Észak Magyarország, 2017. szeptember (73. évfolyam, 204-229. szám)
2017-09-18 / 218. szám
FÜGGETLEN NAPILAP HÉTFŐ 2017. SZEPTEMBER 18. 10 ° C Eleinte még lehet napsütésbe napközben nyugat felől újabb felhősödés kezdődik. A Dugóban traccsoltak Miskolc. A Dugóba, a Művészetek Házával szemben található közösségi térre várták tegnap az érdeklődőket egy úgynevezett Traccspartyra, melynek vendége Merényi Dániel vázépítő mester volt. A Prima díjas Merényi Dániel komoly grafikai munkássága mellett egyedi kerékpárvázaival vált ismertté, melyeket saját kezűleg készít, épít. ém Merényi Dániel fotó: ki Többtonna faszén égett szendrő. Vasárnap tűz keletkezett egy régi állattartó telepen álló épületben Szendrő határában, ahol faszénkészítést és -csomagolást végeztek. A helyi és a bódvaszilasi hivatásos tűzoltók három vízsugárral és kéziszerszámokkal oltották el a mintegy tíztonnányi izzó faszenet. Az egységek a beavatkozás során két háztartási gázpalackot távolítottak el az épületből. Az egyik palackot hőhatás is érte, ezért azt a tűzoltók visszahűtötték. Az eset során nem sérült meg senki, ém-szb Tartalomból Rókák lakják Erdőhorvátit_________4. Tokaji borlovagokat avattak________5. Fókuszban a vállalkozás___________6. Búfelejtő meccset játszanának 14. Észak-Magyarország www.eszak.hu 3501 Miskolc, Postafiók 178. Telefon: (46) 502-900 9 A Western nyerte el az idei CineFest fődíját Befejeződött a 14. Jameson CineFest Miskolc Nemzetközi Filmfesztivál, Miskolc. Szombaton este a Művészetek Házában kiosztották a 14. Jameson CineFest Miskolc Nemzetközi Filmfesztivál díjait. A fődíjat a német-bolgár-osztrák koprodukció, a Western kapta. A díjátadó záróünnepség felvezetéseként Bíró Tibor fesztiváligazgató arról beszélt, hogy a Sanghaji Nemzetközi Filmfeszivállal partnerségi megállapodást kötöttek. - Az elmúlt 9 nap eseményei igen változatosak voltak. Bár a fesztivál kezdete előtt egy teremmel bővítettük a férőhelyek kapacitását, de sok esetben ez is szűknek bizonyult. Remélem, a jövőben tovább tudjuk ezt fejleszteni, hiszen a hímek legtöbbjére sokszor a termék kapacitását meghaladó érdeklődés mutatkozott - mondta Bíró Tibor, aki arról is beszélt, hogy az idei fesztiválon 145 hímet vetítettek, és minden rekordot megdöntött a nézők száma, ugyanis meghaladta a 28 ezer főt.3. ÉM-JLl A színházak éjszakája volt a szombati Hogy áll össze egy előadás? Csak keveseknek adatik meg, hogy ilyen mélységig belessenek a színfalak mögé. Szombat éjszaka azonban mindent megmutattak a színészek és a rendezők a Miskolci Színházban is. /3. fotó: Kozma István Dohányból volt a pótkerék Úttorlasszal állították meg a cigicsempészt a pénzügyőrök. PACIN, cigánd. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai ellenőrzésük során felügyeltek egy Audira, amelynek vezetője az ellenőrzés láttán hirtelen megfordult és nagy sebességgel elindult a másik irányba. A pénzügyőrök értesítették kollégáikat, akik néhány kilométerrel arrébb már úttorlasszal várták a menekülő autóst. Zsákutcába futott A sofőr, miután látta, hogy zsákutcába futott, végül megállt. A férfi a pénzügyőrök kérdésére tagadta, hogy bármilyen jövedéki termék lenne az autójában. Az ellenőrzésen azonban a pótkerék helyén 810 doboz, csaknem 2 millió forint értékű cigarettát találtak. A sofőr azt állította, hogy a füstölnivalót Kisvárda és Kékese között az út szélén találta egy fekete zsákban. Úgy gondolta, hogy elrakja saját felhasználásra. A pénzügyőrök a férh ellen orgazdaság miatt kezdeményeztek büntetőeljárást. ém-szb LÉZERES ESZTÉTIKAI BEAVATKOZÁSOK MODERN, HATÉKONY MÓDSZERREL A RÁNCOK, ELSZÍNEZŐDÉSEK, BŐRKINÖVÉSEK ELLEN HIBÁTLAN, FIATAL BOR -VÉRZÉS - VÁGÁS - ALTATÁS.. NÉLKU'- 3530 Miskolc, Erzsébet tér 4. +36 46 505 293 I +36 46 505 294 +36 30 964 00 13 www.erzsebetfurdo.hu info@erzsebetfurdo.hu ERZSÉBET FÜRDŐ ESZTÉTIKA HIRDETÉS Eugénia nyugodt természetű, de hamar felpörög 16. OLDAL NB I: vereségek, NB II: győzelem MISKOLC, MEZŐKÖVESD, KAZINCBARCIKA. A labdarúgó NB I- ben szereplő két borsodi csapat egyaránt vereséget szenvedett a múlt hét végén: a DVTK - pályaválasztóként - Debrecenben kapott ki a Pakstól, annak ellenére, hogy jobban játszott, és három helyet visszaesve jelenleg a 7. a tabellán, míg a Mezőkövesd Zsóry FC Felcsúton, a Puskással szemben maradt alul egy góllal, de a zsinórban hetedik nyeretlen meccsük miatt a kiesőhelyre kerültek. Az NB II- ben viszont továbbmenetel a Kazincbarcikai SC, tegnap a tavaly még NB I-es Gyirmót otthonában győztek, és a tabella harmadik helyén állva, mindössze 2 pontra vannak a feljutó helytől. /9-11. cm Itt még örültek a diósgyőriek fotó: hgy ítéletidő tombol Romániában TEMESVÁR: Halálos áldozatokat is követelő ítéletidő söpört végig vasárnap délután Románia nyugati részén. Temes megyében a vihar öt, Beszterce-Naszód megyében két ember halálát okozta, egy ember pedig az Arad megyei Menyházán vesztette életét az óránként száz kilométeres sebességet is meghaladó szélben. MTI Csemő lovasa nyerte meg a Nemzeti Vágtát BUDAPEST: Petrik Tamás, Csemő lovasa Vicces nevű lován nyerte a 10. Nemzeti Vágta döntőjét vasárnap este, a budapesti Hősök terén. Petrik Tamás Füzér, Temerin, Baja és Debrecen lovasát utasította maga mögé. A 2017 leggyorsabb lovasa címet elnyert csemői versenyző a Nemzeti Vágta vándordíját, egy 1848-as huszár - szablyát és ötmillió forintos jutalmat vehetett át az ünnepélyes díjátadón. Vicces hátára győzelmi takarót terítettek. A döntőben másodikként befutó Kun Ferenc, Füzér lovasa egymillió, a harmadik helyezett Nagy Arnold, Temerin versenyzője félmillió forintos jutalmat kapott.16. mti Nyeregbe szálltak Harmadszor csatlakozott Szirmabesenyő önkormányzata és lakossága az Európai Mobilitási Héthez. Ennek keretében szombaton színes programokkal várták az érdeklődőket, nemcsak a helyieket, hanem a szomszédos településeken élőket is. A programok sorából természetesen nem hiányzott az autómentesség sem, így a település apraja-nagyja nyeregbe pattant és jól biciklizett./5. FOTÓ: KI