Észak Magyarország, 2016. szeptember (73. évfolyam, 205-230. szám)
2016-09-17 / 219. szám
«“NAPLÓ LXXIII. ÉVFOLYAM. ÁRA: 140 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 107 FT Ételek a ben, például csoki a Csokoládéban 7. OLDAL FÜGGETLEN NAPILAP SZOMBAT 2016. SZEPTEMBER 17. 26 ° C Napsütéses idő várható késő délutáni zivatarokkal. ♦ REGGEL Kovácsoltvas csodák tárlata MISKOLC. A Diósgyőri Kézműves Alkotóházban nyílt meg pénteken Novák László kovácsoltvas munkáinak kiállítása. A tárlatot Merényi József fafaragó, népi iparművész nyitotta meg a Tibolddaróczi Népdalkör és Szombatiné Borza Éva énekes közreműködése mellett. A kiállítás október 23-ig tekinthető meg, hétfő és szerda kivételével, naponta 11-17 óráig. ÉM Novák László kiállításán FOTÓ: BUJDOS TIBOR Törzskarton, majd januárban MISKOLC. A betegek új törzskartonját már szeptember elején szerette volna bevezetni a szaktárca, de a háziorvosok tiltakozása miatt ez elmaradt. Most úgy tűnik, januárban már kötelező lesz kiállítaniuk az orvosoknak, igaz, ennek nem örülnek, hiszen jelentős pluszterhet róhat rájuk. Egy-egy beteg esetében több mint fél óra is lehet az új törzskarton precíz kitöltése. /3. ÉM-NSZR Nyelvvizsgával rendelkező fiatalok Magyarországon (az adott évben nyelvvizsgát tettek száma) ■ 14-19 évesek □ 20-24 évesek GRAFIKA: ÉKN. FORRÁS: MTI Tartalomból Motorosok a zaklatások ellen_____3. Határvadászok toborzója_______4. Nem lopták el, csak javítják______5. Paralimpia: újabb érmek 9. Észak-Magyarország www.eszak.hu 3501 Miskolc, Postafiók 178. Telefon: (46) 502-900 9 770133 035064 1 621 9 MAGYARORSZ Orbán Viktor elégedetlen, az unió vezetői szerint az együttműködésre törekedtek. POZSONY: A pénteki pozsonyi EU-csúcs sikertelen volt abból a szempontból, hogy nem sikerült megváltoztatni Brüsszel bevándorláspolitikáját - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a csúcstalálkozóját követő sajtótájékoztatón, pénteken Pozsonyban. A kormányfő kiemelte: továbbra is a korábbi „önsorsrontó és naiv” bevándorláspolitika uralkodik az unióban, fogalmazott. Angela Merkel német kancellár viszont úgy fogalmazott: az európai uniós tagországok közti együttműködésre törekvés jellemezte a találkozót, amelyen 28 európai uniós tagország közül 27-nek a vezetője vett részt. Francois Hollande francia elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy menetrendet fogadtak el a menekültválság miatt szükségessé vált lépésekről, jövő márciusra készülnek el a teendők konkrét tervei.2.MTI „Naiv és önsorsrontó az unió politikája” Győzött a bicikli! Nem történt csoda az idei eljutási versenyen, amelynek a tétje az volt, hogy milyen járművel lehet leggyorsabban eljutni a diósgyőri villamos-végállomástól indulva a belvárosba. Most is a bicikli győzött. Volt viszont, aki különleges járművel szállt versenybe./3. FOTÓ: BUJDOS TIBOR Több, mint egy hotel! ßport ★ %ultúra ★ cRe^reáció ★ ffilfedezőutaí^ ITY tA kastélyba zárt Svros Nyugdíjasok világnapjára www.vecsecity.hu +36 46 990 100 HIRDETÉS Viki saját motorjával érkezett a fotózásra 16. OLDAL AZ ÉSZAK-MAGYARORSZÁG ÉS A BORSOD ONLINE BEMUTATJA: HIRDETÉS 862810 Szakértői telefon Kérdezzen a tanulásról borsod-abaúj-zemplén. Elkezdődött az iskola. Baj van a gyerekkel? Nem találja a helyét? Hogyan segítsünk neki a tanulásban? A kérdések megválaszolásában segít a szülőknek Balogh Beáta gyermek- és ifjúsági szakpszichológus, aki szeptember 20-án, kedden lesz szerkesztőségünk vendége. Olvasóink ezen a napon délelőtt fél 9-től fél 10-ig hívhatják a következő számon: 30/986- 06-42. Kérdéseiket előzetesen is elküldhetik az erika.hegyi@ eszak.hu e-mail-címre. em-he CineFest: hamarosan vége MISKOLC. Már csak két napig tart a CineFest filmfesztivál Miskolcon. Ma délután 5-től tartják a záróünnepséget, ahol átadják Makk Károly filmrendezőnek a fesztivál életműdíját. Vasárnap néhány díjnyertes alkotást vetítenek újra. /6. ÉM Vadkan elől menekült a fára A rendőrök egy fáról hozták le azt a fiatalembert, aki ijedtében mászott a magasba. BOCS: Segélykérésről érkezett bejelentés a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába még szeptember 7-én 13 óra 10 perckor. A telefonáló segélykiáltásokat hallott Bécs külterületi részén, az úgynevezett Kék hídnál. Hét méteren kuporgott A helyszínre érkező rendőrök észrevették, hogy egy fán, mintegy 7 méter magasságban kiáltozik segítségért egy fiatalember. Félő volt, hogy a kapaszkodásban már elfáradt 17 éves fiú leeshet, így a rendőr az azonnali segítségnyújtás mellett döntött, így felmászott maga is, majd együtt lejöttek. A mentőakció sikeres volt, s mint utólag kiderült, a fiatal egy vaddisznótól ijedt meg, így mászott fel a fára, ahonnan egyedül lejönni már nem tudott. ém-szb ® Fel a 18. emeletre! A több esztendőre visszanyúló hagyomány alapján a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság idén is megrendezte a megyei szintű lépcsőfutó-bajnokságot. A megmérettetés tegnap volt a megyeszékhely legmagasabb lakóépületében, a Szentpéteri kapuban: a versenyzőknek a tizennyolcadik emeletre kellett feljutniuk. /8. FOTÓ: BUJDOS TIBOR