Észak Magyarország, 2017. május (73. évfolyam, 100-125. szám)
2017-05-12 / 109. szám
4 Encsi járás ÉSZAK Nyolc kismalacért egy szalagfűrészt cseréltek A fulókércsi asztalosműhely nagy kincs. Itt készülnek a deszkák, padok, oszlopok, fulókércs. Ősztől asztalosműhelye is van Fulókércsnek. Most már a település közmunkásai helyben el tudják végezni a szükséges famunkákat. Ottjártunkkor Fodor Lajos karbantartót találtuk a műhelyben, aki elsorolta, milyen gépek állnak eddig rendelkezésükre. Van tologató szalagfűrészük, rendes szalagfűrészük és abrakterük is. A gépek segítségével deszkát, oszlopot tudnak vágni, padokat, virágtartókat készítenek, és ha szükséges, székeket, bútorokat is javítanak. Fodor Lajos mutatta, épp elkészültek egy paddal, ezt majd a temetőbe helyezik ki. A tologatás szalagfűrész nagy kincs, hiszen 3,5 méteres anyagot is lehet vele vágni. A hasznos gép története sem mindennapi, a polgármester Mata Imre 8 kismalacért cserélte, tudtuk meg. ÉM-HE Már virítanak a csobádi melegházas virágok csobád. Itt a tavasz, Csobád is megszépült az utóbbi hetekben. Hudopkó József polgármestertől megtudtuk, 62 gömbszivarfát ültettek ki a település különböző részeire. Aggódva ügyelték ugyan, hogy átvészelik-e a csemeték az áprilisi, szokatlan hideget, de szerencsére a fák szépen hajtanak annak ellenére, hogy első leveleik lefagytak. Azért választották a szivarfát, mert annak szív alakú levelei gyönyörű, gömb alakú lombot formálnak. A közmunkaprogram keretében virágpalántákat nevelnek melegházukban. 800 darab bársonyvirág már a parkokban és az út mentén díszeleg, még 2000 palánta vár kiültetésre. De az újonnan létrehozott parkjukban és a polgármesteri hivatal kertjében petúniák és más színes virágok is pompáznak, émire A település közterületeit díszítik a virágok FOTÓ: BUJDOS TIBOR „Na predaj”, eladó a házunk forró. Pár éve csak a szlovák határ melletti településeken voltak kapósak a házak Abaújban, azokat ugyanis szívesen vásárolták meg a Szlovákiában élő magyarok vagy szlovákok. A polgármesterek örültek ennek, hiszen az új lakók szépen rendbe tették a házakat, gondozták a kertjüket, csinosították környezetüket. Ma azonban már a határtól egyre távolabb, így Forrón is láthatók „Na predaj”, azaz Eladó feliratok. A helyiektől megtudtuk, több Szlovákiából érkezett lakója is van már Forrónak, sőt egy határon túli család Csobádon vett házat. cm-he Szlovák felirat a forrói ingatlan kerítésén fotó: bt A szalaszendi királylányok A falu szinte minden házában van egy-kettő Magdika néni rongybabáiból. szalaszend. Vidám szemű, mosolygós arcú, piros ruhás baba ül az Encsi Városi Művelődési Központ irodájának egyik polcán. Optimista tekintettel szemléli a művelődési ház dolgozóinak munkáját. Kércsi Tibor, az intézmény igazgatója elárulja, a babát egy szalaszendi asszony készítette, de nemcsak ezt az egyet, hanem több százat, és ha szeretnénk a 78 éves Magdika nénivel megismerkedni, szívesen elvisz minket hozzá. Természetesen kapunk az alkalmon, és meg sem állunk a szomszéd faluig, Szalaszendig, ahol Kalocsár Józsefné takaros háza előtt parkolunk. Magdika néni ugyan meglepődik egy kicsit a váratlan vendégek láttán, de őt igazán soha nem lehet meglepni, mert mindig van otthon egy kis süti és innivaló, amivel a vendéget szívesen kínálja. De a lelkünkre köti, hogy ha legközelebb erre járunk, mindenképpen telefonáljunk, mert akkor olyan finom sütit süt, amilyet még nem ettünk. Természetesen megígérjük, majd rögtön a babákra téved a tekintetünk. Most csak négy van itthon, mert Magdika néninek nemcsak a babák készítése ad örömet, hanem az