Észak Magyarország, 2019. január (75. évfolyam, 1-26. szám)
2019-01-25 / 21. szám
4 Megyei körkép Röviden Irodalombarátok találkozója MEZŐKÖVESD. Reményik Sándor erdélyi költő élete és munkássága volt a téma Mezőkövesden az Irodalmi Kávéház Klub - a közelmúltban megtartott - idei első találkozóján, amelyen egyebek mellett az Eredj, ha tudsz!, a Templom és iskola, valamint az Ahogy lehet című verseket elemezték a klubtagok. ÉM Eredményhirdetés a fotópályázaton Ózd. Ünnepélyes gálaműsor és kiállítás keretében hirdették ki a minap az ózdi Olvasó Egylet Székházában a Mizerák Istvánról elnevezett harmadik fotópályázat eredményét. Mizerák István egykor fotóművész, fotóriporter és a Magyar Távirati Iroda ózdi tudósítója volt. Az elismeréseket Dancsok Tamás, a Mizerák István Alapítvány elnöke adta át. km Dancsok Tamás a rendezvényen FOTÓ: KERÉKGYÁRTÓ MIHÁLY Sok új dolgot is tanulhattak KAZINCBARCIKA Különböző versenyekkel ünnepelték a magyar kultúra napját Kazincbarcikán a Pollack Mihály Általános Iskola tanulói január 22-én. Az alsó tagozatosok részére hirdetett rajzversenyre idén a népmesék témájában kellett a fiataloknak elkészíteniük alkotásaikat. A felsősök pedig 5 fős csapatokban vágtak bele a több részből álló versengésnek. A diákok nagyon jól érezték magukat, emellett pedig még új dolgokat is tanulhattak a rendezvénynek köszönhetően. ÉM ÉSZAK 2019. JANUÁR 25., PÉNTEK Mindenki tehet valamit másokért A felelősségvállalás is az emberi minimum része, aki teheti, segítsen - vallja a vállalkozó, MISKOLC: File Tamás építési vállalkozó szerint a maga szintjén mindenki hozzájárulhat ahhoz, hogy jobb legyen a világ. - Van, aki kétkezi munkával, míg más kedvességgel, jó szóval vagy épp mosollyal teszi szebbé mások életét - sorolta a megyei kórház Gyermekegészségügyi Központjában tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján File Tamás, aki immár három éve jelentős pénzadománnyal támogatja az intézményt. Nemes célok A jótékonykodó vállalkozó lapunknak elmondta, aktív tagja az egyik, megyénkben működő református közösségnek, ahol mindenki tesz valamit másokért. - Az egyik gyülekezeti eseményen ismertem meg Farkas Tamás főorvos urat, aki eljött és beszélt az osztály feladatairól, a kis betegekről, a különböző gyógymódokról. Azóta többször is jártam itt és láttam, milyen magas színvonalú, lelkiismeretes, áldozatos munka folyik gyermekeink egészségéért, és tudtam, jó helyre kerül az ide címzett anyagi támogatás - magyarázta File Tamás, aki elárulta, cégénél fontos alapelv, hogy a bevétel bizonyos százalékát nemes célokra kell fordítani. Nő az adakozási kedv Révész János, az intézmény főigazgatója kiemelte, folyamatosan nő az adakozási kedv megyénkben, 2018- ban például dupla akkora adomány érkezett az intézménybe, mint a korábbi évek folyamán. A főigazgató szerint mindez a polgárosodás eredménye, hiszen a polgári értékrend egyik alappillére a karitatív szemlélet. Az intézmény vezetője kifejtette, egyre szélesebb a kapcsolati hálója az intézménynek, a gazdasági élet szereplői pedig évről évre támogatják a kórházat, ezért február 21-én vacsoraestet rendeznek a kórház támogatói számára, hogy még inkább mélyüljenek ezek az értékes ismeretségek. Réti Gyula, a Gyermeksebészeti, Traumatológiai és Égési Osztály vezetője kifejtette, az ország egyik legszélesebb spektrumú részlegéről van szó, itt a szívsebészeten kívül minden megtalálható és az általa vezetett osztály regionális feladatokat is ellát. File Tamás adományait minden évben a vizsgálatokat és a gyógyítást segítő berendezésekre fordítják. Tavaly hárommillió forintot ajánlott fel, ebből az újszülött-ellátást könnyítő laparoszkópos eszközöket vásárolt az intézmény. „Mindannyian tehetünk valamit másokért, a felelősségvállalás is az emberi minimum része” - állítja File Tamás. JA Balról: Réti Gyula, Révész János, File Tamás és