Észak Magyarország, 2017. május (73. évfolyam, 100-125. szám)

2017-05-23 / 118. szám

2 országban-világban észak Kilók Furcsa arról olvasni a Nem­zetközi Édesítőszer Szövetség közleményében, hogy össze­fogást szerveztek az elhízás ellen az Európai Elhízás Napján (merthogy már ilyen is van). Közben pedig híradások rettentő képkockákat közöl­nek arról, hogy Nigériában, Jemenben és Dél-Szudánban 20 millió ember éhezik és szomjazik az aszály miatt, Szomáliában további 6 millió. Szomjas kisgyerek szürcsöli ki az utolsó cseppeket egy koszos kannából, mellette egy csontsoványra fogyott, döglött háziállat (talán szamár lehetett valamikor). Felbukkannak a képernyőn a venezuelai képkockák is, ahol az olaj árának zuhanása miatt omlott össze az ország gazdasága. Az emberek nyomorognak, de akinek van egy kis pénze, az sem jár jól, mert az élelmiszer­­boltok polcai üresen tátonga­­nak, az utcák pedig csatatérré változtak. Mi pedig itt, Európában azt sem tudjuk, miben dúskál­junk. Választék van bőven, és ezek szerint pénzünk is, mert kövérek vagyunk, és sokkal több élelmiszert vásárolunk, mint amennyire szükségünk van. A statisztikák szerint az európai családok évente 100 kilogramm élelmiszert dobnak ki a szemétbe, lelkiismeret-furdalás nélkül. A kövérségre bizonyára talál valamilyen megoldást a szö­vetség. De ki talál az összes többire? erika.hegyi@eszak.hu Nem hordhatnak vallási jelképet a rendőrök Brüsszel. A semlegesség megtartása a rendőrség kö­telességei közé tartozik, ami semmilyen vallási jelkép vi­selését nem teszi lehetővé - jelentette ki Jan Jambon bel­ga belügyminiszter a La Libre Belgique című belga napilap hétfői tájékoztatása szerint. Jambon a De Zevende Dag flamand nyelvű televíziónak adott interjújában úgy véle­kedett, hogy az „egyenruha az egyenruha”. mti Tárgyalás, majd a brit választás után 11 nappal BRÜSSZEL­ Jóváhagyta az eu­rópai uniós tagállamok kor­mányait tömörítő tanács hétfőn az Egyesült Királyság EU-kilépéséről szóló tárgyalá­sok megindítására vonatkozó európai bizottsági javaslatot. Theresa May brit miniszter­­elnök szerint az EU a június 8-án esedékes előrehozott brit parlamenti választások után tizenegy nappal kívánja elkezdeni az érdemi tárgyalá­sokat Londonnal. mti Wolfgang Schäuble fotó:afp „Olyan heteket élünk, amikor felfokozódik a nyomásgyakorlás” Fidesz: az európai baloldal jelent igazi kockázatot az európai emberek biztonságára. Budapest. Az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtt felszólaló Kósa Lajos Fi­­desz-frakcióvezető azt mond­ta, az európai baloldal jelent igazi kockázatot az európai emberek biztonságára, mert terrorizmus miatt elítélt em­berekért is küzd csak azért, hogy politikai szándékait tel­jesítse. „Kövekkel támadt” A kormánypárti politikus az­zal indokolt, hogy az EP múlt heti, Magyarországgal kap­csolatos határozatában azt kifogásolta, hogy a röszkei za­vargásokban való részvétele miatt elítéltek egy szír férfit, holott őt a magyar bíróság jogerősen ítélte el terrorcse­lekményben való részvétele miatt. Dömötör Csaba szerint olyan heteket élünk, ami­kor fokozódik a nyomás­­gyakorlás Magyarországra, ez a határozat is a politikai nyomásgyakorlás része, rá­adásul azt a magyar balolda­li képviselők is támogatták. Felhívta a ügyeimet, hogy az elítélt illegális bevándorló kövekkel támadt a határokat védő rendőrökre. Az állam­titkár hozzátette: az EP a jogi határzárat is támadja, vagyis az egyik legfontosabb uniós intézmény