Észak Magyarország, 2020. július (76. évfolyam, 152-178. szám)
2020-07-31 / 178. szám
4 Megyei körkép Polgárőrség alakult Halmajon halmaj. Az év elején már 206 településen működött polgárőrség a megyénkben, több mint 5400 taggal. Tavaly három új szervezet alakult Hernádkakon, Tomoron és Szegiben, most pedig egy újabb taggal bővült a megyei szervezet, hiszen csütörtökön délután Halmajon is létrejött a polgárőrség. Az alakuló ülésen Tóth József polgármester mellett jelen volt a halmaji közösségi házban dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke, illetve Csóra György, a megyei szervezet elnöke is. Mindannyian hangsúlyozták: a közbiztonság mellett ma már a települések társadalmi életében is jelentős szerepük van a polgárőröknek, akik a legaktívabb civil szervezetnek számítanak a megyében. ém Röviden NAGYBARCA. Folytatódott az „Idővár kreatív oldala” kiállítássorozat július 26-án, a Tollas Tibor Emlékházban. Az Idővár Nyugdíjas Kulturális Klub tagjai ezúttal is tanúbizonyságot tettek leleményességükről. A két kiállító, Boros Józsefné és Tóth Gyuláné keze nyomán csodálatos textilmunkák születnek. A tárlat hagyományosan az interaktivitás jegyében zajlik, a klubtagok minden esetben megosztják tudásukat a jelenlévőkkel. Most a gyerekek legnagyobb örömére ujjbábokat készítettek. A vendégeket Csikász Gáborné, a Tollas Tibor Emlékház vezetője köszöntötte, a kiállítást Csikász Orsolya, a település alpolgármestere nyitotta meg, az alkotókat pedig Pelle Anna, az Idővár Nyugdíjas Kulturális Klub vezetője méltatta. ■ Szent-Gály Gyula-emléktáblát avattak A miskolci tízes honvédek árváinak és özvegyeinek patrónusa, zeneszerző, zeneiskolai igazgató-tanár tiszteletére avattak emléktáblát a miskolci színészmúzeumban tegnap. Veres Pál, Miskolc polgármestere (képünkön) mondott ünnepi beszédet. A műsorban az Avasi Borút Egyesület és a Miskolczi Pincék Asztaltársaságának dalárdája működött közre. FOTÓ: BUJDOS TIBOR r — — 2020. JÚLIUS 31., PÉNTEK Fejlesztéssel a művelődésért Megújult és új berendezést kapott a helyi iskola épületében található arnóti könyvtár, arnót. A könyvtár központi helyiségét egybenyitották, amely konferenciák és rendezvények tartására is alkalmassá vált, modern projektort és kivetítővásznat, illetve székeket vásároltak bele. A felújítást 3 125 000 forintból valósították meg, amelyhez az önkormányzat 347 800 forint önrészt tett hozzá. Az intézményt Csöbör Katalin országgyűlési képviselő adta át szerdán. Dr. Üveges István, Arnót polgármestere köszönetet mondott a projekt megvalósulásáért és köszöntötte a legidősebb és legfiatalabb olvasót, Nádasi Istvánné tanárnőt és Oláh Viktor 5. osztályos diákot. A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár részéről dr. Prokai Margit intézményvezető üdvözölte az egybegyűlteket. Majd Szekeres Erzsébet Magyar Örökség díjas képzőművész meseillusztrációs gyűjteményét ajándékozta a könyvtárnak. „Intézményünk 328 kistelepülést lát el a megyében, és Arnót a 71., ahol megújul a könyvtár - mondta dn Prokai Margit. - Dr. Üveges István nyitottan állt a Nemzeti Kulturális Alap pályázatához és biztosította a feltételeket. A könyvtár alapterülete kétszeresére nőtt és új bútorokat kapott, a gyakorlati munkák egy része közfoglalkoztatás segítségével valósult meg. A megyei könyvtár kisebb kiegészítőket vásárolt meg, közel félmillió forint értékben. A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár minden évben 255 millió forint támogatást kap az általa ellátott kistelepülések fiókkönyvtáraira. A fejlesztést fontosnak tartom, mert olvasás nélkül nem nagyon lehet előrejutni, még a mai világban sem, amikor mindenki internetet és elektronikus kütyüket használ. Bízom benne, hogy a húsz százalék fölötti magas olvasottság tovább fog emelkedni Arnóton.” Sok segítséget kaptak „A magyar kormányzat fontosnak érzi a közművelődést, a könyvtári ellátást, és ahogy elhangzott, ez