Észak Magyarország, 2018. január (74. évfolyam, 1-26. szám)

2018-01-23 / 19. szám

6 Kultúra A zenei nevelést is szolgálják MISKOLC. Elsősorban a zene népszerűsítését, Miskolc város és a megye fiataljainak zenei nevelését, az idősebb korosztály kulturált időtöl­tését, igényes szórakozását szolgálja az a három együtt­működési megállapodás, amelyet a magyar kultúra napján írt alá Szászné Pónizs Krisztina, a Miskolci Szimfo­nikus Zenekar Nonprofit Kft. ügyvezetője, Csabay Csilla, a Miskolci Egressy Béni - Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója, Gúr Péter Attila, a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény megbízott igazgatója, vala­mint dr. Prokai Margit, a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Vá­rosi Könyvtár igazgatója. A megyei könyvtár zene­mű- és hangtárának gyűjte­ménye a város zeneiskolá­jának oktató munkáját fogja segíteni. A városban élő szép­­korúak szervezett formában is részesei lesznek, lehetnek a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár irodalmi és zenei programjainak. ÉM Zenére szerződtek... fotó: ki „Rossz érzés, ha két-három napig nem fényképezhetek...” A fotóriporter. Ezt a címet viseli Laczó József sajószentpéteri fényképkiállítása. MISKOLC, SAJÓSZENTPÉTER. Kez­dő újságíró voltam a Déli Hír­lapnál, amikor Laczó József már a társlap, az Észak-Ma­­gyarország fotórovatának ve­zetője, ismert és elismert fo­tóriporter volt. Együtt ugyan soha nem dolgoztunk, de egy-egy eseményen egyidő­­ben dolgozva volt alkalmam megfigyelni azt az alapos­ságot, odafigyelést, műgon­dot, ahogy fényképfelvétel formájában megörökítette a történéseket. Éppen ezért örültem, hogy én írhatok arról, hogy az immár nyugal­mazott fotográfusnak, Laczó Józsefnek kiállítása nyílt meg tegnap délután a Sajószent­péteri Kulturális Központban, A fotóriporter címmel. Az, hogy ez a fotókiállítás éppen a Himnusz születés­napján, a magyar kultúra nap­ján nyílt meg, jelzésértékkel bír: az élet dolgainak igényes, művészi szintű bemutatása fényképfelvétel formájában fontos része a magyar kul­túrának, mint ahogy azok is fontos részei, akik fényképe­zőgépükkel folytatják ezt a tevékenységet. A hőskorszak lovagja Laczó József akkor kezdte a fényképezést, amikor nem­hogy szuper kamerákkal fel­szerelt okostelefonok, vagy digitális fényképezőgépek nem voltak, hanem még motoros-filmes gépek sem nagyon. Minden exponá­lás után kézzel kellett újra továbbítani a gépben a filmet, kézzel felhúzni a gépet és ez­zel újra exponálható állapot­ba hozni. Gondoljanak csak bele, milyen lehetett mond­juk egy labdarúgó-mérkő­zést végigfényképezni ilyen technikával. Ráadásul úgy, hogy egy­­egy témára jó esetben egy 36, vagy egy 24 kockás - ak­kor még - fekete-fehér film állt rendelkezésre. Annyi kattintással kellett elegendő jó fényképfelvételt készíteni. (Ma ez úgy történik, hogy a fotós sorozatra állítva nyomja a gép gombját, amely másod­percenként tucatnyit képes exponálni, és a végén az egy­­egy momentumról készült 40-50 kockából utólag választják ki azt az egyet, ami megfelelő. „Kétségtelen más világ volt fotóriporteri szem­szögből is, és­­ fura módon - idegenkedtem akkor, amikor megjelentek a digitális gépek, mert attól tartottam, hogy azzal a technikával nem lehet majd olyan jó minőségű képe­ket készíteni, mint a filmes­gépekkel. Aztán szépen hoz­zászoktam és én is élveztem a digitális technika kényelmét, előnyeit - magyarázta Laczó József. - Persze munkássá­gom legjava filmen található meg és a Herman Ottó Múze­umban tekinthető meg, mint kordokumentum.” A bányászélet pillanatai Mint megtudtuk, a mostani sajószentpéteri kiállítás anyagát is a Herman Ottó Múzeumtól kérték el. „A