Észak Magyarország, 2020. szeptember (76. évfolyam, 205-229. szám)

2020-09-12 / 214. szám

2020. SZEPTEMBER 12., SZOMBAT Jakab Pétert nem zavarják Bíró László korábbi vállalhatatlan kijelentései Nem tervez vizsgálatot a jobbikos Bíró László ügyeiben, és garanciát vállalnak érte - jelen­tette ki Jakab Péter tegnap­ Miskolc. A Jobbik javaslatát az erős vidékért Miskolc is támogatja - ezzel a címmel tartott sajtótájékoztatót Ja­kab Péter, a Jobbik vezető politikusa tegnap Miskolcon. Hangsúlyozta: a Jobbik a vidék pártjaként küzd, és érdemi lé­péseket tesz azért, hogy a bér­­színvonal emelkedjék, és hogy ugyanazért a munkáért Bor­­sod-Abaúj-Zemplén megyében és Miskolcon ne kapjanak akár 120 ezer forinttal is kevesebbet a dolgozók, mint a fővárosban. Hozzátette: az élelmiszerek ára ugyanannyiba kerül Miskol­con és a megye településein is, mint Budapesten. Októbern. Jakab Péter bírálta a kor­mány politikáját, mivel sze­rinte az állami cégek hátrá­nyosan megkülönböztetik a munkavállalóikat, megyénk­ben kevesebb fizetést adnak a dolgozóiknak. Kijelentette: a vidék lemaradásáért a kor­mány felelős. Elmondta, a Job­bik több javaslatot terjesztett a kormány elé, amelyek az adópolitikára és a gazda­ságfejlesztésre irányulnak. Ugyanakkor örömnek tar­totta a Jobbik országgyűlési képviselője, hogy Miskolc el­lenzéki vezetése támogatta azt a javaslatot, amely a vidék bérfelzárkóztatására irányul. Kijelentette: az a határozott véleménye, hogy a kormány­­váltás vidéken dől el, és a vidék reményei szerint nemet mond majd a kormányra október 11-én az időközi választáson. Ezzel a gondolattal pedig átve­zette mondandóját a politikus az időközi országgyűlési vá­lasztáshoz kapcsolódó kérdé­sek irányába. Ki nem fizetett bérek A sajtótájékoztatón lapunk munkatársa mellett a Hír TV stábja volt még jelen. Az elekt­ronikus média munkatársa részéről kérdésként hangzott el, hogy tervez-e vizsgálatot a Jobbik jelöltje, Bíró László vállalhatatlan kijelentései és tettei miatt. (Bíró kijelentései miatt később bocsánatot kért - a szerk.) Jakab Péter vála­szában arról beszélt, hogy Bíró ellen lejárató kampány zajlik, de a hazugságok -a politikus ezt a szót használta -, azt jelentik, hogy a Jobbik által is támogatott jelölt „jól áll a küzdelemben”. Lapunk munkatársa azt kérdezte, hogy mit tart a kampányban lejára­tásnak. Válaszul Jakab Péter annyit mondott, hogy „hazug­ságokat nem ismétel meg”. A Hír TV munkatársa arra is rákérdezett, hogy pártveze­tőként mit szól ahhoz, hogy Bíró László nem fizette ki a dolgozók béreit. Válaszában a jobbikos pártvezető annyit mondott, hogy dokumentu­maik vannak arról: a támoga­tott jelöltjük „nullásan” adta át a céget. Lapunk munkatársa felvetette, hogy Bíró „tisztes­séges munkáért, tisztességes béreket” szlogennel kampá­nyol, ennek ellenére lapértesü­lések szerint korábbi vállalko­zásában alkalmazott dolgozók közül többen nem kaptak bért. Lelövés és szabadság Jakab Péter válaszában az országos médiában nyi­latkozók hitelességét vonta kétségbe. Szerinte a tévékben és különböző sajtófelülete­ken nyilatkozók nem szabad akaratukból tesznek nyilat­kozatokat. Hozzátette: Bíró programot kínál, alkalmas je­löltnek találják, hiszen a me­gyei közgyűlés korábbi tag­jaként már bizonyított. Erre a felvetésre reagálva rákér­deztünk: akkor is alkalmasnak tartják, amikor sajtóhírek sze­rint lelövéssel fenyegette meg a dolgozóit, illetve antiszemi­ta kijelentéseket tett. Jakab érdemben nem reagált, ha­nem a szabadság szimbólu­mának nevezte Bírót. Kijelölt irány Jakab Péter 2018-ban lett országgyűlési képviselő. Előtte a miskolci közgyűlés jobbikos képviselője volt. A közgyűlés ülésein a miskol­ci alacsony munkabérek kér­dését többször felvetette. An­nak kapcsán, hogy a Jobbik ezt a témát folyamatosan na­pirenden tartja, megkérdez­tük, hogy mit sikerült neki elérnie, az alábbiakat felelte: a miskolciak nemet mondtak a korábbi városvezetésre, a Velünk a Város pedig kije­lölte az irányt. Kíváncsiak voltunk arra is, hogy Jakab Péter az iránykijelölést abban látja-e, hogy olyan gazdasá­gi program