Észak Magyarország, 2019. május (75. évfolyam, 100-125. szám)

2019-05-18 / 114. szám

8 Interjú ÉSZAK 2019. MÁJUS 18., SZOMBAT Interjú: Kriván Anita miskolci hegymászóval „Ha fent állok a hegy csúcsán, az a pillanat minden erőfeszítést, áldozatot megér...” A világ legmagasabb vulkánjainak meg­mászására készül a miskolci hegymászó hölgy, Miskolc. Kriván Anita - ami­kor éppen nem a hegyeket járja - az egészségügyben dolgozik, és - mint magáról mondja - a segítő életstílus­ban tölti el mindennapjait. Céltudatos, magabiztos, mo­tiváló személyiség. Nagyon optimista lelkületűnek tartja magát, és csak biztatni tud mindenkit arra, hogy ha ki­tartóan és határozottan aka­runk valamit az életben, ak­kor azt el is tudjuk érni... Miért éppen hegymászás? Erre azt szoktam monda­ni, hogy a név kötelez. A vezetéknevemmel - Kriván - azonos a szlovákiai Tátra legnyugatibb ormának neve: Kriván csúcs. Születésem óta kódolva van bennem tehát a hegymászás. A szlovákok szent hegye a Kriván, az eu­­rócentesek hátoldalán is ezt a hegyet ábrázolják. Nagyon szép legenda is fűződik hoz­zá. Amikor a Jóisten megte­remtette a világot, leküldte az angyalait, hogy nézzenek körül a földön, hogy minden rendben van-e odalent. Az egyik angyal repült a Tátra vonulata felé és miközben megfordult, a szárnya hozzá­ért a Kriván csúcsához és az egy kicsit elgörbült. A csúcs azóta is ferde. Maga a Kriván név is azt jelenti a szlovák­ban, hogy kajla, ferde. És hogyan kezdődött? Első hegymászó élményeim a via ferrata utakhoz kö­tődnek, amely könnyített sziklamászást jelent. Ezt az olaszországi Dolomitokban próbáltam ki először. Ez lényegében egy olyan, ere­detileg katonai útvonal volt, amelyet annak idején a hadi felszerelések könnyebb szál­lítása érdekében építettek ki, és ma már sportutakként működnek. A Dolomitok egy olyan magával ragadó hegység, amely elegendő volt ahhoz, hogy beleszerel­­mesedjek a hegyekbe. Kö­vetkezett még több ferrata út az Alpokban szervezett úton, csapatokkal. Aztán a sikereken felbuzdulva a testvéremmel elha­tároztuk, hogy fog ez menni egyedül is, csapat nélkül. Beiratkoz­tunk egy szikla­mászó tanfolyamra, ahol megtanul­tuk, hogyan kell magunkat és egymást biztosítani a hegyekben. Egyre maga­sabbra, többre vágytunk. Az egyik első csúcs a Dolomitok legmagasabb pontja, a 3343 méteres Marmolada teljesí­tése volt. Itt már gleccsert is kellett másznunk. Innentől kezdve a magashegyi mászás vált a szenvedélyemmé. Kö­vetkeztek az újabb csúcsok, és egyre gyakrabban érez­tem azt az adrenalinlöketet, amely ilyenkor átjárja a má­­szót. Ezt az érzést kerestem a későbbi mászások során is. Éreztem, hogy nekem ez az utam, és ez teljes emberi mi­voltomban megváltoztatott. Miben változtatták meg önt a hegyek? Türelmesebb lettem. Sokkal toleránsabbá váltam a hétköznapi dolgokban, a né­zeteltérések, az apró bosszú­ságok kezelésében. A hegyek­ben nagyon sokszor olyan körülmények között kell mozognunk, aludnunk, ami rendkívül nagy toleranciát igényel: harmincan vagyunk egy szobában, egy gázfőzőt használunk öten-hatan, a higiénés körülmények is a minimálishoz közelítenek. Nőként ez olyanfajta elfo­gadásra késztetett, hogy onnantól kezdve kevés olyan problémát találtam a civil életemben, ami megoldhatat­lan feladatot állítana elém. A problémákra ma már egyfajta magaslati perspektíváról tekintek, és sokszor eltör­pülnek, nem engedem közel azokat magamhoz. Távolról, teljes egészében látva egy problémát a megoldás is egyértelműbben