Észak Magyarország, 2017. november (73. évfolyam, 255-279. szám)
2017-11-08 / 260. szám
keletiNAPLÓ Állásbörzét rendez tele 5. OLDAL FÜGGETLEN NAPILAP SZERDA 2017. NOVEMBER 8. Ködös-felhős, illetve napos területek váltakoznak Markus Hunor Airton fotó: magán Szerencsi vlogger nyerte SZERENCS: A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) idén szeptemberben rendezte meg az Európai Diáksport Napját. A sportnaphoz köthetően az MDSZ videoblogger-, azaz vloggerpályázatot is hirdetett, ahol első helyezést ért el videójával Markus Hunor Airton, a szerencsi Bolyai János Katolikus Általános Iskola diákja. /6. ÉM-JLI Tárgyalják a boldvai ügyet boldva Megkezdődött a per egy ellátatlanság miatt meghalt boldvai csecsemő halála ügyében kedden a Miskolci Törvényszéken. Az ügyben tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére, előre kitervelten, társtettesként elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt indult eljárás. A bíróság közleménye szerint az elsőrendű vádlott, egy férfi tíz éven át kényszerítette vér szerinti leánygyermekét szexuális kapcsolatra.8. ÉM A cukorbetegek száma Magyarországon (tízezer lakosra jutó megbetegedés, 19 éves kor fölöttiek, nemenként) GRAFIKA: ÉKN. FORRÁS: MTI A tartalomból Új eljárás előtt az engedély?_______3. Elismeréseket adományoztak 4. Sikerült beindítani a fejlesztést 5. Téli színek a kiskertben 11. Huszonegymilliárdos kincs rejtőzik Tolcsván Közel 1,5 milliárd forintot fordíthatnak a tolcsvai borvagyon megőrzésére. tolcsva: Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Tolcsván jelentette be, hogy a kormány a Nemzeti Borkincstár Program keretében közel 1,5 milliárdot biztosít a világon egyedülálló tolcsvai borászati kincs borszakmai vizsgálatára, kezelésére, valamint a tárolás feltételeinek javítására, a bemutathatóság lehetőségeinek előkészítésére. A tolcsvai Szirmay-Waldbott kastélyban megtartott sajtótájékoztatón elhangzott, a világszerte páratlan nemzeti borvagyonként emlegetett borgyűjtemény - amelynek legrégebbi tétele az 1860-as évekből származik - jelenleg 390 ezer palackot tartalmaz és becsült összértéke megközelítheti a 21 milliárd forintot. A tolcsvai bejelentésen dr. Kiss Eliza, a Földművelésügyi Minisztérium kiemelt borágazati feladatokért felelős miniszteri biztosa elmondta, a kétéves program keretében a borvagyon egy részét szeretnék majd látogathatóvá is tenni. /3. ém-bg A tokaji bor hungarikum, amelyre kiemelt figyelmet fordít a kormány fotó: vajda János Díjat ért idén a Térerő MISKOLC. Az Év Közösségi Kezdeményezése Díj idei nyertese a Térerő Közösségi Alapítvány lett, amely 1531 szavazattal nyerte az internetes szavazást. A díjat december 7-én vehetik majd át. Az alapítvány 2016 augusztusában jött létre, a tizenegy fős kuratórium tagjai lokálpatrióták, akik arra szövetkeztek, hogy változást, fejlődést idézzenek elő Miskolcon. Céljuk, hogy a támogatandó szervezeteket, kezdeményezéseket összehozzák a támogatókkal. ÉM Trend Optika Belvárosi Szemészet: Miskolc, Szinvapark I. emelet, a postával szemben 3530 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky 2-4. • 06-46-320-116, 06-30-568-4322 trendoptika.miskolc@gmail.com • variluxmester.hu hirdetés Domi nagyon szeret kirándulni 16. OLDAL Nyolc kategória autós kedvencei MISKOLC: Megvannak az Év autója 2017 címek birtokosai - olvasóink szavazatai alapján nyolc kategóriában hirdettünk eredményt hétfőn. Hogy az egyes kategóriákban mely márkák és mely modellek arattak sikert, arról tegnapi lapunkban már beszámoltunk. Mai összeállításunkból azt is megtudhatjuk, hogy az érintett márkakereskedések képviselői szerint mi a siker titka, minek köszönhető, hogy a népes mezőnyből ezek az autók lettek idén olvasóink kedvencei. Arról is olvashatnak, hogy ennek kapcsán újabb játék indul.17-20. ÉM BL-es vendég a „Keményben” MISKOLC. Kilencedik idei nemzetközi kupamérkőzését vívja ma 19.30-tól a dr. Kemény Dénes Városi Sportuszodában a PannErgy-Miskolci VSC férfi vízilabdacsapata. Az Európa Kupában először indult borsodiak két, sikeresen megvívott selejtezőtorna (az ezeken elért 6 győzelem és 2 döntetlen) után a sorozat negyeddöntőjének első felvonásán a Bajnokok Ligája rájátszásában - az A-HÍD OSC-Újbuda csapatával szemben - alulmaradt orosz Spartak Volgográddal találkoznak.9. ÉM Meghalt újabb két ember Ötre emelkedett a dámóci mérgezés miatt a halálos áldozatok száma. MISKOLC, dámóc. Keddre virradóra újabb két ember halt meg a miskolci megyei kórházban a dámóci mérgezések miatt és még négy beteget ápolnak mérgezési tünetekkel, veseelégtelenséggel az intézményben. Egy korábban kórházban meghalt betegről is kiderült, hogy halála összefüggésben van a dámóci mérgezéssel, így a halálos áldozatok száma már ötre emelkedett. Lakhelyelhagyási tilalom A mérgezéses esetekkel összefüggésben gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége és életveszélyt okozó testi sértés vétsége miatt indult büntetőeljárás két gyanúsított ellen. A megalapozott gyanú szerint a két férfi a lakóhelyükön szeszes italok értékesítésével foglalkoztak. Tőlük származott a mérgező anyagot tartalmazó ital. A bíróság lakhelyelhagyási tilalom elrendelését találta szükségesnek. /8. ÉM-SZB Medgyaszay István emlékkiállítása Medgyaszay István emlékkiállítása nyílt meg tegnap Miskolcon a Kós-házban az építész születésének 140. évfordulóján a B.-A.-Z. Megyei Építész Kamara szervezésében. fotó: Ádám János