Észak Magyarország, 2017. július (73. évfolyam, 151-176. szám)

2017-07-01 / 151. szám

kIlettNAPLÓ LXXIV. ÉVFOLYAMJSI^JÁM, ÁRA: 150 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 116 FT Harmadik generációs egészségü­gyi dolgozó 6. OLDAL FÜGGETLEN NAPILAP SZOMBAT 2017. JÚLIUSI. Diplomások az új élet küszöbén MISKOLC. Újabb diplomásokat avattak tegnap a Miskolci Egyetemen. Ezúttal a Bölcsé­szettudományi Kar, a Bartók Béla Zeneművészeti Intézet, a Műszaki Földtudományi Kar, valamint a Gépészmér­nöki és Informatikai Kar vég­zős hallgatói vehették át ok­levelüket. /3. ÉM Kerekes Bernadett is pénteken vehette át a diplomáját fotó: bt Vegyész: már három új fiú KAZINCBARCIKA. Az előzetes tervek szerint július 25-én kezdi el a felkészülést a kö­vetkező, 2017/2018-as évadra a Vegyész RC­ Kazincbarcika élvonalbeli férfi röplabdacsa­pata. A játékosok tehát je­lenleg szabadságukat töltik, igaz, Daniel Oravec vezető­edző adott ki feladatokat. A VACK-nak már van három új igazolása: Gebhardt Áron és Gebhardt Norbert Dunaújvá­rosból, és Blázsovics Péter, aki legutóbb Sümegen röp­­labdázott.­­9. ÉM Termelői árak Az ipar termelőiár-indexe Magyarországon (plrízri pu azmnus időszaka ppvpnln 1DDI leiozo ev azonos iooszaka egyenlő iuaj 2003. +2,4 2005. +3,1 2007. +0,3 2009. +4,9 2011. +4,2 2013.­­+0,7 2015.1-0,9 2017. m január-május 1__:___________________i____i -1 0­1­2­3­4­5 GRAFIKA: ÉKN. FORRÁS: KSH Tartalomból Interjú Horváth Zitával____________4. Mérlegen a szimfonikus évad_______5. Szibériai borsos grízes tésztával 8. Svédországban Kiss Pál Tamás 10. Észak-Magyarország www.eszak.hu 3501 Miskolc, Postafiók 178. Telefon: (46) 502-900 9 770133 035064 1 71 5 1 Tamarának munka, nyaralás, pihenés és rohanás az élete 16. OLDAL Készülhetnek már az italdoboz milliárdok A beszállítóktól való függetlenséget is szolgálja a Hell csoport tegnap átadott gyára, szikszó. Harminc milliárd forintba került a Hell cso­porthoz tartozó Quality Pack Zrt. tegnap Szikszón átadott alumínium italdobozgyára, amely évente 1,2 milliárd da­rab doboz előállítására képes. A projekt révén a cégcsoport tovább tudja csökkenteni be­szállítóitól való kiszolgálta­tottságát, amely a jövőbeni növekedés alapját is biztosít­ja. A Hell tervei szerint 2019 végére - a további bővítések révén - 320 új munkahelyet hoznak létre. Szabó László külgazdasági és külügyminiszter-helyet­tes beszédében hangsúlyoz­ta, hogy ez a projekt mintául szolgál más hazai vállalkozá­sok számára és egybeesik a kormány azon célkitűzésével is, hogy minél több magyar tulajdonú vállalkozás legyen képes érvényesülni a külpia­cokon. /3. ÉM-SZBMellékletünk: A „kék nyílért” íjászkodtak A megyei rendőr-főkapitányság nyolcadik alkalommal rendezte meg Rendőr­íjász Mesterlövő Bajnokságát. A versenyzők korhű ruhában, történelmileg hiteles íjak másolatait használva teljesítettek különböző szituációs feladatokat. fotó: bujdos tibor ÉPÍTKEZIK VAGY FELÚJÍT??? HUN-ThermFh Consulting Kft. SALAMANDER INDUSTRIE /// PRODUKTE Consulting I A NYÍLÁSZÁRÓK OTTHONA! VÁSÁROLJA MEG MINŐSÉGI NYÍLÁSZÁRÓIT MAGYAR GYÁRTÓTÓL! Díjtalan felmérés és szaktanácsadás! Ajtók, ablakok egyedi elképzelések szerint is. Az akció július 31-ig tart! --------------------------------------------- - ---------------------------7----------------­Keresse bemutatótermünket Miskolcon UJ helyen: Miskolc, Auchan üzletsor, Pesti út 9. (Miskolc-Dél Auchan) Főbejáratnál Telefon: +36-46/381-006 E-mail: miskolc@huntherm.hu Telephelyünk: 3561 Felsőzsolca, Ipari Park, Turul u. I. E-mail: megrendeles@huntherm.hu Telefon: +36-46/503-670 www.huntherm.hu HIRDETÉS sportmagazin MISKOLC. Ha nyár, akkor Sportmagazin. Az Észak-Ma­gyarország ismét elkészítette hagyományos mellékletét, amelyben a sportvezetők, a klubok és a szakosztályok tisztségviselői számolnak be munkájukról, a napokban véget ért bajnokságokban és versenysorozatokon elért eredményeikről. Az A/4-es formátumú, színes kiad­ványban megszólalnak azok a sportolók is, akik szép sike­reket értek el a közelmúltban rendezett hazai és nemzetkö­zi viadalokon. A Sportmaga­zint lapunk valamennyi előfi­zetői és árus példányához díjmentesen mellékeltük. ÉM Hűvösebb lesz a hétvégénk BUDAPEST: Extrém, akár 40 Celsius-fok feletti forróság is lesz a hétvégén a Balkán-fél­szigeten - emiatt több ország­ban a legmagasabb fokoza­tú figyelmeztetést adták ki. Eközben hazánkban a hétvé­gén az átlagosnál hűvösebb lesz az idő, és többfelé erős, viharos lesz a szél. Ma a leg­alacsonyabb hőmérséklet 14- 20, a legmagasabb 19-24 fok között alakul, de délkeleten 25-27 fokot is mérhetnek. Va­sárnap már több lesz a napsü­tés. A minimum-hőmérséklet 12-18, a maximum 23-28 fok között alakul, de a felhősebb nyugati tájakon néhol csak 21- 22 fok valószínű. mti Időseket rabolt ki az utcán A legidősebb áldozata 92 éves volt a fiatalko­rú fiúnak. MISKOLC. A Miskolci Járásbí­róság egy hónapra rendelte el az előzetes letartóztatását an­nak a fiúnak, aki ellen „bűn­­cselekmény felismerésére, elhárítására koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás” miatt indult büntetőeljárás. Volt, aki megsérült A nyomozás szerint a fiatal­korú június 27-én és 28-án öt időskorútól - 73 és 92 év kö­zötti - vette el erőszakkal érté­keit. A módszere az volt, hogy kikapta a táskát a kezükből. A szatyrokban többségében készpénz, személyes okmá­nyok, bankkártya, élelmiszer, valamint mobiltelefon volt. Két idősnek komolyabb sérü­lése is keletkezett. ém-szb Mini Bükki Borfesztivál Mini Bükki Borfesztivált rendezett a Kisavason Sándor Zsolt organikus borász meghívott bará­taival a Bükki Borvidék felélesztéséért. fotó: ádám János

Next