Farkas Tamás FOTÓ: BUJDOS TIBOR Erdei iskola a kastélyban A környezettudatosság fejlesztése érdekében indítottak közös pro jektet. szirmabesenyő. A helyi önkormányzat és a Kassai Erdészeti Vállalat közös projektje indult FORREST - környezeti nevelés és képzés erdei iskolákban címmel, amit az Európai Unió az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Programon keresztül támogat - adta tudtul Szirmabesenyő önkormányzata. Felelős felhasználás A FORREST projekt célja, hogy javítsa a hiányzó vagy alacsony szintű környezeti tudatosságot a gyermekek és fiatalok körében határon innen és túl, ezáltal csökkentve a változó természeti környezettel kapcsolatos jövőbeli kihívásokat és hatásokat. A természettel és éghajlattal kapcsolatos számos negatív jelenség az alacsony környezettudatosságban, a rossz hozzáállásban és a természeti erőforrások gondatlan használatában gyökerezik. A projekt a változáshoz kíván hozzájárulni környezetvédelmi oktatás és képzés segítségével, amelyben az innovatív elemekkel - versenyekkel, kihívásokkal és problémamegoldó módszerekkel . www.eszak.hu Digitális Észak. Hírek, fotók, bárhol, bármikor. kiegészített erdei környezet segíti a gyermekek és a fiatalok szemléletformálását. Turisták számára is Szirmabesenyő önkormányzata a saját területén, a Szirmay-kastély mellett kialakít egy szabadtéri oktatási, képzési és információs létesítményt, amely az iskolás gyerekek, nyári táborok lakói és turisták számára is elérhető lesz. A létesítmény a tanév során szabadtéri tanteremként fog működni, amely az innovatív környezeti oktatásra fókuszál. A központ egy tanösvénnyel csatlakozik a közeli természeti környezethez, és új programokat és eszközöket fog alkalmazni. DA - Óriási a nyomás rajtam egész évben. Szinte mindegy, hogy prózai előadásban játszom, koncertezem, szinkronizálok vagy éppen forgatok, a hangomra mindig szükségem van. Nem iszom, nem dohányzom, a lehetőségekhez mérten próbálok eleget aludni, de néha ez sem elég. Ilyenkor bevetem a népi praktikáimat, méz, fokhagyma, citrom, gyömbér, néha egy kis mézes pálinka, és persze a Salvus. Minden állandó fellépési helyszínemen tartok belőle egy-egy palackkal, mert tudom, hogy aranyat ér. - Ez az évad bővelkedik színházi bemutatókban, nagyon sokat dolgozom, próbálok, koncertezem. Az őszi, téli időszakban hatványozottabban oda kell figyelnem, nehogy lerobbanjak. Azt eddig is tudtam, hogy a Salvus gyógyvíz gyomorégésre kiváló hatású, de már azt is megtapasztaltam, hogy ha száraz, kaparó torokkal vagy rekedten ébredek és gargarizálok vele, a torokfájást elfelejthetem. Már nem emlékszem pontosan, hogy ki hívta fel a figyelmemet a víz jótékony hatására, de az biztos, hogy amikor a gégészem - aki szintén rajongója a Salvusnak - ajánlotta, neki már mosolyogva mondtam: „Doktornő drága! Nekem mondania sem kell. Én magamtól is ezt választom.” A Salvus Gyógyvíz Permet gyógyszertárakban és gyógytermék üzletekben, a Salvus Gyógyvíz élelmiszer-áruházakban is (Auchan, DM, Fűszértek, Coop továbbá Rossmann üzletekben) kapható. Hirdetés Náray Erika nagyon vigyáz szinte már védjegyévé vált hangjára és most elárulta, mi a titka. A színész-énekesnő rendszeresen használja a Salvus gyógyvizet hangszálai karbantartására, egészségének megőrzésére. KEDVES ELŐFIZETŐINK! Szeretettel meghívjuk Önöket a NEOTON FAMÍLIA koncertjére, melyet 2019. március 9-én rendeznek meg Miskolcon a Generáli Arénában. Önök belépőjegyeiket 4500 Ft helyett kedvezményesen 4100 Ft-ért (ülő hely), illetve 4000 Ft helyett kedvezményesen 3600 Ft-ért (álló hely) vásárolhatják meg munkanapokon 8.00 órától 16.00 óráig szerkesztőségünkben (Miskolc, Zsolcai kapu 3.). WEINBERG ÁLLASAJÁNLAT Sárospatakon Acélszerkezet-gyártó üzemünkbe Hegesztőt Szerkezetlakatost CNC gépkezelőt Gépkarbantartót keresünk! www.weinberg.hu hr@weinberg.hu Weinberg | just right. HIRDETÉSEK 955924