Észak Magyarország, 2018. május (74. évfolyam, 100-124. szám)

2018-05-23 / 117. szám

2 Krónika észak Súlyos vád a volt államfővel szemben BUKAREST. Az 1989. decemberi forradalom idején elkövetett emberiesség elleni bűncselek­ményekkel gyanúsítja a román katonai ügyészség Ion Iliescut. A közélettől visszavonult 88 éves politikus ügyvédje an­­­nyit közölt, hogy a volt államfő ártatlannak tartja magát. Nem hivatalos adatok szerint a Te­mesvárról induló, a kommu­nista diktátor bukásához ve­zető 1989-es forradalom idején 1142-en vesztették életüket.MTI Ion Iliescu fotótafp Budapest. Várhatóan júni­us első felében terjeszti be a kormány az Országgyűlésnek a 2019-es költségvetés terve­zetét - közölte a Pénzügymi­nisztérium kedden. Kiszámíthatóság, tervezhetőség A közlemény szerint a Gaz­dasági Kabinet Varga Mihály vezetésével keddi első ülésén áttekintette az elkövetkezen­dő időszak gazdaságpolitikai kérdéseit. Varga Mihály a testület ülé­sét követően elmondta: az első ülés legfontosabb témája a költségvetés tervezése volt, ami a korábbi évek gyakor­latának megfelelően idén is tavasszal történik. Ez válto­zatlanul a kiszámíthatóságot és a tervezhetőséget erősíti, hiszen minden érintett már fél évvel korábban láthatja a költ­ségvetési mozgásterét - tette hozzá. Az elkövetkezendő hetekben ölt formát a doku­mentum, amelyet - minden jogszabályi garancia betartása mellett - előbb a kormányza­ti fórumok tárgyalnak, majd a Költségvetési Tanács véle­ményével együtt kerül az Or­szággyűlés elé - tájékoztatott a pénzügyminiszter. mti A tények A Gazdasági Kabinet tagjai: Varga Mihály gazdaságpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, pénzügyminiszter, Bártfai-Mager Andrea, a nemzeti vagyon­kezelésért felelős tárca nélküli miniszter, Palko­­vics László innovációs és technológiai miniszter, Rogán Antal, a miniszterel­nök kabinetfőnöke és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. . A költségvetés tervezése a korábbi évek gyakorla­tának megfelelően idén is ta­vasszal történik. VARGA MIHÁLY Biztonsági kihívásként tekintik a migrációt BRÜSSZEL: Megengedhetetlen nem beszélni a migráció biz­tonsági vonatkozásiról azok után, hogy Európában az elmúlt három évben 29 ter­rorcselekményt követtek el migrációs hátterű emberek - jelentette ki Szíj­jártó Péter Brüsszelben kedden, az eu­rópai uniós tagállamok kül­ügyminisztereinek, továbbá kereskedelmi és fejlesztési ügyekkel foglalkozó képvise­lőinek ülését követően. Szabadkereskedelem A külgazdasági és külügymi­niszter azt mondta, a húsz év­vel ezelőtt megkötött és újra­tárgyalni tervezett cotonou-i megállapodás szövege olyan migrációs fejezetet tartalmaz, amely teljes egészében elfo­gadhatatlan Magyarország számára, ugyanis az EU egy újabb nemzetközi szerződés­ben akarja legitimálni a mig­rációt támogató politikáját. Magyarország akkor tud felhatalmazást adni az új tár­gyalások megkezdéséhez az Európai Bizottság által elő­terjesztett irányelvek men­tén, ha az érintett fejezet a migrációval mint biztonsági kihívással foglalkozik - szö­gezte le. Szijjártó Péter a külügyi és kereskedelmi tanács ülésén elért eredményekkel kapcso­latban jó hírnek nevezte: a tanács megadta az engedélyt, hogy az uniós bizottság alá­írja Japánnal és Szingapúrral a szabadkereskedelemre vo­natkozó megállapodást. Mint mondta, az egyezmény értel­mében megszűnik a borok­ra kivetett vám, radikálisan csökken a marhahús vámja, valamint a sertésexport tekin­tetében is kedvezőbb helyzet áll elő. Hozzátette, hogy a sza­badkereskedelmi tárgyalások sebességét gyorsítani kell, hogy a kölcsönösen előnyös szerződések minél hamarabb hatályba léphessenek. mti Szijjártó Péter fotó: mti Szankcióra ellenszankció lehet a válasz MOSZKVA­ Harmadik, végle­ges