Észak Magyarország, 2021. május (77. évfolyam, 100-123. szám)

2021-05-28 / 121. szám

2 Aktuális A vakcina védelem! Egyetért, és hangoztatja: a vakcina életeket ment Az oltottság a rokonokat, barátokat, munkatár­sakat is megvédi. Nem utolsósorban hozzásegíti az emberiséget, hogy hamarabb véget érjen ez a nehéz időszak. covid­ 19. Sándor Frigyes evan­gélikus lelkész bár átesett a koronavíruson, mégis beol­­tatta magát. Véleménye sze­rint mindannyiunk felelős­sége, hogy minél hamarabb véget érjen a világjárvány. Senki sem tudhatja előre­ ­ Szlogenné vált, hogy a vak­cina életet ment, amivel ma­ximálisan egyetértek, hiszen senki sem tudhatja előre, aki elkapja a koronavírust, hogy mennyire lesznek súlyosak a tünetei - mondta Sándor Frigyes. - Novemberben én is átestem rajta és megtapasz­taltam, hogy mit jelent ez a betegség. Hála istennek, a családtagjaimnak nem adtam át és nem kerültem kórházba, de eléggé leestem a lábamról. Tíz napon keresztül nagyon fáradt voltam, elment a szag­lásom és ízérzékelésem. Aztán majdnem egy hétig feküdtem lázasan, ami nem akart elmúl­ni még a gyógyszertől sem. Az állapotom egyetlen pozi­tívuma volt, hogy fogytam 7 kilót. Elmondhatom, hogy igyekeztem minden higiéniai előírást betartani. Temetése­ken azonban koronavírusban elhunytak hozzátartozóival is találkoztam. Az oltottság a rokonainkat, barátainkat, munkatársainkat is megvédi. Nem utolsósorban hozzásegíti az emberiséget, hogy hama­rabb véget érjen ez a nehéz időszak, ezért áprilisban be­­oltattam magam. Pfizer-vak­­cinát kaptam, de bármelyiket elfogadtam volna, mert hiszek a szakemberek véleményé­nek. Az, hogy sokan nem tudnak bízni az orvosokban, kutatókban, egy nagyobb tár­sadalmi probléma jele. De Sándor Frigyes átesett a koronavíru­son, de be is oltatta magát fotó: ém Már 24 ezer embert oltottak be a buszokon Budapest. Már mintegy >4 ezer embert oltottak be a honvédségi oltóbuszokon-írta a honvedelem.hu csütörtö­­kön. A Magyar Honvédség 11 oltóbuszt fejlesztett ki az oltási feladatok végre­­hajtására. Az egészségügyi szakemberek a mobil oltóál­omások egyidejű alkalma­zásával buszonként 180, ös­­­szesen mintegy 900 ember imunizálását tudják elvégez­­n naponta.Az előírások szerint az oltás beadásához orvos szükséges, így buszonként át­lagosan tíz egészségügyi szak­ember vesz részt a feladatban. A Magyar Honvédség oltóbu­szainak szakállománya jelen­leg háromféle oltóanyaggal dolgozik: Pfizer, AstraZeneca, valamint Janssen. A mobil oltóállomások működésének kezdete óta 12 megyében, 108 településen összesen 23 752 ember immunizációja történt meg szerdáig bezárólag, mti 2021. MÁJUS 28., PÉNTEK A járványt használják ki a csaló adathalászok Felerősödött a korona­vírus elleni vakcinákat övező csalási tevékeny­ség 2021. első negyed­évében.­ BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN. A csalók folyamatosan keresik az új módszereket a felhasz­nálók adatainak ellopásához. A tavalyi évben egy teljesen új lehetőségre bukkantak, amely az egyik legjövedelmezőbb csalási kategória lett: korona­vírus témájú spamlevelekkel és adathalász weboldalakkal aknázták ki a világjárványt számos országban. A Kaspers­ky Levélszemét és adatha­lászat 2021. első negyedévé­ben című új jelentése szerint a csalók továbbra sem hagytak fel azzal, hogy hasznot húz­zanak ebből a járványügyi ki­hívásból, ám ezúttal az oltási folyamatra összpontosítanak. Hamis felmérések A Kaspersky szakemberei többféle adathalász weboldal­­ra bukkantak. A spamlevelek mellett a címzetteket oltásra, felmérésben való részvétel­re vagy koronavírus-fertőzés diagnosztizálására invitálták. Előfordult, hogy a címzettet oltásra hívták, de ehhez elő­ször egy linket követve meg kellett erősíteni oltakozási szándékát. Az oltásra való időpontfoglaláshoz a felhasz­nálónak egy űrlapon meg kel­lett adnia a személyes adatait a bankkártyájának adataival együtt. A felhasználók személyes adataihoz való hozzáférés másik módszerét a hamis ol­tási felmérések képviselik. A csalók koronavírus elleni oltásokat gyártó nagy gyógy­szergyárak nevében küldtek e-maileket, amelyekben egy rövid felmérésben való részvé­telre kérték fel a címzetteket. Minden résztvevőnek aján­dékot ígértek a felmérésben való részvételért. A kérdések megválaszolását