Észak Magyarország, 2021. augusztus (77. évfolyam, 177-201. szám)
2021-08-02 / 177. szám
A tehetséggondozó program Miskolcon Fiatal Tehetség Program Az általános iskola 5. osztályába lépőket várják, ők felmenő rendszerben kapcsolódhatnak programhoz. A diákok többek között megtanulnak újraéleszteni, a pénzzel bánni, kipróbálhatják magukat riporterként és megismerkedhetnek a robotika tudományával. A program digitális oktatási anyagokra épül, és kéthetenkénti játékos szombati foglalkozásokból áll. Jelentkezési határidő: 2021. augusztus 31. Középiskolás Program A program célja, hogy a középiskolai tananyagot kiegészítve segítse a pályaválasztást. Felkészíti a diákokat a sikeres továbbtanulásra és kezdő támogatást nyújt hosszabb távú karrierútjuk tervezéséhez. A képzési tematika összeállításakor azokra a témakörökre és készségekre helyezik a hangsúlyt, amik a középiskolai oktatás kereteibe kevésbé férnek bele. Jelentkezési határidő: 2021. augusztus 31. Juniorképzés Az Egyetemi Program első állomása a Juniorképzés, melynek célja, hogy magas színvonalú tudást adjon át a diákoknak. A program a hatékony és nyitott gondolkodásmód kialakítására, valamint az írásbeli és szóbeli készségek fejlesztésére törekszik. Az első tanév végére minden diáknak felsőfokú angol nyelvtudással kell rendelkeznie, amihez ingyenes nyelvórákat is biztosítanak. Jelentkezési határidő: 2021. augusztus 3. További részletek: mcc.hu ÉSZAK 2021. AUGUSZTUS 2., HÉTFŐ Egyedülálló képzés egyetemistáknak Kivételes tanulási és fejlődési lehetőségeket kínál mostantól egyetemistáknak is a Mathias Corvinus Collegium Miskolcon, Miskolc. Három különböző képzési programot indít Miskolcon az MCC a tehetségek felkarolására. Az általános és középiskolásoknak augusztus végéig lehet jelentkezniük, míg az egyetemistáknak szóló program jelentkezési határideje augusztus 3-án, kedden jár le. „Mi nem a közoktatást szeretnénk helyettesíteni” - hangsúlyozta Konyári György, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) miskolci képviselet-vezetője. - Akik hozzánk csatlakoznak, azoknak olyan 21. századi, versenyképes tudást szeretnénk átadni, amit valamiért a közoktatás nem tud megadni; nincs rá idő, nincs rá mód, esetleg anyagi forrás. Olyan dolgokat, amik gyorsítópályára állítják a kicsiket a tanulmányaikban, a nagyobbakat pedig a karrierjükben, az előrehaladásukban. Az általános iskolai programmal mindig az 5. osztályba lépőket várjuk, ők felmenő rendszerben kapcsolódnak be a közös munkába. Eddig folytatásra nem volt lehetőség, most azonban elindul a Középiskolás Program is. Ide 9. osztálytól 12. osztályig bárki csatlakozhat, emellett pedig az egyetemistáknak szolgálunk izgalmas tudással, őket Juniorképzésünkre várjuk - ismertette az idei lehetőségeket Konyári György. Egyetemes tudás A Juniorképzésre azok a Miskolci Egyetemen tanuló, nappalis diákok jelentkezhetnek, akiket idén vettek fel, illetve leendő másodévesei az intézménynek. Ők sikeres pályázat esetén személyre szabott, kiscsoportos oktatásokban vehetnek részt, hazai és külföldi tanárok és szakemberek mentorálása mellett. Első körben 25 fővel indulunk, és a diákok érdeklődéséhez és tudásához szabjuk majd az elsajátítandó tananyagot - emelte ki a miskolci képviselet vezetője. - A mi fogalmaikkal mérve ez az igazi tehetséggondozás. Kihozni azt, amiben ő legjobb, illetve azt a hiátust is szeretnénk betölteni, amiben kevésbé jó. A világ krémje - Olyan professzorok, nemzetközi előadók, tudományos szakemberek vesznek majd részt a képzésben, akik a magyar felsőoktatás és a hazai szakma krémjei. Lesznek vendégelőadók is a világ legnagyobb nevű oktatási intézményeiből. Olyan professzorok, illetve a közélet és az üzleti világ képviselői tartanak majd előadásokat, akik a