kiállítás valamennyi darabja fekete-fehér. Legjavát a het­venes-nyolcvanas években a bányákban készült képeim alkotják. Akkor élte hőskorát a környéken a szénbányá­szat, a Sajószentpéteren élők mindennapjait is az határozta meg. Abba az időbe szeret­ném visszakalauzolni azokat, akik maguk is tanúi lehettek az akkori életnek, és azokat is, akik csak a történelem­­könyvek lapjairól ismerik már a bányászéletet...” De hogy is kötődik Laczó József fotóriporter a bányászathoz? Úgy, hogy 1969-ben került a Borsod Megyei Lapkiadó Vállalathoz és gyakornokként a Borsodi Bányász szerkesztőségében dolgozott. „Hetente két-há­rom napot a bányában töl­töttem, megörökíthettem a bányászok munkáját, mindennapjait. Nagyon jó iskola volt emberként és fotó­­riporterként egyaránt...” Munkájával elégedettek voltak, hiszen alig három év elteltével már a megyei napilapnál, az Észak-Magyar­­országnál dolgozott, jó tíz év elteltével már a fotórovat vezetője volt és egészen 1997-ig naponta készítette a fényképfelvételeket az élet minden területéről anyalap­ja és több országos napilap, hetilap, magazin számára. Megszámlálhatatlan publi­káció, kiállítás és elismerés kísérte fotóriporteri pályáját. Mindig van mit fotózni Mit csinál ma egy nyugalma­zott fotóriporter? Egyáltalán lehet-e nyugdíjazni a fotóst? Erre azt mondja, hogy: „Mindig kint vagyok valahol az utcán, vagy a természetben, kezem­ben a fényképezőgépemmel. Ha rossz az idő, nekem is rossz. Egyszerűen rosszul érzem magam, ha két-három napig nem tudok kimenni és nem fényképezek. Akkor otthon addig rakosgatok tárgyakat, igazítgatok háttereket, amíg kialakul belőle valami jó kom­pozíció és már készül is a fény­kép...” Megtudjuk, hogy nincs ugyan újság, ahol meg lehetne jelentetni néhány jól sikerült képet, de ott a Facebook, ahol az ismerősök és ismeretlenek szívesen fogadnak egy-egy jól elkapott élethelyzetet. SZANISZLÓ BÁLINT balint.szaniszlo@eszak.hu A fotóriporter munka közben... FOTÓK: MAGÁNARCHÍVUM Spanyolnátha-kötetek megjelenésével készültek A kultúra napja igazi ünnep az alkotóknak, művészeknek. Miskolc. Mit jelent a ma­gyar kultúra napja egy alkotóművésznek, milyen emlékeket őriz az ünnep­pel kapcsolatban és hogyan készült az ideire? Erről kér­deztük Vass Tibor költő, kép­zőművészt, a Spanyolnátha művészeti folyóirat alapító főszerkesztőjét. Egykor... - A magyar kultúra napjáról az első kellemes emlékeim Mis­­kolchoz kötődnek. 1996-ban, a Mini Galériában ekkor nyitot­ta meg Bohár András az önálló mail art kiállításomat. Rá egy évre a Miskolci Galéria múze­umi népművelőjeként dolgoz­tam, s az intézmény delegált a Kölcsey-emléktábla avatására. Furcsa, de ha elsétálok a Szé­chenyi utca 38. sz. alatti ház falán álló emléktábla közelé­ben, ahol ismereteink szerint Kölcsey 1830-ban lakott, e mo­mentum apró részletei még ma is gyakran eszembe jut­nak. A környék szüntelen és igen zajos forgatagában néhá­­nyan elénekeltük a Himnuszt, koszorúkat helyeztünk a táb­la alá. Az a pár perc, az a pár mozdulat, a maga kiharcolt csendjével feledhetetlenné tette számomra a villanyren­dőri dübörgésben. Akkor még nem volt divat a médiának kisebb-nagyobb kütyüivel be­lemászni az ember szájába, arrébb lökdösni szereplőket egy-egy jó felvétel érdekében. Többnyire tapasztalt kollégák dolgoztak, s így meg tudott maradni intimnek az ünnep - sorolja emlékeit a költő. ...és most kíváncsiak voltunk arra, hogy telt, telik az idei kultúra­ünnep. - A kultúra napján a Petőfi Irodalmi Múzeum dísztermébe voltam hivatalos, ahol A szá­zadelő irodalma (A századelő költészete, A századelő novel­lái, A századelő gondolkodói) című antológiacsalád ünnepi bemutatóját tartották. Ver­semmel a századelő költészete című antológiában szerepelek, melyet Az év versei című anto­lógiasorozatból válogattak be. De a költő szűkebb pátriája, Hernádkak sem maradt kul­túra-napi rendezvény nélkül.