Észak Magyarország, 2018. február (74. évfolyam, 27-50. szám)

2018-02-17 / 41. szám

keletINAPLÓ LXXV. ÉVFOLYAM, 41. SZÁM, ÁRA: 150 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 116 FT 14 OLDAL Hodák Lilien is a legszeb­bek között van baba­tablónkon. FÜGGETLEN NAPILAP SZOMBAT 2018. FEBRUÁR 17. Reggelre sokfelé kép-3 Of»­ződik köd, mely csak itz, lassan szűnik meg. Dé­lután felhők érkeznek. REGGEL DÉLBEN ESTE Nyílt nap az alkotóházban Miskolc. Nyílt napot tartottak pénteken a Miskolci Alkotó­házban, mely lassan 100 éve van jelen a város képzőművé­szeti életében. Az érdeklődők megismerkedhettek Szakos Dániel tipográfussal és mun­káival, találkozhattak lengyel grafikusokkal, a művészeti pályára készülő diákokkal, valamint megnézhették az ipartörténeti műemléknek számító grafikai gépeket, ém JanuszJedrzejczyk grafikus fotó: bt Elkötelezett pedagógus MISKOLC. A megye fontos pe­dagógus személyiségei kö­zött tarthatjuk számon. Hiva­tástudattal és szenvedéllyel dolgozik: idén hetven éves lesz és még mindig tanít óra­adóként. Fontos információ, hogy huszonöt éve vezet di­ákszínpadot. Hatvankét éves korában pedig elkezdett ver­seket írni. Szombati nagyin­terjúnkban dr. Lénárt Attilát kérdeztük. A­ PGY Devizaárfolyam­ (2018.02.16.) Tartalomból Beismerte tettét a tömeggyilkos 2 Nevettetve gyógyít 3 Együtt kell élnünk a vaddisznókkal? 5 Brewer visszatér Észak-Magyarország 3501 Miskolc, Postafiók 178. www.eszak.hu Telefon: (46) 502-900 Figyelemfelkeltő fotózás Rákbetegségből gyógyult nők és középiskolások fotózkodtak együtt a miskolci Mentor Baptista Általános Iskola, Gimnázium és Szakképző Iskolában, hogy az önvizsgálat fontosságára hívják fel a figyelmet. Az elkészült fotókból előadással kiegészített kiállítást is terveznek, melyet középiskolákba vinnének. /7. fotó: bujdos tibor Az utódaikat keresik az idős gyermekorvosok Kihalás fenyegeti hazánkban a gyermek háziorvosi rendszert Póta György szerint. Miskolc: A Házi Gyermek­­orvosok Egyesületének elnö­ke a napokban adott hangot aggodalmának egy szakmai rendezvényen. Póta György a többi között azt is elmondta, hogy attól tart, eltűnik a gyermek házi­orvosi rendszer. A praktizáló orvosok negy­ven százaléka nyugdíjas korú, van, aki 85 évesen is dolgozik, mert nincs aki átvegye tőle a stafétabotot. Az idős szakemberek sze­rint nem vonzó az ifjú kol­légák számára az alacsony bérezés sem, ezért a meghir­detett praxisok nem kellenek senkinek. A borsodi megyeszék­helyen különböző kedvez­ményekkel támogatják a háziorvosokat, annak érde­kében, hogy ne legyenek üres praxisok. A városháza szóvi­vője szerint ebben a városban tehát egyáltalán nincs ok a pánikra, Miskolcon folyama­tos és zavartalan az ellátás és kihalás sem fenyegeti a rend­szert, hiszen sok a fiatal szak­ember. A témával foglalkozik ös­­­szeállításunk. /3. JA ÉPÍTKEZIK VAGY FELÚJÍT??? HUN-ThermFh Consulbing Kft. I­I Consulbing ! A NYÍLÁSZÁRÓK OTTHONA! VÁSÁROLTA MEG MINŐSÉGI NYÍLÁSZÁRÓIT MAGYAR GYÁRTÓTÓL! Díjtalan felmérés és ajtók, ablakok egyedi elképzelések szerint is. Az akció február 28-ig érvényes! ^ Keresse bemutatótermünket Miskolcon Új helyen: Miskolc, Auchan üzletsor, Pesti út 9. (Miskolc-Dél Auchan) Telefon: +36-46/381-006 E-mail: miskolc@huntherm.hu Telephelyünk: 3561 Felsőzsolca, Ipari Park, Turul u. 1. E-mail: megrendeles@huntherm.hu Telefon: +36-46/503-670 www.huntherm.hu HIRDETÉS SALAMANDER INDUSTRIE /// PRODUKTE 16. OLDAL Nóra is várja a szavaza­tokat! Ádám János fotó: Kozma István A lélek titkait fürkésző képek MISKOLC. Az ember és a termé­szet kapcsolatát, a lélek titkait fürkésző képeket vetített kol­légánk, Ádám János tegnap délután a Felsővárosi Refor­mátus templomban, a Kultúr­­szent programsorozat pénteki estjén vendégelőadóként. A grafikusokból, festőkből, ze­nészekből pedagógusokból és fotószakkörös diákokból álló közönségnek Ádám János több kulisszatitkot is elárult, többek között azt is megosz­totta az érdeklődőkkel, hogy több képe zenei inspirációra született. JA Az alapszakasz győzelemért (is) Kazincbarcika­ A férfi röplab­da NB I-ben veretlen listave­zető Vegyész RC Kazincbarci­ka csapata vasárnap 17.30-tól hazai környezetben játszik bajnokit. A sárga-kékek Ka­zincbarcikán, a Don Bosco Sportközpontban a Sümegi RSE együttesét fogadják. A ta­bella utolsó előtti helyén álló dunántúliak ellen nem csu­pán az a tét a Vegyész számá­ra, hogy megőrizzék veretlen­ségüket, hanem az is, hogy egy újabb siker megszerzésé­vel alapszakasz-győztesnek vallhatják magukat, és in­nentől az áprilisi rájátszásra, a bajnoki elődöntőre készül­hetnek. /9. ÉM Rájár a rúd a drogterjesztőkre Újabb díleren ütöttek rajta a rendőrök és kommandósok. MISKOLC. A napokban számol­tunk be róla, hogy három dílert is elfogtak Miskolcon szerve­zett akcióban, most pedig a negyedik kezén is kattant a bi­lincs. A 39 éves M. Tibor febru­ár 15-i elfogásáig úgynevezett „herbált”, azaz új pszichoaktív anyagot szerzett meg, majd tovább értékesítette. Új pszi­choaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének megala­pozott gyanúja miatt folytat­nak ellene büntetőeljárást. Hl Ápolók napja Kossuth Zsuzsannára, az 1848-49-es szabadságharc tábori kórházainak főápolónőjére, a 19. század kiemelkedő egészségügyi szervezőjére emlékeztek tegnap, a Magyar Ápolók Napján Miskolcon a megyei kórházban. fotó: Kozma István

Next