, hogy ismét legyen Budapesten egy Moszkvá­ról elnevezett közterület, és szerintük a Széll Kálmán tér visszanevezése lenne a legké­zenfekvőbb, legegyszerűbb és egyben legolcsóbb megoldás. Horváth Csaba, az ellenzéki párt fővárosi frakcióvezetője a Tarlós István főpolgármester­nek írt nyílt levelében kezde­ményezését azzal is indokolta, ezen a téren tartottak a legto­vább a harcok Budapesten, és - nem utolsósorban - ez a tér a budapestiek túlnyomó többsége számára a mai napig a Moszkva tér. mti 2015. FEBRUÁR 14., SZOMBAT Talpig nehéz Életformánk az utóbbi évtizedekben jelentősen megvál­tozott, ezzel párhuzamosan gondolkodásunk is átala­kult. Többek között kritikusabbak lettünk a korábban áhítattal ejtett fogalmak tartalmát illetően, a hűséget is beleértve, ami ellen statisztikák vallanak. Statisztikailag... - kötelező ez a bekezdés is, pedig csak arra jó, hogyha valaki már úgyis eldöntötte, akkor adatok­kal ábrándulhasson ki a házasságból, tagadhassa a hűség érvényét. Különben is, egyetlen menyasszony, vagy vőlegény arcán sem látszanak az ijesztő adatok, közöt­tük szűretlenül jön át örömük. Még mindig mennyei a minta, ami arra hivatott, hogy karbantartsa a lelkeket, érzéseket a megérkezésig. Nem gondolom, hogy teljesen leromlott az ember az utóbbi korszakban, és búcsút kell vennünk minden erénytől, sőt éppen a folyamatok között megtartó erő lehet a hűség, mert a kegyelmi erők párban járnak a fenyegetettséggel, „ahol megnövekedett a bűn, ott még bőségesebben kiáradt a kegyelem” (Róm. 5: 20.), és reméljük, így marad mindörökre. Ma, akik életüket össze­kötik, sokkal több együtt töltendő időre számíthat­nak, mint eleink. Több idő, eleve több kockázat, konfliktus, korunk újabb és egyre gyarapodó kihívásai pedig jönnek ráadásul. Az eldobhatóság és a lecserélés kényszere a haladás szino­nimái, életvitelünk részévé váltak, a hírek pedig negatí­vumokkal építik szakadat­lan elkeseredettségünk, és figyelmünk szinte teljesen megszállva. A kapcsolatok zöme monitorokra költözött, és virtuális, nehézkedés nélküli szereplők szolgálják a mintát az élethez, gon­dolkodáshoz, kik azonban egyetlen érzésünkre sem válaszolnak. Társ lehetek gondokban, örömökben, múlt és jövendő élményeiben. Ezek között élve nap mint nap, valóságos csoda minden óra a szövetségen belül. Úgy tudnánk korábbi hűségekkel szinten maradni, ha tudomásul vennénk kitettségünket, és már akkor keresnénk a fényeket, ami­kor úgy tűnik, hogy a nap megállt felettünk, nincs ami elvegye örömünk. Két ember elkötelezett, önkéntes és egész életre tervezett közösségében teljesedhet ki. Az „egész éltre tervezett” sokk számára ijesztő lehet, de nem a tartam adja értékét, hanem az elköteleződés szintje. Társ le­hetek gondokban, örömökben, múlt és jövendő élmé­nyeiben, az együtt szerzett éveinket is ölelem vele, és ha viselkedésem perli, akkor is gyönyörködöm benne. A hűségben, mi idő és mélység egyaránt, felderengenek e világ legértékesebb vonásai, mint áldozat, szeretet, megváltás. Mint a magától növő vetés (Mk. 4: 26-29.), látszólag csak megtörténik, miközben zajlik az élet, pedig erő van benne, a mag ereje, a gondviselés figyelme, sokak áldozata, küzdelme. Ezt a szinte láthatatlan nemes harcot (II. Tim. 4: 7.) éljük át, amikor megismerkedünk valaki nehéz élettör­ténetével, amit természetes hűséggel hordozott. Sorsát nem kívánjuk, mégis fénylik élete, mint a lámpás, amit gyertyatartóba tettek. (Mt. 5:15.) Ezért a hűséget nem az erény nézőpontjából közelí­tem, hanem az áldozatból eredeztetem. A hangsúly van másutt. Ugyanis figyelmet, erőfeszítést, kompromisszu­mot kíván, tusát, imádságot. Ezért a hűséget elkerüli a könnyűség, szívfájdalom jár vele. Hálás lehet, aki még sírni tud (Mt. 5: 4.) valakiért, akinek elveszítette tekintetét, vagy bántja lelkét, hogy őrizetlenül hagyta szemét. Siratja azt, aminek ellentettje nem a csapodárság, hanem a közöny, a rutin, vagy ha feljebb: a számítás. Aki sirat hűséget, bármely széléről, boldog lehet, mert még élet van benne. Úgy tudjuk, hogy mégiscsak keveseknek sikerül, és itt a kevés nem statisztikai tényező. Kevés ahhoz képest, amennyi remény, erőfeszítés, áldozat, imádság van ben­ne. Látványosan és statisztikailag lehet, hogy így van, a valóság azonban az, hogy szomorúságok és könnyek is vallanak arról, hogy él sokakban, rejtetten, vesztesége­sen, de nem legyőzötten. Kitettségünk ellenszere lehet, ha kérjük újra és újra, amit kértünk egykor ünnepélyesen vagy a szív elrejtett­­­ségében: „Isten engem úgy segéljen!” Szerzőnk református lelkész eszerk@eszak.hu

Next