­­ A Spanyolnátha nem­zetközi mail art művészte­lepen 21-én ünnepeltük a két legújabb Spanyolnát­­ha-kötet megjelenését. Fa­lánk idő - fantázia és fúga, avagy beszélgetések Turczi Istvánnal címmel megjelent interjúkötetünkre a minap a budapesti Írók Boltjában rendezett bemutató videó felvételének bemutatásával is készültünk. A Tompa Mi­hály születésének 200. év­fordulója alkalmából Néha olyan jól beszélek címmel kiadott antológia Hernádka­­kon szintén ekkor debütált, írásaikat miskolci szerzők elevenítették meg. Külön öröm számomra, hogy 23-án az eme kötetben is szereplő Miklós Gábor kapja a Ma­­zsaroff Miklós-díjat, akinek a Spanyolnátha művészeti folyóirat nevében ezúton is gratulálok! - tette hozzá Vass Tibor. EM­HI Vass Tibor fotó: vasslevente ÉSZAK 2018. JANUÁR 23., KEDD Több helyszín, számos program A Művelődésért kitüntető díjakat adtak át Ózdon, az Olvasó Színház termében. ÓZD. A magyar kultúra nap­ján több eseményre is elláto­gathattak az ózdiak, hiszen délelőtt és a délutáni, kora esti órákban is egymást ér­ték a programok. A Nemzeti Filmtörténeti Élménypark­ban ózdi és putnoki diá­kok közösen szavalták el a Himnuszt, népdalt énekeltek és egy filmvetítésen is részt vehettek. Megtekinthet­ték a magyar Filmtörténeti kiállítást, valamint filmes karaokén is kipróbálhatták magukat. A Digitális Erőmű­ben a Mizerák 75 tárlat várta a látogatókat. Az egykori kiváló fotóriporter, Mizerák István alkotásai, portréfotói kerültek közszemlére. Továbbvinni az örökséget­ ­ A Himnuszunk születésé­nek napján, elsősorban a diákok, a fiatalok előtt kell világossá tenni, hogy milyen kincset gondoznak, amikor a magyarság kultúrájáról beszélünk - fogalmazott az esemény megnyitóján Riz Gábor, országgyűlési képvise­lő. - Legyen az a beszélt nyel­vünk, az énekünk, a táncunk, épített örökségi elemünk, vagy bármi más, ami megkü­lönböztet bennünket a többi néptől. Nagyon fontos, hogy utódainknak továbbadjuk azt az örökséget, amit őseinktől kaptunk, kiegészítve a mai, modern értékekkel. A kultúra mindig gyarapszik, bízunk benne, hogy sokáig fenn­marad, ami kimondottan a magyarság jegyeit hordozza magában. Kitüntetések A korábbi évek hagyomá­nyait folytatva, a városi ün­nepséget ezúttal is az Olvasó Színház termében tartották, előtte azonban az épületben megnyitották a VI. Folyo­só tárlatot. A gálaműsor ke­retében a borsodi település alpolgármestere köszöntötte a megjelent vendégeket. - A világ változik, ami­hez alkalmazkodnunk kell - mondta Farkas Péter Bar­nabás, Ózd Város alpolgár­mestere. - Nem csupán az a jó, ami régen volt, de meg kell becsülnünk azt is, amit a korábbi generációktól kap­tunk. Soha nem szabad elfe­lednünk, honnan jöttünk. A kultúra szempontjából meg kell találnunk azt a középu­tat, amely a hagyományokra épül, de a modern világban is érvényes. Nekünk pedig vigyáznunk kell arra a gyári hagyományra, azokra a helyi jellegzetességekre, ami ózdi­vá tesz bennünket. Farkas Péter Barnabás köszöntő szavai után átad­ták a hatodik esztendeje hagyományos Művelődésért Kitüntető Díjat. Ebben az esztendőben az Aranygyűszű Díszítőművészeti Kör vezető­jének, Lukácsi Lászlónénak a munkáját ismerték el. A me­cenatúra kategóriában pedig Palotai István és Palotai Ádám rendezvényfotóst díjazták egy kisplasztikai alkotással. Az ózdi program lezárásaként az Akusztikus Trió, Vadker­ti Imre, Zsupka Attila és Si­pos Dávid adott koncertet az Olvasóban. EM­ME A díjazottak (balról jobbra) Palotai Ádám, Lukácsi Lászlóné és Palotai István FOTÓ: ME

Next