kikristályo­sodik. Igazi mentális tréning a hegymászás, mert óriási önfegyelemre oktat és el is várja tőlünk ezt az önfe­gyelmet. Erősíti a kitartást, ami az élet minden terüle­tén jól jön. Egy olyan plusz erőt jelent, hogy ha valamit elhatározunk, azt el is tudjuk érni. És ha fent állok a hegy csúcsán - vagy elértünk civil életünkben egy kitűzött célt -, az a pillanat mindent erő­feszítést, áldozatot megér. A hegymászóknak mindig van olyasféle vágyuk, hogy vala­mely „legmagasabb csúcsot” elérjék. Mikor következett el ez azon életében? Nálam ez 2016-ban követ­kezett el először. Európa csúcsát, a 4810 méteres Mont Blanc-t szerettem volna min­denáron elérni. Nagyon sokat készültem rá, futásokkal, ál­­lóképességi edzésekkel, részt vetem akklimatizációs túrá­kon. Ilyen felkészülés után si­került is viszonylag könnyen teljesítenem a Mont Blanc csúcsának megmászását. Ez egy technikás, veszélyes alpesi mászás gleccserhasa­dékokkal tarkítva. Hatalmas lelki erőt adott nekem ez a teljesítmény, mert fizikailag nem vett annyira igénybe, mint gondoltam. Magával ragadott a táj, a csipkés or­mok, a hegycsúcsok. Volt egy elképzelésem, hogy amikor Európa tetején állok, akkor majd havas csúcsokat fogok magam körül látni, és ehelyett zöldes-barnás or­mok vettek körül. Éjszaka indultunk el 3800 méterről, az utolsó táborból a csúcs­támadásra. Telihold volt, a fénye a fagyott hó kér­gén ezüstös csillogásban teljese­dett ki. Kemény volt a hóréteg teteje, nem szakadt be alattunk és kopogott a lépteink nyomán. Amikor a hegyek mögül előbújt a hajnali nap, sugarai aranyszínűre festették a tájat, és ez csodálatosabb látvány volt, mint körültekinteni a csúcsról. Mi történt még a csúcson? Mindig viszek magammal magyar zászlót a hegycsú­csokra. A Mont Blanc-on is ott volt nálam. Büszkén emeltem a magasba. Volt velünk egy időben egy olasz csapat is. Kölcsönkérték a zászlómat, megfordították és máris olasz lobogóként tud­tak vele fényképezkedni. Megvolt Európa teteje. Mi történt utána? Én először azt gondoltam, hogy ezzel kipipáltam hegy­mászó vágyaimat. De nagyon sok barátra, ismerősre tettem szert a mászásokkal, és nem lehetett kiszállni. Megtetszett az a kihívás, amely a Volcanic­a Summits. Ez a hét konti­nens legnagyobb vulkánja­inak megmászását takarja: Európa, Afrika, Ázsia, Észak- és Dél-Amerika, Ausztrália és az Antarktisz csúcsairól van szó. Elkezdtem megismer­kedni velük. Rögtön az első, Európa legmagasabb vulkán­jának megmászása egy vita nyomán nagyon inspirált. Amikor megmásztam a Mont Blanc-t, megkaptam, hogy nem is Európa legmagasabb pontja, mert az az 5642 mé­teres Elbrusz a Kaukázusban. Mivel az egyben egy vulkán is, így úgy gondoltam, hogy két legyet ütök egy csapásra, meglesz Európa teteje és a Volcanic­a Summits első állo­mása. 2017-ben csatlakoztam egy csapathoz, és sikerült azt is teljesítenem. Csodálatos vidék. Egy gyönyörű, hulló­csillagos augusztusi időszak volt. Nem könnyű csúcs, nyáron is nagyon hideg van, ráadásul szeles is a környék. Csak annyi ideig tartózkod­tunk a csúcson, hogy a csapat minden tagja felérjen és egy közös fotót tudjunk készí­teni. Tartozik valami emlék, valami különleges érzés a csúcsokhoz? Az Elbrusz csúcsáról a szél lefújta a havat, így tudtam magammal hozni egy dió nagyságú vulkanikus követ, ami azóta a kabalám. Van egy szokásom is, hogy amikor elindulok a csúcstámadásra, mindig kívánok valamit - leg­többször magánéleti dolgot -, és eddig mindig teljesült is. Pedig sokszor