olvasatában is elfogadta kedden az orosz parlament azt a törvényt, amely felha­talmazza az elnököt, hogy ellenszankciókkal sújthassa az Egyesült Államokat és más országokat, amelyek „barát­ságtalan” lépéseket tesznek Moszkva ellen. A jogszabály lehetővé teszi a nemzetközi együttműködés leállítását vagy felfüggesztését megha­tározott ágazatokban. mti Szabadlábon az egykori katalán elnök BERLIN: Szabadlábon marad Carles Puigdemont Németor­szágban, a Schleswig-Holstein tartományi felsőbíróság ked­den elutasította a tartományi főügyészség indítványát a volt katalán elnök őrizetbe vé­teléről. A politikus kiadatását Spanyolország kérte a tavaly októberi alkotmányellenes katalán függetlenségi nép­szavazás miatt, lázadással és közpénz hűtlen kezelésével vádolva a politikust. mti Carles Puigdemont fotó: afp Nem marad következmény nélkül az eset BERLIN. Szervezeti és szükség esetén személyi következmé­nyei is lesznek a német szövet­ségi bevándorlási és menekül­tügyi hivatalnál (BAMF) történt jogsértéseknek - mondta Horst Seehofer német belügymi­niszter. A brémai kirendeltség korábbi vezetőjével szemben az a gyanú, hogy legkevesebb 1200 menedékkérőt menedék­jogi státuszhoz juttatott, bár a jogszabályok alapján el kellett volna utasítani kérelmüket, mti Elkezdik a jövő évi költségvetés tervezését Kinevezte az új kormány államtitkárait Áder János Az államfő a miniszter­­elnök javaslatára döntött­ Budapest. Áder János köz­­társasági elnök kedden az Országház épületében kine­vezte Orbán Viktor negyedik kormányának államtitkárait, akik egyúttal hivatali esküjü­ket is letették. Egyben miniszterhelyettesek Az államfő a miniszterelnök javaslatára összesen 54 állam­­titkári, illetve közigazgatási államtitkári kinevezési okira­tot adott át. Ez alapján a miniszterhe­lyettesi feladatokat ellátó államtitkári posztot az Ag­rárminisztériumban Farkas Sándor, a Belügyminiszté­riumban Kontrát Károly, az Emberi Erőforrások Minisz­tériumában (Emmi) Rét­vári Bence, a Honvédelmi Minisztériumban Németh Szilárd, az Igazságügyi Mi­nisztériumban Völner Pál, az Innovációs és Technológiai Minisztériumban Cseres­nyés Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztériumban Magyar Levente, a Minisz­terelnöki Kabinetirodán Dömötör Csaba, a Minisz­terelnöki Kormányirodán Fónagy János, a Miniszter­­elnökségen Orbán Balázs, a Pénzügyminisztériumban pedig Tállai András tölti be. Áder János a Miniszterel­nökségen nevezte ki a leg­több államtitkárt, illetve közigazgatási államtitkárt, ahol összesen tízen tették le esküjüket, míg az Emminél kilencen, az Innovációs és Technológiai Minisztérium­ban, valamint az Agrármi­nisztériumban hatan-hatan, a Miniszterelnöki Kormányiro­dán és a Pénzügyminisztéri­umban öten-öten, a Minisz­terelnöki Kabinetirodán és a Honvédelmi Minisztérium­ban pedig hárman-hárman. A belügyi, az igazságügyi és a külügyi tárcáknál egyaránt két államtitkár tett esküt, itt közigazgatási államtitkárokat nem neveztek ki. Az államtitkári, illetve köz­­igazgatási államtitkári kine­vezéseken a kormányfő mel­lett az új kormány korábban esküt tett miniszterei is részt vettek. MTI Orbán Viktor és Varga Mihály pénzügyminiszter kezet fog, középen Pintér Sándor belügyminiszter, hátul Trócsá­­nyi László igazságügyi miniszter az államtitkári kinevezések átadásán fotó: mti, Kovács tamás A kormányfő szava a garancia BUDAPEST: A Zrínyi 2026 hon­védelmi és haderőfejlesztési terv megvalósítására most a költségvetési támogatás is megvan - mondta a honvé­delmi miniszter a Kossuth Rádió 180 perc című műsorá­ban kedden. Benkő Tibor hozzátette még: az, hogy Orbán Viktor miniszterelnök bejelentet­te, megduplázzák a honvé­delmi költségvetést, kellő garancia arra, hogy a prog­ram támogatása meg is