Észak Magyarország, 2021. március (77. évfolyam, 50-75. szám)
2021-03-26 / 71. szám
2 Aktuális 2021. MÁRCIUS 26., PÉNTEK Angolul és „érettségiül” is tudni kell Velenyákné Vanta Anna is több hasznos információt adott a diákoknak az érettségit segítő, új sorozatban. Miskolc: „Érettségit” címmel, újabb programsorozattal segíti az érettségire készülő diákokat a Miskolci Szakképzési Centrum. Ezúttal a tárgyi tudást kiegészítő és a sikeres vizsgát támogató módszertani videókból kaphatnak sok-sok hasznos információt a fiatalok. Angol nyelv tantárgyból Velenyákné Vanta Anna, a Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Technikum oktatója ad tanácsokat annak érdekében, hogy a diákok minél jobb eredményt érjenek el a középiskolás éveket lezáró vizsgán. Visszanézhető Elöljáróban elmondta, két érettségiző csoportja van, a ti.-esek közül pedig 8 tanulója tesz előrehozott emelt szintű vizsgát. Az Érettségi+ előadásának kettős célja volt. Az egyik, hogy minél több alapinformációt adjon át a fiataloknak. Például arról, hogy milyen részekből áll az angolérettségi, hány percig tart az írásbeli és a szóbeli vizsgarész, melyiken hány pontot lehet elérni. Természetesen ezeket minden tanár elmondja, de a videó bármikor elérhető, visszanézhető, és ha a diákok többször is hallják a tudnivalókat, akkor talán jobban megjegyzik. Az előadásom másik részében azokat a 40 éves szakmai tapasztalataimat osztottam meg, amelyeket saját tanítványaimnak is elmondok minden évben. Például azt, hogy a szövegértési feladat nem memóriapróba. Mindig vissza kell menni a szövegben, és kikeresni azokat a mondatokat, szövegrészeket, amelyek választ adnak a kérdésekre. Sokszor ilyen apróságokon múlik, hogy hány pontot kapnak az érettségizők egy-egy feladatra. Ez érvényes a szövegalkotásra is, ahol a diákoknak például levelet, blogbejegyzést vagy hozzászólást kell írniuk egy internetes fórumra. Ebben a feladatban is figyelmesen kell elolvasni, hogy mi a teendő. A levélírás elején például fontos tisztázni, hogy ki, kinek és miért írja a levelet. Ez azért lényeges, mert ha valaki félreérti a feladatot, hiába ír szép fogalmazást, nulla pontot kaphat rá. Felhívtam a figyelmet arra is, hogy az íráskészség-feladat során ne feledkezzenek el a szöveg helyes tagolásáról, a bekezdések alkalmazásáról. Az is fontos, hogy ne féljenek az ismeretlen szavaktól. Olyan ez, mint amikor elmegyünk egy buliba, ott is először az ismerősökkel beszélgetünk, és ők majd bemutatnak az ismeretleneknek. A szóbelin legyenek kellően magabiztosak és felszabadultak az érettségizők. A vizsga során az a legfontosabb, hogy igyekezzenek folyékonyan, folyamatosan beszélni. Ha valakinek nem jut eszébe például az édesapja foglalkozása angolul, akkor mondjon valami mást, amit tud, hiszen itt nem a szöveg igazságtartalma a lényeges. A hallott szövegértést pedig filmnézéssel, zenehallgatással vagy akár számítógépes játékokkal is lehet fejleszteni. A felvett videóban megmutattam a diákoknak egy feladatsort is, és elmagyaráztam, hogy melyik feladattípusnál mire kell figyelni. Ezeket a tudnivalókat már biztosan hallották a tanulók a saját tanáruktól, de az Érettségi+ egy olyan fórum, ami különbözik az iskolai óráktól, még az online óráktól is, így megerősítheti bennük az elhangzott tanácsokat - hangsúlyozta Velenyákné Vanta Anna. Emelt szinten jelezte: több év nyelvtanulás után és logikus gondolkodással az elégséges osztályzatot szinte mindenki el tudja érni, még akkor is, ha az utóbbi egy év munkáját nagyon megnehezítette a megszokott iskolai légkör, a személyes jelenlét hiánya. Az emelt szintű érettségi jeles osztályzatához azonban már komoly felkészültség szükséges. - Azt szoktam mondani a tanítványaimnak, hogy itt már nem elég angolul tudni, hanem „érettségiül” is tudni kell. A vizsgán előforduló feladattípusokat jól be kell gyakorolni, akár a kosárlabdázónak a sikeres kosárra dobást. Sokat kell angolul olvasni, filmet nézni, és természetesen szorgalom, kitartás is szükséges hozzá. A tanítványaim közül többen emelt szinten érettségiznek. Ezt a technikumba járó diákok is meg tudják tenni, annak ellenére, hogy nálunk például nincsenek emelt óraszámú nyelvi képzések - fogalmazott az angoltanár. Kreatívan A tanárnő azt is kiemelte, hogy a járvány feladta a leckét az oktatóknak és a diákoknak egyaránt. - A kollégáimmal arra törekszünk, hogy folyamatos emberi kapcsolatot tartsunk a gyerekekkel, rendszert vigyünk az életükbe, és kreatív feladatokkal motiváljuk őket - mondta végül Velenyákné Vanta Anna tanárnő. Az Érettségi+ módszertani videók lapunk internetes portálján, a boon.hu-n, valamint a Miskolci Szakképzési Centrum YouTube-csatornáján érhetők el. HE Velenyákné Vánta Anna szerint jól be lehet gyakorolni a feladattípusokat fotó: Kozma István Hangszóró a Tündérszép-szívekért Sorsolással választottuk ki a szavazók közül a nyerteseket. tündérszépek. Országos szépségversenyünk megyei fordulójának végén nemcsak a hölgyek között hirdetünk nyerteseket, hanem azon olvasóink között is, akik szívekkel értékelték a hölgyeket. Közülük sorsolással választották ki azokat, akik egy-egy darab Bluetooth-hangszóró tulajdonosai lehetnek: Bari Fric, Czepek Kata, Csapó Ildikó, Domján Zsombor, Földi Viktória, Győri Bence, Hosszú Anikó, Körte Attila, Major Andrea, Márkné Husvéth Tímea, Molnár Máté, Molnár Gábor, Orosz Csaba, Petrovics Lili, Szegedi Ákos, Széplaki Viktor, Takács Mariann, Tóth Alexandra, Tóth László, Varga Balázs. És ahogy a szépségverseny is tovább zajlik, úgy a Tündérszépeket értékelő olvasóink között is lesznek még sorsolások, melyek során smoothremixereket, robotporszívót és okostévét nyerhetnek a szerencsések. A játékkal kapcsolatos részletek a boon.hu/tunderszepek oldalon olvashatók. mw Árvai Istvánná Kókai Etelka részére Kesznyétenbe 96. születésnapja alkalmából sok-sok erőt, egészséget kíván a Bernáth család! építkezik vagy felújít??? HUN-ThermFh INDUSTRIE INI PRODUKTE A NYÍLÁSZÁRÓK OTTHONA! VÁSÁROLJA MEG MINŐSÉGI NYÍLÁSZÁRÓIT MAGYAR GYÁRTÓTÓL! Díjtalan felmérés és szaktanácsadás! Ajtók, ablakok egyedi elképzelések szerint is. Az akció 2021. március 31-ig érvényes! ^ Keresse bemutatótermünket Miskolcon Új helyen: Miskolc, Auchan üzletsor, Pesti út 9. (Miskolc-Dél Auchan) Telefon: +36-46/381-006, e-mail: miskolc@huntherm.hu Telephelyünk: 3561 Felsőzsolca, Ipari Park,Turul u. 1. E-mail: megrendeles@huntherm.hu, telefon: +36-46/503-670, www.huntherm.hu Consulbina Kft. ÉSZAK MAGYARORSSZAG A Mediaworks Hungary Zrt. közéleti napilapja ■ Felelős kiadó: DR. SZABÓ LÁSZLÓ elnök-vezérigazgató • Főszerkesztő: CSÁKÓ ATTILA • Főmunkatárs: NYIKES ZITA ■ Szerkesztő: BUJDOS ATTILA, HAJDÚ MARIANN, SZANISZLÓ BÁLINT ■ Megyei üzletszervezési vezető: BALOGH ANNAMÁRIA Kiadja a Mediaworks Hungary Zrt. • Szerkesztőség és kiadó: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3.’Telefon: 06 80 442 444 • Előfizetői, terjesztési ügyfélszolgálat: 06 80 442 444 • elofizetes@mediaworks.hu • Előfizetési díj egy hónapra: 3190 Ft, negyedévre 9290 Ft, fél évre 17 990 Ft egy évre 34 990 Ft • A hirdetésfelvétel telefonszáma: 06 46 99 88 99 ■ Nyomda: Mediaworks Hungary Zrt., Debrecen, Balmazújvárosi út 16/C ■ Felelős vezető: DUBÓCZKI TIBOR nyomdaigazgató ■ Az előfizetői példányok kézbesítését a Mediaworks Hungary Zrt. Borsod-Abaúj-Zemplén megyei irodájának terjesztéshálózata végzi, az árusítást a LAPKER Zrt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig a kiadónál, valamint a területi ügynökségnél, és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, a postautalványon és átutalással az MKB Bank 10300002-20108698-49020047 pénzforgalmi jelzőszámra. ■ Adatvédelmi irányelveink a BOON.hu internetes oldalunkon olvashatók. • Az újság a MATESZ által auditált. • ISSN 0133-0357 ^ Képaláírás mediaworks Content first Elárulta csodás hangja titkát Zakariás Éva Az ember nem is gondolná, hogy a Némó nyomából Szenilla, vagy a Jótündér Keresztanya a Shrekből magyar hangja, Zakariás Éva milyen praktikákat vet be, hogy a hangja mindig olyan tiszta és csillogó legyen. Ha valaki, akkor a színésznő tudja, milyen kellemetlen, ha légúti problémája van az embernek. Már egészen kicsi korom óta sok gondot okoztak a felső légúti betegségek. Fél évesen derült ki, hogy allergiás vagyok. Anyukám majd szívbajt kapott, amikor először meghallotta, hogyan „hörgők -sípolok” a kiságyban. Kamaszként évekig minden tavasszal injekciókúrát kaptam, hogy átvészeljem a parlagfű és a vadkender szezont - emlékezett vissza Éva. Később az allergia mellett még az asztma is megjelent a színésznő életében. - Hihetetlenül legyengültem, berekedtem, nem tudtam énekelni, és ülve aludtam, mivel fekve fulladtam. Ekkor az édesanyám elvitt a MÁV kórház pulmonológusához, aki amellett hogy gyógyszereket írt fel, azt ajánlotta, hogy inhaláljak Salvus vízzel. így is tettem, és egyszer csak azt vettem észre, hogy egyre kevesebb gyógyszerre van szükséglem. Ma már az asztma csak ritkán jön elő, és az allergiával sincs gondom. Amikor Évi anyuka lett, a Salvus gyógyvíz még nagyobb szerepet kapott a család életében. A gyermekei ugyanis szintén légúti gondokkal küszködtek. Amíg a gyerekeim óvodás korúak voltak, az őszi-téli időszakban sokat betegeskedtek. Ilyenkor a gyerekorvosunk tanácsára egy elektromos inhalálót használtunk, amibe Salvus gyógyvíz került. Esetleg, ha nagyobb volt a gond a Salvus vízbe tettünk pár csepp gyószert, de ez ma már egyre ritkábban fordul elő - folytatta Éva. Én pedig, mivel már jóval kevesebb időm van, áttértem a Salvus Gyógyvíz Permet használatára: ha kicsit fáj a torkom vagy rekedtebbnek érzem magam, rögtön spriccelek egyet a torkomba. Enélkül már el sem indulok sehová. A Salvus Gyógyvíz Permet gyószertárakban és gyógytermék üzletekben, a Salvus Gyógyvíz élelmiszer áruházakban is (Auchan, Fűszértek, Coop, DM, továbbá Rossmann üzletekben) kapható. HIRDETÉS 702755