követően az áldozatot átirányították egy oldalra, ahol az ajándé­kot lehetett kiválasztani. Az ajándék megszerzéséhez a felhasználóknak ki kellett tölteniük egy igen részletes űrlapot, amelyen a személyes adataikat kellett megadniuk. Téma maradt a vírus - 2021-ben a 2020-as trendek folytatását láthatjuk. A kiber­­bűnözők még mindig aktívan használják a koronavírus-té­­mát a potenciális áldozatok megtévesztésére. A koro­navírus elleni oltási progra­mok elindulását követően a csalók az oltási folyamatot kezdték csaliként használni. Nem szabad elfeledni, hogy bár az ajánlatok nagyon ked­vezőnek tűnhetnek, zéró a valószínűsége annak, hogy az ügylet sikerrel zárul. A felhasználó úgy kerülheti el az adat- vagy akár a pénz­vesztést, ha óvatosan kezeli az online terjesztett kecseg­tető ajánlatokat - fejtette ki Tóth Árpád, a Kaspersky ma­gyarországi igazgatója. Az adathalászat újabb hul­lámaira hívta fel a figyelmet a Borsod-Abaúj-Zemplén Me­gyei Rendőr-főkapitányság is. „Hangoljon a biztonságra: Mattot adunk az adathalá­szoknak” - címmel egy vide­ót tett közzé a főkapitányság Kommunikációs és Megelő­zési Osztálya a Police Hun­­gary YouTube-csatornáján. A szórakoztatóan oktató kisfilm részletesen, szinte lé­pésről lépésre mutatja be azo­kat a csapdákat és trükköket, amelyekkel találkozni lehet a világhálón. Fő az óvatosság Összességében elmondható, hogy érdemes szkeptikusan fogadni a szokatlanul nagy­vonalú ajánlatokat és promó­­ciókat. Minden esetben ellen­őrizzük, hogy az üzenetek megbízható forrásokból ér­­keznek-e! Ne kövessük a gya­nús e-mailekben, az azonnali üzenetküldő alkalmazások­ban vagy a közösségi hálóza­tokban folytatott beszélgeté­sekben található linkeket. Ellenőrizzük a felkeresett weboldalak hitelességét. Hl Az adathalászat újabb hullámaira figyelmeztetnek a szakemberek FOTÓ:SHUTTERSTOCK ÉPÍTKEZIK VAGY FELÚJÍT??? SALAMANDER INDUSTRIE /// PRODUKTE HUN-ThermEFb Consulbina Kfb. IRSI A NYÍLÁSZÁRÓK OTTHONA! VÁSÁROLJA MEG MINŐSÉGI NYÍLÁSZÁRÓIT MAGYAR GYÁRTÓTÓL! Díjtalan felmérés és szaktanácsadás! Ajtók, ablakok egyedi elképzelések szerint is. Az akció 2021. május 31 -ig érvényes! _ ________________________________ Keresse bemutatótermünket Miskolcon Új helyen: Miskolc, Auchan üzletsor, Pesti út 9. (Miskolc-Dél Auchan) Telefon: +36-46/381-006, e-mail: miskolc@huntherm.hu Telephelyünk: 3561 Felsőzsolca, Ipari Park, Turul u. 1. E-mail: megrendeles@huntherm.hu, telefon: +36-46/503-670, www.huntherm.hu | 739130 ÉSZAK MAGYARORSZÁG SZEREPELNE­ A Fanny MAGAZINBAN? ELMÚLT 25 ÉVES? KIPRÓBÁLNÁ MAGÁT? JELENTKEZZEN! Küldj egy friss portrét + egész alakos fényképet, add meg a magasságod, a testsúlyod, a ruhaméreted, valamint a telefonszámod. Várjuk jelentkezésed: info@fannymagazin.hu! JELIGE: „MODELL” AJANDEK: (zTag) Ziara kozmetikai csomag ,w­­yTrMm­ vagy InExtense ruhák INt/JINSU KERESD A BORS EXTRÁT AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL! borssá JÓ OLVASNIVALÓ! A Mediaworks Hungary Zrt. közéleti napilapja • Felelős kiadó: DR. SZABÓ LÁSZLÓ elnök-vezérigazgató • Főszerkesztő: CSÁKÓ ATTILA • Szerkesztő: BUJDOS ATTILA, HAJDÚ MARIANN, HORVÁTH IMRE, SZANISZLÓ BÁLINT • Megyei üzletszervezési vezető: BALOGH ANNAMÁRIA Kiadja a Mediaworks Hungary Zrt. • Szerkesztőség és kiadó: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. • Telefon: 06 80 442 444 • Előfizetői, terjesztési ügyfélszolgálat: 06 80 442 444 • elofizetes@mediaworks.hu ■ Előfizetési díj egy hónapra: 3190 Ft, negyedévre 9290 Ft, fél évre 17 990 Ft egy évre 34 990 Ft ■ A hirdetésfelvétel telefonszáma: 06 46 99 88 99 ■ Nyomda: Mediaworks Hungary Zrt., Debrecen, Balmazújvárosi út 16/C ■ Felelős v­ezető: DUBÓCZKI TIBOR nyomdaigazgató ■ Az előfizetői példányok kézbesítését a Mediaworks Hungary Zrt. Borsod-Abaúj-Zemplén megyei irodájának terjesztéshálózata végzi, az árusítást a LAPKER Zrt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig a kiadónál, valamint a területi ügynökségnél, és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül,­­ ^ moHi^\A/r»IU’Q postautalványon és átutalással az MKB Bank 10300002:20108698-49020047 pénzforgalmi jelzőszámra. ■ Adatvédelmi irányelveink a B00N.hu internetes oldalunkon olvashatók. ■ Az újság a MATESZ által auditált. ■ ISSN 0133-0357 ^ I­MSUlaWOriKo

Next