saját szakterületükön kiemelkedőt alkotnak. Ők Budapesten és vidéki nagyvárosban egyaránt indítanak majd kurzusokat, illetve a város számára nyitott előadásokat is szervezünk a részvételükkel Miskolcon, ahogy erre már júliusban is volt példa. A lehetőségek programja Az egyetemisták lakhatását is segítik. Az MCC-házakban ingyenes, magas színvonalú szálláslehetőséget biztosít majd az alapítvány a tehetséges diákoknak. Ugyancsak ingyenesek a nyelvi kurzusok, és jó tanulmányaik esetén ösztöndíjban is részesülhetnek a résztvevők. Emellett hazai és külföldi ösztöndíj-lehetőségek is megnyílnak előttük, később pedig, a végzéshez közeledve gyakornoki és karrierprogramokban is részt vehetnek majd. „Nagy lehetőség előtt állnak a diákok, szeretnénk, hogy a tanulásra koncentráljanak, de számos, a kikapcsolódást és a közösségépítést szolgáló programot is kínálunk!” - összegezte Konyári György. Ön Versenyképes tudást szeretnének adni, mondta Konyári György fotó: bujdos tibor g, A megye legnagyobb úti állásbörzéje Pályát választó fiatalok, aktív munkakeresők egy helyen . Egyedülálló lehetőség a cége bemutatására Szakmai beszélgetések, szakmai konferencia Állásbörze magazinban kedvezményes hirdetési felület JELíE MITiKEZZE nM liHiíiONi a baloldalon! címen, vagy a . & 2021. szeptember 21. Miskolc, Miskolci Egyetem Díszaula BOON.HU HIRDETÉSEKRésze az életünknek! PÉNZT HOZHAT A SZABAD FÖLD! Legyen Ön a Szabad Föld előfizető és havonta egyszer 4 db 25%-os SPAR kedvezménykupont talál a lapban! Előfizetését megrendelheti: ^ 0646/998-800 (j~|^ lapcentrum.hu/szabadfold Szabad Föld Előfizetői Programunkról részletes tájékozatást a szabadfold.hu oldalon találhat, vagy kérdés esetén keresse ügyfélszolgálatunkat a 06-46/998-800-as telefonszámon! Szabad Föld A család hetilapja Megjelenik minden pénteken. Tájékoztatjuk az előfizetőket, hogy az akció 2021. júniusában indul és 2021. december 31-ig tad. A kuponok 2021. év során összesen 7 alkalommal jelennek meg, kizárólag az előfizetői példányokban. Egy előfizetői lapszámban 4 db 25%-os kedvezménykupon jelenik meg, egy kedvezménykupon 1 db termék kedvezményes megvásárlását teszi lehetővé. Az aktuális beváltási határidők és a felhasználás részletei a kuponon találhatóak. A kuponok beválthatók az érvényességi idő alatt bármely SPAR, City SPAR és INTERSPAR üzletben. Részletes tájékoztató az Előfizető Programról, valamint az Adatvédelmi Tájékoztató és az Előfizetői ÁSZK megtalálható a www.szabadfold.hu oldalon. ÉSZAK A Mediaworks Hungary Zrt. közéleti napilapja • Felelős kiadó: DR. SZABÓ LÁSZLÓ elnök-vezérigazgató • Főszerkesztő: CSÁKÓ ATTILA • Szerkesztő: BUJDOS ATTILA, HAJDÚ MARIANN, HORVÁTH IMRE, SZANISZLÓ BÁLINT • Régiós értékesítési vezető: VARGA ZSOLT Kiadja a Mediaworks Hungary Zrt. ■ Szerkesztőség és kiadó: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. ■ Telefon: 06 80 442 444 • Előfizetői, terjesztési ügyfélszolgálat: 06 80 442 444-elofizetes@mediaworks.hu ■ Előfizetési díj egy hónapra: 3190 Ft, negyedévre 9290 Ft, fél évre 17 990 Ft egy évre 34 990 Ft ■ A hirdetésfelvétel telefonszáma: 06 46 99 88 99 • Nyomda: Mediaworks Hungary Zrt., Debrecen, Balmazújvárosi út 16/C • Felelős vezető: DUBÓCZKI TIBOR nyomdaigazgató • Az előfizetői példányok kézbesítését a Mediaworks Hungary Zrt. Borsod-Abaúj-Zemplén megyei irodájának terjesztéshálózata végzi, az árusítást a LAPKER Zrt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig a kiadónál, valamint a területi ügynökségnél, és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással az MKB Bank 10300002-20108698-4902004.7 pénzforgalmi jelzőszámra. • Adatvédelmi irányelveink a B00N.hu internetes oldalunkon olvashatók. ■ Az újság a MATESZ által auditált. • ISSN 0133-0357 ® mediaworks Content first