került a miskolci közgyűlés elé, amelynek 27 százaléka szó szerint átvé­tel más anyagokból, vagyis plagizáció, amit a köznyelv lopásnak nevez. Jakab Péter érdemi választ nem adott. Pénzek, több csatornán A miskolci béremelési javas­lattal kapcsolatban pedig arra vártunk volna választ, hogy mi a véleménye arról, hogy egyes, a Velünk a Város szivárványko­alícióhoz tartozó városvezető jobbikos politikusok lapér­tesülések szerint több városi cégtől, intézménytől, bizott­sági helyről kapnak fizetést. Jakab Péter érdemben nem válaszolt, csak arról szólt, hogy a munka elkezdődött Miskol­con 2019. október 13-a után, addig lehetett „lébecolni”. Álláshalmozók Úgy tudjuk, önkormányza­ti képviselőként, bizottsági tagként, bizottsági elnökként vagy alelnökként, felügyelő bizottsági tagként vagy el­nökként, frakcióvezető-he­lyettesként, tanácsnokként kapnak juttatást a miskolci jobbikosok, akik városi cégek­ben is munkavállalók. és Bíró László korábbi kijelentései és tette­ i „A kutyám majd megveszik, amikor a »tetírcsúzdások« elmen­nek a ház előtt.” • „A Szent Koronára letett eskü meg smafu. Mifelénk két új alap­szervezet is alakult, engem ez jobban érdekel, mint Judapest.” • „...az országot nemcsak a Hasszánoktól, hanem a Sztojkáktól is meg kell védeni...” A Bíró László által vezetett Hegyalja-Mix Szociális Szövetkezet kényszertörlése során bérgarancia-biztost jelöltek ki. A Nem­zeti Foglalkoztatási Alap Bérgarancia Alap részéből előlegezik meg a kényszertörlési eljárás hatálya alá került cég munkavál­lalói felé a fennálló bértartozást. Bíró egyik volt dolgozója kérel­mének is helyt adtak. forrás: magyar nemzet Bíró László fotó: jobbik.hu Jakab Péter FOTÓ: HÍR TV Hídzár: az önkormányzat a menekülőutat keresi Óriási gondot okoz a miskolci Y-híd lezárá­sa a jobboldali képvi­selők szerint. A városve­zetés hárít. Miskolc. Két hete dugókban araszolnak az autósok és a bu­­szok-fogalmazott a pénteki saj­tótájékoztatón Molnár Péter, a KDNP frakcióvezetője. - Jelenleg egyetlen rövid szakasz, a Kis-Hunyad utca áll felújítás alatt, viszont ez is zsú­foltság okoz. Ennek oka az ön­­kormányzat közlekedésszer­vezési felkészületlensége, az előzetes tájékoztatás hiánya - hangsúlyozta a frakcióvezető. Tájékoztatás hiánya Szécsényi Marianna, a Fidesz önkormányzati képviselője szirmai lakosként hangsúlyoz­ta: közel húszezer lakos ag­godalmát tolmácsolja, akinek a mindennapi életét nehezíti meg az Y-híd lezárása. Felhá­borítónak tartotta, hogy sem­milyen tényszerű tájékoztatást nem kapott Martinkertváros és Szirma lakossága. Holott a februári közgyűlés tárgyalta a projektet, mondta a képviselő. - Minden miskolci számára fontos az Y-híd, ezért nyoma­tékosan megkérem a város vezetését, hogy tegyék meg azokat a szükséges lépéseket, amelyek a lakosság életét meg­könnyítik - emelte ki. A miskolci Fidesz-KDNP politikusai felelevenítet­ték, hogy 2020. április 8-án Veres Pál polgármester azt nyilatkozta: több évtizedes álma valósul meg Miskolc­­nak azzal, hogy elkezdődik az úgynevezett Y-híd építése. A város vezetője már akkor türelmet kért az érintett vá­rosrészekben élőktől. A pol­gármester azt ígérte: alterna­tív útvonalakat jelölnek ki. Ez azt jelenti, hogy az ön­­kormányzat és Veres Pál öt hónapja tudta, milyen felada­tai vannak, és hogy a lakosság érdekében közlekedésszerve­zési megoldásokkal kell elő­állnia, tették hozzá a Fidesz- KDNP politikusai. Ez egy állami beruházás, a NIF Zrt. végzi, kaptunk vá­laszt a miskolci városháza saj­tóosztályától. Hozzátették: a városnak nem volt moz­gástere a kommunikációban, csak a NIF Zrt. által megka­pott információkat tudták továbbadni. Mivel a lezárá­sokról idejében nem kaptak tájékoztatást, így azt nem is tudták kommunikálni. Ál­lították: január óta a város­­vezetés és az érintett terület önkormányzati képviselői több alkalommal is kezdemé­nyeztek egyeztetéseket a NIF Zrt.