a felújítás most több forrásból is táplálkozik. Lengyel Sándorné Éva könyvtárigazgató veszi át majd a felújított könyvtár kulcsait” - fűzte hozzá dr. Üveges István polgármester, aki a találkozó végén előadásában Arnót települést is bemutatta. Végül Czabányi Attila előadóművész interaktív zenés irodalmi műsorát hallgathatták meg. Elhangzott B. Mester Éva Arnóton élő költőnő verse. Az egyházi szolgálatot pedig Buday Barnabás evangélikus esperes végezte. DETZKY ANNA anna.detzky@eszak.hu A megújult könyvtárban FOTÓ: KOZMA ISTVÁN IL __ _ További izgalmas hírekért látogasson el ide: BOON.hu A megállók és az aknafedelek sem mind sikerültek jól Tavaly augusztusban lett kész, de már garanciális javításokat végez a Kiss Ernő utcán a kivitelező cég, Miskolc. Az elmúlt esztendők egyik legnagyobb közlekedési infrastrukturális beruházása volt Miskolcon a város kelet-nyugati közúti forgalmában jelentős szerepet betöltő Kiss Ernő utca teljes rekonstrukciója. Tavaly egész nyáron le volt zárva a négy sávból kettő, hogy a szeptemberi iskolakezdésre befejeződjék a nagyszabású projekt. A mintegy két kilométeres szakaszon a reggeli és délutáni csúcsforgalomban gépjárművek ezrei fordulnak meg, nem is beszélve arról, hogy normál esetben több autóbuszjárat is erre halad el. Az építők tartották is a határidőt, és az iskolakezdési megnövekedett forgalom idejére készen is volt az útszakasz, amely összehasonlíthatatlanul jobb volt, mint korábban. Persze már akkor magán viselte a hazai útépítés betegségeit: itt-ott hullámos volt az aszfalt, az aknafedőket pedig nem mindenütt sikerült úgy szintbe hozni, hogy ne zökkenjen rajtuk az autó kereke. A bazaltbeton betegségei A legnagyobb fejtörést a buszmegállók okozták, mert az ott kialakított burkolaton olyan érzés volt áthajtani, mintha nem is lett volna felújítás. Reichardt Jenő, az építőcég főmérnöke ezt azzal magyarázta, hogy az összesen hét buszmegállónál bazaltbeton lett a burkolat, hogy a 30 tonnás buszok ne gyűrjék fel. Ez a megoldás kényelmetlenebb az autósoknak, de évtizedekig stabil burkolatot biztosít. Hogy mégsem minden „hepi”, jelzi, hogy szeptemberig garanciális javításokba kezdett a kivitelező. A megsüllyedt aknafedlapok megemelését és a megállók burkolatának javítását végzik el. Nincs további megjegyzésünk... SZB Cserélni kell a megállók burkolatát FOTÓ: KOZMA ISTVÁN HIRDETÉSEK ÉSZAK „Szaladnak az évek születésünk óta, Peregnek a percek, mint a homokóra. Éveink száma szalad, de szívében az ember fiatal marad.” 70. születésnapot kívánunk: feleséged, fiad, lányod és unokád A Mediaworks Hungary Zrt. közéleti napilapja ■ Felelős kiadó: DR. SZABÓ LÁSZLÓ elnök-vezérigazgató ■ Főszerkesztő: CSÁKÓ ATTILA ■ Szerkesztő: BUJDOS ATTILA, HAJDÚ MARIANN, NYIKES ZITA, SZANISZLÓ BÁLINT ■ Megyei üzletszervezési vezető: MAROS ÉVA Kiadja a Mediaworks Hungary Zrt. • Szerkesztőség és kiadó: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. ■ Telefon: 06 80 442 444 • Előfizetői, terjesztési ügyfélszolgálat: 06 80 442 444 * elofizetes@mediaworks.hu ■ Előfizetési díj egy hónapra: 3190 Ft, negyedévre 9290 Ft, fél évre 17 990 Ft egy évre 34 990 Ft ■ A hirdetésfelvétel telefonszáma: 06 46 99 88 99 • Nyomda: Mediaworks Hungary Zrt., Debrecen, Balmazújvárosi út 16/C • Felelős vezető: DUBÓCZKI TIBOR nyomdaigazgató • Az előfizetői példányok kézbesítését a Mediaworks Hungary Zrt. Borsod-Abaúj-Zemplén megyei irodájának terjesztéshálózata végzi, az árusítást a LAPKER Zrt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig a kiadónál, valamint a területi ügynökségnél, és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, a morJj3VA/rNLQ postautalványon és átutalással az MKB Bank 10300002-20108698-49020047 pénzforgalmi jelzőszámra. ■ Adatvédelmi irányelveink a B00N.hu internetes oldalunkon olvashatók. • Az újság a MATESZ által auditált. • ISSN 0133-0357 ^ mGUldWCXKS Bártfai István részére Boldog