kicsit a földtől elrugaszkodott kívánságaim vannak. Úgy látszik, a he­gyeknek olyan lelkülete van, ami segíti a teljesülést. A magassági adatokat leszá­mítva önnek a Mont Blanc vagy az Elbrusz Európa teteje? Nekem mindenképpen a Mont Blanc, mert az Elbrusz környéke egy egészen más környezet. Ott a muszlim vallás érvényesül a saját kultúrájával. Ezt a különb­séget megtapasztalhattam a vulkános sorozatom követ­kező állomásán, amely Ázsia legmagasabb vulkánja, az Iránban található 5672 méte­res Damavand volt, amit ta­valy sikerült megmásznom. A magassága dacára egy vi­szonylag könnyen teljesíthe­tő mászás volt. Érdekessége, hogy élő vulkánnak minősül, mert lehet rajta találkoz­ni képes kigőzölgésekkel. Mászás közben sikerült kicsit elszakadnom a csapattól és egyedül lennem a heggyel, megéreznem a lélegzését. Megerősítette bennem azt, amit korábban már kezdtem érezni, hogy a vulkánoknak női lelkük van. A Damarand segített a mászásban, szinte akarta, hogy megmásszam. A hét vulkánból kettő megvan. Mi a folytatás? Idén nyáron irány Afrika. Az 5895 méteres Kilimandzsáró a kontinens legmagasabb pontja és egyben legma­gasabb vulkánja is. Július közepén indulunk neki, és minden reményem megvan rá, hogy sikerrel térünk haza. Aztán 2020 februárjára már megvan a következő terv. Egy magyar expedícióval Dél-Amerika legmagasabb vulkánja, az Ojos del Salado a cél, amely már 6893 méter magas, ami nagy kihívást jelent. Későbbre nem tervez? Ezt is megtanította nekem a hegymászás, hogy nem érde­mes nagyon hosszú terveket kitalálni, mert menet közben nagyon sok minden változ­hat, és akkor borul az egész. A feladatok sorjázása is ré­misztő lehet ezáltal. A hegy­mászás tanította meg nekem, hogy mindig csak a követke­ző lépésre koncentráljak. Ha sikerül mindig a következő lépést jól megcsinálni, akkor egyszer csak azon kapjuk ma­gunkat, hogy fent vagyunk a csúcson. Ugyanez érvényes a civil életre is. Ha mindig végrehajtjuk az előttünk álló következő feladatrészt, akkor szépen eljutunk a feladat végéig, azaz megoldjuk azt. Ezért nem időzítem be előre nagyon a csúcsmászásokat. Most a Kilimandzsáróra kon­centrálok. A hétvulkános kihívást mennyi­en teljesítették már? A világon eddig 17 ember teljesítette ezt a kihívást, köztük 7 európai. Van egy magyar fiú, Tóth Sándor is, aki elmondhatja ezt magáról. Magyar nő még nem mászta meg a hét vulkánt. Remélem, hogy én leszek az első, aki ezt véghezviszi. Egyszer csak vége lesz a Vol­canic­a Summits-sorozatnak. Amennyire sikerült megismerni önt, nem fejeződik be ezzel a hegymászás... Ez így igaz. Van egy másik kihívás, amiben már most részt veszek. Európa orszá­gainak legmagasabb pontjait kell elérni. Ebben jelenleg 47 ország tartozik bele. Jelenleg úgy állok, hogy 14 csúcsot már teljesítettem. Egy ilyen mászás legtöbbször nem jelent hatalmas kihívást, de az expedíciókat kibővítjük az adott ország megismerésével, és így nagyon sok élmény­hez, tudáshoz juthatunk hozzá. A Magyarországhoz közeli országok csúcsait már teljesítettem. Idén is tervbe van véve néhány, amely egyben akklimatizáció is a Kilimandzsáró megmászása előtt. Ez a sorozat minden­képpen több évre nyúlik el, és mostanában szeretném a nehezebbeket teljesíteni. Később a könnyebbeket akár - ha az életem úgy hozza - babakocsival is kényelmesen lehet majd teljesíteni. SZANISZLÓ BÁLINT balint.szaniszlo@eszak.hu Kriván Anita: „Éreztem, hogy nekem ez az utam...” Hegycsúcsokon FOTÓ: KOZMA ISTVÁN FOTÓK: MAGÁNARCHÍVUM

Next