is, ha azokat elajándékozhatja és mások is örülhetnek nekik. A piros ruhás igazi királylány, még gyöngyökkel körberakott korona is díszeleg a fején. - Már vagy 500 babát készítettem, Szalaszenden nincs olyan ház, ahol ne lenne belőlük - mondja az ügyes kezű asszony. Nem boltból De a történet kezdődjön az elejéről! - Hét gyermekem van, öt lány és két fiú. Régen nem az üzletben vettük a játékokat, hanem magunk készítettük. Amit éppen itthon találtam, abból varrtam babákat a kislányoknak. Később jöttek az unokák, akkor meg nekik csináltam. Amikor eljönnek hozzám, mindig megtetszik nekik valamelyik baba, hát odaadom nekik. Télen készítem őket, akkor több ideje van az embernek. De nyáron is, ha rossz az idő, és nem lehet a kertben dolgozgatni - sorolja Magdika néni. Tovább kíváncsiskodunk, így elmeséli, hogyan készülnek a szalaszendi királylányok. Először megvarrom külön-külön a fejét, a testét, a lábait és a kezeit, majd jól kitömöm vattával vagy puha anyaggal. Összeállítom, és jöhet rá a ruhácska. A haja fonalból készül, a szeme gombból. Ma már lehet babaszemet is kapni, a lányom hozott a múltkor egy zacskóval - újságolja Magdika néni. Megtudjuk tőle, hogy nemcsak Szalaszenden és környékén híresek a babái, de Erdélyben is. Amikor odautazik, mindig visz ajándékba néhányat. Magdika néninek a ruhavarrás sem okoz gondot. Amikor a lányai kicsik voltak, akkor nekik készült a ruhácska, ma pedig a babáknak. Aztán szépen fel is díszíti a kis szoknyákat, blúzokat. Virággal, szalaggal, csipkével, melyiket hogyan. Horgolt kosárkák Azonban nemcsak ebben ügyes. Az egyik kis szekrényen keményített, horgolt kosárkákat pillantunk meg. Kiderül, nemcsak kosárka készülhet ezzel a technikával, hanem húsvéti tojás, virágok, kancsó poharakkal, de még egy kicsinyke kerekes kút is. Cérnából meghorgolom a megfelelő formát. Ezt cukorszirupba mártom, és ráhúzom egy olyan formára, amilyennek a végleges alakját képzelem. A kosárkákat például egy kerek aljú edényre szoktam. Amikor az anyag megszárad, teljesen megkeményedik. A kosárkákat szalaggal, horgolt virágokkal díszítem. A színes virágokat nem teszem be a cukorszirupba, mert fehér lesz a cukortól, hanem hajlakkal fújom be, így lesz egy kis tartása - magyarázza Magdika néni, hogyan készülnek remekművei. Mutat egy cserepes virágot is, kiderül, az sem igazi virág. Fokföldi ibolyákhoz hasonló, horgolt szirmok hitetik el velünk, hogy élő növényt látunk. Az asztalon álló vázában szintén horgolt technikával készült szegfűk díszelegnek. Magdika néni új technikával is ismerkedik, a gobelinnel. Azt meséli, hogy ezt a település kulturális egyesületében tanulta az egyik asszonytól. Közben énekelgetnek, és fellépésre is készülnek. Magdika néni varrja a kötényeket és a kendőket. Csak azt sajnálja, hogy egyre fogynak a körből, hiszen az idősek, mint ő fogalmaz, „hazatérnek”, a fiatalabbak meg nem nagyon csatlakoznak. HEGYI ERIKA erika.hegyi@eszak.hu Magdika néni büszkén mutatta meg nekünk a babákat fotó: bujdost. Ez ad neki örömet Magdika néninek a kertje is gyönyörű. A ház előtt szebbnél szebb virágok pompáznak, hátul pedig a veteményesben sorakoznak a zöldségfélék. Korábban volt a ház előtti területen is egy nagy kertjük, de azt már „leadták”, mert nem bírtak vele. Kérdezzük Magdika nénit, hogy van ennyi mindenre ideje, hiszen a főzés és a lakás rendben tartása is az ő dolga. Azt mondja, ő nem nézi a tévét. Amikor van egy kis ideje, és már a kertben is rendben van minden, akkor leül és kézimunkázik. Vagy verset tanul. Ebben is tehetséges. Legutóbb ott volt a Nyugdíjasok Szavalóversenyének országos