Észak Magyarország, 2020. december (76. évfolyam, 281-305. szám)
2020-12-11 / 290. szám
2020. DECEMBER 11., PÉNTEK Nem maradhatnak ünnepi ajándék nélkül Miskolc. Rendkívüli összefogás eredményeként - a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bűnmegelőzési Tanács titkárának kezdeményezésére - ajándékot kaptak a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának (GYEK) kis betegei. Megható átadó A kórház épületében az ajándékokat a vírushelyzet miatt szerény, de annál ünnepélyesebb hangulatban adták át. Beszédet mondtak a támogató szervezetek vezetői, a tanács tagjai, köztük Alakszai Zoltán kormánymegbízott, Bánné Gál Boglárka, a megyei közgyűlés elnöke, Lupkovics Beáta jegyző és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bűnmegelőzési Tanács társelnöke, Majó Márk Gábor, a Promise Egyesület elnöke, valamint - a kezdeményezés ötletgazdája - Szabó Péter, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bűnmegelőzési Tanács titkára. Az ajándékokat az intézmény főigazgatója, Révész János, valamint a Gyermekegészségügyi Központ vezető főorvosa, Hauser Péter vették át, megköszönve a gyerekek és a kórház nevében is a felajánlásokat. „A karácsony közeledtével mindent meg kell tennünk, hogy a lehető legtöbb gyermek arcára mosolyt csaljunk. A kórházban fekvő gyerekek valamennyien kapnak ajándékot, amelyet reméljük, legalább olyan szeretettel fognak fogadni, mint amilyen szeretettel mi adjuk nekik” - fogalmazott Szabó Péter. A bűnmegelőzési tanács, december 9-én a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat Nagybarcai Különleges Gyermekotthona lakóit lepte meg ajándékokkal. ém Bánné Gát Boglárka, a megyei közgyűlés elnöke FOTÓ: ÉM Megyei körkép 5 Legyen ön is a saját szerencséjének kovácsa! Ahogy ígértük, a mai nappal megkezdődik a Mozaikkereső játékunk. A TVműsor.hu magazinban találja a játékszelvényt, amellyel Ön is részt vehet a játékban. mozaikkereső. Hűséges előfizetőink számára indítjuk el a Mozaikkereső játékunkat, amelyen összesen 19 darab 1 millió forint értékű bevásárlókártyát, 19 darab LED-tv-t, 19 darab laptopot, 19 darab álló porszívót és 19 darab tabletet sorsolunk ki, hogy mind a 19 lapunk elkötelezett olvasói egyenlő eséllyel indulhassanak a nyereményekért. Egy autó a főnyeremény A nyereményjátékunk fődíja pedig a két darab Toyota Yaris Hybrid, amelynek egyikét Ön is megnyerheti! A következőket kell tennie, hogy részt vehessen a játékban, azon kívül, hogy előfizetője a lapunknak. A játék nagyon egyszerű: a mai TVműsor.hu magazinban megtalálja a játékszelvényt, amellyel részt vehet a játékban. Szintén mától tíz napon keresztül - napról napra figyelve a lapunkat - kell összegyűjteni a mozaik megjelenő darabjait, felragasztani a játékszelvényre, és beküldeni a megfelelő címre. Ezután pedig várni, hogy Ön-e a szerencsés, aki megnyerte valamelyik értékes nyereményt vagy akár az egyik Toyotát. Joker darab Amennyiben mégsem sikerül mind a tíz mozaikdarabot összegyűjteni, akkor keresse a december 23-ai számunkat, amelyben egy joker darab szerepel! Ezt a darabot bármelyik mozaikdarab helyett felragaszthatja. mw A pontos játékmenet a következő: A mai, december 11-ei TVműsor.hu magazinban jelenik meg a játékszelvény, amellyel részt vehet a játékban. A mai naptól tíz napon keresztül megjelenik egy mozaikdarab, amelyet a játékszelvény megfelelő helyére kell felragasztani. December 23-án jelenik meg a joker mozaikdarab, amellyel egy hiányzó mozaikot lehet helyettesíteni. 2021. január 13-ig kell beküldeni a játékszelvényt a felragasztott mozaikdarabokkal. A játékszelvényen fel kell tüntetni a beküldő összes szükséges adatát, és beküldeni a megfelelő címre. A játékban az előfizetőink vehetnek részt, tehát 2020. december és 2021. január havában is érvényes előfizetéssel kell rendelkeznie annak, aki meg szeretné nyerni valamely ajándék egyikét. A napilaponkénti nyeremények sorsolása 2021. január 28-án 10 órakor, az összevont fődíj sorsolása pedig 2021. január 29-én 10 órakor, közjegyző jelenlétében kerül megrendezésre. A sorsolás menete, mivel 19 lapunk van, az alábbiak szerint alakul: A 2 darab Toyota Yaris Hybrid személygépkocsi összevontan, a 19 napilapunk játékosai között kerül kisorsolásra. Az 1 millió forint értékű bevásárlókártya, a LED-tv, a laptop, az álló porszívó és a tablet közül pedig napilaponként egy-egy darabot vihetnek haza a szerencsés nyerteseink. A részletes játékszabály a www.mozaikkereso.hu oldalon olvasható. Keresse a játékszelvényt a Tv Műsor. hu magazinban, és játsszon velünk! Ajándékok a rászorulóknak Úgy a háborús, mint a békeidőkben végeznek közös feladatokat. Miskolc: A Magyar Honvédség 2. Vattay Antal Területvédelmi Ezred 10. Területvédelmi Zászlóalj és a Légi Műveleti Vezetési és Irányítási Központ 3. Gerinc Radar Mérőpont, valamint a miskolci toborzóiroda állományába tartozó szerződéses, hivatásos és tartalékos katonák nevében adtak át ajándékokat a Magyar Vöröskeresztnek tegnap Miskolcon a toborzóirodán. A parancsnok Bátor Ferenc alezredes és Nagy Géza őrnagy, irodavezető és Grubert Roland, a Magyar Vöröskereszt megyei igazgatója vett részt az eseményen. Az alezredes elmondta: a katona mindig megtalálja azt a lehetőséget, amivel segíteni tud az állampolgároknak, így ebben az esetben a rászoruló gyerekek karácsonyát szeretnék szebbé tenni ajándékaikkal. Grubert Roland kifejtette: köszönettel veszik át az ajándékokat, melyeket elsősorban az abaúji térségbe juttatnak majd el. Így Nagy Géza adta át az ajándékokat Grubert Rolandnak fotó: vajda János