még mindig azon van, hogy gyengítse Magyar­­ország határvédelmi képessé­geit, miközben az ellenőrizet­len bevándorlás kockázatai nyilvánvalóak. mti Kósa Lajos fotó: mti/kovács ATTILA Munkacsoport az euróövezet fejlesztéséért BERLIN: Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter és Bruno Le Maire francia gaz­dasági miniszter vezetésével német-francia munkacsoport alakult, amely javaslatokat dolgoz ki az Európai Unió és az euróövezet továbbfejlesz­téséről - jelentette be a két miniszter hétfőn. A munka­­csoport célja egy „ambiciózus roadmap” - menetrend­­ el­készítése a két kormány júli­usi közös ülésére. mti MSZP: európai mentőcsomag Államtitkári válasz a Fidesz-kormánnyal foglalkozó ellenzéki javaslatra: botrányos. Budapest. Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője az Or­szággyűlés hétfői ülésén, napirend előtt bejelentette: hétfőn egy több elemből álló „európai mentőcsomagot” terjesztenek az Országgyűlés elé, amely szerint a Fidesznek fel kell hagynia a civil szerve­zetek megbélyegzésével, be kell fejeznie a CEU üldözését, és véget kell vetnie az uniós pénzek ellopásának. „Nem a tükröt kell szidni” Szerinte az Európai Parla­ment múlt heti döntése arról szól, a Fidesz kormányzása alatt súlyosan romlott a jog­­államiság, a demokrácia, az alapvető jogok, a vélemény­­nyilvánítás és a tudományos szabadság helyzete. „Ez az állásfoglalás egy tü­kör, (...) attól, hogy ez a tükör egy pökhendi és arrogáns, bár most már egy kissé pocakos embert és az ő ország- és Eu­­rópa-romboló politikáját mu­tatja, attól még nem a tükröt kell szidni” - fogalmazott. „Sunyi tempó” Dömötör Csaba, a Miniszter­­elnöki Kabinetiroda állam­titkára közölte, a kormány elkötelezett egy erős Európa iránt, amely erős nemzetálla­mokra épít az alapítók eredeti szándékainak megfelelően, ugyanakkor a kabinet fele­meli a szavát azon jelenségek ellen, amelyek ezt veszélyez­tetik. Az EP állásfoglalásáról szólva úgy vélte: botrányos, amit a baloldal művelt, hi­szen az MSZP összes képvi­selője megszavazta a Magyar­­országot támadó határozatot. „Az MSZP Brüsszelbe jár feljelentgetni az országot”, ha saját belpolitikai érdekei úgy kívánják - fogalmazott az államtitkár, aki szerint „sunyi tempó”, hogy a szocialisták itthon fúrják a nemzeti kon­zultációt, miközben Brüsszel­ben támogatják a betelepítési programok felgyorsítását. Hangsúlyozta: miközben az MSZP rendre morális elvárá­sokat fogalmaz meg a korrup­cióval kapcsolatban, addig az elmúlt 30 év legkorruptabb kormányzását hozta össze, mostani miniszterelnök-je­löltje körül pedig egyre dagad a Szeviép korrupciós botránya - állította Dömötör Csaba, mti Tóth Bertalan FOTÓ: MTI/KOVÁCS ATTILA 161 Miniszteri kérés a pedagóguskarhoz A Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) egyszerre szakmai és oktatáspolitikai fórum, érdek- és értékképviselet - mondta az emberi erőfor­rások minisztere hétfőn Bu­dapesten, az NPK országos szakmai konferenciáján. A miniszter azt mondta, az NPK tagjai a szakma védelméről és hivatástekin­­télyének helyreállításáról gondoskodnak. Arra kérte őket, a nemzeti köznevelési célokat képviseljék és érvé­nyesítsék a pedagógustár­sadalomban is. FOTÓ: MTI/KOSZTICSÁK SZILÁRD Tanműhelyek a magyar kormány támogatásával RÉVKOMÁROM: Az elmúlt két évben 104 tanműhely és tangazdaság létrejöttét tá­mogatta a magyar kormány a Kárpát-medencében több mint 738 millió forint felhasz­nálásával a „2015 a külhoni magyar szakképzés éve” prog­ram