Észak Magyarország, 2018. január (74. évfolyam, 1-26. szám)

2018-01-19 / 16. szám

2018. JANUÁR 19., PÉNTEK GYÁSZHÍR „Pihenj, te drága szív, mely megszűntél dobogni, Szerető jóságod nem tudjuk feledni. Mert elfelejteni Téged soha nem lehet. Csak meg kell tanulnunk ezután élni nélküled. ” Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy férjem, édesapánk, nagypapánk PUSZTAI ERVIN IMRE volt Üveggyári Terv-Kereskedelmi osztályvezető rövid lefolyású, intenzív betegség után 70 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2018. január 22-én, hétfőn 13 órakor lesz a Deszka­templomban. Kérjük, kegyeletüket egy szál virággal róják le. 921345 Felesége: Márti, lányai: Krisztina és Boglárka, férjeik: Tamás és Tamás, unokái: Bence, Gergő és Szilárd Koncerttel emlékeznek kollégái Fábián Julira A szakma és a közönség által az egyik legtöbbre tartott magyar díva volt. Budapest. Ingyenes koncer­ten emlékezik a december­ben fiatalon elhunyt Fábián Julira a hazai dzsessz-színtér színe-java január 28-án a Bu­dapest Jazz Clubban (BJC). A Harmónia Jazzműhely es­téjén a fellépők között lesz Bencze Alma, Berki Tamás, Cseh Balázs, Gereben Zita, Gyárfás István, Hajdú Klára, Horváth Cintia, Jász András, Kanizsa Gina, Karosi Júlia, Kész Petra, Kovács Linda, Lakatos Ági, Milosevits Mir­ko, Molnár Enikő, Mujahid Zoltán, Palágyi Ildikó, Pápai Zsanett, Sárik Péter, Soós Márton, Szőke Nikoletta, Ur­­bán Orsolya és Vörös Niki - olvasható a BJC oldalán. Mint írták, a koncertre a regisztrációs helyek már el­keltek, további ingyenes be­lépés regisztráció nélkül a BJC kávézójába és bisztrójába lehetséges, ahol a koncertet élőben közvetítik. Fábián Juli december 16-án hunyt el rákbetegségben. Az énekes­nő, dalszerző, dalszövegíró 37 éves volt. A szakma és a közönség által az egyik leg­többre tartott magyar díva a dzsessz és a pop műfajában számos sikeres produkció ré­szese volt. A Liszt Ferenc Zeneművé­szeti Egyetem Jazz tanszakán végzett Fábián Juli pályafu­tása első éveiben rendszeres vendége volt a Gyárfás István Triónak, több alkalommal énekelt Pege Aladár zenekará­val, a Budapest Jazz Orchest­­rával. 2005-ben szerepelt az elektronikus zenét játszó Erik Sumo Bandban. 2007-ben és 2008-ban a Montreux Jazz Voice Competition legjobb nyolc énekese közé jutott. Öt éven át énekelt a Barabás Lőrinc Eklektricben, de készí­tett lemezt a Fábián Juli Jazz Riff-fel, Sárik Péter zongoris­tával és Zoohackerrel is. mit Fábián Juli és Palásti Kovács Zoltán FOTÓ: MMMBOOKING.HU www.eszak.hu 15 Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MAJOROS JÁNOSNÉ sz. Müller Mária életének 86. évében elhunyt. Szeretett elhunytunk temetése szűk családi körben történik. A gyászoló család „Elment egy lélek ma ismét a földről, Kit szívünk többé el sosem feled, Csendesen figyelsz ránk már odaföntről, legyen helyettünk, Isten Veled! ” Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk egyetlen gyermekem, férjem, Édesapánk VERTIG ZSOLT halálának 1. évfordulójára. 920083 Édesanyja, felesége, két fia, Ádám és Áron valamint a kiterjedt rokonság "Elment egy lélek ma ismét a földről Kit szívünk többé el sosem feled, Csendesen figyelsz ránk már odaföntről, Legyen helyettünk Isten Veled ! Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy FAZEKAS BARNÁNÉ szül. Szatmári Márta volt miskolci járműjavító dolgozója életének 79. évében, hosszú betegség után csendesen elhunyt. Temetése 2018. január 20-án 14 órakor lesz a taktaharkányi temető ravatalozójából. A gyászoló család „Elment egy lélek ma ismét a földről, Kit szívünk soha el nem feled. Csendesen figyelsz ránk már odaföntről, Legyen helyettünk Isten Veled! ” Fájó szívvel tudatjuk, hogy ALTMÁR KÁROLY 77 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2018. január 22-én, 11 órakor lesz a Szentpéteri kapui temetőben. Kérjük, kegyeletüket 1 szál virággal róják le. 921026 A gyászoló család "Küzdöttél, de már nem lehet, Csend ölel át és szeretet. Csak az hal meg, kit felednek, Örökké él, kit igazán szeretnek." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZECSKO ANDRÁSNE sz. Varga Irén életének 83. évében elhunyt. Temetése 2018. január 22-én 13 órakor lesz a Szentpéteri kapui temető kisravatalozójából. A gyászoló család Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Id. BOSÁNSZKY TIBOR életének 80. évében elhunyt. Temetése 2018. január 24-én 13 órakor lesz a Szentpéteri kapui temető kisravatalozójából. A gyászoló család 920998 Fájó szívvel tudatjuk, hogy DÉZSI JÓZSEF 78 éves korában elhunyt. Temetése 2018. január 23-án, 12 órakor lesz a Deszka temetőben. 92047 A gyászoló család kegyeleti hirdetését az interneten is megjelenítheti napilapunkban: www.eszak.hu MEGEMLEKEZÉS Kegyeleti hirdetését az interneten is megjelenítheti napilapunkban: www.eszak.hu EMLEKEZÉS "Egy gyertya most érted égjen, Ki fent laksz már a magas égben. Ki vigyázol ránk onnan fentről, S a lelkünkhöz szólsz a végtelenből." Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk életünk legszomorúbb napjára, amikor SIROKI JÓZSEF 2007. január 19-én örökre itt hagyott bennünket. Bánatos édesanyja, felesége, Vivike és anyósa FÖLD, KERT Eladó Miskolc-Szirmán a Déli Ipari Park területén 1815m2-es földterü­let. 30/510-9824 921334 Mezőgazdasági vállalkozó termőföl­det bérelne. 30/588-1876, 30/ 958-8228 920200 Miskolc-Szirmán 1,3319 Ha szántó 53,28AK eladó. 30/510-9824 921333 BÚTOR Régi parasztbútorokat, komódot, asztalokat, képeket, órákat, dísztár­gyakat és hagyatékot vásárolok. 20/534-2900 921169 Régi parasztbútorokat vásárolok, hagyatékokat, szőtteseket. Hívjon bizalommal: 20/471-4650 921170 ÉLELMISZER, TAKARMÁNY Dióbelet veszek házhoz megyek 800-1400 Ft/kg héjas 200 Ft/kg Tel: 06205464904. 920758 Fémzárolt vetőmag­ Lucerna (Olim­pia fajta) vetőmag rendelhető, kap­ható. Kruppa-Mag Kutató Kft. Kis­­várda. Tel.: +36 30 452 4265; email: kruppamag@kruppamag.hu ; honlap: www.kruppamag.hu 920622 Olaszliszkán furmint bor 300 Ft/s áron, csak egyeztetett időpontban eladó. Érd.: 0620/9238-265. 920834 ÁLLAT Fehér, 7 hetes puli kiskutyák eladók. Ár: 10 E Ft. Érd.: 0670/ 506-5347. 921312 Fiatal, vörös tojótyúkok, 600-1000 Ft/db, ingyenes házhoz szállítással eladók. Érd.: 0630/248-8480 921261 Perzselt bőrű hasított fél sertés eladó, 650 Ft/kg. Kiszállítás megoldható. Érd.: 30/4788-966. 921056 Tojótyúk vörös, 1 éves, 650 Ft/db házhoz szállítással. Rendelés: 0620/204-2382._________921324 EGYÉB ELADÁS Erdei m3-ben tűzifa luxliom méteres szálban, bükk, tölgy 200Ft/m3-től. Aprítva és tekézve is. Hétvégén is. 20/805-0430 921341 Tűzifa kamion tételben folyamato­san kapható méteres és négyméte­res szálban. 70/637-7025 921093 Tűzifa tölgy, akác aprítva kalodában 12000Ft/m3. Gyors szállítás. Hét­végén is. 20/975-4712 921214 Vastag tűzifa kapható erdei m3-ben 22000Ft/m3-től. Kalodás, aprítva 12000Ft/m3. 20/599-8241 921088 SZOLGALTATÁS KINALAT Fák szakszerű kivágása, sövényvá­gás,bozótirtás, zöld hulladék elszál­lítása,fűkaszálás. 20/2677-676 920364 Házépítés, kőműves, ács, festő, burkoló, gipszkartonszerelő munkát vállalunk. 