döntőjében. Tollas Tibor: Hazafelé című költeményét mondta el. Arcok a megyéből „Megyek, ha esik, ha fúj!” Márknak nagy tervei vannak. Olyan híres focista szeretne lenni, mint Ronaldo. baktakék. A baktakéki általános iskolában találkoztunk nemrég Gulyás Márkkal, akiről kiderült, tehetséges focista. Olyannyira, hogy a DVTK U12-es csapatában játszik. Ezért persze meglehetősen nagy áldozatot kell hoznia neki is és a családjának is. Márk azt meséli, hogy 6 éves kora óta focizik. Egyszer meghívást kapott a DVTK edzőmeccsére, hogy kiderüljön, mit tud. - Tetszettem nekik, így az utánpótláscsapat tagja lettem. Ma már az U12-ben játszom, Földvári Tibor az edzőm, 2016 júliusától a megyei válogatott tagja is vagyok. Sok edzésünk van, heti öt alkalommal, hétvégén pedig meccsekre járunk. Fárasztó, az biztos, de kitartó vagyok - fogalmaz Márk. Hozzáteszi, sportolni mindenkinek kell. Ő a csatár Elmeséli azt is, hogy csapatában ő a csatár. Az edzések több részből állnak. Először bemelegítenek, majd jön a magas láb és a sarokgyakorlat. Sokat futnak, gyakorolják a kapura lövést, a cselezést, az edzés végén pedig meccset játszanak. Két óra kemény munka. Márk azt mondja, a jó csatárnak sokat kell futnia, technikásnak kell lennie, és természetesen jó sok gólt kell rúgnia. Ő ezt teljesen komolyan veszi, hiszen nem egyszer volt már gólkirály. Megtudjuk, a tavalyi év rosszul sikerült számára, mert az egyik meccsen szakadó esőben kellett játszaniuk, és tüdőgyulladása lett. Jó pár hétig hiányzott az iskolából, és edzésre sem járhatott. - De nem ment el a kedvem a focitól. Megyek, ha esik, ha fúj, akkor is - jelenti ki. Az iskola igazgatónője árulja el: erre bizonyíték, hogy Márk a kórházi ágyban is a focimezében feküdt. - Nagy focista szeretnék lenni. Olyan, mint Ronaldo - osztja meg velünk álmát a fiú. És erre minden esélye meg is van, hiszen bekerült az U12 országos válogatottjába is. ÉM-HE Márk olyan nagy focista szeretne lenni, mint Ronaldo fotó: bujdost. 2017. MÁJUS 12., PÉNTEK A család minden tagja az encsi kiállításon ENCS. Különleges kiállítás nyílt áprilisban az Encsi Városi Galériában Megulesz-Schultz 18 év Encsen címmel. Az érdeklődők ízelítőt kaphatnak Megulesz Magdolna és Schultz Gábor üvegfestő házaspár munkáiból, valamint gyermekeik, Vera és Gellért alkotásaiból. A kiállításmegnyitón Kércsi Tibor, az Encsi Városi Művelődési Központ és Könyvtár igazgatója mondott köszöntőt, a tárlatot Borsos István encsi szobrászművész méltatta. A házaspár üvegmunkáit vetítés keretében tekinthették meg a vendégek, hiszen azok elsősorban templomok, épületek ablakait díszítik. A dísztárgyak pedig mások tulajdonában vannak. Kabinetüveg képeik, üvegműves munkáik, olajfestményeik megtalálhatók számos ismert személyiségnél, így Mádl Dalmánál, Orbán Viktor miniszterelnöknél, Erdő Péter bíboros, prímás esztergom-budapesti érseknél, valamint Ferenc pápánál és az indiai Kalkuttában, a Teréz anya által alapított rend tartományfőnökénél. A „gyerekek” még tanulnak. A képzőművészet mellett „polgári” foglalkozást választottak maguknak. EMHE Ízelítő az alkotásokból fotó: bt Hírek a járásból Litka. Demeter Zoltán országgyűlési képviselő és Kardos Endre polgármester leplezte le április 29-én Litkán a település 1956-os forradalom hőseiért állított emlékművet, melyet az átadást követően a történelmi egyházak képviselői megáldottak. Mára Mérán 2015 decemberében alakult meg a szociális szövetkezet, amelynek működtetésére 2016-ban 200 ezer eurót nyertek, a munka idén februárban indult. A szövetkezet szeretne több lábon állni, tudtuk meg Tímár Herbert polgármestertől.