ma­radjon. Elmondta, új kihívások, kockázatok, fenyegetések jelentek meg a világban. Ma­gyarországnak ezzel szembe kell néznie, a magyar embe­rek érdekében fejleszteni, erősíteni kell a Magyar Hon­védséget. MTI 2018. MÁJUS 23., SZERDA Üzenet: „a párt ellen hat” Toroczkai László Mi ma­gunk néven platformot alapított a Jobbikon belül. BUDAPEST. Toroczkai László - aki a Jobbik május 12-én lezaj­lott tisztújításán alulmaradt a szavazatok 54 százalékával elnökké választott Sneider Tamással szemben - kedden Budapesten, a párt Villányi úti irodája előtt tartott sajtó­­tájékoztatóján azt mondta: pénteken hét jobbikos pol­gármester és számos jobbikos középvezető vett részt azon gyűlésen, amelyen döntöttek arról, hogy Mi magunk néven a Jobbikon belüli platform létrehozását indítványozzák. „Szeretnénk még ezt a po­litikai közösséget, amely je­lenleg a Jobbik keretein belül működik, visszaterelni a Job­bik alapító okiratában lefek­tetett szellemiséghez” - in­dokolta a platform alapítását Ásotthalom polgármestere. Foglalkoznak vele Az alapszabály nem teszi le­hetővé platform létrehozását a Jobbikban, a párt elnöksége csütörtökön foglalkozik To­roczkai László kezdeménye­zésével - közölte az ellenzéki párt szóvivője. Jakab Péter kijelentette: a platformnak nincs létjogosultsága, a Job­bik ragaszkodik a 2003-as alapító okirathoz, miszerint a párt a nemzet egészét képvi­seli. „Párton belül létrehozni egy másik pártot, az a párt el­len hat” - fogalmazott. mti Toroczkai László fotó: mti, illyés t. Impresszum ÉSZAK MAGYARORSZÁG Ügyvezető igazgató, felelős kiadó: Fodor István (istvan.fodor@inform.hu). Tartalomfejlesztési vezető: Forgács Bernadett (bernadett.forgacs@inform.hu). Mb.főszerkesztő: Úri Mariann (mariann.uri@eszak.hu). Értékesítési vezető: Maros Éva (eva.maros@eszak.hu) Terjesztési vezető: Tóth István (istvan.toth@kelet.hu). Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: a 06-80-442-444 ingyenesen hívható telefonszámon, vagy e-mailen: reklamad­o@eszak.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 2990 forint, két hónapra 5980 forint, negyedévre 8760 forint, fél évre 16 990 forint, egy évre 32 990 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06/46/998-998, telefax: 06/46/501-260,­­apróhirdetés feladása telefonon: 06/90/603-604 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza, a hívás díja 500 Ft+áfa (635 Ft­/perc), személyesen, interneten: http://hirdetes.eszak.hu Szerkesztőség telefon: 06/46/998-998, telefax: 06/46/501-262. E-mail: eszak@eszak.hu. Kiadja az Inform Média Lapkiadó Kft., 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Postafiók 178., Megjelenés száma: 2018/117. Hírügynökség: MTI. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Lapkiadó Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. ISSN 0133.0357, Nyomtatásért felelős: Dubóczki Tibor (tibor.duboczki@inform.hu). „A kiadó az elfogadott megrendelés alapján átadott hirdetések tartalmáért, azok valódiságáért, harmadik szemé­lyeknek okozott jogsérelemért felelősséget nem vállal, nem köteles olyan tényeket, vagy körülményeket keresni, melyek jogellenes tevékenység folytatására utalnak, az ezzel kapcsolatos jogvitákból keletkező következményeket és hátrányokat a Megren­delőre hárítja. Ezenfelül a Kiadó nem tehető felelőssé, és nem vállal felelősséget semmiféle kárért, közvetett, járulékos vagy másodlagos károkért, elmaradt nyereségből, jövedelem elmaradásából vagy használatkiesésből származó olyan károkért, amelyek a sajtótermékben megjelent hirdetésből fakadnak, ill. azzal kapcsolatosak, függetlenül attól, hogy az ilyen károk szerződéssel, hanyagsággal, polgári peres eljárással, jogszabályokkal vagy egyéb ügyekkel kapcsolatosak.” MATESZ •• print-audit

Next