30/584-8588, alaptol.hu OKTATÁST VÁLLAL 920373 Aranykalászos Gazda,Méhész,Va­gyonőr,Targonca­,Emelő,Földmun­kagép kezelő tanfolyamokat indí­­tunk.Tel:30/2283281,E01083/ 2015/2008,004,022,012,A011 920163 VEGYES Téli akciós, kalodás és erdei m3- re rendelhető tűzifa. Kaloda mérete 1*1*1 m, 11500 Ft-tól. Akác, tölgy, bükk, nyár. Ingyenes házhoz szállítással. Tel.:06-30/ 705-25­0 9 921229 Kegyeleti hirdetéseket minden munkanapon 16 óráig fogadunk! MUNKAHELYET KÍNÁL Betanított dolgozókat keresünk autóipari beszállító partnerünkhöz a Dunántúlra, a régióban a leg­magasabb bért kínáljuk, a szállást, utazást ingyenesen biz­tosítjuk. Jelentkezni az alábbi telefonszámon lehet: 0630/511- 4219 920883 Acélszerkezet-gyártó üzembe LAKATOSOKAT, HEGESZTŐKET keresünk. Szakmai önéletrajzokat és szakmai végzettséget igazoló dokumentumokat az acelszerk.fom@fkraszter.hu e-mail-címre várjuk. Miskolci magánklinikába keresünk ápolt, jó megjelenésű, munkájára és önmagára is igényes TAKARÍTÓNŐT, valamint PÁV vizsgával rendelkező SOFŐRT. A fényképes önéletrajzokat a 3523 Miskolc, Pf.: 77-re várjuk. Megvan a D kategóriás jogsid, dolgoznál autóbusz-vezetőként a fővárosi tömegközlekedésben? Jelentkezz MOST, hogy Te is a legkorszerűbb autóbuszokon vezethess Budapesten, vonzó juttatási csomagért! INGYENES SZÁLLÁSLEHETŐSÉGGEL! ITPANNONJOB Részletek és jelentkezés: H nikolett.fekete@pannonjob.hu, +36 20 329 9522 CM 10 Lakossági apróhirdetés-feladás telefonon! A hívás díja: bruttó 535 Ft/perc. A hívás az apróhirdetés árát tartalmazza. A hibák elkerülése érdekében a hirdetés abban az esetben jelenik meg, ha a szöveg visszaolvasásra került. Hirdetését feladhatja: hétköznap 8-16 óráig. S +36-90- 603-604 Jótékonysági est az autistákért Nagy megtiszteltetés tenni egy jó ügy érdeké­ben. BUDAPEST. Az autizmussal élő­kért rendeznek jótékonysági estet pénteken a Zeneakadé­mián. A nagyteremben Harcsa Veronika énekesnő és zenész­társai adnak koncertet. „A mű­sor első felében Razvaljajeva Anasztázia orosz származá­sú, Magyarországon élő hár­faművésszel az idén száz éve elhunyt francia zeneszerző, Claude Debussy műveit adjuk elő, majd a szünet után ál­landó alkotótársammal, Gyé­mánt Bálint gitárossal adunk műsort. Nagy megtiszteltetés tenni egy jó ügy érdekében” - mondta Harcsa Veronika az M1 aktuális csatorna csütörtö­ki műsorában. A ferences jó­tékonysági est kapcsán Szabó József, az OFM lelki igazgatója arról beszélt, hogy az Autista Segítő Központ bentlakásos intézmény, amely segíti az au­tizmussal élő fiatalokat. mti Gyászhirdetését, megemlékezését, köszönetnyilvánítását az alábbi helyeken is feladhatja napilapunkba: Szinkron Műszaki Bolt (Kék ház) Edelény, Hősök tere 8/a +36-70-397-9955 V.KERTÉSZ Temetkezés Encs, Rákóczi u. 7. 46/587-212 Szinkron Műszaki Bolt Kazincbarcika Egressy u. 43 +36-48-512-575 Interhat lottózó Mezőkövesd, Ady Endre u. 5. +36-30-461-3837 Kerékgyártó Temetkezés Miskolc, Csabai kapu 32. +36-46-560-406 Kerékgyártó Temetkezés Miskolc, Szentpéteri kapu 47. +36-40-412-176 Miskolc, Városgazda Nonprofit KFT In Memórián Temetkezés Miskolc, Szentpéteri kapui temető +36-46-353-909 Pietas temetkezés Miskolc, Csabai kapu 16. +36-46-431-014___________ Kegyeleti Gyertyaláng Temetkezés Sajószentpéter, Kossuth u. 137. +36-48-424-000 HADÉSZ Kft. Sajószöged,Bem u.12. +36-30-525-1725 Ladomerszki Temetkezés Tokaj, Rákóczi u. 30. 70/239-2485 Lakáskultúra, Ajándék Sátoraljaújhely, Rákóczi u. 5. +36-47-322-947 Stevlik és Társa Kft Szerencs, Rákóczi u.31. +36-20-322-8876 Ványai Temetkezés Szerencs, Bekecsi u.1. +36-20-9664-464 Belvárosi piac Szikszó, Pázmány P. tér +36-30-288-1715 Szuperinfó iroda Kazincbarcika, Egressy Béni u. 25. +36-48-510-200 Szuperinfó iroda Ózd, Árpád Vezér u.22/a______ +36-48-572-380__________ Szuperinfó iroda Tiszaújváros, Szent István u.1/a. +36-49-544-434. Észak-Magyarország ügyfélszolgálat Miskolc, Zsolcai kapu 3. +36-46-502-900. Miskolc, Andrássy Gy. u. 35. +36-46-339-893. Urszin temetkezés Onga, Major u. 11. Felsőzsolca, Kazinczy u. köztemető Alsózsolca, Tanács u. köztemető Szikszó, Bajcsy Zs. 14. temetővel szemben +36-30-910-9764; +36-30-526-1918; +36-30-332-4993 Gazdabolt Sajószentpéter, Kossuth út 160. +36-48-521-177 Szegő Autósbolt, Sajószentpéter, Erkel F. u.l. +36-48-521-013___________ 862195

Next