keretében - mondta el a Miniszterelnökség nemzetpo­litikáért felelős államtitkára hétfőn Révkomáromban, ahol két műszaki szakképző intéz­mény berendezéseit adták át. Potápi Árpád János kiemel­te, hogy a Felvidéken két év alatt 140 millió forint értékben 22 tanműhely és tangazdaság létrehozását és fejlesztését támogatták, az átjárhatósági ösztöndíjprogram keretében a­ felvidéki csoport teljesítet­te magyarországi szakképző intézményben gyakorlatát. Az államtitkár hangsúlyoz­ta: a kormány célja, hogy a gazdaságfejlesztés eszközein keresztül segítséget nyújtsa­nak a külhoni magyarságnak a munkába állás terén, ezáltal segítve elő boldogulásukat szülőföldjükön. mti 2017. MÁJUS 23., KEDD Rugalmas, de bizonytalan gazdaság Brüsszel. Az Európai Unió (EU) és az euróövezet gaz­dasága rugalmas marad az idén, ám folytatódik a ter­melékenység lassulása, meg­maradnak a gazdasági válság örökségei, beleértve a tartós egyenlőtlenségeket, miköz­ben hatnak rá a külső ténye­zőkből fakadó bizonytalan­ságok is - közölte az Európai Bizottság a 2017-es európai szemeszter hétfőn közzétett tavaszi jelentésében. MTI Röviden lmp. Aláírásgyűjtésbe kezd az LMP, hogy így kényszerít­se ki a népszavazást a paksi bővítésről - ezt az ellenzéki párt két társelnöke jelentette be hétfőn a Batthyány térre kihelyezett standjuk előtt tartott sajtótájékoztatójukon. Hadházy Ákos arra hívta fel a figyelmet, hogy Svájcban megkérdezték az embereket az atomenergia használatá­ról, és többségében nemmel szavaztak rá egy népszavazás keretében. A magyar minisz­terelnök ezzel szemben úgy látja, hogy „nem való a ma­gyar embereknek ilyen apró­ságokkal foglalkozni” - fogal­mazott az LMP társelnöke. JOBBIK: A Jobbik arra szólítot­ta fel a kormányt, hogy álljon az európai béruniós polgári kezdeményezésük mellé. Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyette­se hétfői budapesti sajtótá­jékoztatóján azt mondta: a kivándorlás ellehetetleníti a szociális és nyugdíjrendszert, évtizedes távlatban a „balka­­nizálódás” szélére juttatja az országot, amely az elörege­dett társadalmával képtelen lehet az önfenntartásra. A CEU ügye: a kormány amerikai válaszra vár BUDAPEST­ Két, kormányzati, valamint szakértői munka­csoporti szinten zajlanak a tárgyalások a Magyarorszá­gon működő, Európai Unión kívüli külföldi egyetemekkel - mondta Szijjártó Péter kül­gazdasági és külügyminiszter újságíróknak hétfőn Buda­pesten. Mind a négy érintett országnak világossá tették az egyeztetés menetét, amelyet három ország megértett, egy negyedik ország budapesti nagykövetsége nem akar­ja megérteni, vagy politikai okokból nem adott választ - fogalmazott. Nem kaptak választ az Egyesült Államok­tól arra a kérdésre, hogy ki­vel kellene tárgyalni - tette hozzá. A CEU ügye téma volt az Országgyűlésben, ahol Ha­rangozó Gábor (MSZP) azt kérdezte meg, mi a valós aka­rat, miért kell „kicsinálni” a CEU-t. A múlt héten szerinte az egyetem vezetői csak bü­rokratákkal találkozhattak a róluk szóló tárgyaláson, mi­közben a kormány együttmű­ködést ígért akkor, amikor az Országgyűlés módosította a felsőoktatási törvény CEU-t hátrányosan érintő módosí­tását. Íjgyártó István államtit­kár úgy felelt: Altusz Kristóf azonnal felvette a kapcsola­tot az érintettekkel, a munka olajozottan halad - jelentette ki, hozzátéve: az Egyesült Ál­lamoktól viszont három hete várják a hivatalos választ, mti © http://www.boon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB

Next