-vel, a beruházó azonban csak két hete adott időpon­tot. Ekkor lakossági fórumon tájékoztatták a városveze­tést, a civileket és a terület önkormányzati képviselőit. A NIF Zrt. lapunk megkeresé­sére úgy tájékoztatott: július 14-én személyes egyeztetést tartottak Veres Pálnál. Az előre­haladási értekezleteken az ön­­kormányzat kijelölt képviselője július 14-étől heti rendszeres­séggel részt vett. ÉM ISZAK „A Jobbik politikája az aktuális széljárásnak megfelelően változik” Ifj. Lomnici Zoltán: „Elfogadhatatlan, hogy a honi közéletben szélsőséges, rasszista, antiszemita politikusok vegyenek részt.” Budapest:­­ A baloldali pár­tok szegénységi bizonyítvá­nya, hogy az októberi időközi parlamenti választáson egy magát rasszista és antiszemi­ta kijelentésekre ragadtató jelölt, Bíró László mögé áll­tak be, mert nem tudtak egy kifogástalan előéletű jelöltet sem találni a választókör­zetben - mondta lapunknak a Civil Összefogás Fórum (CÖF) vezetőségi tagja, ifj. Lomnici Zoltán. Szerinte a Jobbik pedig teljes pálfordu­­láson ment át, évek óta húzó­dó identitásválsággal küzd.­­ A baloldal súlyos belső válságát bizonyítja, hogy az érintett körzetben a job­bikos Bíró Lászlót találták a „legalkalmasabb” jelölt­nek a közelgő megmérette­tésre. Feltételezhető, hogy az ellenzék őt gondolta a „leg­kisebb rossznak”, amiből az a következtetés szűrhető le, hogy a baloldal nem pusz­tán országos, hanem helyi szinten is híján van a hite­les, karakteres, botrányoktól mentes előélettel rendelkező politikusoknak - értékelte a helyzetet. - Köztudott, hogy a Jobbik teljes pálforduláson ment keresztül. A párt politiká­ja az aktuális széljárásnak megfelelően változik, ezért a Századvég prognózisa sze­rint csak idő kérdése, hogy programjában megjelenjenek a balliberálisok kedvelt té­mái. Az ellenzéki jelölt vis­­­szakozó nyilatkozata mögött valószínűsíthetően nem elvi okok, hanem pusztán politi­kai, taktikai megfontolások állhatnak, ami egyébként jól példázza a Jobbik évek óta húzódó identitásválságát. A párt igyekszik levetkőzni ko­rábbi radikális múltját, ám azt képtelen helyettesíteni olyan víziókkal, koncepciókkal, amelyek a választópolgárok szélesebb köre számára szim­patikusak lennének. így egy sajátos csapdahelyzet alakult ki, amelynek révén a Jobbik már nem nevezhető (radiká­lis) jobboldali erőnek, megkü­lönböztetni azonban képtelen magát a baloldali pártoktól - húzta alá a szakértő. Kiábránduló választók­ ­ Egyesek szerint a hazai bal­liberális oldal egyetlen terüle­ten volt kifejezetten követke­zetes: az antiszemitizmus és a rasszizmus elutasításában. Az elmúlt időszakban viszont a jelek szerint ezen elvüket is feladták, nyilvánvalóvá téve, hogy a hatalom és pénz meg­szerzése érdekében lényegé­ben bármire képesek - fogal­mazta meg ifj. Lomnici Zoltán a CÖF határozott véleményét, amely szerint a baloldali és li­berális pártok magyarázattal tartoznak legalább a válasz­tóiknak arra vonatkozóan, hogyan támogathatnak egy nyilvánvalóan szélsőséges kijelentéseket megfogalmazó jelöltet.­­ Kérdéses, hogy a pillanat­nyi politikai haszonszerzés érdekében mennyiben he­lyénvaló az értékelvű politi­zálás megtagadása, az elfor­dulás a zsidó közösségektől, továbbá, hogy politikai szem­pontból kifizetődő stratégia-e az efféle politizálás - tette fel a kérdést ifj. Lomnici Zoltán. Összegzése szerint a baloldali pártok és a szélsőséges erők közös platformja morálisan nem igazolható, a politikai racionalitás szempontjából pedig ugyancsak megkérdő­jelezhető, hiszen a korábban következetesen képviselt értékek feladása jelentős vá­lasztói csoportok kiábrándu­lását eredményezheti.­­ Felidézhetjük Lendvai Ildi­kó egykori MSZP-elnök 2009- es szavait a Jobbikról, amely út­­ravalóként szolgálhat a magyar baloldal jelenlegi vezetőinek - emlékeztetett. „Tévedés abban bízni, hogy egy táborba terelve meg lehet majd szelídíteni a ra­dikálisokat és az erőszak híveit. [...] Aki ezt a taktikát választja, és ezért hallgatott, amikor szól­ni kellett volna, annak tudnia kell: ez nem megszelídít, ha­nem bátorít. Nem úri modorra tanítja a politika modortalan­­jait, hanem ellenkezőleg, a leg­durvább és legrombolóbb be­szédmódot engedi be a politika termeibe.” ém Ifj. Lomnici Zoltán: a Jobbik évek óta identitásválsággal küzd fotó: m w

Next